A vargyasi Daniel kastély

      A székelyföldi világi építészet alkotásai közt egyedi és különleges helyet mondhat magáénak a vargyasi Daniel kastély. A területi kiterjedést leszûkítve Erdõvidéken - itt is a történeti Udvarhelyszék Bardoc fiúszékének területén található, Vargyas nagyközség mai központjától délre, a Barótról Székelyudvarhelyre vezetõ megyei út baloldalán, jobboldalt a Vargyas patak határolja. Az épületegyüttes elõkelõ helyet foglal el a kistérség építészeti alkotásai között, hiszen a székely nemesi építészet - székelyföldi dimenziókban mérve: kastélyépítészet - e vidéken csupán három számottevõ alkotással képviselteti magát: az említett vargyasi és az olaszteleki (ugyancsak a Daniel család építési tevékenységéhez köthetõ) épületekkel, valamint a Kálnoky család miklósvári kastélyával.

     A vargyasi kastély összetett szerkezete: a késõreneszánszhoz köthetõ faragványok, a barokkos díszítés és téralakítás, a klasszicista épületformálás és a neoreneszánsz jegyében történõ bõvítések együttes megjelenése révén méltán keltette fel az épület iránti érdeklõdést. A turistakalauzok állandó szereplõje, a szakirodalom is megemlékezik róla, de összefoglaló munka kevés született még eddig az épületrõl, az utóbbi két évtizedben nem foglalkoztak vele. A közelmúltban lezajlott részletekbe menõ kutatás (levéltári és helyszíni) új eredményeket is hozott az épület megítélésében, építéstörténeti vonatkozásaiban.
      A kelet-nyugat irányú hosszanti tengelyre csaknem felvehetõ épületegyüttest zömök kõkerítés határolja, melyen át északkeleti irányban kialakított kapu vezet a kastélytól északra található udvarba. A déli oldalra kerülve, elõnkbe tárul az épületet valamikor csaknem teljesen körülölelõ hatalmas park és a legérdekesebb építészeti, címertani jellegzetességeket hordozó déli homlokzat. Az épület fõ tömbjeinek keletkezési sorrendje is keletrõl nyugatra írható le, északi irányba is csatlakozik egy nagyobb épületegység.

     Az épület sorsa hasonlatos tulajdonosainak évszázadokon át zajló, egyhangúnak nem nevezhetõ életéhez. A család tagjainak élete a dicsõ pillanatok és a kegyvesztettséggel járó állapotok közt zajlott le, a család õsi hajléka is többször esett áldozatul a viharos idõknek: néhányszor felégették, feldúlták a hivatlan látogatók.

     A székely eredetû nemességgel és birtokokkal rendelkezõ Danielek mindig megfeleltek a primori minõsítésnek. Daniel Gábor, Udvarhely vármegye fõispánja, családtörténeti munkájában a 14. század végéig vezeti vissza leszármazását, az elsõ hitelesnek mondható írásos dokumentumok, melyek a család tagjait a vargyasi elõnévvel mutatják be, a 15. század végérõl származnak, ezekbõl már azt is megtudjuk, hogy a család ekkor már számottevõ birtokokkal rendelkezett Vargyason és környékén. Ez idõ után már folyamatosan állnak rendelkezésünkre olyan dokumentumok (Daniel Gábor családtörténeti értekezése, valamint az általa elindított, a családhoz kapcsolódó forrásközlési munkák révén), melyek tudósítanak a család sorsának alakulásáról.

     A Daniel család tagjai hosszú évszázadok során fontos helyet foglaltak el Erdély és a székelység életében, több családtag az erdélyi fejedelmek közvetlen környezetében teljesített szolgálatot, fontos funkciókat töltöttek be a fejedelemség katonai, közigazgatási, törvénykezési életében. Az épületrõl fellelhetõ elsõ írásos adatok a 16. század végérõl származnak, egy 1580. augusztus 24-én, Gyulafehérváron kelt dokumentumban somlyói Báthori Kristóf újból kiadja özvegy Daniel Ferencné Daczó Anna részére azon okmányt, melyben beleegyezését adta Daniel Ferenc ama intézkedésére nézve, hogy jószágait 800 forintért reá írassa, és a vargyasi szerzemény birtokokat örökösen reá ruházza. Az eredetileg 1579-ben kiadott okmány a család tulajdonában lévõ lakóépületre vonatkozó adatokat is tartalmaz: Daniel Ferenc kúriáját a dokumentum keletkezése elõtti idõkben a törökök és a havasalföldi meg moldvai oláhok felégették, ingó javait - négy ló és két ökör kivételével - elrabolták. Egy 1584-ben Daczó Anna részére véghezvitt vallatás tanúinak beszámolójában többször is említik az épületet, "udúarhaz" és "nemesi haz" fogalmakat használva a megnevezésére. Ekkor már minden bizonnyal egy jelentékenyebb épülettel számolhatunk, melynek reprezentatív jellegét hangsúlyozza a "nemes haz" kifejezés. Hogy a pusztítás után Daniel Ferenc újjáépíttette-e csupán, vagy ki is bõvíttette a szóban forgó épületet, arra nincs konkrét adatunk. A ma álló épület szerkezetét tekintve két pince és a fölöttük lévõ két helyiség (ma a vargyasi reformátusok által használt imaterem és a község esketõtermeként szolgáló boltozott helyiség) mutat a 16. századra utaló kialakítást. Hogy ezek ma már nem egészen az eredeti állapotokat fejezik ki, nem kétséges, az imaterem mennyezete és mindkét helyiség nyílásai szenvedtek átalakításokat, az ajtónyílások esetében áthelyezések is feltételezhetõk. A pincehelyiségek nyílásai is változtak az idõk folyamán, így téglaboltozatuk is utólagos, néhol még megfigyelhetõ az eredeti kõboltozat válla.

     A rendelkezésre álló dokumentumok (osztálylevelek, leltárak) révén tudjuk, hogy a 17. század során már díszes, értékes berendezéssel büszkélkedhetõ épület állt a vargyasi Daniel család alsó udvarházhelyén. Az udvarház kibõvítõjének személye Daniel Mihály - Háromszék alkapitánya, majd fõkirálybírája, Bethlen Gábor követe - fiai közül Ferenc lehetett, hiszen egy 1642-es osztálylevél õt nevezi meg a vargyasi udvarház és egyes részbirtokok tulajdonosaként. Testvére, Daniel János - Udvarhelyszék alkapitánya, Háromszék fõkirálybírája, ugyancsak fejedelmi követ - ekkor költözik át az apja által szerzett olaszteleki birtokra, ahol ez idõben udvarház is épül. Az 1642-es osztozás utáni idõbõl már tárgyi emlékekkel is rendelkezünk: feltehetõen 1646-ból való az a faragott kõtöredék, mely a Daniel család szimbólumaként ismert, nyílvesszõvel átlõtt nyakú hattyút jeleníti meg, mellette a D iniciáléval és a 46-os számmal. A töredék hiányzó részén a 16-os szám és az F iniciálé lehetett, ami arra utalhat, hogy az osztálylevél megszületése után nem sokkal Daniel Ferenc már építési tevékenységet is folytatott, a faragvány ezeknek a munkálatoknak állíthatott emléket. Az 51?47 cm-es töredék a hattyút pajzsba foglalva ábrázolja, felsõ részén csavart pálcatagos díszítéssel, ma a kastély déli homlokzatán látható, a keleti rizalit falába helyezve, ami minden bizonnyal nem az eredeti helye. A 17. század közepérõl még egy évszámmal ellátott faragott töredék származik, akárcsak az elsõ esetében, a kialakítását tekintve ez is a késõreneszánsszal hozható kapcsolatba. Az ún. "palotaszárny" kerti lejárójának szemöldökkövérõl van szó, mely valaha egy kétosztatú reneszánsz ablak könyöklõje lehetett (látszanak rajta a féloszlopszerûen kialakított ablakkeretszárak csatlakozási pontjai, valamint az egykori függõleges osztónak ugyancsak féloszlopszerû csatlakozási felülete). A töredékre az 1650-es évszám van vésve, valamint egy D betû, az iniciálé párját tartalmazó rész ez esetben is letörött.

    Továbbá a család jelmondata, a DEUS PROVIDEBIT olvasható a faragványon. Ezt az elemet is Daniel Ferenc nevéhez köthetjük, az évszám, az iniciálék és a jelmondat van szembõlnézetre komponálva rajta. Ablakkönyöklõként mindenképp az 1650-es év elõtt szolgált, a jelmondat sem igazán tehetõ 1650-re, hiszen betûtípusait tekintve jóval késõbbi is lehet. Ennek a faragványnak az elemzésénél ki kell térnünk még egy kérdésre, éspedig: a korábbi szakirodalom azt feltételezte, hogy a kõ mai helyére 1650-ben került, így Daniel Ferenc lett volna az építtetõje a palotaszárnynak és a délnyugati bástyának.

      A "palotaszárny" kialakítása, falszerkezete már eleve egy késõbarokk építkezésre utal, ugyanakkor elõkerült egy 1892-ben Fankovich Gyula, székelyudvarhelyi rajztanár által készített rajz, mely a vargyasi és olaszteleki kastélyokat mutatja be. Ezen a rajzon a kerti lejárónak félköríves záródása van, és ajtószárny nélkül jelenik meg, tehát a keret valamikor a 20. század elsõ felében, vagy az 1920-22 közti javításkor, vagy az 1937-es átalakítás során került oda. Az ablakkönyöklõ párja, egy hasonló kialakítású ablakszemöldökkõ, megtalálható ma a déli fõbejárat ajtószemöldökkõ szerepében. A déli fõbejáró elé szerkesztett keretet valószínûleg az 1797-ben lezajló átalakítások során komponálták az udvarház körül heverõ faragott elemekbõl, hiszen a Fankovich rajzán már mai formájában érzékelhetõ. A késõreneszánszhoz köthetõ faragott elemek közé sorolható még két ajtókeret a "palotaszárny" földszintjén, melyek szintén nincsenek eredeti helyükön. Ezek közül a keleti oldalon lévõ az ún. "kannelúrás keret", ennek esetében a szemöldökkõ nem illik a szárkövekhez, egyszerûen profilozott darab, míg a szárkövek együtt mûködtek eredeti helyükön is, kannelúrázott pillért utánoznak, fejezetük és lábazatuk is igényesen megmunkált, a szárkövek alsó részének kannelúráiban vékony pálcatagokat is kiképeztek. A második ajtó az ún. "volutás ajtó", ugyancsak vörös andezitbõl készült, két szárkövének belsõ szélén befele forduló profilozás figyelhetõ meg, a profilozás mellett egy-egy féloszlop emelkedik ki a szárkõ törzsébõl akantuszleveles fejezettel és profilozott lábazattal. Szemöldökköve, bár elsõ látásra illik a szárkövekhez, valószínû, hogy nem hozzájuk tartozott, a szárkövekhez való csatlakozásnál különbségek látszanak. Kétoldalt két hatalmas voluta díszíti, ezek közt a népi fafaragásra és bútorfestésre emlékeztetõ növényi motívum húzódik végig. A voluták kiképzése szembetûnõ módon hasonló a miklósvári Kálnoky kastély egykori díszes kapujának volutáihoz, ez ma már szakszerû restaurálás után visszakerült eredeti helyére. A vargyasi kastély déli homlokzatának faragott elemei - a loggia oszlopait kivéve - már nincsenek eredeti helyükön. Az éppen soron következõ átalakítás során (1797, 1850-53, 1920-22, 1937) tetszés szerint helyezték el õket az épület szembetûnõ helyein.

    Tehát Daniel Ferenc feltételezett építkezései a ma álló épület szerkezetében, az ún. "vadászterem" v. "lovagterem" rizalit nélküli részét emelhették, valamint az ez alatt lévõ pincéket hozhatták létre. A lovagterem, valószínû, eredetileg két helyiség volt, melyet késõbb még a rizalit hozzatoldásával és a két terem egyesítésével képeztek át egy nagyméretû helyiséggé valamely átalakítás során. A Daniel Ferenc által végeztetett építõmunka során jöhetett létre az északi részen található kis "védõfolyosó" is, ennek északi falában, különbözõ magasságokban lõrésszerû bemélyedések vehetõk észre, északi oldalukon elfalazva.

    1661-bõl fennmaradt egy összeírás, mely a Lázár István vezetése alatt lévõ csíki és gyergyói székelyek vargyasi dúlásának következtében okozott kárt becsüli fel, ebbõl megtudjuk, hogy számottevõ értékû berendezéssel bíró, díszes udvarházzal számolhatunk már. Többek között említenek "mázas kemenczet ket hazbelit igen szepet", "tizennyolcz öregh ablakot", két ablak esetében "kristaly uvegh"-et, "Becsi zarok"-at, "egy nagy almariumot" és nagyszámú háztartási eszközt, ruhanémût, szerszámot és fegyvert.

    E századból a Daniel Ferencre utaló faragványokon kívül ismerünk még egy faragott kõcímert Köpeci Sebestyén József rajza után. Ez az emlék is töredék lehet(ett), lévén, hogy kialakítása arra enged következtetni, hogy párja is volt neki. Az 55×77 cm-es töredéken a Daniel család jelképe, az átnyilazott nyakú hattyú olaszkoszorúba foglalva jelenik meg, a töredék négy sarkán akantuszleveles díszítés látható. A címerkép két oldalán a D és I kezdõbetûk, valamint az 1687-es évszám látható. A töredék Daniel Istvánra, Daniel Ferenc és Béldi Judit fiára utal, és egy 1687-ben véghezvitt javítást is jelölhet.

     Itt kitérünk a vargyasi kastély építõinek minden bizonnyal leglátványosabb alkotására: a déli oldalon megjelenõ nyitott késõreneszánsz loggiára. Díszes és igényes kiképzése révén ez a tornác örül a legnagyobb népszerûségnek a szakirodalomban is, mely keletkezését csaknem egyöntetûen 1723-ra teszi, és Daniel István (a családban e névvel a második) tevékenységéhez köti. Ismeretes egy 1700-ból származó osztálylevél, mely I. Daniel István négy fia közti osztozást írja le. Ebben a levélben említenek egy "nagy ereszt" is a "grádics mellett való kis erkélyivel", mely akár a loggia egyik elsõ leírása is lehet, még csonkítatlan állapotban. A fent említett faragott címeres emlék ismeretében a loggia építése akár 1687-ben is bekövetkezhetett, és így I. Daniel István nevéhez köthetõ. Idáig az a nézet tartotta magát, hogy a két háromkaréjos oromzatú rizalit megépítése a loggia kétoldali megcsonkítását hozta magával, és hogy a mai fõbejárat alkotóelemei közt található, a loggia oszlopaihoz hasonló kiképzésû faragványok a tornác kétoldalt fölöslegessé vált oszlopai lehettek. Alaposabb megfigyelés után, összehasonlítva a fõbejárat és a loggia oszlopait, méretbeli különbségek is feltûnnek, ugyanakkor a részletekbe menõ megformálás is eltérõ ezek esetében. Emellett a loggia nyugati, végsõ pillére már eleve úgy volt kiképezve, hogy falnak feküdjön, csak félig van faragva, a nyugati oldala pedig simán nekitámaszkodik a falnak - tehát a loggia nyugati vége eredetileg is itt volt. A keleti oldalon mindenképp lerövidült a tornác a rizalit és a fõbejáró megépítése révén, de nem kizárt, hogy az oszlopok egy falkutatás esetén még elõkerülhetnek. Az eredeti tornác valószínûleg végighaladt a homlokzat keleti végéig, ahol a mai rizalit helyett egy lépcsõfeljáró helyezkedett el, ennek a részét képezhették a fõbejárat faragott elemei.

     Az 1700-ban született osztálylevél még elõirányoz egy-két változtatást az épület nyílásainak helyét illetõen, de ezekre pontosan ma már csak a falkutatás tud fényt deríteni.
Visszatérve az 1700-as évek elejére adataink vannak arról, hogy Daniel István (sorban a második) vargyasi kúriáját a császári seregek lerombolták, õ Rákóczi pártján lévén ekkor. A vargyasi udvarház falán valamikor még látható feliratos kõtábla tanúskodik errõl, valamint az újjáépítésrõl. Hogy eredetileg hol lehetett ez a tábla, arról nincs tudomásunk. Az 1920-as években a palotaszárny falába volt elhelyezve, de onnan eltûnt. Orbán Balázs is említi ezt a feliratot, mondván, hogy a kõ, amelyre a felirat készült, valamikor ajtószemöldökként mûködött. Orbán Balázs a feliratot a következõképpen közli: "PER ACERBAS BELLORUM CIVILIUM ADVERSITATES ALTERIUS QUONDAM FRANCISCI PRINCIPIS FILIO ET MOTU ILLORUM DUCE, AB ANNO 1703 CUM INGENTI HUNGARIAE ET TRANSILVANIAE RUINA AD ANNUM 1711 PROTRACTA PLURMIS D. MAGNATUM ET NOBILIUM RESIDENTIIS DEVASTATIS, HAS QUOQUE AEDES SEMIRUTAS RELIQUERAT, QUARUM REPARATIONI AUXILIO DIVINO FRETUS, PRIMAS ADMOVIT MANUS STEPHANUS DANIEL SENIOR DE VARGYAS CUM FIDISSA VITAE SUAE SOCIA POLYXENA COMITISSA PEKRI 1723. - STEPHANUS L. B. DE DANIEL DE VARGYAS SEDIS SICULICALIS UDVARHELY SUPR. JUD. REGIUS. CUM POLIXENA NATA COMITISSA PEKRI VITAE SUAE SOCIA AESTIMATISSIMA."
 

    Vajda Emil is közli a feliratot, véleménye szerint az Orbán Balázs által közölt fordításváltozat hibás szórendet mutat, a következõképpen ejti meg magyar fordítását: "A POLGÁRHÁBORÚK KEGYETLEN VISZONTAGSÁGAI, MELYEK II. RÁKÓCZI FERENCNEK, A HASONNEVÜ NÉHAI FEJEDELEM FIÁNAK S A FÖNNEMLITETT MOZGALMAK FEJÉNEK VEZÉRLETE ALATT, MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY ISZONYU MEGRONTÁSÁVAL 1703-TÓL 1711-IG TARTOTTAK S TÖMÉRDEK FÕURI ÉS NEMESI KASTÉLYT ELPUSZTITOTTAK, FÉLIG ROMOKBAN HAGYVÁN HÁTRA E HAJLÉKOT IS, VARGYASI ID. DANIEL ISTVÁN VOLT AZ ELSÕ, A KI ISTENI SEGÉLYBE BÍZVA ÉLETÉNEK LEGHÛSÉGESEBB PÁRJÁVAL PEKRI POLIXÉNA GRÓFNÕVEL, 1723-BAN AZ UJRA FELÉPITTETTE. VARGYASI BR. DANIEL ISTVÁN UDVARHELYSZÉK FÕKIRÁLYBIRÁJA ÉS ÉLETÉNEK HATÁRTALANUL BECSÜLT PÁRJA PEKRY POLIXÉNA GRÓFNÕ."
Keöpeczi Sebestyén József említi, hogy a vargyasi parkban rengeteg faragott kõelem, ablakkeret, ajtókeret hever szanaszét, ugyancsak õ veti fel 1927-ban írt tanulmányában, hogy ezekbõl akár egy kis kõtárat is be lehetne rendezni. Sajnos erre nem került sor, a kõfaragványok elkallódtak, különbözõ gyûjteményekbe kerültek. A díszesebb, feliratos köveket valószínûleg a 20. század elsõ éveiben összegyûjtötték, és a palotaszárny emeletén befalazták õket, ami azt eredményezte, hogy a palotaszárny építését késõbb Daniel István nevéhez is kötötték. Az 1745-ös címeres kõfaragvány valószínûleg udvarhelyszéki fõkirálybírává választásakor született, a Daniel-Pekri kettõs címert ábrázolja, többszörösen hajlított, növényi ornamentikával gazdagon ellátott kialakítású, a címerképek alatti széles kõszalagokon a következõ feliratokkal:

"STEPH: L: BARO de DANIEL et Vargyas Sedis Sicul. Vdvarhely Supr.Iudex Regius"
"Cum POLYXENA nata Comit. PEKRI vitae suae Socia Aestimatissima".

    Hogy Daniel István feltételezett nagy építkezései mennyire valósak, arról az eddig ismert írásos dokumentumok nem szólnak. Hogy a palotaszárnyat nem õ építette, arra az utalhat, hogy elsõ fázisban a kijavítás eléggé megterhelhette, ugyanakkor tudomásunk van egyéb birtokain való építkezéseirõl. Nagy a valószínûsége annak, hogy a javításon kívül Daniel István nem végeztetett nagyobb arányú bõvítéseket. Az 1746-os összeírás az 1700-as osztálylevélhez viszonyítva azonban több helyiséget említ. Valószínûnek tûnik az, hogy az 1723-as javítások alkalmával tõle származik a két kiugró rizalit építtetése. A legkorábbi pincehelyiségek boltozatát talán ekkor építették téglából újra, és ekkor nyílt lehetõség bõvítésre is. A kiugró épületrészek falainak vastagsága azt mutatja, hogy azok felemelésénél az adott paraméterekhez igazodtak.

    A következõ átalakító a sorban Daniel Elek, aki a vargyasi udvarházát 1797-ben építette át. Ekkor épült meg tehát a "palotaszárny" és ekkor kerültek mai helyükre a fent említett reneszánsz faragványok. A családtörténeti munka szerint Daniel Elek (e névvel a második) gazdálkodással foglalkozott, nem vállalt nagy közéleti szerepet, talán ennek tudható be, hogy nagyméretû építési tevékenységbe foghatott. Daniel Gábor szerint a családi irattárban az errõl tett kiadásokról Daniel Elek pontos jegyzéket hagyott hátra. Ezekbõl tudjuk, hogy a fedélre a cserepet Brassóból hozatta, a cserépnek ezer darabjáért 5 forintot és 50 pénzt adott, a gelencei deszkának száláért 20 pénzt. Fel van sorolva a kõmûves és ácsmunka is, ezeknek bére az élelmiszerek árának függvényében van meghatározva. Vajda Emil Daniel Gábor, Udvarhely megye fõispánja nyugdíjbavonulása tiszteletére kiadott albumban egy rövid történeti kitérõt tesz az épületek sorsával kapcsolatban. Õ is említi, hogy a vargyasi udvarház kibõvítése Daniel Elek tevékenysége révén történt. Az általa közvetített adatok megbízhatónak számítanak, lévén, hogy behatóan ismerhette a család levéltárát, többek között õ szerkesztette az 1894-ben kiadott Daniel okmánytárat. Õ írja, hogy a Daniel Elek által építtetett toldás négy emeleti és négy földszinti szobát foglalt magába.
A tetõszerkezettel kapcsolatban is megemlíti, hogy az ún. "francia kalap", a manzárdtetõ is Daniel Eleknek köszönhetõ. A tetõszerkezetet vizsgálva megfigyelhetõk az ácsszerkezet alakulásában is a különbözõ építési szakaszok.

    Daniel Elek (e néven a harmadik) nevéhez is köthetünk néhány kismérvû változtatást, de ezek az épület szerkezetét nem érintették.
Daniel Elek (II.) nagyméretû építkezései után Daniel Gáboron (Udvarhely vármegye fõispánja, az Unitárius Egyház fõgondnoka) volt a sor, hogy az épületet kibõvítse. Miután a családban folyó birtokperek megoldást nyertek (ezek ideje alatt erõszakos udvarfoglalások is történtek a peres felek részérõl), 1850-53 között õ is építkezett. Addig a család fiú és leányága nem engedte lélegzethez jutni egymást, mivel még 1621-ben Daniel Mihály Bethlen Gábor fejedelemtõl ún. "nova donatio"-t nyer õsi és szerzett birtokaira, így az udvarházakra is, ez pedig a leányágat kizárja az örökösödésbõl egész a fiág kihalásáig. A leányág pedig mindenképp részesülni akart a fiágat illetõ birtokból is, így évszázadokon át pereskedtek egymással. Daniel Gábor nevéhez köthetõ a fõépülethez csatlakozó, klasszicizáló északi oromzatú épületrész két helyiségének, valamint az ezeket a fõépülethez kapcsoló folyosónak a megépítése, ugyanakkor a délnyugati kör alakú sarokbástya csatolása is, ez semmiképp nem hozható kapcsolatba Daniel Ferenc 17. század közepi tevékenységével.

    Egy újabb építkezés eredményeként, 1920-22 körül Daniel Ferenc (e névvel kilencedik a családban) a klasszicista szárny északkeleti sarkához egy körbástyát építtetett.
Az északkeleti toronybástya építését követõen ugyancsak Daniel Ferenc 1937-ben újra bõvít az épületen. Ez az átalakítási-bõvítési munkálat volt a legutolsó. Köpeci Sebestyén József tervei alapján bõvítik az épületet a nyugati oldalán és egy emeletes tornácot csatolnak az északi homlokzathoz.

    Nyugat felé az utolsó helyiséget meghosszabbítják, ennek végében egy nyitott teret alakítanak ki, melyet nyugat felõl faragott, vörös andezitbõl készült, leveles fejezettel ellátott oszlopokon nyugvó árkádsor zár, délnyugati sarkán egy kis harangtorony látható, ennek az építészeti egységnek a megnevezésére a "haranglábas sor" kifejezést használják.

    Az északi oldalon egy emeletes tornácot húznak a teljes homlokzat elé, kivéve az 1853-ban épült klasszicista szárnyat. Ennek csupán nyugati oldalához csatlakozik az árkádos tornác befordulása. Ennek árkádjai vörösandezitbõl készült élszedett oszlopokra támaszkodnak, az oszlopok közti mellvédet is andezitbõl alakították ki. A tornác északi végén két kis helyiség látható, ugyanekkor épültek ezek is, világosságot három neoreneszánsz ablakon keresztül kapnak, ezek észak felé néznek, ugyancsak vörösandezitbõl készültek.

    Az 1937-ben végzett felújítás alkalmával itt dolgozó mesterek közül ismerjük a kõfaragókat, a brassói Kovács és Szabó nevezetû mesterek végezték Keöpeczi Sebestyén József irányításával a kõfaragást. A kõfaragó mesterek vezetõje - bizonyos Gräf nevû, bizonyosan õ is brassói - a munkálatok megkezdése elõtt hirtelen meghalt.

    A családban évszázadok óta dívó szokás szerint ezt a felújítást is faragott kõtáblával tisztelték meg. A fenn említett kõfaragók valamelyike által készített kõtábla az északi folyosó déli falába van behelyezve, rajta szív alakú olaszkoszorúban a Daniel és Somsich családok címerei láthatók, a D F és S G iniciálékkal (Daniel Ferenc felesége Somsich Gabriella), alattuk a család jelmondata és a bõvítés dátuma. A lovagteremben található kis faliszekrény ajtajának belsõ oldalán elhelyezett felirat megemlékezik a Daniel Gábor és Rauber Mária nevérõl, az õket követõ építõk: Daniel Ferenc és felesége nevének kezdõbetûi is fel vannak tüntetve, a kis "téka" Haáz Rezsõ munkája.

    Az épület északi udvarán ekkor egy historizáló jellegû kútház is épült, szintén Köpeci Sebestyén Józef tervei alapján, mely a felsõ udvarházhelyrõl áthozott kútkeretnek adott helyet, mely a következõ feliratot viseli:

TOUT EST CORRUPTIBLE DANS LES CREATURES EMERIC DANIEL.
A. L. A. DU SEIGNEUR 1780

    Ez a felirat Daniel Imrérõl emlékezik meg, róla tudjuk, hogy 1834. június 25-én, anyjával kelt kölcsönös megegyezés révén átvette a vargyasi és az ahhoz tartozó birtokrészeket, minden valószínûség szerint a felsõ udvarházat. A felsõ udvarházról a Daniel Péter (nyolcadik) idejében készült 1743-as összeírás utáni idõrõl vajmi keveset tudunk.

    Feltételezhetõen Daniel Lajos a XX. század elején elveszítette birtoklási jogát felette, új tulajdonosa, a gyulafehérvári Szabó Vilmos százados a régi faépületet lebontatta, helyébe modern lakóházat emelt, még a XX. század elején. Valószínû, hogy az 1780-as kútkeret is ekkor került az alsó udvarházhelyre, 1937-ben kútházat is építettek föléje.

    Még egy kútkeretet ismerünk, mely valaha Olaszteleken volt, de késõbb (1980-ban) Vargyasra került, ma a vargyasi kastélyparkban látható. Ez is egyetlen darabból van faragva és Daniel Mihályról (második e névvel a családban, olaszteleki ágon) emlékezik meg a következõ felirattal:

Gen D. MICHAEL DANIEL De VARGjAS FIERI CURAVIT A 1675. 12 JUL
SYMBOLUM DEUS PROVIDIEBIT

    Az 1937-es építkezéssel a vargyasi Daniel kastély elnyerte mai formáját, tulajdonosai azonban nem élvezhették sokáig kényelmét, lévén, hogy az 1940-es évek végén bekövetkezõ államosítások miatt itt hagyni kényszerültek régi örökségüket.

    Az Állami Gazdaság birtoklása alatt az épületet megfosztották berendezésétõl, és kommunizmus évtizedei alatt még juhokat is tartottak termeiben (lásd Veress Miklós vargyasi festõmûvész 1980-ban készült festményét).

    Az épület állapota az 1970-es években nagyon leromlott, félõ volt, hogy már-már a pusztulás útjára kerül. De a Vargyasi Pártbizottság akkori titkára, Deák Vilma jó stratégiájának köszönhetõen sikerült engedélyt és pénzt szerezni a javítására, a Pártbizottság leendõ új székhelyeként, valamint építõ jellegû párttevékenységeknek helyet adó épületként 1980-1984 között megejtették a felújítását. Gagyi Ferenc tervezõ készítette el a restaurálási tervet, ennek alapján Orbán Ernõ építõmester és csoportja kezdte el a munkálatokat. Kõmûvesek és ácsok, valamint kõfaragók munkájának eredményeként az épület felújítása, akkor négymillió lejes költséggel, 1984-re elkészült. Az 1980-as években megejtett restaurálás a kifejezés mai jelentéstartalmával nem teljesen egyezik, de mindenképp sikerült a romlás szélén álló épületet megmenteni a munkálat által.

    Még a kommunizmus évei alatt a székelykeresztúri múzeumba szállított kõfaragványok közül az 1745-bõl származó barokk faragású címer visszakerült a palotaszárny emeleti falára.
A kastélyt övezõ park dendrológiai fontossággal is bír a benne található ritka fák és cserjék révén. Arról, hogy hogyan is nézett ki eredeti tulajdonosai idejében, keveset tudunk, a róla szóló híradások a 19. század végi állapotokról tanúskodnak. 1892-ben így mutatják be: "Délre a fõépülettõl díszkert terül el, ennek végében gyümölcsös és veteményes. Szegélyül ennek a Vargyas-, máskép Lángos-patak szolgál, melyen ismét híd vezet egy illatos szép rétre s azontul egy fiatal kis erdõbe, melynek sugár növésû csemetéi közül óriásként törnek égfelé több százados hatalmas tölgyfák. Patak és erdõ közé gondos kéz szabályos hársfa sétányt ékelt, mely tavasszal fölséges illattal tölti meg a völgyet."

    1894-ben ezt írják róla: "... czifra lugasokal tarkázott nagy kert, gondosan ápolt virágágyaival és tervszerûleg egymásba vágó utaival, már újabb idõk és fiatalabb izlésnek ékesen szóló hírnökei."
Ma már csak elenyészõ nyomai vanak meg a valamikor szabályos kialakítású parknak, az 1980-as rendezés alkalmával ugyan próbálkoztak egy rendezett park kialakításával, ez jó ideig mûködött is, de utána már nem foglalkoztak vele, így egészen elvadult. A patakon átvezetõ híd ma nincs meg, de a hársfasétány, igaz gondozatlan állapotban, még megvan, így az ún. "kicsi erdõ" is.
Az épülettel kapcsolatos legújabb birtoklástörténeti vonatkozású fejlemény révén a kastély visszakerült eredeti birtokosainak tulajdonába.
Az épülettel együtt a parkot, valamint az erdõt is visszakapta eredeti tulajdonosa, az épület hosszú évszázados fejlõdésének legújabb állomását, méltó rendeltetését várja.

Szöveg és fotók: Fehér János.