A Persányi-hegységnek az Olt alsórákosi szorosától északra húzódó vonulatát az erdõvidéki és homoródmenti emberek Rikának vagy Rika erdejének nevezik. Az ide tartozó, a Rika és Sós-kút (Nádas) patakok közti, Ny-K irányban lefutó hegygerinc keleti kiemelkedésén, a közigazgatásilag Vargyas (Vârghiº) községhez tartozó Hegyes-tetõn (684 m) található középkori eredetû erõdítésmaradvány már régóta ismert. Története összefügg a székelyföldi töltésvonulatok (gyepûk) keletkezésével.
A Kárpátok hágóin már a középkorban fontos útvonalak vezettek a Kárpát-medence belsejébe. A hágókról a Barcaságra aláereszkedõ utak az Olt folyó széles völgyét követték északi irányba, a ma Erdõvidéknek nevezett medencerészig. Innen az utak északabbra, a Rika-, és délebbre, az Apácai-, illetve a Sárkány-erdõn át vezettek tovább Erdély központi része felé. A Rika-patak tágas völgyét az Árpád-korban a ma Kakasborozdának nevezett töltésvonulat keresztezte. Az átjárót – valószínûleg faszerkezetû palánkkal megerõsített – töltés õrizte, a keleti oldalán ásott árokkal. Ettõl nyugatra, a Rika-tetõn egy második töltésszakasz húzódik, keresztben az útra. A Rika-patak völgyét közrefogó gerinceken kétfelõl kõbõl, forrómésszel épített, kora középkori (11. sz. vége – 12. sz. eleje) erõdítmények, a Hegyes-tetõn lévõ Attila-vár, az ettõl fél km-re Ny-ra, a hegygerincen lévõ kõtorony (Réka-vár) és Kustaly vára egészítette ki az átjáró védelmi létesítményeit. A hegyes-tetõi vár tehát Kustaly várával és a töltésvonulattal a kelet felõl várható támadások megállítására ill. visszaverésére készült, és a keleti gyepû egyik fontos elemét képezte.
A Persányi-hegység hosszában kiépített, kõerõdítményekkel megerõsített, 11-12. századi, nagyjából É – D-i irányú töltésvonulata helyettesítette ill. fölváltotta a 10-11. század kezdetlegesebb gyepûségeit. A rikai-barcasági védelmi rendszer jelentõsége a 12. század utolsó negyedének küszöbén erõsen csökkent majd megszûnt. Ekkortájt vált lakatlanná és pusztult el a Hegyes-tetõn lévõ vár is.
A várat történeti irodalmunkban a 19. század közepén említették elõször, és késõbb is számos munkában foglalkoztak vele:
Kõvári László 1852-ben az általa Huszt várának nevezett erõsségrõl azt mondja, hogy romjai nincsenek, csak nyomai látszanak. Tõle függetlenül, Kriza János az ún. Hegyes-dombon található várhoz, mint Attila várához kapcsolódó mondát ír le 1853-ban. Kõvári munkája második bõvített kiadásában, 1866-ban feltehetõleg ugyanerre a hegycsúcsra épült erõsségre utal „Holofernes-vára” név alatt.
Orbán Balázs a „Székelyföld leirása...” c. mûvének elsõ kötetében röviden ismertette az általa hun-székely eredetûnek tartott, a nép által egyszerûen hegyestetõinek nevezett várat, Huszt- vagy Attilla-váraként: „Az itt feküdt vár nagy kiterjedésû és jelentékeny sohasem lehetett; a csúcs tetején egy 45 lépés kerületû körfalnak látszik alapja, mely hihetõleg egy kör-donjonnak maradványa. A fal néhol több láb magasságra felülemelkedik a föld színén, míg más helyütt már el van hantolva. Belterén kincskeresõk által ásott mély üregek tátongnak. …Öreg emberek még emlékeznek arra, hogy e vár fala több öl magasságban fenn állott, s a közép torony csaknem épen megvolt; de akkor midõn az e hegy alatt elvonuló országút s az említett Andaházi korcsma épült annak falai lebontattak, lehengergetett kövei az út kirakására és a korcsma építésére használtattak fel.”
Székely Zoltán ovális kõfal által körülvett kör alakú toronyról ír, amelyet formája alapján a 14. századra datál. Ferenczi István elnyúlt, kör alakú várnak írja le és a vár közepén egy mély kincskeresõ gödörrõl tesz említést. A gödörbõl kidobált törmelékben a Kustaly-vári ásatások során talált kerámiához hasonló edénycserepeket említ. Benkõ Elek feudális magánvárnak tartja. A vár területérõl széles, bekarcolt vonallal díszített cseréptöredéket ír le.
A helyszíni kutatásokból kitûnt, hogy amint azt a szakirodalom részben jelezte, az egykor a Hegyes-tetõn emelkedõ, keleti oldalán kettõs töltéssel társuló egykori kõépítmény valójában legfeljebb egy kb. 7 m átmérõjû torony lehetett, várnak aligha nevezhetõ. A töltések nem veszik körbe a tetõt, a külsõ csak a gerincnyakat vágja át a tetõ oldalában, a belsõ viszont déli irányba éppenséggel mintegy 350 méteres szakaszon ereszkedik a Sóskút (Nádas)-patak völgye felé, így biztosítva az itt viszonylag enyhébb lefutású hegyoldal felõl a gerincet.
Napjainkban a hegycsúcson már csak a torony helyét jelzõ, nagyjából kör alakú, kõtörmelékes üreg látható, mely fölé terebélyes, öreg fa emelkedik. A toronyhely D-i részén egy kutatóárok átvágása látszik. A toronytól ÉK-K-i irányban, kb. 30-40 m-rel lejjebb, kettõs sánc maradványai figyelhetõk meg.
A vár felkeresése során érdemes ellátogatni a Hegyes-tetõ É-i lábánál lévõ „Réka királynõ sírja” nevezetû sziklához is, mely átellenben van attól a helytõl, ahol a Dörgõ-patak a Rika-patakba folyik (GPS: 46 fok, 06. 475 N, / 025 fok, 30. 626 E). A régi, helyi hagyományok azt tartják, hogy Attilának elsõ neje Réka a hegyestetõi várban halt meg. A hunok nem tudták eldönteni, hová temessék, ezért a várhegyrõl egy szirtdarabot gurítottak le, s ahol az megállt, oda ásták a sírt, melyre aztán a sziklát emlékjelül felállították. A történeti valóság azonban az, hogy e mészkõszikla a „Réka sírja” elnevezést csak az újkorban kapta, régen Tolvajkõnek nevezték, mivel az oda rejtõzködõ tolvajok gyakran rohanták meg onnan a gyanútlan utazókat.
Források:
Dénes István – Bordi Zsigmond Loránd: Az alsórákosi Tepõ-vára. ACTA 1997. Sepsiszentgyörgy 1998. 235.
Bordi Zs. Lóránd – Dénes István: Régészeti kutatások a Rika-erdõ kora középkori erõdrendszerében. ACTA. 1998. Sepsiszentgyörgy. 1999. 175
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. I. Pest. 1868.
Csorba Károly vargyasi tanító és Ilkei Ferenc vargyasi polgármester szíves közlése.
Link: Bordi Zs. Lóránd – Dénes István: Régészeti kutatások a Rika-erdõ kora középkori erõdrendszerében. ACTA. 1998. Sepsiszentgyörgy. 1999.
A Persányi-hegység É-i részében, a megyei út Oklánd (Ocland) – Vargyas (Vârghiº) közötti szakaszától D-re emelkedõ Heveder-hegyese és a Gyepûbükke lapos, bükkös teteje közötti hegynyeregben fekszik Kustaly vára.
A kis erõsség története összefügg a székelyföldi töltésvonulatok (gyepûk) keletkezésével.
A Kárpátok hágóin már a középkorban fontos útvonalak vezettek a Kárpát-medence belsejébe. A hágókról a Barcaságra aláereszkedõ utak az Olt folyó széles völgyét követték északi irányba, a ma Erdõvidéknek nevezett medencerészig. Innen az utak északabbra, a Rika-, és délebbre, az Apácai-, illetve a Sárkány-erdõn át vezettek tovább Erdély központi része felé. A Rika-patak tágas völgyét az Árpád-korban a ma Kakasborozdának nevezett töltésvonulat keresztezte. Az átjárót – valószínûleg faszerkezetû palánkkal megerõsített – töltés õrizte, a keleti oldalán ásott árokkal. Ettõl nyugatra, a Rika-tetõn egy második töltésszakasz húzódik, keresztben az útra. A Rika-patak völgyét közrefogó gerinceken kétfelõl kõbõl, forrómésszel épített, kora középkori (11. sz. vége – 12. sz. eleje) erõdítmények, a Rika vára és Kustaly vára egészítette ki az átjáró védelmi létesítményeit. Kustaly vára tehát – a Rikai erõdítménnyel, és a töltésvonulattal – a kelet felõl várható támadások megállítására ill. visszaverésére készült, és a keleti gyepû egyik fontos elemét képezte.
A Persányi-hegység hosszában kiépített, kõerõdítményekkel megerõsített, 11-12. századi, nagyjából É – D-i irányú töltésvonulata helyettesítette ill. fölváltotta a 10-11. század kezdetlegesebb gyepûségeit. A bizánci hadsereg 1166-os jelentõs méretû erdélyi pusztításai nyomán, a gyepû keletebbre (a Csíki- meg a Háromszéki-medencébe) tolásával a rikai-barcasági védelmi rendszer jelentõsége a 12. század utolsó negyedének küszöbén erõsen csökkent majd megszûnt. Ekkor vált lakatlanná és pusztult el Kustaly vára is.
A vár fölfedezésének érdeme kétségtelenül Orbán Balázsé, aki 1868-ban így ír a maradványokról: “Ami e romoknál legelõbb felötlik, az egy négyszögidomú, 20 lépés oldalhosszal bíró közép zömtorony (centraldonjon), melynek két öl szélességû, forró mésszel épült falai annyira szilárdak, hogy több század viharjaival, s az elemek dulakodásával szemben ölnyi magasságban még most is fenn állanak. Hogy pedig ezen donjon eredetileg nagyon magas lehetett, azt falainak szokatlan vastagsága mellett azon hatalmas omladéktömeg is mutatja, mely ezen zömtorony körül felhalmozódott”.
Az Orbán B. által leírt falak a 20. század elején a hegy lábánának közelében kanyargó közút áldozatául estek. 1901-1902-ben ugyanis az alkalmatlanná vált régi rikai-út helyettesítésére Homoródújfalu és Barót között új megyei útszakasz épült, és az út Hagymás-tetõtõl nyugatra esõ részletének alapozásakor az építési vállalkozó a romokat kiszedette és a kinyomdokolt szakaszra hordatta.
A vár helyén 1971-1973-ban Ferenczi Géza és Ferenczi István irányításával régészeti ásatás zajlott. E feltárás nyomán az elõkerült leletek segítettek a vár fennállásának idejét pontosabban megállapítani, valamint fontos információkat kaphattunk a vár szerkezetének megismeréséhez is.
Kustaly vára építtetõi egészen szokatlanul választották meg az erõsség helyét. A várat hordozó magaslat ugyanis nem különálló, nehezen támadható, elszigetelt hegytetõ, hanem a Székelyudvarhelyt Baróttal összekötõ jelenlegi megyei út Homoródoklánd-Vargyas közötti szakaszától délre emelkedõ tekintélyes, erdõs Heveder-hegyesét (803) az attól nagyjában keletre magasodó Gyepûbükkével (794 m) folytató, alig észrevehetõ, enyhén hullámos felületû hegynyereg. A nyereg délre és délnyugatra lassú eséssel, enyhe lejtõvel bocsátkozik a Rika-patakához északról csörgedezõ Csihányos-vizének árka fölé. Csupán a Gyepûpataka felé tekintõ, északi oldala meredek. Valószínûleg éppen e sajátos helyzet miatt vált szükségessé a várat körös-körül kerítõ, nagyjában 2,5-3 m széles ma is eléggé mély védõárok kiásása. A vár nagyjából tojásdad alaprajzú. Külsõ árokperemek között mért hosszúsága 48 m, szélessége 40-42 m-re becsülhetõ. A fél méterrel magasabb szinten levõ, számos kincskeresõ gödörrel tarkított, hepehupás felületû, kõfalas belsõ erõsség romjait rejtegetõ térszín hossza 32 m, szélessége 24 m körül van. A viszonylag épebb fenntartású ÉNy-i, a csaknem teljes egészében kiszedett DNy-i meg DK-i belsõ sarokkal kapcsolatos mérésekre támaszkodva a kicsi kõerõd belvilágának hossza 10,40 m, szélessége 7,50 m-re tehetõ. Alig valamivel a hajdani járószintbe mélyített, 5-6 cm vastag mészhabarcs ágyba faragatlan, de válogatott kõtömbökbõl rakott forró-mész kötésû falának kezdeti vastagsága 1,6 m. A belsõ színéhez utólag toldott 80 cm vastag, egészen hasonlóképpen emelt falbéléssel azonban kereken 2,4 m-re szélesedik. A keleti oldalon, a III. sz. kutatóárokban a belsõ erõsség falától kb. 2 m-re keletre, nagyjából az egykori felületbe 1 m-re vágott alapozási árkú, 1 m szélességû további (második) külsõ fal kitermelt maradványait, pontosabban alapozási árkát metszették át az ásatók. A jelenlegi ismeretek alapján nem tudni: vajon ez a külsõ kõfal minden oldalon megvolt-e, vagy csupán kelet felõl csökkentette ellenséges csapatok támadási lendületének hatásosságát. A vár árkának oldalait hajdanán valamilyen faszerkezet támasztotta meg. A védõárok keleti szakasza a megkívánt mértéknél jóval (mintegy 32 m-rel!) északabbra végzõdik, a fokozódó lejtõ kezdetétõl lefelé haladva. Ez a nagyon érdekes és szokatlannak tûnõ megoldás is, nyilván, a fõként keletrõl várható támadások sikeresebb elhárításának igyekezetét sugallja.
A hadászati tekintetben látszólag jelentéktelen, sõt bátran kimondhatjuk: hátrányos helyre telepített, minden nevezetesség nélküli hegynyakat lezáró vár kelet felé forduló védelmi rendeltetését bizonyítja a keleti oldalon észlelt "kikülönített" keskeny kõfalon és a védõárok keleti szakaszának számottevõ meghosszabbításán kívül a várba való egyetlen bejutási lehetõség elrendezése is. Az erõsség fennlapályájának északi pereménél 3,5-4 m-rel alább húzódó, éppen a vár északi oldala elõtt kissé benyergesedõ, közvetlen utat a nyugati oldal északi harmadától az egész északi oldal hosszában tûz alatt" tarthatták, más szóval oldalozhatták, azonkívül a történetesen errõl a várba nyomulni igyekvõ ellenséget le is "nyomhatták" a keskeny útról az északi oldal meredekjére... Az út a védõárok északi szakaszának keleti vége és a megnyújtott keleti védõárok még ma is tekintélyes mélyedése között hagyott keskeny földszoroson ért föl rövid, de hirtelen kaptatóval az erõsség északkeleti sarkába.
Az ásatás tehát részben igazolta Orbán Balázs egykori megfigyeléseit: valóban négyszögletes, aránylag kis terjedelmû kõerõd állott itt valaha. A keleti oldal kivételével délen, nyugaton és északon a faltól a védõárokig pedig, tehát szinte körös-körül egy 12-14 m széles szabad térség maradt. Ennek a magyarázata újabb, nagyobb szabású ásatások elvégeztéig egyelõre kétséges.
Kustaly-várának a belseje, de csakis a kõfal keretezte terület valósággal ontotta a meglehetõsen változatos régészeti anyagot. Az edénytöredékek sorában említhetõk pl. a vár kõépületének belsejébõl napfényre bukkant, 8-10 fazékhoz tartozó, részben összeragasztható, részben ki is egészíthetõ, bekarcolt hullámvonalas, párhuzamosan vízszintes, részben böködött, vagy körömbenyomásos, egyszerû fenékbélyegzõs, nagyobbrészt durva gyurmájú emlékek. Elõkerültek megmunkált csontholmik (pl. nyeletört csontkanál) és viszonylag nagyobb számú agancsrész, azután az egykori hosszabb itteni tartózkodás folyamán szerteszét dobált, aránylag sokféle házi- és vadállat- (szarvas-, disznó-, juh-, szárnyas-, kicsi rágcsáló-) csontok, továbbá három ló-metszõfoga, valamint alacsony termetû ló (talán csikó?) patája is. Az egyetlen fémeszköz lelet egy nyélbe verhetõ vas szúrószerszám- vagy fegyver-féleség lehetett.
A feltúrt volta ellenére is biztosan csupán egyetlen mûvelõdési rétegbõl származó emlékanyag egyöntetû, egyértelmû: fõként a jellegzetes fazéktöredékekre támaszkodva a 11. század második felébe, valamint a 12. századba keltezhetõ. A lófogak és pata nem véletlenszerû elõkerülésére alapozva esetleg valamilyen lovas õrség itteni szállásolását feltételezhetjük.
Napjainkra a torony területét és környezetét a kincskeresõ gödrökkel és régészeti kutatóárkokkal annyira fölforgatták és szétdúlták, hogy elsõ ránézésre a torony hozzávetõleges helyét is nehéz meghatározni. A figyelmes szemlélõ azonban az ásatók által készített alaprajz és az erõdítményt körülvevõ árok nyomán be tudja határolni az egykori épület helyszínét.
Források:
Ferenczi István: Barangolás a két Homoród mente múltjában. In: Cseke Péter – Hála József szerk.: A Homoród füzes Partján. Dolgozatok a Székelyföld és a Szászföld határvidékérõl. Csíkszereda. 2000. 87.
Ferenczi Géza – Ferenczi István: Székelyföldi gyepûk. Korunk. 1972 / 2. (XXXI). 310-312.
Ferenczi Géza – Ferenczi István: A kora középkori kelet-erdélyi mészhabarcskötésû várak kérdéséhez (I. közlemény). ACTA. 1997. Sepsiszentgyörgy 1998. 216-222.
Dénes István – Bordi Zsigmond Loránd: Az alsórákosi Tepõ-vára. ACTA 1997. Sepsiszentgyörgy 1998. 235.
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. I. Pest. 1868. 233-234.
Ferenczi István: Sóvidéki várainkról. Korond. 1994. 111.
Vofkori László: Székelyföld útikönyve. I. Bp. 1998. 622.
Csorba Károly vargyasi tanító és Ilkei Ferenc vargyasi polgármester szíves közlése.
Link: Dénes István: Székelyföldi töltésvonulatok I.
/Karczag Ákos/
![XENZOR WDM [ www.xenzor.ro ]](/images/xenzor/XenzorLogo_white_260px.png)