A homoródalmási barlangot így a nép, mert titokzatos kõ szorosban fekszik a csodás Kõjuk. Rejtett járataiban tündérek és törpék õrzik Dárius kincsét. Ide hozta földalatti utakon a hamelni bûvész a sípja hangjával elbûvölt gyermekeket, akiknek utódai az erdélyi szászok lettek.

        Az almási barlangban menekült vész idején a kõnyékbeli székely nép.  Egyszer  a tatárok egész  idáig nyomultak utánuk, de biztos védhejükön  nem merték megtámadni öket.Kiéheztetéssel akarták megadásra kényszeríteni a székelységet. Tábort ütött a tatár a Mál oldalán és leste a barlangot. A szegény bennszorultaknak fogytán volt már az élelmük, de éheztek a tatárok is, mert a feldúlt vidéken nem tudtak táplálékot szerezni.
Ekkor egy székely vénleánynak elmés ötlete támadt. Utolsó marok lisztjét hamuval keverve perecet gyúrt. Szét pirosra kisütötte, s egy hosszú rúdon felmutatta a tatároknak.

                -Lám, mi jól élünk míg ti éheztek!

        A tatárok látván, hogy a székelyeknek meg élelmük van, elvonultak a barlang alól. A barlanggal szemben tornyosuló sziklaszálról figyelte õket egy Csala nevû bátor székely. Az egész ostrom alatt hírt adott bajtársainak a tatárok minden mozdulatáról. Amikor végleg eltávoztak, olyan hevesen integetett örömében, hogy lába alatt omladozni kezdett a kõ, Csala lezuhant és szörnyet halt. A hu õr emlékére a sziklát ma is Csala tornyának nevezik.

(Székelyföld írásban és  képben)