Vargyas községtõl északra 14 km járható úton  azonos nevû patak mentén juthatunk el a Vargyas szorosban közismertebben a lakosság számára az Almási-barlangoz illetve ahogy a nép még nevezi „Csúdáló kõköz".

       A folyó amely a Hargita hegységbõl ered itt töri át magát a hatalmas mészkõtömbön amelyben helyenként magas alámosott sziklafalakat, sziklatornyokat, és számos barlangot alakított ki az idõk folyamán .

        Vargyas patakának bevágódása során öt jól elhatárolható magasságban alakultak ki barlangok. Ma a  nagyobb barlangokat az alsóbb szinteken  találjuk közel a patakmederhez(Orbán Balázs barlang, Lócsûr, Kõcsûr, Tatárlik stb).

     Már az õsember ismerte és használta a területeket, kutatások során több kõkorszaki kultúra maradványait is sikerült feltárni. Természetesen a bronz- és  a vaskorszak idején is ismert volt a népesség számára, ilyen feltárások a szoros sziklateraszain és a Pipások  dombján is történtek.

Vargyas szoros terkepe.jpg      A középkor folyamán a Kõmezeje nevû helyen kis románkori kápolna állott (Tatár kápolna), és a szoros felõli részen jól kivehetõ a XI-XIII. századi erõdrendszer „gyepûvonal", Tatársáncnak nevezett védvonal egy kis szakasza.

      A fentiekbõl is kiderül ,hogy történeti múltban a környékbeli lakósság menedék és óvóhelyként használták a szoros természetes üregeit, domborzati adottságait különösen a Nagy- barlangot vagy ahogyan ma már a tudományos közegben ismerjük az Orbán Balázs -barlangot.

     Apáczai János vargyasi pap (1601-1611) „Amikor Székely Mózest megverék"(1603, Brassó melletti csata) „akkor a kõ alja mezõn voltunk a vargyasi szekerekkel". Azaz már ekkor írásos feljegyzés maradt arról ,hogy a lakósság kihasználva a Vargyas-szoros természeti adottságait menedékhelyül használta.  

       Az Orbán Balázs - barlang elsõ írásos említése 1637- ból s  egy peres okiratból származik amelyben a Homóródalmásiak a Vargyasiakat hívták perbe. A végzésbõl idézve „ .....,hogy mint eddig ugy ezután is Almásé legyen de háborúságnak idején ugyan az Vargyasiaknak is szabad legyen a lyukba menni,  ha az Almásiaknak lyukok oly helyen nagyon, hogy az Vargyasi lyuk elõtt lehetne utjok tehát communiter építsék az két falu, de ha az Almásiak  el lehetnek a nélkül, tehát engedjék meg az Vargyasiaknak, hogy õk is magok oltalmára az utjoknak , könyébben való, felmenésére libere épithesenek , de ugy mint Almásiak engedelmébõl és határokba és avval soha ugy hogy magoknak ne  occupálják, de ugyan tartozzanak megengedni." (Székely oklevéltár- Kolozsvár, 1872-1897 ,v.4 bl.2, p 270). A végzés idõpontja: 1638.

      Késõbb  1653- ban Apáczai Csere János a Magyar Enciklopédia címû mûvében tesz említést , hogy tizenkét társával jár a  „Csudakõ"- nevû helyen.

      Kemény József gyûjteményét tanulmányozva Orbán Balázs a Székelyföld leírásában a  közli, hogy Holdvilágnál gyõztes Tige tábornok 1704-ben feldúlja Udvarhelyszéket: „ a szék birtokossai féltöbb holmijukkal az almási barlangba menekülnek, s Galambfalvi Sándor Pált, kénosi Sándor Pált, s désfalvi Sándor ferencet 10 fegyveressel rendelék a barlang szádának oltalmára." - (Székelyföld leírása I.k. Bp. 1868 89.l)  

      A XVIII. századtól kezdõdõen egyre több tudományos leírás említés jelenik meg, azonban többségûk nem mentes a romantikus leírásoktól.

 

       1767- ben Fridvalszky János a  Minero-logia magni principatus Transilvaniae seu metalla, semi-metalla, sulphura, lapides et aquae conscripta. Claudiopoli, 1767.- címû mûvében említést tesz a barlangról „ Mondják, hogy Homoród Almáson, Udvarhely  széken van egy szikla amelynek mélyében egy nagy járat nyilik , amelyek a természet csodálatos mûvészete boltozatokra és fülkékre osztott sztalaktitokkal diszitve".

      A bardóci születésû középajtai tudós pap  Hollandiában Haarlemben  jelenteti meg elsõ kimondottan barlangászati munkáját latin nyelven, Erdély ismertlen barlangjairól amelyben a a Tordai-hasadék, torjai barlangokon kivûl a Vargyas völgyi barlangvidékkel is foglalkozik.

 ( Imago specum M. Prinipatus Transilvaniae Admirandorum  Haarlem 1774).

       A kisbaconi gyökerekkel rendelkezõ nagyenyedi tudós Benkõ Ferenc az elsõ magyarnyelvû ásványtan szerzõje 1786- ban néhány gondolat erejéig információkat közöl az Almási - barlangról. (Benkõ Ferenc: Magyar minerológia. Kolozsvár 1786).

      1780- ban jelenik meg az elsõ német nyelvû leírása a barlangnak Eugen von Fihtel tollából. Néhány évvel utána pedig J. Kleinkaumf  (1793) közöl leírást nem kis romantikus történettel, miszerint a szászok Csíkkal összekötetésben álló Almási-barlangon keresztül érkeztek a Baraságra.

      Az elsõ részletes magyar nyelvû tudományos  leírása és egyben térképezése, s mint ilyen Erdély területén elsõként 1836- ban történik.  Nagy Kedei Fekete István Csíkszék és késõbb Udvarhelyszék földmérõje   1836- ban Szent Mihály azaz szeptemberi hónapban feltérképezte a Nagy -barlangot. A fõ járatokat számokkal és az ebbõl kiinduló mellékjáratokat betûvel jelölte. A barlang akkori végzõdésében szép kalligrafikus betûkkel megjelölte , hogy Fekete.  A mû Kolozsváron jelenik meg kis füzetecske formájában.(Az új becses kovács és nemes kõbányával ritkaitott Almási Nagy Barlang leg újabban felvette Nagy kedei Fekete István  nemes Udvarhelyszék földmérõje egy rajzolattal Kolozsvárott az évang. reform. Kolégyom betûivel. Kolozsvár. 1836) A Fekete István által készített térképet késõbb a Szász Kárpát Egyesület Nagyszebenben  illetve Orbán Balázs a Székeyföld leírásában újra közlik.

       Köváry László 1853- ban „Erdély földje ritkaságai" címû mûvében számol be a látotakról. 1884- ben Bieltz Albert(1884) és W.Hausmann (1885) -nen készítenek részletes beszámolót az Almási- barlangról.

       1868- ban Orbán Balázs a Székelyföld leírásában változatos néprajzi, történelmi és kutatástörténeti szempontból ismerteti a Vargyas szorost, újraközölve Fekete István térképét is.

      A XX. század elején Podek Ferenc közöl tudományos értékû szakírásokat 1908-1914 között. Strömpl Gábor (A Vargyas szurdoka. Földrajzi Közlemények. 1912) címû  munkában elsõként foglalkozik a Vargyas szoros keletkezésének szaktanulmányozásával.

       1941- ben  székelyudvarhelyi kutatók Haáz Ferenc és Jodál Károly végeznek megfigyeléseket az Erdélyi Múzeum Egyesület megbízásából. Kutatásuk és felmérések során 30 barlangról készítenek beszámolót, térképet és elsõkén szerkesztik meg a szurdok térképét.

     1943- ban Mottl Mária elsõként õslénytani kutatásokat végez, Kessler Hubert a Földtani Intézet számára készít megfigyeléseket.

     Román bukaresti kutatók több éves kutatómunka során (1952-1958) Traian Orghidan és Margareta Dumitrescu a szoros monografikus leírását is elkészítik, számos új adatok is közölnek amelyet az Emil Racovita Barlangtani Intézet tudományos közleményében meg is jelentetnek. Õk tüntetik fel elsõként térképen a  Nagytermet, habár ez a terem  már ismert volt, több turista már járt itt.

 

 

 

   1970- es évektõl kezdõdõen  a barlangkutatások, régészeti feltárások, térképezések  és nem utolsó sorban a völgy értékeinek megõrzése a Vargyas szorosban  szorosan összefonódik Dénes István geológus, barlangkutató nevével, aki több mint 30 éves kitartó kutató munkájának köszönhetõen számos cikkben, tanulmányban közölte és ismerté tette a Vargyas - völgyének tudományos természeti értékeit.

 

A Vargyas -  szoros kialakulása

 

 

       Földrajzköri kutatótáborozás során 1970-ben és 1971-ben két ízben is végeztünk 10-10 napos geomorfológiai megfigyeléseket és geomorfológiai térképezést a homorodalmási Vargyas-szurdokban és környékén. E dolgozatban a felmerült lényegesebb geomorfológiai problémákat foglaljuk össze anélkül, hogy részletkérdésekbe bocsátkoznánk. Nem foglalkoztunk barlangtani kutatásokkal, mert ilyen vizsgálatokat többen végeztek a barlangvidéken, csupán a felszíni karsztképzõdményeket, a morfológiai formakincset, valamint a morfogenetikai problémákat tanulmányoztuk.

 

1.     Földrajzi helyzete, földtani jellegzetességek

 

       A homoródalmási Vargyas-szurdok az Északi-Persány északi peremvonalán alakult ki, ahol a mezozoos mészkõvonulat a felszínen található, alig 1,5-2 km-es sávban a völgy mentén, Homoródalmásdtól mintegy 6 km távolságban K-i irányban. Ezen a területen a Hargita-plató vulkáni törmeléktakarója  megszakad, helyet adva az Erdélyi-medence peremi üledéksorára jellegzetes szarmata (volhíniai-besszarábiai) homok, apró szemû konglomerát rétegeinek, valamint a szoros bejáratánál levõ  tortonai agyagoknak és márgáknak. Ezek alól bukkannak ki, illetve emelkednek föléjük a mezozoos rétegek nagy változatossággal és jellegzetes kifejlõdésben. A mezozoos rétegösszlet hiányosan egymásra települ, egymásra tolt mészkõ-homokkõ-konglomerátum sorozatból áll. A szoros déli végénél található triász vörös mészkövek alkotják a sorozat legrégibb tagját, melyre rátelepednek a jura mészkövei, melyeket (vékonyabb alsóliász rétegektõl eltekintve-Bányai J.) elsõsorban a titon vastag kifejlõdése jellemez. A szorostól D-re esõ területeken, a Hidegaszó-patak környékén, a Fehér- és Megye-patakok völgyének mentén már a kréta homokkövek, márgák és konglomerátok jellemzõek, amelyek a neokom, barremi és apti-alsókréta emeleteket képviselik. A fent leírt összleteket betakarja, fõleg a K-i oldalon a Hargita-plató ÉK-i irányba egyre vastagodó vulkáni törmeléktakarója, amelybõl szép, repedezett héjú vulkáni bombákat sikerült begyûjtenünk.

       A terület tektonikai képét a Kárpáti hegységképzõdés során létrejött ÉK-DNy-i irányú rátolási síkok, valamint az erre az irányra merõleges, ÉNy-DK-i irányú törésvonalak szabják meg. Kimutathatók a geomorfológiailag is jelentkezõ, de kisebb szerepet játszó É-D-i irányú törésvonalak is. Ezeknek a törési síkoknak döntõ szerepük volt, mint késõbb látni fogjuk, a völgy és barlangképzõdés során is.

 

2.     Kutatástörténet

 

       Annak  ellenére, hogy a Vargyas-szurdok táj képileg a Keleti-Kárpátok egyik legszebb vidéke, viszonylag kevés kutató érdeklõdését keltette fel. Részletes geomorfológiai vizsgálatokat ezen a területen még senki sem végzett. Értékes, és nagyobbrészt ma is helytálló tanulmányt közölt Strömpl Gábor (1912), amelyben fõleg morfogenetikai kérdéseket vet fel. A szurdok kialakulását epigenetikus völgyformáló folyamatként értékeli, a völgy kanyargósságát a középszakasz jellegû patak kanyarogva bevágódó eróziós tevékenységével magyarázva.

       A szoros kialakulásának és geomorfológiai vonatkozásainak tanulmányozása, a barlangok alapos barlangtani feltárása és monografikus ismertetése 1957-58-ban végzett kutatásaik alapján Traian Orghidian és Margareta Dumitrescu nevéhez fûzõdik. Tanulmányuk 1963-ban jelent meg (Lucrãrile Inst. de Speologie "Emil Racoviþã" Tom- I-II. 1962-63). A szerzõk 40 barlangot térképeztek (jelzik, hogy még 25 üreget ismertetni fognak), saját kutatásaik és az eddigi irodalom alapján ismertetik a barlangok élõvilágát, õsállati és régészeti vizsgálatok eredményeit. T. Orghidian, kutatásai alapján, összefoglalja a barélangvidék és a szurdok morfogenetikai fejlõdésmenetét. A völgyképzõdést szintén epigenetikai folyamatként tárgyalja, de utal annak antecedens jellegére is, amit indokol a mezozoos rög folyamatos emelkedése.

       Ha eltekintünk a romantikus értékelésektõl nem mentes leírásoktól (Friedvaldszky J. -1767, Benkõ J. -1880, I E. Fichtel -1780, I. Kleinkauf -1793), megemlíthetjük azoknak a nevét, akik felhívták a figyelmet a szurdok barlangjaira, vagy egy - egy barlangjárat leírásával, többsíkú észleléseikkel hozzájárultak a barlangvidék tudományos megismeréséhez. Ezek közül az elsõ nagyérdemû munka Fekete Istvén nevéhez fûzõdik, aki elõször térképezte a Nagy-barlangot. Ezután Johann Hintz (1839) és Orbán Balázs (1868) leírásai jelentõsek; majd W. Hansmann (1885) és Albert Bielz (1884) foglalkoztak a barlangvidékkel, azonban ezek a leírások is tartalmaznak romantikus elemeket, naiv elképzeléseket.

       Az elsõ tisztán tudományos jellegû vizsgálatokat Podek Ferenc végezte 1908-13 között, sajnos leírásai nem eléggé pontosak, így nehéz a barlangok azonosítása. Nagy érdeme, hogy felhívta a figyelmet a barlangokban nagy tömegben elõforduló pleisztocén emlõs fauna maradványokra, amelyeket késõbb Valeriu Puºcariu (1926) Mottl Mária (1941-42), valamint T. Orghidian és M. Dumitrescu (1957-58) tanulmányoztak részletesebben. Barlangtani kutatásokat és térképezést végeztek idõközben ifj. Haáz Ferenc és Jodál Károly (1937-38), valamint Kessler Hubert (1941-42). Geomorfológiai szempontból is fontosak az utóbbi barlangtani kutatások, hiszen bebizonyították, hogy a barlangok a Vargyas völgy teraszaival szorosan összefüggenek és, hogy a magas terasz-szintekhez is kapcsolódik barlangképzõdés.

       Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a barlangvidék természettudományos  megismerése mellett, jelentõs szerepet játszanak a régészeti feltárások is. Székely Zoltán, majd a székelyudvarhelyi és a marosvásárhelyi Múzeum munkaközössége végzett ilyen jellegû feltáró tevékenységet (1969).

       Mint láttuk, a fenti leírások nem foglalkoznak a homorodalmási karsztvidék felszíni karsztmorfológiai jelenségeivel, csupán a barlangokra összpontosítanak figyelmet, s a morfológiai kérdések közül csak általánosságban foglalkoznak egyes szerzõk a völgyfejlõdés menetével.

 

3.     Morfogenetikai problémák

 

       A Vargyas-szurdok völgyfejlõdési menete és a karsztformák fejlõdése között szoros összefüggés van. Srömpl G. és T. Orghidan felfogása egyezik abban, hogy a völgyfejlõdés a Hargita-platón indult meg, s a szoros epigenetikus jellegû. Ezzel a feltevéssel, vizsgálataink alapján, föltétlenül egyetértünk. A Vargyas tehát a pliocén végén konzekvens völgyként indult fejlõdésnek a plató természetes lejtési irányába, párhuzamosan a Homoródokkal, vagy a Kormossal az Erdõvidéki- (Baróti-) medence felé. Normális eróziós bevágódása során viszont elérte a korábban elegyengetett, majd eruptív lemosási és robbanási termékekkel beborított mezozoos rögöt, amelyben a medence pereméig lassabban, és a többi völgy fejlõdésétõl - nyilván kõzetminõségi tényezõk miatt - eltérõen fejlõdött. A völgyfejlõdésben két szakaszt lehet elkülöníteni, különben ezt már Srömpl G. felismerte. Az elsõ szakaszban a bevágódás, majd völgyszélesítés a mai völgytalp föle 100 m-rel emelkedõ felsõ terasz szintig tartott. Itt hosszabb stagnálást kell feltételeznünk, amelynek során a völgy a mészkõterületen is kiszélesedett. Ebben a szintben találkozunk az elsõ intenzívebb barlangképzõdéssel is. Ez a szint némiképpen fel is töltõdött, részben a Vargyas által szállított hordalékokkal, amit bizonyítanak a Kõmezeje szintjében található szarmata konglomerátumokból származó kavicselõfordulások, részben pedig a környezõ magaslatokról, nagyobbrészt suvadásos mozgásokkal erre a szintre került andezittörmelékkel keveredett agyagrétegekkel. Így vált ez a szint fedett karszttá.

       Srömpl G. feltételezi, hogy ebben a szintben hosszabb ideig stagnált a bevágódás, a patak középszakasz jellegû volt, tehát kanyargós medre fokozatosan szélesített és töltögetett. Ilyen viszonyok között érte az újabb bevágódás, amelynek következtében kanyargósán vágódott be kanyon-szerû völgye, a tulajdonképpeni szurdok. Analógiába állítja a Dnyeszter kanyargós völgyével. Analógiát azonban semmi szín alatt nem lehet megállapítani a két terület között, mert  a Dnyeszter nagyjából azonos felépítésû, táblás jellegû síkba vágódott, míg a Vargyas rendkívül változatos kõzettani összetételû és valószínûleg lassan emelkedõ rögbe vágódott. A 100 m-es függõ völgytalpba bevágódott szurdok kanyargós jellegét tehát nem tehát nem lehet a kanyargós középszakaszjelleg szimpla megkövesülésével magyarázni. Ha tekintetbe vesszük a környék tektonikai viszonyait, a válasz önkéntelenül is adódik. Világos, hogy a szoros Ény-DK-i, majd ÉK-DNy-i irányát tektonikai vonalak határozzák meg, tehát a tektonikai tényezõk még az epigenetikusan bevágódó szurdok helyét is meghatározzák. Ha részletesebben megvizsgáljuk a tektónikai tényezõk szerepét, világosan kiadódik a szoros minden törése. Az irányok mindig Ény-DK-iek, vagy erre merõlegesek. Kisebb mértékben merev É-D-i vagy K-Ny-i irányok. Megjegyezzük, hogy kanyarulatai különben sem meanderszerûek, hanem mindig szögletes törések, a középszakasz jellegû folyó kanyarulatai pedig a vízhozam és az esés-tényezõk szabják meg törvényszerûen, s azok jellemzõek minden folyóra, márpedig a Vargyas hosszában ezek a "kanyarok" nagyon is különbözõ típusúak

       A tektónikus tényezõk szerepére utal a barlangok kifejlõdése is. A T. Orghidan és M. Dumitrescu által közölt 40 barlang alaprajza világosan mutatja, hogy a mészkõrögben képzõdött minden barlangjáratra ilyen töréses lefutás jellemzõ. 17 barlangnál a járatok egymásra merõlegesen megtörnek. Csupán 5 hosszabb barlangnál adódik K-Ny-i, vagy É-D uralkodó irány, a többinél világosan megfigyelhetõ az uralkodó ÉNy-DK, vagy ÉK-DNy irány. A térképezett 18 rövid barlangnál ugyanezt észleljük. Merev hasadékok, amelyeket a víz kitágított. 7 barlangnál ez az irány É-D-i vagy K-Ny-i, a többinél mind ÉNy-DK-i vagy erre merõleges. Ugyanez a megállapítás érvényes a sziklatarajok csapásirányára, a felszíni kõfolyások irányára, sõt, a dolinasorok szintén ezeknek az irányoknak megfelelõen rendezõdtek. A szurdok kanyargós jellegét tehát a tektónikus és kõzetminõségi tényezõk határozzák meg, és nyilván az a tény is, hogy a bevágódás gyors volt, még mindig folyik, így a folyó nem szélesített, tehát nem egyenesedett a völgye.

       Mindehhez még annyit kell hozzátennünk, hogy az egész mészkõrög jelentõsen emelkedett a Kárpáti kigyûrõdés során, ennek megfelelõen alaposan feldarabolódott, töredezett, s ez érthetõvé teszi a tektónika szerepének növekedését a geomorfológiai formakincs kialakulásában. Ugyanez a tényezõ magyarázza a szoros D-i végzõdésénél általános piramis sziklaalakzatok képzõdését. 

       A 100 m-es általánosan kifejlõdött szint T. Orghidian szerint az Erdõvidéki-medence 600-700 m-es feltöltõdési szintjéhez, tehát a pliocénvégi tófenék szintjéhez kapcsolódik. Srömpl feltételezi, hogy a szurdok gyors kivésését valószínû az Olt alsórákosi szorosának a kialakulása, az Erdõvidéki tó lecsapolódása, tehát az erózióbázis gyors süllyedése idézte elõ. Akár ez, akár az Erdõvidéki-medence intenzív pleisztocén süllyedése a bevágódás oka, világos, hogy a szurdok kialakulása a pleisztocénben ment végbe. Ezt igazolják az õsállati vizsgálatok is, amelyekbõl egyértelmûen kiderül, hogy a 3 felsõ barlangszint (20, 40, 80 m), valamint a 100 m fölött képzõdött szintek pleisztocén állatfajok lelõhelyei, tehát pleisztocén képzõdmények, míg a legalsó szint (5-6 m) és a mai aktív barlangi szint holocén képzõdmény. Mottl M. vizsgálataiból derült ki, hogy az alsó barlangokban 5 m fölött késõglaciális (magdaléni) lerakódások jellemzõek, melyekben a rénszarvas maradványok vannak túlsúlyban. A 25 m fölötti barlangokban már a javaglaciális lerakódások találhatók aurignaci kultúrával és sok barlangi medve csontmaradvánnyal.

        A szurdok kialakulásában a kutatók egybehangzó véleménye alapján a normális lineáris eróziónak volt döntõ szerepe. Már Strömpl hangsúlyozza, hogy a barlangi beszakadás elmélete kizárt dolog, már csak azért is, mert a barlangjáratokat a mélyülõ völgy általában keresztben szeli (Tatárlik, Kõcsür). Ezzel a nézettel T. Orghidian és magunk is egyetértünk. A völgymélyülésben azonban kétségkívül szerep jutott a barlangképzõdésnek is, mint ahogy napjainkban is befolyásolja az eróziós folyamatokat az alsó aktív barlangjárat létezése. Nyilvánvaló, hogy a völgymélyülést elõsegítette a barlangképzõdés, ahol az alsó barlangjárat iránya egybeesett a völgy irányával. Ilyen szakaszok lehetnek a szûk sziklaszorosok, pl. az Ugronnyaka körüli zónában. A völgymélyülés, mint a barlangszintek kialakulása is mutatja, ritmikus jelenség volt, tehát nem folyamatosan gyors, hanem stagnáló, teraszképzõ szakaszok (ebben az esetben barlangképzõ) váltakoztak mélyülõ szakaszokkal. A barlangmagasságok, illetve az ezekhez csatlakozó teraszmagasságok eléggé összhangban vannak az Erdélyi-medence folyóinak teraszaival. A kivésés és teraszfeltöltés periódusai tehát nem annyira helyhez, illetve az Erdõvidéki-medencének szintingadozásaihoz kötöttek, mint azt Srömpl hitte. Általánosabb okokat, nevezetesen a pleisztocén éghajlatingadozásokat, s ennek következtében munkavégzõképesség változásokat sejthetünk mögötte, amelyeket a helyi erózióbázis változásai, tehát a függõleges tektónikai mozgásfolyamatok pozitív vagy negatív irányba befolyásolnak.

       A fentiekbõl kitûnik, hogy a völgyfejlõdés párhuzamosan ment végbe a karsztfejlõdés, a barlang-szurdok képzõdés, de ezzel megegyezõen fejlõdtek a felszíni karsztformák is. A csupasz sziklafelszíneken végbement a karrosodás folyamata, a felszínalatti vízrendszert pedig a felszíni karsztos területrõl a törési síkok szerint rendezõdött dolinasorok táplálták. Valódi csupasz karszton képzõdött dolinát azonban alig találunk, csupán a Kõhát tetején, az Ugron-nyaka É-i oldalán, a Felsõ-Máltetõ peremén alakultak tipikusan. A Kõmezeje karsztfennsíkján, mivel agyagos törmelékanyag borítja a karsztfelszínt, jellegzetes suvadásos-dolinás térszín jött létre, amelynek morfogenetikai problémái önmagukban külön dolgozatot érdemelnének, itt ugyanis a dolinákat a lejtõmozgásokkal mozgó agyagos törmelékanyagok eltömték és így sajátos átmeneti formák egész sora jött létre.

       Érdekes, és a víznyelõ barlangi járatoknak talán a legszebb hazai példánya maradt meg a Kõcsûr (12. sz. híd fölött) tetején, egy teljesen épségben kipreparálódott kusza, függõleges barlangjárat-szövevény formájában, ahol teljes egészében szemlélhetjük egy víznyelõ szerkezetét, az evorziós üstök, vízvezetõ repedések, aknák egész hálózatát. Ez az egész barlangvidék legszebb és legegyedibb karsztos képzõdménye, amely a 40 m-es szint teraszán képzõdött, s éppen függõleges szerkezete miatt ellenállt a további lineáris eróziónak, s így ma élethûen szemlélteti a felszíni és felszínalatti erózió kapcsolatát.

       A Vargyas-szurdok tehát komplex genézisû völgy, ahol a tektónikai tényezõk, felületi és felszínalatti eróziós folyamatok és hatóerõk együttesen hozták létre a kõzetminõség változásaitól függõen a rendkívül változatos formakincset, kialakítva Hargita megye egyik legszebb és legváltozatosabb természet szépségét, a homoródalmási karsztvidéket. 

 

4.     Morfológiai formák

 

       A geomorfológiai térképezés egyik legnehezebb feladata volt a feltüntetésre érdemes formák elkülönítése és rendszerezése. A következõkben csupán vázlatosan szeretnénk ismertetni ezeket a formákat.

a) A lejtõk a szurdok környékén 3 alaptípusba sorolhatók:

a)      1. Karrosodott sziklalejtõk a csupasz sziklafelszíneken képzõdtek.

       Jóllehet a síkkarok jobban fejlõdtek, mélyebbre hatolt a karrosodás, a meredek sziklafelszíneken is megfigyelhetõ ez a jelenség. Általában kopárak, vagy nagyon gyér növényzet fedi. 70-80º-os lejtõk is gyakoriak, néha függõleges falakba megy át, ahol a patak eróziója alámosta. A patak szintjében gyakori az alámosott sziklafolyosó. Egyes helyeken kettõs alámosás is megfigyelhetõ a középvíz és a nagy víz szintjében.

       Ugyanide sorolhatók, de formailag eltérõek a karrosodott sziklatarajok, amelyek a kõzet csapásirányának megfelelõen preparálódtak ki, s amelyek jellemzõek a szurdok mindkét oldalán. Lefutásukban lépcsõsség figyelhetõ meg. Ezek a lépcsõk, vállak összefüggésében vannak a teraszszintekkel, tehát többé-kevésbé terasz értékûek. Ugyancsak kõzet-minõségi tényezõknek köszönhetõ a sziklapiramisok kialakulása. A legszembetûnõbbek a Kõhát K-i lejtõjén, az Ugron-nyakától D-re, ahol a kõfolyások körbefolyták a kipreparálódott sziklatornyokat.

a) 2. A törmeléklejtõk két típusát különböztetjük meg. A legáltalánosabban elterjedt az erdõvel is kötött törmeléklejtõ, amelybõl helyenként szálban álló sziklafalak meredeznek ki. Ez  a törmelék már nem mozog, legalábbis ennek jele nem látszik. Lejtõszögû 30-45º általában. A lejtõhajlatokban jellegzetes mozgó törmeléklejtõket találunk. Ezek felül meredek, 45º körüli törmelék levezetõ csatornák, néha többágúak, alul pedig 300 körüli lejtõszöggel szétterülõ törmelékgarmadák. A mozgó kõzettörmelék megakadályozza, hogy a növényzet tartósan befogja. Ilyen törmelékgyûrû övezi a meredek sziklafalakat is.

a) 3. Suvadásos lejtõk a fedett karsztfennsíkon, a Kõmezején, valamint a szoros végeinél gyakoriak, ahol az agyagos, homokos üledékek vannak túlsúlyban. Általában lankásabb lejtõk, egyenetlen felszínük a több rendbeli suvadásos mozgásokat igazolja. A legszebb ilyen suvadásokat a Kõmezeje patak két oldalán láthatjuk. Az 1970 nyarán képzõdött tipikus lejtõcsuszamláson menetközben tanulmányozhattuk a jelenséget.

b) Síkfelszíneket képviselnek a völgyeket övezõ fennsíkok, valamint a teraszok és az ártéri szint.

b) 1. A Hargita-plató szintje a szoros környékén 950-1000 m. Vékonyabb - vastagabb vulkáni törmeléktakaró által elegyengetett felszín. Csatlakozik a Merke-tetõ 1000 m átlagos magasságú tönkszintjéhez. Eredetileg letarolt felszín, ami valószínû csupán lassú táblás megemelkedéssel különült el az átlagos 750-800 m-es általánosan kifejlõdött tönkfelszíntõl. A völgyfõk érintkezésénél, és ahol a párhuzamos völgyek közel érnek egymáshoz, alacsony vizenyõs benyergelések tagolják.

b) 2. Teraszok. A Vargyas-szurdok környékén négy terasz különíthetõ el.

Ezek a következõk:

I. terasz - 5-6 m relatív magasságban. Nemcsak a szurdok feletti és alatti völgyszakaszokban, hanem a szurdok tágulataiban is általánosan kifejlõdött. Jól elkülönül éles homlokfallal a mai ártértõl.

II. terasz - 20 m körüli magassággal. A szoroson kívül jellegzetes, de a szorosban is jól nyomozható. Ehhez a szinthez kapcsolódnak a legfejlettebb barlangbejáratok.

III. terasz - 40-50 m magasságban. A szurdokon kívül jól felismerhetõ. A szurdokon már csak vállak jelzik a lefutó sziklatarajakon.

IV. terasz - a szurdok legfelsõ szakasza. Megfelel az általánosan kifejlõdõ 100 m-es szintnek. Helyenként lealacsonyodik 80 m körüli magasságig, de ennek oka utólagos lekopás lehet (Ugron-nyaka, Csudáló-kõ). Az Orbános-tetõ felé elkülönül egy magasabb lépcsõ is.

A teraszszintekhez barlangsorozatok tartoznak, bizonyítva, hogy mindenik terasz szintjében erõteljesebb barlangképzõdés történt.

Az ártéri szint a szurdokon kívül feltöltött, tõzeges, néhol 500 m-tõl 1000 m-ig szélesedõ sík. A szorosban általában keskeny, felsõszakasz jellegû, kõgörgetegekkel tele meder alkotja ezt a szintet. Az alsó aktív barlangjárat kisvíznél elvezeti az egész vízkészletet, s így a szoros központi része ilyenkor száraz marad. Alámosott sziklafalak, víznyelõkés karsztformák jellemzik.

b) 3. A karsztfennsíkok - a mészkõ viszonylag kisterületû kibukkanása miatt - alárendelt szerepet játszanak. Két típusát különíthetjük el. Nagyobb területet képviselnek a fedett karsztfennsíkok. Tipikus példája a Kõmezeje síkja, ahol a vulkáni törmelékanyag és folyami hordalékanyag vastagsága meghaladja a 10-15 m-t is. Fedett jellegébõl következik, hogy a dolinák formái nem annyira hangsúlyozottak, mint a csupasz karszton, sok helyen eltömõdnek és kis tavacskák, mocsaras mélyedések képzõdnek. Karrosodott csupasz karsztfennsík, tehát tipikus karsztos síkfelszín valójában nincs is. Csupán a sziklatetõk pár m 2-es felülete tartozik ide jellegzetesen karrosodott és kisebb dolinákkal jellemezhetõ formákkal.

       Mint a fentiekbõl is kitûnik, a Vargyos-szurdok környéke tanulságos szakproblémákat vet fel, melyekkel érdemes foglalkozni. Reméljük, hogy e szerény kis dolgozat hozzájárul ahhoz, hogy megyénk e több figyelmet érdemlõ területe iránt felkeltsük az érdeklõdést.

 

 

 

 

Bibliográfia

 

BÁNYAI J. - Újabb liásznyomok a homorodalmási "Orbán Balázs" barlang mellett. (Földt. Közl. Bp. 1960.) 

HAÁZ F. - JODAL K. - A vargyas-völgyi barlangok. (Erd. Múz. XLVI. K. 1941.)

KESSLER H. - Barlangtani kutatások. Homorodalmás és a révi Sebes-Körös áttörés környékén. (Föld. Int. „Évi jelentése" Bp. 1943.)

KRISTÓF A. - Geomorfológiai térképezés a homorodalmási Vargyas-szurdok környékén. (Elõadás a Föld. Társ. Hargita megyei fiókjának tud. Ülésszakán, 1971.)

MOTTL M. - Õsemlõs-õsrégészeti vizsgálatok Északerdély barlangjaiban. (Föld. Int. „Évi jelentései", Bp. 1943.)

ORGHIDAN T. -DUMITRESCU M. - Studiu monografic al complexului carstic din defileul Vîrghiºului. (Lucr. Inst. de Speologie „Emil Racoviþã", Tom. I-II. 1962-63.)

PODEK F. - Dos Homorod-Almaschar Höhlengebiet. (Verh. u. Mitteil. d. Siebeng. Vereins f. Naturwissenschaften LX. 1910.)

PODEK F. - Elõzetes jelentés a homorodalmási barlangokban végzett kutatásaimrõl. (Barlangkutatás, Bp. 1914.)

PODEK F. - Jelentés a homorodalmási barlangokban végzett kutatásaimról. (Barlangkutatás, Bp. 1914.)

STRÖMPL G. - A Vargyas szurdoka. (Föld. Közl. Bp. 1912.)

            

 

 Forrás:

Kristó András: A homoródalmási Vargyas-szurdok geomorfológiai problémái .

 Székelykeresztúri Múzeum Emlékkönyve - 1974    

 

barlang_tavolrol.jpg barlangPP.jpg Fekete Istvan terkepe 1835 -bol (Orban Balazs).jpg fekete.jpg foto1.jpg foto2.jpg foto3.jpg foto4.jpg foto5.jpg foto6.jpg foto7.jpg iris_aphylla_fej.jpg jegcsapok.jpg kispati.jpg kocsur_1.jpg komezoL.jpg korozsa_1.jpg korozsa_virag.jpg papucskosbor.jpg patak_pepe.jpg szenacsinalo.jpg szurdok_nyar_esos.jpg tiba.jpg turban_1.jpg vargyas.jpg vargyasVolgye.jpg varjuhaj.jpg
 

A Vargyas-szoros barlangjai

 

 

Kód-

szám

Hegység Karsztterület

Barlang neve

Összhossz

  méter

Szintkülömbség

   -    m    +

Barlangok osztályozása

Barlangkutató-

Csoport feltárás           éve

1

2

3

4

5

6

 

1200

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

32

33

34

35

36

37

38

39

40

41

42

43

44

45

46

47

48

49

50

51

52

53

54

55

56

57

58

59

60

61

62

63

64

65

66

67

68

69

70

71

72

73

74

75

76

77

78

79

80

81

82

83

84

85

86

87

88

89

90

91

92

93

94

95

96

97

98

99

100

101

102

 

Vargyas-szoros

Albert-barlang

Lapos-barlang

3-as számú barlang

4-es számú barlang

Kápolna-barlang

6-os számú barlang

7-es számú barlang

Lócsûr

Lublinit-barlang

Brony barlang

11-e számú barlang

12-es számú barlang

Tatárlik

ORBAN Balázs barlang

15-ös számú barlang

16-os számú barlang

17-es számú barlang

Medvék barlangja

19-es számú barlang

Gábor barlang

21-es számú barlang

22-es számú barlang

23-as számú barlang

Hotel Spelaeus

25-ös számú barlang

26-os számú barlang

Cseppköves-barlang

28-as számú barlang

29-es számú barlang

30-as számú barlang

31-es számú barlang

32-es számú barlang

Átjáró-barlang

Ablakos-barlang

Csontos-barlang

Kõfalas-barlang

37-es számú barlang

Csarnok-barlang

39-es számú barlang

40-es számú barlang

Hideg-barlang

Emlõk-barlangja

43-as számú barlang

Antiklinális-barlang

Vízkelet-barlangja

Odontolit-barlang

         -        

48-as számú barlang

Nagydolina-barlangja

Nagydolina-barlangja

51-es számú barlang

52-es számú barlang

53-as számú barlang

54-es számú barlang

          -

56-os számú barlang

Alagút-barlang

Késes-barlang

         -

60-as számú barlang

61-es számú barlang

         -

         -

         -

KÁLLAI-zsomboly

66-os számú barlang

67-es számú barlang

Vízkelet melleti bg.

Csudálókõi-barlang

Bunkólik

Súgólik

Borzlik

Kerekhegyi-zsombo

Csigás-barlang

Repedés-barlang

Párhuzamos repedések

Víznyelõ feletti bg.

Három oszlop-barlang

Kõháti-zsomboly

Víz feletti barlang

Fehéroszlop-barlang

Nagy pókok barlangja

Kürtös-barlang

Õsember-barlang

Beomlott barlang

Kõcsûr víznyelõ

Kõcsûr

Rappel-barlang

Átbújó-barlang

Körmölt-barlang

Doktor-barlang

Felsõ Kõcsûr

Csala-barlang

94-es számú barlang

Aktív barlang

Malac-barlang

Triphosák barlangja

Madárfészkes-barlang

Esti-barlang

Tölcsér-barlang

Orgonákbeli-barlang

Felsõ Aktív-barlang

 

 

 

96,0

18,0

16,0

6,0

90,0

10,0

35,0

220,0

300,0

34,0

20,0

25,0

60,0

1527,

5

9,0

36,0

30,0

70,0

6,0

174,0

16,0

15,0

11,0

28,0

12,0

10,0

81,0

6,0

100,0

20,0

5,0

2,5

95,0

17,0

90,0

212,0

20,0

20,0

25,0

8,0

150,0

45,0

25,0

56,0

272,0

20,0

-

16,0

10,0

16,0

4,5

14,0

5,0

20,0

-

11,0

130,0

48,0

-

37,0

6,0

-

-

-

7,0

5,0

8,0

17,0

42,0

65,0

328,0

41,0

50,0

16,0

10,0

18,0

12,0

22,0

21,0

25,0

58,0

23,0

15,0

30,0

31,0

22,0

6,5

18,0

12,0

41,0

18,0

15,0

15,0

13,0

794,0

55,0

33,0

45,0

10,0

19,5

17,0

229,0

 

+1,0

+0,8

+2,0

-12,0

+13,0

 

-4,0

+15,0

 

+0,5

 

+5,0

+5,0

+15,0

+2,0

+1,5

+1,5

 

 

+13,0

+4,0

 

 

 

+2,5

 

+2,0

 

+1,5

-10,0

 

 

-1,0

+2,0

 

-4,0

+2,0

-1,5

+0,5

 

-1,0 +9,0

 

+1,0

-2,0

+16,0

+2,0

 

 

+3,5

+2,5

 

+6,0

 

+1,0

 

 

 

+2,0

 

+1,0

 

 

 

 

-4,0 +2,0

 

 

-3,0

-4,0

-8,0

 

 

-18,0

-3,0

 

+12,0

 

+4,0

-10,0

+3,5

+11,0

+9,0

-0,5 +5,0

+1,0

-4,0

-7,0

 

+1,5

-1,0

-0,5

+2,0

 

-1,5

+2,5

-6,0 +24,0

+2,5

+1,0

+1,5

-1,0

-4,5

-1,0

+2,0

 

 

 

 

 

 

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Id.aktív

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Aktív

Fosszilis

 

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

 

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

 

Fosszilis

Fosszilis

 

 

 

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Fosszilis

Id.aktív

Aktív

Aktív

Id.aktív

Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis

Aktív

Id.aktív

Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis

Aktív

 

 

 

 

 

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

U.S. 1996

U.S. 1987

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

U.S. 1996

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

U.S. 1996

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

U.S.1997

O.1963

O.1963

O.1963

U.S.1998

O.1963

O.1963

O.1963

O.1963

U.S.1978

U.S.1978

U.S.1979

U.S.1979

U.S.1981

U.S.1979

O.1958

U.S.1979

O.1958

O.1958

O.1958

U.S.1978

O.1961

U.S.1986

 

U.S.1981

O.1958

O.1958

 

O.1959

O.1959

O.1959

O.1959

O.1959

O.1959

O.1961

O.1961

U.S.1978

U.S.1977

U.S.1975

U.S.1971

U.S.1971

U.S.1978

U.S.1975

U.S.1977

U.S.1978

U.S.1976

U.S.1976

U.S.1978

U.S.1975

U.S.1975

U.S.1975

U.S.1978

U.S.1978

U.S.1978

U.S.1974

P.F.1910

U.S.1978

U.S.1978

U.S.1978

U.S.1978

P.F.1910

U.S.1978

U.S.1978

U.S.1978

U.S.1978

U.S.1978

U.S.1978

U.S.1978

U.S.1978

U.S.1979

U.S.1979

 

 

 

 

ORBÁN BALÁZS : A VARGYAS SZOROS (SZÉKELFÖLD LEÍRÁSA)

XV. Az almási barlang szorosa.

        Kápolna-rom, a szoros elsõ feltünte a Kõmezõ karajáról, veszélyes lemenetel, a buvópatak. Csodálókõ vagy az almási barlang elõterme, erõditvények, belsõ üregei, tatárostromok. Csalatornya. Kis-lócsür. Széchenyi szirt. Köcsür, itten lévõ erõditvények, Erõsd és Böcsök Mál, Farkasösvény, Vizkelet, Zobor, Leshegy, Ejtökõ, márványbányák, az almási mester, a Máltetõ.

        Egy oly nevezetes pontra jutottunk, mely most csak kis körben ismeretes; de a mely egykor - midõn hazánk nem lesz a nagy világtól elszigetelve - bizonynyal világhirûvé váland, hová az utazóknak ezrei fognak tódulni, hogy a természetnek csudás és nagyszerü mûveleteit megbámulják. Az almási barlang és ennek nagyszerû szorosa ez, mely bizonnyal egyike földrészünk legmegragadóbb pontjainak, s melyet gyenge tehetségemtõl kitelõleg, ismertetni czélomul tûztem ki.

        Az eddig délirányt követett Vargyas magas hegyektõl megtérittetve, keletnek fordul; de ott még magasabb sziklahegyek állták utját, melyen erõszakosan kellett magát átküzdeie. De nemcsak a folyam jött szorult helyzetbe, hanem abba jut az utas is, ki elõtt az addig tág völgynek virányos tere elzárul, s a folyam-völgy annyira egybeszorul, hogy csak is a zúgva rohanó pataknak marad ottan hely. Az ember léptei elõl elzárt völgyet elhagyja az ut, s a baloldali hegyekre emelkedik fel. Egy kápolnának tekintélyes romjai tünnek ott fel; de ez nem tartóztatja fel az utast, ki az emberek kicsinkés alkotásait mellõzve, siet a természet csudáinak bámulatára; tovább haladtában egyszerre a Kõmezõ szikla karajára jut, hol lábainál tátongó félelmes örvény állja utját; de a hol különben is leszegezné lábait a bámulatot keltõ nagyszerü látvány.

        Függélyesen hanyatló szikla-falak közt ezer lábnyi mélységben az összeszorított Vargyasnak zugása viszhangzik; a nagyszerü hegyrepedésnek csigaszerüleg kanyargó meredek oldalaiba sötét barlangok üregei tátongnak; kétfelõl óriási sziklahegyek emelkednek félelmes magasságig.

        A baloldalit Mál-nak a jobboldalit Erõs-nek és Böcsök-Mál-tetõnek is nevezik; gyönyörû és festõileg nagyszerü ezen mészkõhegyek alakja; meredek, emberr lépteitõl elzárt oldalaikból conicus szikla szálon lövelnek fel: nap sugaraiban rogyogó száz meg száz hófehér szikla tornyok, melyek a hullámzatos zöld erdõk között ugy néznek ki, mint sarktengereken uszkáló roppant jégszigetek.

        És a vizsgálódó szem hiába keres egy utat, egy lejuthatási pontot az annyi szépséget, annyi megdöbbentõ nagyszerüséget rejtõ, félelmesen tátongó örvénybe, mert ez örvény titokszerü barlangjaihoz semmi látható út nem vezet; mindenütt falmeredek szikla-oldalok zárják el azt az ember elõl, mintha a természet valami titokszerüt, valami tiltottat rejtegetne; de végre is az emberi tudvágy áthatol a nehézségeken és akadályokon; s mi is a szikla-oldal egy hajlatán, veszélyes kõzuhany alkotta talajon lecsúsztunk inkább, mint mentünk a pataknak szikladarabok töltötte medrébe. De ime az elõbb zugva rohant patak vize eltünedezik, s a kövek közé beszürõdve, elég udvarias, medrét szárazon hagyni utul a vándornak, ki különben kénytelen lenne vizében gázolni, mert a csak 10-15 lépés széles meder mellett közvetlenül, mindkét oldalról félelmes sziklafalak tornyosodnak fel, alig engedve egy kis kék eget látni, s ha az ember feltekint az ezen roppant sziklatömegek felett elnyargaló fellegekre, akkor a hegy mozogni látszik, s a parányi kis ember félõ tisztelettel tekint a teremtõnek ezen óriási remekeire.

        A patak medrét követve hatoltunk alább, azonban egyszerre az is a szorosnak egy kanyarulata által elzárulni látszik; falmeredek sziklaoldal emelkedvén itt is fel, s midõn a bámulattól, a sok nagyszerü látvány behatásától elkábított szemlélõ széttekint, hogy e nagyszerü tömkelegbõl, hol van a tovább hatolási ut: megpillantja a balparti Üreges sarok nevü sziklafal oldalán azon a meder szinvonalától 100 lábnyi magasságba tátongó üreget, mely nyilata a hires almási barlang-nak; melyet a nép egyszerüen Kõlyuknak nevez, de a mely régi oklevelekben Csiudálókeu néven fordul elõ, és ezen régi classicus elnevezése leginkább is megilleti, legjellegzõbben fejezi ki ezen csudás kõszoros még csudásabb barlangjának fogalmát.

Fekete Istvan terkepe 1835 -bol (Orban Balazs).jpg 

      Magyarázat: 1. szám a betü a barlang száján levõ tágas üreg, mely a d betüig befelé tart, balra pedig a 2-ik számig kanyarodik, egy nyugatnak irányuló szük folyosóval, mely a patak mederre nézõ nyilat vagy ablakhoz vezet. b betü hátulsó sikátor. c hátulsó üreg. d az egyik denevér-szemét ürege. e e e bajosan megközelíthetõ szük õsmedve tanyák vagy barlangocskák. 2-ik, 4-ik és 5-ik számok a barlangnak a bejárat elõtermével folytonosságban lévõ osztályait jelölik, 3-ik annak egy nyugatra nyuló könyökét, 6-ik szám nagy kövekkel elöntöttelõbb emelkedõ, azután lejtõsen szálló szük piszkos folyosó, mely bennebb két ágra oszlik; ezek egyike, mely 7-ik számmal van jelölve, észak-kelet irányban messze benyulik, hol az a és b-vel jelölt kis medvebarlangokba végzõdik. A másik nagyon törpe, végénél igen egybeszükülõ folyosó, észak-nyugati irányban a barlang 8-ik számmal jelzett osztályába vezet. Ezen északirányu osztályból van bejárata a 9-ik számmal jelzett azon kelet-irányu tágas és tiszta résznek, mely a barlang fénypontját képezi, mely közel 40 öl hosszaságban több helyt 10 öl szélességben kinálkozik nem mindennapi szépségeivel. Ennek külsõ részében van a függõkõ, a b c d betük szük, s bajosan megközelithetõ mellékosztályait vagy õsmedve tanyáit jelölik. Ezen belül a barlang bár 40 ölnél hosszabb, de annyira egybeszükül, hogy a 10. és 11. számmal jelölt folyosóban sok helyt csak térden csúszva lehet áthatolni. E folyosónak is van a b és c-vel jelölt két medvetanyája. A szük folyosó egy szép körterembe vezet, mely aljrajzunkban 12-ik számmal van megjelölve, ebbõl egy oly szük üregen - hol csak nyulánk termetü egyén fér át - a 13-ik és 14-ik számmal jelölt utolsóelõtti terembe juthatni. Ki idáig felküzdé magát, jól teszi, ha a 15-ik számmal jelölt utolsó üregbe is behatol, hol azon forrás fris vize buzog fel, mely gyöngyözõ hullámaival e barlangot ezredévek türelmével ásta. Ezen utolsó osztályba kürtõszerüleg emelkedõ két folyosó vezet, melyek annyira szükek, hogy csak hasoncsúszva s kigyószerüleg tekerõdzve lehet azon áthatolni. Aljrajzunkban a fehéren hagyott közök a barlang tisztás részét, a márványozott helyek annak köves részét, a pontozatos pedig a denevérszemeteket jelöli. Az elmosott helyek a barlangnak ölnél törpébb részeit mutatják.

      És e barlang, mely ma csak gyönyörködtet, hajdan védett is, mert meglevén erõdítve, biztos védhelye volt a szomszéd faluk lakosainak. Birtoka és használata felett sokat is perlekedett Vargyas Almással: mig nem 1637-ben az udvarhelyi derékszéknek egy itélete azt Almásnak nem adja. E végzés az almásiak által lerontott védfalakat ujból felépíttetni rendeli, fennhagyván a vargyasiaknak is azon jogát, hogy vész idején mint menhelyet szintén használhassák.*

      Ezen okmány eredetije vargyasi Dániel Gábor ur birtokában van, s mivel abban több érdekes, e barlangra vonatkozó adat van, s a mellett a régi rövid perellátásnak egy igen jeles példánya, azért annak hü másolatát egész terjedelmében ide csatolom:

      Fölperes vargiasi biro, Miklos Péter veres drabant a falu Vargiasfalva kepiben.

      Inctus (incattus = alperes) almási biro Bodor István az falu Almásfalva kepiben, az is veres drabant.

      Mind a két felek Udvarhelyszéken laknak. Az Actor in filiale Bardocz.

      Proponit A. protestationem per procuratorem Nicolaum goro de Agiagfalva, ez okon citáltattam törvényben az Jt falustól in anno 1637 sorlos Boldogaszoni tájban, hogi az J. falu ugianazon meghirt esztendõben husvét nap tajban egi Csiudalókeu nevü liukra, az melyben mi minden haboruságos üdeön megmaradtunk, és az mikor az féle haboru üdeõ találtatott mindenkor bátorságosan oda mentünk mint miénkbe és birtuk pacifice és épitettük. A mely épitésekre az J. falu potentia mediante réa mentek és az erõsséget kit mi épitettünk elhánták és rontották, az mely ereõséget a memoria homum épitettünk és birtunk nemine contradicente szabadosan, az meljet nem csielekedtek volna, mert ezt mi ugi tartottuk mint saját házunkat minden háboruságok idején. Ergo minthogi épitésünket kit pacifice birtunk elhánták, aszt modiuk hogi major potentian convincáltassanak az falu, az épitést is nem adhattuk volna, az meljet kõbõl épitettünk 25 forintert, aszt is megh kivániuk, arról protestalunk, az helyért nem perlünk mert azon kezünket tartiuk. Az ereõség vicinusa ab una Farkas Eösveni, másfelõl Vargias vizének az árka.

      Az A. falubeli megh irt Biro szálitja magáról az jelenvaló 1630 esztendõbeli birora Teoreok Jánosra veres drabantra, és az J. falubeli birorol az mostani birora nemes János Mátéra szállítja ez causát per mutationem officiij az ereõség is két elhánytanak ugian ezen Udvarheljj székben A mási határszéljben.

      J. R. per procuartorem Franciscum Bence de Patakfalva. Értem az Anak actioiát hogi penigh ppositioiat potentiara fundalta ne legien keseõ az causának condescensioiát megh találni, az bizonságok bevõtelek után cum pena a mint aszt irja ppositioiaba hogi a memoria horum birtak volna azt a helljet, külömben soha nem birták hanem haboruságos idõben laktak mi velünk edgiütt abban az megh nevezett hel jekben; de az helljek proprietása miénk nem eõ kegtké, mert az magunk határunkban vagion igi (igy) ha mit cselekedtünk volna is, aszt nem akartuk megh engedni hogi az mi hatarunkban ne praescribálljon, protestatur.

      De A az mint a penalis condescensioról emlékszik, az késeõ, mert immár elébment s ad meritum megfelelt, de merio aszt mondom hogy eõ határokban mi aszt nem tagadjuk hogi abban ne volna, határt mi most nem keressünk hanem csak aszt az ereõsséget kiben a memoria honum minden háboruság idején pacificum dominumba voltunk és legitime pscribaltunk is az ppositiok szerint kivániuk convincaltatni.

      Deliberatum.

      Mivel constal ex prelatione partium mindenik félnek allegatioia, az heljnek tulajdonosága penigh almásiaké. Azért az deliberatio is az, hogi mint eddigh ugi ezután is Almásé legien; de haboruságnak idején ugian az vargiasaknak szabad legien az liukba menni; ha az Almásiakk liukok olj helljen vagion, hogj ott az vargiasi liuk lehetne utiok, tehát communiter épitsse az két falu, de ha az Almásiak ellehetnek a nélkül, tehát engedjék megh az Vargiasiakk, hogi örökös magok oltalmára az uttiok könniebben való felmenésére libere épithessenek, de ugi mint almásiak engedelmébõl és határokban és annál soha ugi hogi magokk ne occupáliák ugian tartoznak megh engedni. Appellant utrique partes ad sedem supremum

      Extradata per me Franciscum Orbán,

      jur. notar.

      A barlangba jutás nem mondható kényelmesnek mert egy ideig sziklához támasztott rozzant létrán, azután pedig léptek által sikított meredeken emelkedõ ösvényen lehet sziklaélekbe kapaszkodva felmászni; nem teljesen mentesítve a lezuhanás veszélyeitõl; mi mutatja, hogy midõn azon létrát a barlangba menekültek felvonták, akkor oda ellenség még közelíteni sem tudhatott; de nemcsak a megközelíthetlenség biztosítá e védhelyet, hanem azon, a barlang száját átölelõ lõréses fal is, melyen csak keskeny kapu vezet át, s melynek minden irányba szolgáló lõ-résein át lenyilazhatták és lelövöldözhették az ostromot megkisérteni eléggé merész ellenséget.

      Ilyen volt védszerkezete a barlangnak, melynek még más, a szorost elzáró külsõ védfalai is voltak (mint alább látandjuk), s e barlang nemcsak török, s tatárjáráskor nyujtott biztos menhelyet a népnek, hanem megoltalmazta a minden török és tatárnál kegyetlenebbül duló b. Tige tábornok ellen is, mert a Holdvilágnál gyõztes vezér, 1704. február hóban Udvarhelyre rontott, s a város feldulása után vidékén is oly pusztítást, égetést és öldöklést vitt végbe, hogy a szék birtokosai féltõbb holmijokkal az almási barlangba menekültek, s galambfalvi Sándor Pált, kénosi Sándor Pált, désfalvi Sándor Ferenczet 10 fegyveressel rendelték a barlang szájának oltalmára, mig magok fegyvereseket gyüjtve készültek a végletekig oltalmazni védhelyüket,*Kemény József gyüjt. Suppl. Dipl. XI. 251. és hogy Tige meg nem támadta - miként szándéka volt - azt csak annak lehetett köszönni, hogy Toroczkai István Kolozsvárt, Teleki Mihály Fehérvárt fenyegetvén, azon pontok védelmére kellett sietnie. De lássuk a védbarlangot, melynek látképét melléklem.

      A még most is ölnél magasabb védfalakba vágott szük ajtó, oly terjedelmü elõterembe vezet, hol könnyen elférhetne ezer ember, egy roppant egyházhoz hasonlító üregbe, melynek szikla kupoláját a természet alkotá. Sötét folyosók titkos menetei nyilnak e nagyszerü elõterembe, honnan baljóslatu zsibongás, s oly nyöszörgõ hangok hallatszanak, mintha a néphit szerént e barlangot lakó törpék takarodnának tova az ember közeledtére, mintha a sötétség démonai zúdultak volna fel a világosságot keresõ, és azt terjesztõ ember láttára, s ugyancsak a sötétség lakói mûvelik azon baljóslatu zajt, mert ottan a denevérek százezrei tanyáznak; egy-egy kiszálló s a termet körülröpkedõ elõõrsük hirt viszen az ember közeledtérõl, s õk ösztönszerüleg huzódnak el, vészt sejtve*Mert szokása a látogatóknak hogy a denevér tanyákba, hol õk egymásba csipeszkedve csüngenek, bele lövöldöznek, mikor nagy tömegben hullnak alá, a megmaradtak pedig elvadulva félnek az embertõl., a barlang távolibb osztályaiba.

      Egy másik, Almás felõl jövõ társaság közeledtére, elfoglaltuk a barlang védfalát, s mi ennek lõ-résein, õk alólról csatát utánzólag össze lövöldöztünk, mire a sziklák oly hatalmas menydörgésszerü viszhangot adtak, mintha Jupiter szórta volna földrendítõ villámait. Ily szorosokban a lövés mindig nagyszerüen visszahangzik, itt a mi sortüzelésünk a légkör villanyának megdöbbentõ csattanásával versenyzett.*A Kõmezõ egy pontjáról olyan viszhang van, mely a lövést hétszeresen adja vissza. Társaink magokkal hozták az almási mestert, e barlangnak költéjét és legavatottabb ciceroneját, s mi fáklyákat gyujtva az õ vezetése alatt kezdettünk a barlang átkutatásához.

csudaloko_almasibarlang.jpg

AZ ALMÁSI BARLANG VAGY „CSUDÁLÓKÓ" BEJÁRATÁNAK LÁTKÉPE.

      A nép oly hosszunak hiszi e barlangot, hogy tulsó kijáratát Csikba helyezi. Ily nagysága képzelt, de valódi terjedelme is elégséges arra, hogy bámulatra ragadja a szemlélõt, mert Fekete mérnök pontos felmérése szerént ezen észak-kelet irányu hegyüreg 400 öl hosszusággal bír. Fekete, ki több idõt töltött itten e barlang tüzetesebb tanulmányozásáért, számozta a barlang különbözõ osztályait, s egy igen jeles aljrajzot is készített, melyet a látogatók tájékozásáért én is melléklek; de ezzel ellátva sem tanácsolnám e barlangba kalauz nélkül behatolni, mert annak annyi mellékágazatai és kisebb oldalfolyosói vannak, hogy azoknak tömkelegébe könnyen eltévedhetne a helyismerettel nem biró idegen.

      A barlang elõtermét, s az ezzel két fõfolyosó által egybefüggõ elsõ osztályt elhagyva, majd szük folyosóvá szorul, majd ismét tekintélyes termekké tágosul; most egyenesen megy, majd felhág és lelejt; talaja most sima, majd szikla darabok által van elöntve, falai és fõlepe a felolvadt mészkõ lerakodványának fehér leplével van bevonva, mely a fáklyák fényénél ragyogóan tündököl, sok helytt szépidomu csüngvények (stalaktitok) ékítik a szikla-kupolák kongó üreit. A 9-ik számu teremben van az ugynevezett Függõkõ, egy a fõlephez tapadott nagy szikla-darab, mely alatt csak meghajolva lehet áthaladni. Ha ez megunva függõ helyzetét egyszer lezuhanna, egészen eltorlászolhatná a tovább hatolhatás utját, mikor aztán a barlangnak igen érdekes belsõ része is el lenne zárva.

      A talaj hihetõleg felülrõl leomladozott nagy kövekkel van borítva, melyek denevér ganéjjal lévén elöntve, annyira sikok, hogy igen bajos azokon lépdelni; sok helyen félelmes szikla chaoszon kell meredeken lelejteni, más helytt pedig szikla élekbe kapaszkodva felmászni, ugy hogy csak gyakorlott mászók képesek áthatolni. Ezen lelejtés és felhágás ellene mond azon feltevésnek, mintha a barlangot az ide fakadott Vargyas pataka mosta volna ki, mert a viz nem bir tulajdonnal, hogy fel és le is folyhasson, s ellene mond ezen elméletnek az is, hogy a barlang befele több száz lábbal van felül a Vargyas szinvonalán; hanem képezték azt a szikláiban lévõ többforásoknak mészkövet felolvasztó lefolyásai, mely forrásokból egy még most is megvan a barlang legvégsõ osztályzatában.

      Minél beljebb hatol a vándor, a barlang folyosója annál inkább egybeszorul; annyira, hogy sok helyen csak térden csuszva lehet áthatolni. Csak kevesen hatolnak be a 15-ik számmal jelölt osztályba, hova oly szük, kürtõszerüleg felmenõ ut vezet, hogy azon csak kigyó módjára csuszva lehet behatolni. Itt fris forrás buzog fel, s az üreg oldalát alkotó szilárd homokkõbõl kis kerék idomu fatytyu carniol, jáspis, achát, s más köveket lehet kifeszíteni. Ide már keveseknek van bátorsága behatolni, s az eddig jövõk többnyire felirják neveiket a szikla oldalra, mint bátorságuk bizonyítványát, s oly jól esett ott sok ismerõsnek, s még nõknek is nevét találnunk, mert azok emlékével mint egy megnépesült ezen titkos üregnek félelmes magánya.

      E barlanghoz sok regét köt a néphit. Dáriusnak elrejtett kincsét is itten keresi; e barlang titkos meneteit tündérekkel s törpékkel népesíti s a hamelaiakon boszut álló büvész, sipjával elcsalt gyermekeiket föld alatti utakon egész idáig hozza, kik aztán az erdélyi szászok eldõdeiként települnek le.*Kircher Athan. Musurg. Univ. IX. 3.

      De ezen mulattató regéknél sokkal érdekesebb azon történelmi okmányokon nyugvó bizonyosság, hogy ezen csaknem megközelíthetlen s nehány elszánt ember által könnyen megvédhetõ hegyszoros közé zárt barlang, tatárdulások alkalmával sokszor nyujtott biztos menhelyet a lakóknak. Néphagyomány szerént egykor a tatártábor egész idáig nyomult, de a barlangba huzódott székelyeket biztos védhelyükön megtámadni nem mervén, kiéheztetés által akarták önmegadásra szorítani. Tábort ütött azért a tatár a Mál oldalában; már elfogyott élelme a szegény bennszorultaknak, de el a tatároké is, kik a feldult vidéken nem tudták magukat élelmezni, midõn egy elmaradott leánynak (vénleány) azon elmés ötlete támadt, hogy a megmaradt kevés lisztet hamuval egybe kevervén óriási pereczet gyurt s azt szép pirosan kisütvén, hosszu rúdon felmutatta az éhezõ tatároknak, kik is látván, hogy azoknak még élelmök van, visszavonultak. Ekként az elmés ötlet megmenté a szegény ostromoltakat. (E regét Gerando is emliti.)

      A barlanggal szemben magas sziklaszál tornyosul fel, ezt Csala tornyának hivják, egy versben megóvott*Kõvári Erdély földe Ritk. 111. lap. egészen közli. nép hagyomány szerént azért, hogy a tatár-ostromkor egy Csala nevü bátor székely ezen szikla tetõre felmászva kémlelte a tatár tábort, és annak minden mozdulatait, innen nézve figyelmeztette társait a tatároknak cselt vetõ távozásokra, s ujbóli visszarohanásokra; innen õrködött sorsosainak biztonsága felett. Végre midõn az ellen valójában távozott, Csala e jó hirt oly heves mozdulatok közt tudatta társaival, hogy mint a vers mondja:

Akkor lába alól a kõ omladoza,

Nyakra fõre esvén halállal áldoza.

      De a közjóért magát feláldozott Csala nevét a nép megvédte a feledékenységtõl, mert a szikla, honnan hü õre lezuhant, most is Csala tornyának hivatik, s élettörténetét bármelyik pásztor el tudja regélni. Kõvári*Kõvári Erd. Tört. 1-sõ köt. 23. lap nevét Ethele Csala nevü fiától eredettnek mondja, sõt a tõrténelmi hagyományok Irnákot is sokáig táboroztatják, itten (Gyula-Fejérv. I. füz. 50. lap.)

      Csala tornyától északra, csaknem szemben a fennebb leirt nagy barlanggal, most alig megközelíthetõ magasságban van az Ugron-lyuk, hol az Ugron családnak volt védbarlangja, alább egy másik Kis-lócsürnek nevezett barlang is öblösül, mely még a nagy kõlyuknál is sokkal megragadóbb természeti jelenség. Nem oly hosszak ugyan ennek folyosói, mint amannak, nem oly imposánsak osztályzatai, nem oly szövevényesek elágazásai, hanem ékítményei sokkal szebbek és ragyogóbbak, csepegés alakzatai valójában nagyszerüek, láthatni ott a talajtól egészen a fölepig felnyuló karcsu oszlopokat, fantástikus alaku szobor-csoportokat, szabályszerüen lecsüngõ és a szövétnek fényétõl ragyogó csillárokat, vékony átlátszó s arabeszkekkel elöntött függönyszerü lecsüngvényeket.

      Az elsõ nagy teremen tul a fõlep annyira letörpül, hogy csak térden csúszva lehet tovább hatolni; de azontul ujból tágas ür nyilik, hol egy nagy csepegéstelep van, melyet hason alakjáról Sütõkemenczének, egy másikat Méhkasnak neveznek. A fõleprõl mor építészet modorában csapékítmények csüngnek le, egy ürbõl a másikba csucsives kapuzat vezet, másutt diszfödélke alatt szobor idomu tömeg, amott orgona-sip szerü sugár csepegvények, szóval építészeti és diszmüvezeti idomoknak fantástikus utánzásai, melyeket költõi rendetlenségben halmozott itten egybe a természet szeszélye, mintha elhitetni akarná, hogy az ember nem alkotá az ilyeket, hanem a természet csudás müveleteit ellesve idomította építészeti mûalkotásait. A fõlepnek boltivezete csudás könnyüdedséggel, s nagy architectonicus tökélylyel bir, néhol szabadon minden tám nélkül, csak is az egyensuly törvényeinél fogva tartja fenn magát, s ha az ember elgondolja, hogy felette több ezer láb magasságu sziklatömeg nehezkedik, akkor félve lépdel annak kongó üregeiben. De nincsen idõ itt remegésre, mert minden lépten bámulat lepi meg a halandót, s mindenfelõl hallja a felkiáltásokat: Oh mily szép! mily nagyszerü! mily dicsõ! és a látérzés elégtelen felfogni mindazon ragyogó szépséget, mit a természetnek alakító hatalma itten összehalmozott; itt egy ragyogványos tündérországba lépdel az ember, hol bámulatból ámulatba, ámulatból csudálatba esik, s az a ki ezen kisebbik barlangnak megnézését elmulasztotta, ki annak belsõ üregeibe be nem csúszott (mert igen sok helyen csak így lehet áthatolni) az nem látta az almási barlang földalatti szépségeinek legremekebbjét. A nagy barlang nagyszerü szépség nélkül, ez elragadó és tündéries; amaz a tömkeleg, ez a tündér tanyák jelképe. Ezen barlang bemeneti folyosójával páhuzamosan menõ egy másik folyosó, a hegyszorosra nézõ ablak vagy sziklapáholyba vezet.

       Lócsürnek talán azért nevezték, hogy az ide menekültek lovassága itten tanyázhatott, vagy talán magokkal hozott lovaik és barmaik istálójául szolgált, hová - bemenete csaknem a meder szinvonalán esvén - könnyen felvezethetõk voltak.

      A barlangon alól az elsõ kanyarulat szöglet szikláját Széchenyi-szirtnek nevezte el az almási mester, és ezen elnevezést a nép is elfogadta s széltiben használja. Valójában a nagy honfinak nagyobbszerü emlékkövet nem fog soha e haza emelni, mint ezen a természet vésõje alól kikerült óriási diszgúla; mely a nagyszerüség eszméjét jellemzõen képviseli, s méltó a „legnagyobb magyar" emlékéhez.

      A Széchenyi-szirttel szemben az Erõs megrendítõen magas falmeredek oldala magasul fel, oldalából diszgula, vagy czukorsüveg alaku kõszálok nyulnak fel, melyeknek mészpáthtal tarkázott ormai a napnak odaütõdõ sugáraiban ezüstként ragyognak.

      A természet e helyen annyi nagyszerüt, annyi megragadóan szépet halmozott egybe, hogy a bámulat valójában kimerül azoknak csudálásában. Ez kétségtelenül Európa legszebb, legbámulatosabb hegyrepedése; mely szépség- és nagyszerüségben tulszárnyalja a hires Klámm szorost és a csudás Pass Lueg-et is (Salzburg tartományban) s midõn azoknak megtekintésre Oczeán tulról is eljönnek, ezt még e honfiai közül is oly kevesen méltatják megnézésre.

      A Széchenyi-szirten alól a szoros kiszélesül, árnyas fák környezte zöld gyepen gazdag forrás buzog fel, valódi kies oáz itt e kopár sziklának keretében, egy az ember léptei elõtt elzárt kies éden, mert alább gula alaku sziklatömeg zárja el ujból a völgyet, mely emelkedett hegyhát által függ össze a Mál szirteivel. E hegyhát, - az egyedüli hely, hol az almási barlang alólról megközelithetõ, - keményen megvolt erõdítve, erõs védfal zárván el azt egész szélességében, mely forró mészszel rakott falnak alapja még most is több láb magasságban meg van.

     A völgyet elzáró említém gula alaku sziklát Kõcsürnek nevezik, mely elnevezés onnan ered, hogy a sziklahegynek délnyugati oldalában, - hová veszélyes sziklaösvényen lehet csak felkapaszkodni, - egy természetes, szabályszerü körives sziklakapu van; nyilatmagassága 7-8 öl, oldalfalai 5 öl vastagok. Ezen Isten keze emelte diadalivre roppant szikladarabok nehézkednek, melyek az egyensuly örök törvényeinél fogva már ezred évek óta állnak.

      A sziklák tetején magas fák nõttek fel, oldalain, s szeszélyes repedéseiben sokszinü zuzmók és folyondárok fonadéka ir le szeszélyes arabeskeket alkotva oly szép párkányzatokat és diszleteket, mintha azokat a müvész vésõje véste volna ezen nagyszerü diadalivre, mely ezen csudás szépségeket rejtõ hegyszorosnak kellõ nagyszerüséggel biró kapuját alkotja.

      Mellékelt képünk a Kõcsürnek hü rajzát mutatja.

kocsur.jpg

A KÕCSÜR NEVÜ SZIKLAKAPU AZ ALMÁSI BARLANGNÁL.

      A Kõcsürön néhány száz lépéssel alól van a Vizkelet, vagy is azon hely, hol a negyed mértfölddel fennebb eltünt Vargyas pataka, kalandos földalatti vándorlása után, egy sziklarepedésen elõtör a föld szinére, és pedig egybe lévén szorítva, oly nagy erõvel és zajlással (fõként mikor a patak áradva van) rohan onnan ki, mintha õ is sietne a világosságra. A sziklaüreg felett egy óriási krokodilfõhöz hasonlitó sziklanyelv szökel elõ, s azért egy bizonyos távolból tekintve ugy néz ki, mintha valamely megkövesült szörny köpné ki monstruosus szájából a patakot; de földalatti vándorlásában arany port szedtek fel hullámai, s gyakran jönnek ide aranymosó czigányok nemes érczet gyüjteni.

      A korlátaiból kiszabadult folyó vigan csevegve folydogál tovább, mintha örülne, hogy a hosszas sötétség után világosságra érhetett.

      A Vizkelet felett kékeres veres szikla (átmeneti mészkõ) magasul fel, mely erkélyszerüleg hajlik ki; tetején százados bükkök tenyésznek, s a szél fuvalmára le-le hajlanak, mintha õk is érzékkel birnának, mintha õk is bámulnának a lábaiknál történõ rendkivüli jeleneten.

      A kiszabadult folyó délre kanyarodik, völgye kiszélesül - szelid szépségeit ölti ujból fel. A természet meglepõen diszité e vidéket; keletre két erdõnõtte zöld csucs, az Alsó- és Felsõ-Leshegy, (honnan régen az Erdõvidék felõl közelgõ ellenséget lesték); tul a Csudálókõ megdöbbentõen nagyszerü sziklatömege elõterében a szoros bûvös kapuja, a Kõcsür; hátterében az Erõs és Mál-nak toronyszerü sziklaszálai, azok felett pedig az ég felhõi közé felnyuló zöld bükkök; - s ezen nagyszerü keretbe foglalt békés völgyen, a legszebb pásztori kép, énekelve dolgozó takarók (szénagyüjtõk), kolompos nyájak, idyllien fekvõ pajták (nyári tanyák) és szénakazlak, az emberi szorgalom és földmûvelés e jelvényei tünnek fel, tevékenységi tere a természet nagyszerüségét megadóztató embernek, azon parányi kis lénynek, ki magáénak mondja ezen roppantottságot, ki a fennlebegõ sassal osztakozik e sziklák birtoka felett.

      Ezen oldalról lehet, Vargyasról (Erdõvidéke) jöve, az almási barlangot legkényelmesebben meglátogatni, mert Vargyason felfogadott szekérrel egészen a Kõcsür aljáig fel lehet menni, honnan aztán minden nehézség nélkül juthatni a barlangig; csak hogy ezen kényelem a legkellemesebb meglepetés feláldozásával történik; mert bár ez oldalról is szép és nagyszerü a barlang vidéke, de korántsem oly váratlanul meglepõ, mint tulról; mivel azonban sokan szokták ez oldalról is meglátogatni a barlangot, röviden feljegyezzük a követendõ utat.

      Vargyasról az ut folytonosan a Vargyaspatak kies völgyén megy fel, (mely patakot többször kelletvén átgázolni, mikor az áradásban van, ez ut nem használható.) Fele utján baloldalon a Hollókõ nevü szép sziklaszál, szemben vele a Zobor nevü csucs (ily nevü székely õsrõl neveztetve), még fennebb a gyönyörü idomu Ejtelkõ vagy Ejtõkõ,*Vajjon nem volt-e ez székely õseinknek valamely Tarpei sziklája, mert hogy a régi pogány korban szikláról való leejtés, vagy inkább letaszitás által gyakran büntettek õseink, példa erre sz. Gellért püspök. melyben Ethelkõ elferdítését keresik sokan, ennek megközelíthetetlen oldalában még most is solymok tanyásznak, és a fejedelmi korban a vargyasi solymárok (ily nevü család még most is van Vargyason) itt fogták a solymokat. A völgy tulfelén a Gyökeres nevü szikla orom, e kettõ között a háttérben az almási barlang fejérlõ szikla hegyei, s azok közt azon óriási hegynyilat, melyet a lábainknál hömpölygõ kis patak vésett oda.

      A Gyökeres melletti Fejér patak torkolatjánál nagy mennyiségû fehér erekkel tarkázott veres márvány van, innen faragták az udvarhelyi Collegium udvarán lévõ Kis emléket, sõt most is ott hever egy félig kész kõkoporsó, melyet egy nagy ur még életében faragtatott volt maga számára siremlékül, de a melyet utódai ottan feledtek.

      Ilyen márvány még alább Körtvélyes nevü helyen is nagy bõségben jön elõ, s bár könnyen csiszolható és idomítható, mégis használatlanul hever ott, mint annyi kincse e természettõl megáldott hazának.

      Miután ekként röviden megismertetém az almási barlangnak ezen utját is, térjünk vissza a barlang vidékéhez, hol még mindent nem észlelénk. Hogy pedig utunk egykedvüségén változtassunk, nem a jöttünk uton, hanem a Kõcsür irányában lévõ Farkas ösvényén térünk tanyánkra vissza, és ez ösvény nevét méltán kiérdemli, mert az a Mál-nak közép magaságán a barlang felett lévõ függõleges sziklák sikamlós oldalán vonul elõ, s sok helytt annyira kopott, hogy alig lehet a remegõ lábnak támpontot tlaálni, azért szédelgõs embernek ez utat nem ajánlom. Fenn vagyunk ismét a Kõmezõn s ott hivogat maga felé a kápolna tisztes romja, melyet jöttünkkor, a vidék nagyszerûségétõl elvarázsoltatva mellõztünk volt, pedig e rom itt a vadonban megható.

      E romot egyszerüen Tatárkápolnának hivják, hagyományok szerént a tatároktól való szerencsés megmenekülés emlékére építették s sokáig hálaünnepeket tartottak ott e menekülés évnapján.

      Másik hagyomány szerént; ott régen Varjas nevü falu feküdt, mely falunak tatárok által elzavart lakói Almásra települtek és a neveztük kápolna e falunak lenne elhagyatott temploma.

      A jelentéktelen nagyságu imolának most csak két oldalfala áll még fenn, bonthatlan szilárdon. E falak azért oly erõsek - mint vezetõnk mondá - mert kõtejjel épültek, kõtejnek pedig a barlangban lévõ azon csepegést nevezik, mely fõlepérõl (plafond) viz alakban szivárog le s estében megkövesülõ lerakodást képezve azon, oly szép ékül szolgáló, csapocskákat alkotja, melyek ha megtöretve mész közzé vegyittetnek, bonthatlan szilárd ragacsot képeznek, mint classicus vezetõnk, az almási mester mondá.

      A kápolna közelében terjedelmes négyszög sánczolatnak látszik elhantolt gátonya; ez a hagyományok szerint a tatárok elsánczolt táborhelye volt.

      De addig gyönyörködénk a vidék nagyszerüségében, addig vizsgálódtunk szétszórt emléktöredékein, hogy az est ránk bocsátkozott, s mi elhatározók az éjt ottan tölteni, mert sötétben a havasi rosz uton menni életveszélyes, s mert fõként azon gondolat, hogy a nap költét a Mál tetõrõl lessük el, igen csábító volt.

      Éji tanyát választva, csakhamar nagy fakazlat hordtunk egybe, s a magasra lobogó tûz körül vig kedélylyel, s igen jó étvágygyal fogyasztók el vacsoránkat.

      Kedv derültünkre nem kis befolyással volt a mi szives vezetõnk, az almási mester Varga Ferencz, ki igen sokat elménczkedett s végre kérésünkre elszavalta saját szerzeményü verset a barlangról, mely mint a népköltészet egy igen szép gondolatokat felmutató példánya, megérdemli, hogy ide iktatása által ismertetve legyen:

Azt kérdem, hová méssz utazó barátom?

A kõlikba: tehát fogadd el tanácsom.

Kiérvén Kõmezõ tágas karajára,

Nézz az ott száguldó sasra és héjjára,

A sziklák közt régen még sólyom is lakott.

Öreg emberektõl gyakorta hallatott.

Innen beindulva, egy balog hajtásra,

Kiálts, osztán figyelj ecchoi szólásra.

Ne menj egyenesen, hanem rézsutoson,

Miként járni szokott az ember ittason.

Beérkezvén aztán a viz fenekére,

Igyál, - ha tégedet már szomjuság ére;

Mert lassanként a viz majd mind beszivárog -

S lelked vízitalra hiába sovárog.

Merengõ kõszirtek feletted függenek,

És leszakadással téged ijesztenek;

Még a napsugár sem mer közikbe sütni;

Tartván, hogy a szikla oda fogja ütni;

Hanem dél tájékán mégis csak bepillant

Rövid idõre bár s már tovább is illant.

Alább menve jobbra a Lócsürt találod,

Illõ lesz gyertyával ezt is megvizsgálnod;

Õsszel kecskepásztor békén hál gángjában,*Folyosójában.

S nem teszen a farkas soha kárt nyájában.

Beljebb kõcsepegést szépet találhatni,

Hogy ha boltozatját kezded vizsgálgatni.

Oh de tovább menve - csecsemõ módjára

Kerekedik ember mind a négy lábára.

A belsõ szobában lábadra felállhatsz,

Jobbra is, balra is megint elsétálhatsz.

Kijöve balfelõl, egy nyilás láttatik,

Mely jelenleg püspökútjának hivatik

Mivel Hajnald Lajos õ excellentiája

Itt lebocsátkozott sergünk*Utazó csapatunk. csudájára.

Mindjárt balra látszik a kõliknak száda,*Nyilata, torkolata.

Valósággal mint egy felnyittatott láda.

A csinált grádicson felérkezvén belé

Bámulva tekintesz réá s az ég felé.

A rakott kõfalon nézz lövõ lyukakra,

Melyeken golyókat szórtak tatárokra.

Mikép a tatársáncz s kápolna mutatja,

Ide vonulni volt Almás gondolatja.

Azt is beszélik: hogy végre egy vén leány

Maroknyi lisztjét is megsütötte s egy fán

Kidugta s hangosan eképen kiáltott:

„Ott künn tü éheztek, itt mi eszünk pánkot."

Csala is felmászott egy magas sziklára

A csora tatárnép megvizsgálására,

Hej de alá bukott ép a tetejérõl,

Ma is Csala-tornya: hivják õ nevérõl.

Éjszakra bemenvén egy és kettõ hármon

Indulj meg a végsõ jól kitetszõ számon,

Mind keletnek tartva láthatsz jobbra meg ott

A mi szúszékunkhoz hason kõszúszékot.

Eddig a sötéthez szemed hozzá szokott;

Vigyázz jól, ne adj az elesésre okot.

Egy sziklatetõre felérkezvén végre,

Bámulva nézz alá borzasztó mélységre.

Lefelé indulva könnyü itt elesni

Lassanként lábodnak helyet kell keresni,

Tekints fel ezen nagy mélységbõl azonban

Hát magad találod egy tágas templomban;

Egy szikladarabot ott látsz lefüggeni

Melyet hatalom tart; de csak az isteni;

Tovább szemlélheted boltján is ez ivet

Kõcsepegés képzi ezen csudás mûvet.

Beljebb a denevérganéjtól sáros hely,

Ezen által menni kalauzra figyelj

Elérsz a csontokig szorosabb gang alatt,

S lelkedbe ötlõdik a fontos gondolat:

Hogy vagy egyet kettõt mindig ne vinne ki.

Én te reád bizom már az itéletet:

Ember, állat bizony itt sok elveszhetett.

Menjünk tovább, tovább; ki ide vezetett,

Mutat ennél sokkal nemesb élvezetet,

Balra egy kis oldalkamrába mehettek,

Láthatni a falon sok névjegyzékeket,

Herczeg, gróf, báró, ur, szolga és másokat,

Kisebb s nagyobb fényben ragyogni azokat,

Egyik a másiknak nevét bepiszkolja,

S a magáét arra nagy bajjal mázolja,

A denevérganéj ténta helyett szolgál

Kinek nincs plajbásza: Ir, neve is ott áll.

Ezt elhagyva tüstént egy kémény aljába,

Könnyen beláthatni a kutya lyukába;

A mikoron itt járt õ Excellentiája,

Tudatám, hogy sáros lesz reverendája.

Ezen kutyalikon átbuva, - tágosul

Az út, és mind a kétfelé elágasul.

A kutyalikától néhány lépésnyire

Talász a Charybdis és Scylla közire;

Az átmenetelben sáros lesz köntösöd.

Tudom hogy itt nem járt sem apád, sem õsöd.

Eddig hozzá szoktál már a mászkáláshoz,

Tudtodra kell adnom, érkezel már máshoz.

Se baj! itt fogsz drága kövekre találni,

Topász, kristály, s egyéb nem tudom számlálni,

Ilyenekben szoktak a hõsök csatázni.

Engedelem: ha ma nincs kinek szolgálni,

Fekete nevü mérnök ezeket fellelte:

Fattyu drága kövek, felõllök hirelte

S biztomban én is küldök Kolozsvárra

Onnan azt izenték: hogy nincs semmi ára.

Midõn ezen üreg végére eljutál

Varga Ferencz nevét láthatod a kútnál,

Tovább akarsz menni, szivesen kisérlek,

Ha te balra indulsz, jobbra utólérlek,

Gondolkodjál inkább a kimenetelrõl,

A földi pokolból, e borzasztó helybõl.

Szánakodjál inkább: a kik nagy inségben

Fogságot szenvednek gyászos sötétségben.

Végre kiérkezvén a világosságra,

Tekints fel az égre, a meny s föld Urára,

Adj hálát õ neki, hogy a kõboltozat

Mig alatta jártál, réád nem szakadott.

      Végre köpenyeinkbe burkoltan letelepedtünk a tüz körül. Eleget kináltuk az egy szál mellényben lévõ mesturamat melegebb takaródzóval; de õ azt, bár az éj hideg volt, kereken visszautasítá; éjfél felé keresem kedves ciceronénkat, hát a tüz közvetlen közelében van, s fél bajusza egy lángba enyészett el; de még ekkor sem tudtam azon vallomásra birni, hogy hideg van; mellényét megforítva hátul gombolta össze, „most már nem fázom" kiálta õ diadalérzettel, mintha farkasbõr bundába bujt volna, s tovább aludott. Mi ezen sajátságos melegedési modoron jót nevetve, felébredeztünk s a hajnalpir feltüntével a Mál megmászásához kezdénk.

      Fáradságos volt ez ut, de elbüvölõ, gazdagon jutalmazó a kilátás. A nap éppen ekkor ült ki a keleti láthatár hegyormaira; sugárai rózsa pirral önték el a szemben lévõ Erõsnek szikla tornyait; tündöklöttek azok miként Heliopolis fénylõ diszgulái, mig a lábaink alatt tátongó félelmes hegyrepedés borzadalmas örvényeit sötét árnyok fátyla takará el. Csak e pontról tünik fel az almási barlang vidékének megható nagyszerüsége, megdöbbentõ roppantottsága.

      Csak innen lehet végig pillantani ezen hegyszorosnak tekervényes hosszu vonalán. A letekintés ezen több ezer láb mélységü, oly szépen ékített örvénybe vonzó és vissza riasztó.

      Képet, melynek elõtere ily nagyszerü, ily megdöbbentõen szép legyen, alig lehet képzelni, és az elõtérrel összhangzatosan szép és elragadó háttere is.

      Felötlik délre a Rika alján elterülõ Erdõvidék, távolabb a nagyszerü havasok keretébe foglalt Barczaság; mig szemben ezekkel a mindent uralgó hegyóriás, a napsugár özönében füredõ Hargita, és a vele egyenes szögletbe összeütközõ gyergyai havasok kéklõ, a reggel párázatában derengõ csucsai tünnek fel, keletre a Hatod havas sora nyulik el.

      A Mál tetõre Kõvári és mások is régi vár romjait helyezik, de - bár figyelmesen felkutattam annak terjedelmes tetõlapját, - ott ilyennek semmi nyomára nem akadtam. Hihetõleg az aljában lévõ fennebb említém tatár sánczokkal téveszték azt össze.

      Hanem maga a Mál földképzõdési tekintetben igen érdekes; az egész hegy hullámzatosan rétegesülõ mészkõsziklából áll, melyek közé szép idomzatu mészkõspát tömegesül, mely - üvegszerüleg átlátszó kõzet - oly nagy mennyiségben jön elõ, hogy a hegyaljában lévõ katlanokban többnyire ilyenbõl égetik a meszet; mert a szomszéd Almás és Karácsonfalva lakói nagyrészt mészégetéssel foglalkoznak s kis ponyva ernyõs szekereikkel nemcsak a székelyföldre, hanem a szomszédos megyékre és szász földre is széthordják az itten égetett, igen keresett, kitünõ minõségü meszet, s ezen kereskedés által, daczára silány határuknak e faluk lakói igen nagy jóllétnek örvendnek.

      De megkell válnunk ezen nagyszerüen szép, annyi élvet nyujtott vidéktõl, s feladatunkat követve visszatérünk Oláhfaluba, onnan pedig kirándulásaink központjára Udvarhelyre.

 

 

JÓKAI MÓR A VARGYAS-SZOROSBAN LÁTOTTAKRÓL

 

     Délután átrándulánk a nem messze levõ Homoród-Almás bércei közé, hogy másnap korán megkezdhessük utunkat a híres barlangba, melyben egykor az egész csíki székelység el bírt rejtõzni, s ott védte magát hetekig a körülszáguldó tatárok csordája ellen - míg végre mind a megszállók, mind a megszállottak úgy kifogytak élelmiszerekbõl, hogy az éhhalálhoz voltak közel. Ekkor egy székelv asszonynak az az ötlete jött, hogy megsütött egy óriási pogácsát, mely belül hamuval volt pótolva, s azt egy póznán felmutatta a megszálló tatároknak, dacosan kérkedve, hogy nekik még milyen jó dolguk van, mire a tatárok elbúsulták magukat és eltakarodtak.

     Vezetõül a szék hajdani mérnöke szíveskedett ajánlkozni, egy zseniális különc, ki a legnagyobb tudományos képzettség mellett a legvégsõbb szegénységben él, és az a csodálatos, hogy neki e szegénység jólesik, s hozzá hû akar maradni. Soha meghívást úri asztalhoz el nem fogad, nincs ékesen szólás, mely õt rábírhassa, hogy ételben, italban részt vegyen, a szobában nem lehet rávenni, hogy leüljön, s ha az utcán megszólítják, leveszi a kalapját, úgy kíséri a megszólítót és semmi könyörgésre fel nem teszi a kalapját- és mindez mily éles gúny a világra a tudományosságtól!

     Útközben alig bírtuk rávenni, hogy a szekérre felüljön, erõvel gyalog akart jönni, pedig öreg már és összeroskadt. Egyszer már annyira elhagyta a világ, hogy a budvári romok üregeiben éjszakázott, de azért nem kért és nem panaszkodott soha. Csupán egy szenvedélye van, és ez a barlang. Ez volt életének legkedvencebb foglalatossága, ennek üregeit járta, bújta, fürkészte untalan, több hetekig ellakott benne, csigákon, köteleken eregetve le magát a mély, ismeretlen nyílásokba, mikbe emberi szem soha le nem hatolt, s annyira ismerõs annak minden kövével, hogy fáklya nélkül végig tudna benne járni.

     Korán reggel megindulánk Almásról, két öreg székelyt elõre bocsátva, hogy a barlangfeljárását, ha netán elromlott volna, megigazítsák. Velünk jöttek e barlangot megszemlélni Lázár Kálmán és U. L. nejei, két testvérhölgy, a székely nõk azon mintaképei, kiket maga elõtt lát a költõ, ha nõket akar rajzolni gyöngéd arccal, erõs szívvel, mert valóban erõs szív kell ahhoz, hogy hölgyek e barlangba jutásra elszánják magukat. - Egy roppant meredek szirttömeg fekszik a Nagymál oldalában, a Hargita havasai között, melyeket körös-körül fog az Erõs bérc meredek falazata, mindenünnen óriási torony alakú kõszálak, mik közül a legmagasabb Csala tornyának neveztetik, a tatárokkali harcok hõsének gyász emlékére, melyrõl oldalvást esik az Ugron ürege és a Lovak csûre, mind históriai emlékekkel gazdag helyek. A szûk hegyválút, melyet ekként a Nagymál és az Erõs bérc falazata képez, egy rohanó hegyi folyam tölti be - ez a Vargyas vize, mely egy helyen a mindenütt útját álló sziklák alatt eltûnik, s a hegy túlsó oldalán tör újra elõ egy sziklahasadékból. A barlangnak e patak föld alatti folyásával összeköttetésben kell lenni, mert a hagyomány szerint az ostromlott székelyek e patakon szökdöstek ki élelmiszerekért; vezetõink egyike most is tudott e patakról regéket. Szerinte e hegy legrejtettebb ûregeiben ismeretlen emberek laknak, kik sajátszerû csónakon beeveznek a hegy oldalán, s a másikon járnak elõ; ott tanyázó pásztorok többször meglepték õket, amint ki- és bejártak. Sokszor a kifolyó víz egészen zavaros és szenes, mintha valamit mosnának benne, pedig máskor kristálytiszta. Odabent tehát kétségtelenül kincseket ásnak. Mert tudni kell, hogy a székelyek e barlangban hiszik elrejtve Dárius kincseit, s akárhány van, ki megesküszik rá, hogy ismerte azt az öregembert, aki egyszer egy nagy vasajtóra akadt a barlang egyik üregében, de lakatját nem bírta leverni, s ahogy visszatért segítséget hozni, nem talált a vasajtóra többé.

     Átellenben a barlanggal látszik még azon kápolna omladéka, melyben a tatár vezér lakott, midõn a barlangot megszállotta. Innen visz két út a barlang felé - egyik a rövidebb a szirt meredek oldalában, hol csak hátát a sziklának vetve, s kezeivel a kõrepedésekbe fogódzva haladhat az ember a szédítõ mélység felett; másik kerülõ út, melyen szekéren kell víz ellenében a patakon felhajtani, s akkor a meredek Nagymál-bércre felkapaszkodva, felülrõl ereszkedni le a barlang szájához. Az elsõ útról kénytelenek voltunk visszatérni, mert azt a Vargyas megáradása kettévágta, s újra kellett kezdeni a kevésbé veszélyest, de annál fáradságosabbat.

     Az emberi kezektõl soha nem irtott õserdõn keresztül haladtunk felfelé, míg az ormot elérne, ott egy hegyvágányban valami vad vízmosási út nyílt elénk nyolcszáz lábnyi magasban a völgy felett. Az út omló kövekkel s porhanyó földdel, nyirkos falevéllel fedve, sehol egy fa vagy egy bokor, melybe meg lehessen kapaszkodni, csak egy bukás, egy elszédülés, s az ember menthetetlenül veszve van - alant a tajtékzó folyam ordít. Férfiszív megdöbbenne ily szédítõ képben látva maga elõtt a halált, ha háta mögött vidám, nevetõ, jókedvû hölgyek hangjait nem hallaná, kik mulatságot csinálnak a veszélybõl, s kacagva fogódznak kezeinkbe, míg lábaik alatt sikamlik az éktelen mélységbe levezetõ ösvény.

     Végre lejutva a szikla párkányzatára, egy bérc mögül kitûnve elõttünk áll a barlang roppant nyílása, még azon módon félig befalazva, ahogy azt a székely menekvõk hagyták. Egy hatöles gerendákból tákolt hágcsó vezet fel a nyílásig, melyen ég és föld között lebegve kell felkapaszkodni, úgyszólván kézrõl kézre adva a gyengébb nemet, s akkor elõttünk áll a históriai nevû üreg.

     Legelõbb egy templomszerû tágas terembe lépünk, melyet még az isten napja világít. Innen egy mellékterem tárul elénk, mely a barlang ablakát mutatja, másfelõl kezdõdik a többi üreg sorozata, melyek négyszáz ölnyi hosszúságban elnyúlva föld alatt, tizenöt egymástól szabályosan elvált szobát képeznek minden szoba bejárása a tisztelt mérnök úr buzgalmából számokkal lévén megjegyezve, hogy a bejárók el ne tévedhessenek.

     A harmadik terem volt a székely nõk fekhelye, itt aludtak a veszély idején gyermekeikkel együtt. A negyedik teremben állanak a kõhombárok, mikben gabonáikat tarták eltéve. Az ötödikben áll a szónokszék, melyrõl papjaik az isten igéit hirdették. A hatodik stalaklit barlangot mutat, a falak gót boltozata ezüst porral s kristály csapokkal látszik takarva, mik oly csodásan ragyognak a fáklyafényben. A hetedik barlangnál titáni kõfokok vezetnek fel néhány ölnyi magasba, hol a nyolcadik terem feltárulva elõttünk, ennek poros padlatán halom csontok vannak lerakva, óvilági ismeretlen állatok agyaras állkapcái, roppant medvefõk s különösen egy gömbölyû halomban olyszerû csontok, mint az embereké, csakhogy sokkal kisebb arányúak. - A néphit azt tartja afelõl, hogy a barlangot troglodythok lakják, vagy mint Almáson nevezik, majomemberek, kik ott élnek, szaporodnak, leskelõdnek odvaik mélyébõl, s ha az emberek közeledését veszik észre, hirtelen elbújnak ismét; lábaik nyomát ott látni a porondon, mintha apró gyermekek jártak volna lábujjhegyen. Évek elõtt, a monda szerint, egy almási székely ember rálesett ez apró lényekre, s egyet elfogott közülük, azt hazavitte, magához szoktatta. A kisded alak hasonlított valami szõrtelen majomhoz, durva kérgû bõrrel és nagy fülekkel, s annyira megszokta már a falut, hogy ma egyik, holnap másik háznál ebédelt, míg egy éjjel társai érte jöttek s magukkal vitték. Van-e valami lényeges e mesében? Sem állítani, sem megcáfolni nem érzem magamat elég erõsnek; a természettudományok emlékeznek valami barlanglakó félemberfajról, s e csonthalom itt e barlangban gyanítani engedi, hogy sok van még a föld alatt, amirõl a bölcsek semmit sem tudnak. A kilencedik terem közepérõl látni egy roppant nagy lefüggõ követ, mely mint egy óriási csillár vagy szõlõfürt, a meredekbõl csügg alá, a tizedik terem szurokfeketeségû sárral van tele, mely a terem padlatáról rajonként egymásba kapaszkodó denevérek maradványaiból hegyekké tornyosult, s már szinte bezárja a tizenkettedik terem bejárását; itt volt az emlékezetes vasajtó, melyet a székelyek máig is keresnek. A terem ajtaja már oly alacsony, hogy meg kell görnyedni az átmenetkor, s a következõ terembõl ismét szûkebb nyíláson át csúszhatni a tizenharmadikba, melyben elszórva terem az ahát és karniol. A tizenötödik teremben van felírva Wesselényi Miklós neve.

     Itt hallatszanak a csodálatos hangok, mintha a föld feletti kutyák ugatása és kakas kukorékolása hallatszanék ide alá, mit a föld alatt elzúgó patak tombolása s a bak denevérek viaskodása okoz, mely érzékcsalódás azt hiteti el a lakókkal, hogy e helyen a csíki kutyák és kakasok szavát lehet már hallani.

 

A Vargyas-szoros denevérei

 

            A Vargyas-szoros csodálatos földalatti világa, a maga 125 jelenleg nyilvántartott barlangjával, több denevérfaj jelentõs állományának nyújt szállás- és élõhelyet. A szoros legnagyobb barlangja, az 1527 méteres járathosszal rendelkezõ Orbán Balázs barlang igen fontos helyet foglal el Erdély jelentõs denevérszálláshelyeinek sorában. A barlang denevéreire vonatkozó elsõ konkrét adatok a XIX. század második felébõl ismertek, ezeket Daday Jenõ közli 1885-ben és 1887-ben, aki az Erdélyi Múzeum Egyesület megbízásából kutatta Erdély denevérfaunáját. Daday egy új fajt és egy új alfajt is leír a barlangból, ezeket azonban Méhely Lajos korszakalkotó munkájában (Magyarország denevéreinek monographiája, 1900) törli és más szükséges javításokat is végez a Daday által közölt adatokon. A XX. század '50-es, '60-as éveiben a bukaresti Szpeológiai Intézet munkatársai, Margareta Dumitrescu vezetésével, végeznek denevérészeti kutatásokat a szorosban. Több évtizedes szünet után a '90-es évek végétõl kezdõdtek újra a rendszeres adatgyûjtések a Vargyas-szoros denevérfaunájáról.

            Az utóbbi évek kutatásai 19 denevérfaj elõfordulását igazolták a területen, az országban összesen elõforduló 31 fajból. Az Orbán Balázs barlangban egész év folyamán találhatunk denevéreket, a fajösszetétel és az egyedszám azonban jelentõs változásokat mutat. Nyáron a közönséges denevér (Myotis myotis) és a hegyesorrú denevér (Myotis oxygnathus) környékünkön legnagyobb szülõkolóniája található meg a barlangban. Ugyanezek a fajok téli idõszakban is jelentõs számban fordulnak elõ a barlangban, esetenként 1000-2000 közti egyedszámban. A kis patkósdenevér (Rhinolophus hipposideros) legnagyobb ismert hazai hibernáló kolóniáját rejti az Orbán Balázs barlang.  A barlang feltehetõen kiterjedt körzetbõl gyûjti össze a telelõ állatokat, februárig folyamatosan növekszik a hibernáló denevérek száma. A kisebb barlangokban hidegtûrõbb fajok kisszámú telelõ példányát lehet megfigyelni, többek közt pisze denevért (Barbastella barbastellus), barna hosszúfülû-denevért (Plecotus auritus), kései denevért (Eptesicus serotinus), horgasszõrû denevért (Myotis nattereri). Az õsz a denevérek számára a nászidõszakot jelenti, ekkor a barlangoknál olyan fajok is megjelennek párzás céljából, amelyek az év többi részében más szálláshelyeken fordulnak elõ (épületek, erdõk). Ebben az idõszakban tapasztalható a barlangoknál a legnagyobb fajbõség. A legjelentõsebb egyedszámban képviselt fajok a közönséges denevér, hegyesorrú denevér, korai denevér (Nyctalus noctula), esetenként a pisze denevér. Néhány ritka faj is kézrekerült az õszi barlangbejáratoknál végzett hálózások során: fehértorkú denevér (Vespertilio murinus), csonkafülû denevér (Myotis emarginatus), bajuszos denevér (Myotis mystacinus). Említésre méltó, hogy 2007 augusztusában az Orbán Balázs barlangnál került kézre a nimfadenevér (Myotis alcathoe) elsõ romániai példánya. Az utóbbi években változatosabb módszerekkel folytatott vizsgálatok (ultrahangdetektorok használata, barlangbejáratoknál végzett hálózások) jelentõsen növelték a Vargyas-szorosból kimutatott denevérfajok számát a szakirodalomban közöltekhez viszonyítva. Azonban a populációk egyedszámváltozásait illetõen igen nehéz megállapításokat tenni, hiszen a bevezetésben említett szerzõk általában nem közölnek egyedszámokat. Az aggasztó tény, hogy a nagy patkósdenevér (Rhinolophus ferrumequinum) és a hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersii) 1960-as években még meglevõ kolóniái mára eltûntek az Orbán Balázs barlangból, az utóbbi években szórványosan figyelhetõ meg e két faj néhány példánya. Feltehetõen a többi faj állományai esetében is csökkenõ a tendencia, ennek mértéket azonban a kevés rendelkezésre álló adat alapján lehetetlen megállapítani. Ennek a folyamatnak a megállítása, részben visszafordítása, csak a természetvédelmi terület megfelelõ kezelésével, a barlangi turizmus ellenõrzésével és korlátozásával, valamint a környezõ táplálkozóhelyek (erdõk, legelõk) jelenlegi állapotának megõrzésével valósítható meg.

 

Fotók:

  1. Közönséges és hegyesorrú denevérek (Myotis myotis és Myotis oxygnathus)
  2. Kis patkós denevér (Rhinolophus hipposideros)
  3. Pisze denevér (Barbastella barbastellus)
  4. Nagyfülû denevér (Myotis bechsteinii)
  5. Horgasszõrû denevér (Myotis nattereri)
  6. Hibernáló hegyesorrú denevér
  7. Denevérek számára kedvezõ táplálkozóhely

 Forrás: Jére Csaba: A Vargyas- szoros denevérei 2009.