romai-katolikus_templom.jpg       A XIII. században épített katolikus templomát a XV. században gótikus stílusban átépítették, majd az 1800-as években lebontották.

       A 68 tagot számláló katolikus közösség 1998-ban kápolnát építét.

       A kápolna alapkövét II. János Pál pápaságának 18. évében, dr. Jakubinyi György érsek úr és Tamás József segédpüspök úr, Ferencz István plébános idején az Úrnak 1997. esztendejében július 8-án helyezték el.

       Az építési tervet a Sepsiszentgyörgyön élõ Péter Zsolt mérnök készítette, a kivitelezését a baróti Gombos Tibor GT-AquaCampany vállalta.
A munkálatokat a „Henrik kft." folytatta.

       Az asztalos munkát Borbáth Sándor készítette.
1998. október 28-án, szombaton du. 4 órakor szentelte fel Dr. Jakubinyi György érsek úr, Csiszér Albert fõesperes, a kerület papsága a nagyszámú hívek jelenlétében.

       Azóta minden hónap harmadik vasárnapján és a nagy ünnepeken tartunk szentmisét, a Szent Antal tiszteletére épült kápolnában.