„Nincs jobb és felemelőbb érzés, mint érezni, hogy szeretjük szülőföldünket ”-írja Kisgyörgy Zoltán egyik útikönyvének előszavában. A szülőföld múltja és jelene minden történelmet szerző és történelem iránti érdeklődő embert érdekel, és kutatásra buzdít.

              Szülőfalum, Vargyas eseményekben gazdag, a hagyományt és a történelmi valóságot ötvöző múlttal rendelkezik. A hasonnevű vízfolyás völgyében elterülő, Orbán Balázs által Bardoc-szék legnevezetesebb településnek nevezett Vargyas, mint nagyfalu, már az 1334-es pápai jegyzékben szerepel Vaygias néven, mint önálló egyházmegye. Azonban a nagyfalu múltja, történelme ennél régebbre nyúlik vissza, egészen a XI. századig. Orbán Balázs a Székelyföld leírása című művében megemlíti, hogy Vargyas nemcsak a tatárjárás idején történtekről és a Daniel kastélyról híres, hanem a kevésbé ismert Árpád kori római katolikus kápolnáról is. Szerinte többen azt állították, hogy a római katolikus kápolna helyén elkezdett kutatások arra utalnak: ott lett volna Attila. A nagy hun vezér Réka nevű feleségének sírja. A valóságban azonban az építkezések alapfalazatának tanulmányozása arra utal, hogy ott kápolna és közelében kolostor vagy coenobium állt. A hagyomány is támogatja e feltevést, azt mondván, hogy a Szt. Mártonnak szentelt római katolikus templom mellett „barát épség” (szerzetesi lak) volt. Minden összevetve, az alszegi román kori templom a XIII. században épülhetett.

            A XIII. századi tatárjárás, rombolás, fosztogatás és az ezzel járó bizonytalanság rányomta bélyegét a falu életére is. A tatárjárás nem kegyelmezett e nagyfalunak sem. A tatárok fosztogatását, támadásait és a falu népének hősies harcát több népmonda is megőrizte: Csala tornya, Tatárhídja, az almási barlagnál található tatárkápolna romjai, Siró-kút legendája.

            A falu középkori történelme nagy mértékben összefügg a község határát birtokló Daniel család legelső ismert tagja Daniel család történelmével. A Daniel család legelső ismert tagja Daniel Balázs, aki 1393-ban Luxemburgi Zsigmond hadseregében harcolt Nikápolynál. Fia, Daniel Péter 1444-ben Hunyadi János oldalán hősiesen harcolt a vesztes várnai csatában.  A fejedelmi kor kezdetén, a XVI. században a történelmi források említést tesznek  Daniel Zsigmondról, aki mint Báthori István „főmarechalja” elkíséri a fejedelmet lengyelországi útjára. Daniel Zsigmond unokája, Péter, Háromszék főkapitányaként járul hozzá e vidék fejlődéséhez. Daniel Ferenc, Daniel Páűéter unokáj, 1603-ban, Székely Mózes hadseregében harcol, és Brassó mellett esik el. Daniel Mihály, Daniel Péter másik unokája, szintén Háromszék főkapitánya és 1611-ben Raduj havasalföldi vajda ellen harcol, majd, mint Bethlen Gábor udvari főtábornoka részt vesz a fejedelemben, morvaországi hadjáratában. 1621-ben hősiességért több jószággal jutalmazzák. Fia, Daniel János Bethlen Gábor jóvoltából külföldi egyetemeken tanul, majd hazatérése után Háromszék főkapitánya lesz. A fejedelem megbízásából leánynézőbe megy Bradenburgi Katalinhoz. I. Rákóczi György uralkodása idején, mint nagykövet, többször is megfordul a svéd királyi udvarban.

            Daniel János testvére, Daniel Ferenc Vargyason telepszik le. Fia, István udvari főkapitány és 1685-ben a honvédelmi bizottmány tagja. Négy fia volt: Mihály, Péter, Ferenc és István. Mindannyian részt vettek a Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharcban. Daniel István leánya, Daniel Polexina Wesselényi Istvánné korának legkitűnőbb asszonya volt. Szinte minden európai nyelven beszélt. Magyarra fordította Piktet híres Ethicaját. Polexina testvérének fia. Daniel István Lengyelországban, mint huszárhadnagy hősiesen harcolt és esett le.

           A XVI. században kibontakozó és egész Európát érintő vallásos mozgalom a, reformáció Vargyas népét is érintette. E nagyfaluban a reformáció radikális irányzata, az unitárius vallás hódított. Vargyas e vallás bástyájává vált. Többszöri próbálkozás után 1813-1820 között épült fel a település központjában álló unitárius templom. Falaiba beépített a régi, úgynevezett alszegi unitárius templom néhány, kőből faragott emlékét. A szószéki feljáró mellvédjében egy díszített reneszánsz pillér látható. Tornyában műkincs értékű harang van, amelyet 1815-ben készített Kiss István sepsiszentgyörgyi harangműves. A templombelsőben festett kazetták, pad-és karzatmellvédek vannak, amelyeket a hagyományos helyi festett bútor ornamentikájával díszítették. Az 1922-es népszámlálás idején a falu 1983 lakosa közül 1652 volt unitárius.

            A 121 tagból álló református gyülekezett első templom 1841-ben fából épült a Daniel család református tagjainak patronálásával. 1994-ben lebontották és Makovecz Imre tervei szerint, most épül egy új református templom. Az alapozás idején itt került elő a román és gótikus kori két templom (alszegi) alapfala és egy székely rovásírással ellátott keresztelő medence mellett, egy XV. századi, 55 darabból álló éremlelet, I. Zsigmond, Hunyadi János és I. Mátyás idejéből. Ez az egyetlen eddigi székelyföld Zsigmond pénzlelet. A pénzérmeket a Székely Nemzeti Múzeumban, míg a keresztelő medencét az unitárius papilakon őrzik. A település észak-nyugati részén áll az 1807-ben épült görögkeleti templom, és a főút mentén található az 1988-ban épült katolikus kápolna (72 római katolikus lakosa van a falunak).

            A kuruc szabadságharc idején tanúsított hősiesség és a szülőföld iránti szeretet újra megnyilvánul az 1848-49-es forradalom és a szabadságharc idején. A forradalmi eszmék harására megmozdult Vargyas népe is, és aktívan részt vett a szabadságharc több ütközetében, eseményében. Dániel Gábor (1824-1903), Udvarhely főkirálybírója és főispánja, az Unitárius Egyház főgondnoka, a Magyar Történelmi, Geneológiai és Heraldikai Társulat tagja, részt vett az 1848. októberi agyagfalvi székely népgyűlésen, ahol támogatta az önvédelmi harc gondolatát.

            Gyertyánfally Ferenc (1827-1849) a szépmezői csata hősi halottja. Gyöngyössy István (1809-1894) és Páll Mózes (1820-1892) helybeli unitárius lelkészek a szabadságharc hősei, résztvevői voltak. Sütő István (1810-1881) zászlóvivő volt a véceri csatában, míg Szolga Miklós jogász és költő, a szabadságharcban való részvétele miatt börtönbüntetést kapott. Sírjuk a vargyasi unitárius temetőben van. A szabadságharc leverése után. Vargyas, mint Udvarhelyszék egyik legnagyobb település, gazdaságilag és társadalmilag is fejlődött. Elsősorban a mezőgazdaság, a földművelés és állattenyésztés volt jellemző e falura, de fejlődött a kézműves ipar is. A település meglátogató Orbán Balázs, a legnagyobb székely elismerő szavakkal illette a falu népét, múltját, jelenét. Az osztrák-magyar dualizmus kialakulása és a magyar állam fejlődése pozitív hatással volt e településre is. Vargyas bekapcsolódott a monarchia mindennapi életében és napról napra, évről évre fejlődött, népessége gyarapodott, területe növekedett. E fejlődést egy ideig akadályozta az első világégés, az I .világháború, amelynek több ütközetében részt vett és hősi halált halt vargyasi lakosok is. Ezek emlékét őrzi a Tompa József által 1931-ben tervezett és a főút mentén található oroszlános emlékmű, amely mellé a magyar honfoglalás 1100. évfordulóján a falu népe emlékkopjafát állitatott tisztelegve hősi halottjai előtt.

            Az 1918-as „egyesülés”, azaz Erdély Nagy-Romániához való csatolása után, a román közigazgatás bevezetését követően, Vargyas népessége etnikai változásokon ment át. A román nyelv és vallás itt is talált követőkre és ennek köszönhető az a tény is, hogy az 1992-es népszámlálás idején. 92-en vallották magukat ortodoxnak.

            A II. világháború sem zajlott le vargyasi részvétel nélkül. A második világégésben részt vett vargyasi hősi halottak, őrzi halottak emlékét, őrzi az unitárius templomban a szószék mellett található, Máthé Ferenc által faragot emléktábla. A háború befejezése, a kelet- és dél- kelet- európai rendszerváltás, a monarchia bukása és a kommunizmus rendszerének kiépítése Vargyas gazdasági és társadalmi, etnikai fejlődését is döntő módon meghatározta.

            Vargyas altalaja gazdagon hasznosítható ásványi kincsekben. Ezt felismerve, az új kommunista vezetés hozzáfogott a vidék iparosításához. Szénbányákat (bel-és külszíni), mészkőfejtő telepet és borvízpalackozó üzemet létesítettek, amelyek 1954 után kisebb-nagyobb sikerrel működtek, munkahelyet, és mert a bánya miatt a forrás vize elapadt – bezárták.

            Az 1968-as megyésítés után Vargyas közigazgatásilag Háromszékhez, Kovászna megyéhez tartozik, és mint önálló közigazgatási egység, autonóm település fejlődik.      Történelmi eszmefuttatásunk végén hadd említsük meg a falu hírnevét öregbítő és megőrző, híres személyiségek neveit. Hála Istennek, Vargyas nem szegény e téren. A már említett Daniel család tagjai, kuruc szabadságharc és az 1848-as forradalom hősei mellett Vargyas híres szülöttje között voltak: Kiss Mihály 1781-1837) unitárius lelkész, esperes, fűvész és naplóíró; Adorján Jenő (1886-1956) irodalomtörténész, nyelvtanár és műfordító; Dobai István (1899-1938) költő, unitárius pap; dr. Borbáth Károly (1931-1980) történetíró, egyetemi tanár, a kommunista rendszer áldozata. A maiak közül Vargyas hírnevét messze földön ismertté tették, Veress Miklós festőművész, Sütő Béla, Máthé Ferenc, Sütő Gábor, Török Imre, Borbáth Sándor, József Gellért, Dimény Dániel fafaragók, Soós Emma bútorfestő és Máthé Julianna székely szoknyát szövő asszony.

            Vargyas – a Rika erdeje és Vargyas patak mentén húzódó település- él, ápolja múltját és jelenét, tervezi jövőjét, mert lakói szeretik szülőföldjüket, népüket.  

  Forrás: Farkas Ferenc: Vargyas múltjából

Orbán Balász szemével Vargyason és környékén

XLVII. Vargyas.

Vargyas fekvése. Iskolája. A Dániel család. Más ős székely családok. Vizelve. Trencsén nevü falu. Tatárhidja Rapsán utczája. Csata a tatárokkal. Marczel György és neje emléke. Szentimartján kolostorrom. Látóhegy. Sirókut.

Nem hagyhatjuk el Bardóczszéket a nélkül, hogy annak legnevezetesebb falujában, Vargyason egy látogatást ne tegyünk, azon nevezetes faluban, mely 1334-ben Vaygias név alatt már mint önálló egyházmegye szerepel*A pápai dézmák regestumának bejegyzései közt a 739-ik lapon ekként: Joannes sac. de villa Vaygias solv. 1 ban. ant. Vaygias mint Bardóczszék minden előforduló falui, a sepsi archidiaconatusba van beosztva. – Itt szükségesnek látom utólagosan megemliteni, hogy e munka folytán használt egyházmegye alatt mindenütt egyházközséget kell érteni; mivel a Székelyföldön politikai megye nem lévén, azt a vallási beosztásnál használják..

Ezen unitáriusoktól lakott nagy falu – melyről Bardóczszék régen Vargyas-vidékének is neveztetett – az almási barlang szikla-hegyei közül kitörtető Vargyas-patak torkolatjában fekszik, Olasztelekkel szemben. E falu messze felnyulik a folyó szűk völgyületébe, közepe táján fekszik szép, pléhvel fedett magas tornyu temploma; a templom mellett szép emeletes kőépület a falu iskolája, mely lételét a lelkes, s hivatását átértett lelkész Gyöngyösi István fáradozásának, Dániel Gábor*Ez iskolában fi- és nőnövelde van, 3 elemi osztállyal, az itt végzettek az első gymnasialis osztályba mennek. Alapját k. táblai elnök, Dániel Elek tette le tőkésitendő 200 frttal, fia a lelkes Gábor és neje B. Rauber Mária 200 frt alapitványt tettek, mely az 1860-ban tartott Széchenyi emlékünnepkor 500 frtra szaporodott, ennek kamatjából egy jó igyekezetü szegény fiu küldetik felsőbb tanintézetre. és a falusiak áldozatkészségének köszönheti. Ha mindenütt ily lelkes emberek állanának a nép nevelés élére, ha vallás és hazafiasság kezet fogva sietnének a haza jövő nagyságának utjaít kiegyengetni, akkor e hon hamar felvirulna, mert bizonnyal a népnevelés a haza felvirágzásának, nagyságának, szabadságának egyik sarkalatos alapköve, azon granittalap, melyre a honboldogság ékes szobrát helyeznünk kell. S ha minden lelkész, ha minden birtokos azt tenné, mit Vargyason tettek; akkor a magyar nemzet hamar felküzdené magát azon magas álláspontra, melyet a gondviselés Európa nagy népei közt számára kijelölt.

Vargyas egyike szebb falvainknak. Alsó felében van a Dániel család eredetileg foglalt szép udvartelke; ott lakik a derék és lelkes hazafi Dániel Gábor, Udvarhelyszéknek főkirálybirája*

A Dániel család egyike azon jeles primor csáládoknak, melyből sok jeles ember került ki. Kolumbán Ferencz Apaffi tanacsosa, családi leszármaztatásában egészen a hún birodalom összeomlása korszakáig megy fel, midőn a végzetteljes csatatérről 3000 székely Elmedzár és Uzindur vezetése alatt Erdély keleti részébe települ. Az emlitett vezetők Báján vagy bán (honnan a rabonbán) czimet viseltek. Azoknak közvetlen utódja Póka (innen Pókafalva és Póka család Pókán, Galambfalván) ezt 565-ben az óriási erővel biró Colon követi, ennek hivatali czimével páritott nevéből lesz Colonbán, ki az olaszteleki Columbánok eldőde. Ezt 631-ben Orbó (orbai szék), ezt ismét Ugron (Ugron család eldőde). Ezt Ders (kiröl ily nevü falu), Kebe (Kebeled falu), Bebők s végre Uzon (erről Uzon falu) követi, ki 743-ban a Tuhutummal bejött magyarokat Dééshez vezette.

A székely bánoktól leszármazott Colunbán Orbán, I. Béla idejében szerepel, ennek Endre fia a Columbán családot folytatja, másik fia Dániel, a vargyasi Dániel családot alapitja (eddig Columbán F. deductiója.)

A történelmileg legelőbb ismert Dániel, Balázs, ki 1393-ban Nikápolynál hősileg harczol, fia Péter 1444-ben Várnánál esik el. A fejedelmi kor kezdetén ott találjuk Dániel Zsigmondot, ki Báthori Istvánt mint főmarechal kiséri Lengyelhonba. Ennek unokája Péter Háromszék főkapitánya. Ennek unokái Ferencz és Mihály. Az első Székely Mózessel 1603-ban Brassónál esik el. Mihály hires hadvezér s mint Háromszék főkapitánya 1611-ben Raduj vajda ellen harczol. Bethlen Gábor alatt udvari főtábornok, s mint ilyen részt vesz a fejedelem magyar- és morvaországi hadmeneteiben, miért 1621-ben a strazmitzai táborból kelt adománylevél nyomán több jószággal jutalmaztatik, 1638-ban a déési országgyülésen van, ugyan ez évben portai követ (Kállay). Hasonló kegyeletben részesült fia János, kit Bethlen Gábor külföldi egyetemeken neveltetett, visszatértével háromszéki főkapitány s a fejedelemnek annyira kedvelt föembere, hogy leánynézőbe is őt küldi (lásd utasitását: Történeti kalászok 95. lap) s Brandenburgi Katalint is ő kiséri be. 1. Rákóczi alatt többször megy követségbe a svédekhez. Ez a János Olasztelken marad, mig Ferencz testvére Vargyasra települ át.

Ferencz fia István udv. főkapitány, többször követ, 1685-ben a honvédelmi bizottmány tagja. A jeles apának négy jeles fia van: Mihály, Péter, Ferencz, István, kik mindnyájan résztvesznek a Rákóczi forradalomban. – Mihály hősileg harczolva Pata mellett esik el, fia Gábor Fogarnsnál (lásd Csereyt), Ferencz még jelentékenyebb szerepet játszik, mint Rákóczynak fegyvernöke, az ifjuság hős csapatjának hadsegéde, késöbb mint követ a svédékhez. István kibujdosik, de a szathmári békével visszatérve, Pekri Lőrincz leányát veszi el, Udvarhelyszék fökirálybirája lesz, báróságot nyer, s nemcsak a politikai téren, hanem mint iró is szerepel. (Lasd Bod Péter Athenása 64-ik lapján.)

Ennek leánya volt Dániel Polexina, Vesselényi Istvánné, korának legkitünőbb asszonya, ki csaknem minden európai nyelven beszélt; latinul és görögül oly tökéletesen tudott, hogy atyjának több müveit, azok közt a „Paterna monita czimüt és Piktet hires „Ethicaját” magyarrá forditotta, e mellett elhanyagolt, számüzött anyanyelvünket ápolta, s mint ilyen megérdemli, hogy nevét a nemzeti pantheonba véssük be (Láss többet Bod Péter Athenása 55. lapján). Polexina fivére István, ennek fia ujból István, ki Lengyelországban mint huszárhadnagy esik el. Ebben kihalt a báróságot nyert ág.

Ferencz fia György, ennek fia Lajos, tábornok a franczia háboruban, és Elek, Eleknek fia szintén Elek kir. tábl. ülnök, kinek fia a már többször emlitett Gábor; jelenleg Udvarhelyszék főkirálybirája..

Az ős Dániel euriát a Rákóczi forradalom után feldulták a németek, mint egy ajtószemöldül szolgált kövön lévő felirat bizonyitja*A felirat ez: Per acerbas bellorum civilium adversitates alterius quondam Francisci principis filio et motu illorum duce, ab anno 1703 cum ingenti Hungariae et Transilvaniae ruina ad annum 1711 protracta plurmis D. Magnatum et Nobilium Residentiis devastatis, has quoque aedes semirutas reliquerat, quarum reparationi auxilio Divino fretus, primas admovit manus Stephanus Daniel senior de Vargyas cum Fidissa vitae suae socia Polyxena comitissa Pekri 1723. – Stephanus L. B. de Daniel de Vargyas sedis Siculicalis Udvarhely supr. Jud. Regius. cum Polixena Nata comitissa Pekri vitae suae socia aestimatissima. . Egy emléke ezen töredezett kő azon vadkornak, azon könyörtelen időszaknak, midőn ugy a haza, mint a hazafias érzésü magányosok javai a győztes zsákmányául dobattak oda; midőn még a kövek ellen is irtó harczot folytattak.

A Dánielek tizedén felül jönnek a sűrűn egymáshoz épült ős-székely telepek. Ez őscsaládoknak százados hagyományok alapján lehozott melléknevei még most is fennmaradtak, s még a hivatalos okmányokban is felemlítetnek. Ily népes család a Máté, melynek Solymár mellékneve van, mivel a töröknek adóba küldeni szokott solymokat e család szolgáltatta be Erdővidékről. Ez kitünik Apaffi adomány- és Rabutin megerősitő okleveléből, melyek e család birtokában vannak.

Egy másik most kihalt nevezetes család a Marczel, mely név olasz eredetre mutat, azután Marok, Ambaris, Ilkei*Az Ilkei családot 1651-ben pixidáriusból primorrá emelte Rákóczi György. Kállay a ns. székely nemzet 143. lap. .

A harmadik tizedet Vizelvének hivják. E falurész szájhagyományilag a völgyben fennebb feküdt s a tatárok által feldult Trencsén nevü falu idevonult lakói által épittetett, s még a mult században is külön biróság által kezeltetett, csak is e század elején olvadt össze egészen Vargyassal.

A falu derekán egy hidat ma is Tatárhidjának neveznek, e hidhoz a következő igen szép történeti rege van kötve, melyet egy öreg, török fogságban is volt, székely beszélt elő.

”Ez előtt sok száz esztendőkkel, mikor a vitéz székely nemzetnek török, tatár, laboncz s többeféle pusztitó, duló ellenséggel örökös harcza volt, e vidékben megfészkelte volt magát egy rabló tatárcsapat Rapsán vezér alatt. Ezek az Istentől elrugaszkodottak rendre vették a falukat, felprédálták, kirabolták, leperzselték, a népet szijra füzve elhurczolták, a marhákat csordásilag (falka számra) hajtották el. Ilyen csapások ellen a mi eldődeink sokszor futottak a Csudálló kőlyukba (almási barlang), hol a Vargyas felőli kőlyuk a mi falunké vala.

De a sok futást végre megátallották*Megszégyenelték, megelégelték. a vargyasiak, s a sok rablás mián (miatt) elkeseredve, Marczel Gergely nevü vitéz székely felbiztatá a népet, hogy probáljanak az izgága rablókkal. Ő keme maga elől álla vezérnek, s e hid tartományára gyülének a falu népei, ki fegyverrel, ki cséppel, ki nyárssal, a mit kap vala.

Az udvarok már el voltak égetve, mivel ott a tágas helyet nem is oltalmazhatták volna; de amott a hid melyékén pocsványos hely lévén, csak a hidon lehete föl jönni. Itt várták nagyapáink a vért szomjuhozó ebfejü tatárt. A mint megérkezének, mordgyiálison (keményen) össze csapának, még a vászon cselédek is (asszonyok) ki nyárssal, ki kapával ütötte, szúrta a tatárt. Marczel sebet kapván gégéjén elesik; de erős bátor életepárja (felesége), ki ott mellette küzdött, felkapá s felvivé a Látóhegyre*Igy nevezik a falu feletti magas hegyet, honnan az egész vidéket beláthatni, s honnan régi időben az ellenség mozdulatait kikémlelték. , ott ápolgatá jó hütvösét, piros ruhájával bekötözgeté torkát, de csakhamar hörögni, s vonaglani kezde szegény Gergely bátya, s kérő szemekkel néze az ő hív életepárjára. Megértötte az asszony a bátor gazdának akaratját, letérdepöle s esküdék, hogy megboszulja. A minthogy midőn lelkét kiadta hős férje, felkapva fegyverét lerohant a viaskodók közé, rikojtozva (kiabálva) bátoritá a népet; a verekedés dühössé válik, a tatárok sokan elesnek, mások elfutamodnak, de a vezérök Rabsán átallotta elfutni, s keményen harczol vala, keresztül is ugrat a hidon, de egyedül lévén, körülfogta a mi népünk, ugyancsak vagdalkozának hézza (hozza), de mint bátor vitéz embör kivágta itt is magát, s berugaszkodék (nyargalt) a hid mellett lévő kis utczába, hol a Vargyasnak foga, hogy azon átúszva futó serge eleibe kerüljön, hanem a Vargyas éppen áradatban volt, kabalája (lova) megakadt a gátlások vésszei és a fatörzsök között, hol osztán (aztán) mind a ketten vizbe fuladának. Azért hivják e hidat Tatárhidjának, amott a kis utczát pedig Rabsánutczájának mind e mai napiglan.”

Ezen szép történeti rege – mely egy balladára szolgáltathatna anyagot, – mig Vargyas fenn áll, feledve nem lesz, az apáról fiura száll, s a fonóban, a falusiak ezen kedves estélyein, gyakran elmondják az öregek a fiataloknak, mikor hős Marczelnek és bátor nejének nevét mindég áhitatos tisztelettel mondja ki a hálás ivadék. A népnek nincsen szüksége granitemlékekre, hogy hőseinek emlékét a feledékenységtől megóvja, a szájról szájra szálló hagyomány hűn megvédi azt s adja át az ujabb nemzedékeknek.

Vargyason alól a folyó partmagaslatán egy helyet Szenti-martjának neveznek. E helyen nem régen épitkezések nyomaira akadtak, melyre többen ráakarták erőszakolni a hun bélyeget, azt Attila Reka nevü felesége sírjának állitván, azonban az ott lévő építkezések alapfalzatának észlelése arról győzheti meg a vizsgálodót, hogy ottan kápolna és közelében kolostor, vagy inkább coenobium állott. Az imola Szt. Mártonnak lehetett szentelve, miből elferdítve a Szenti-Mart elnevezés eredhetett. A hagyomány is támogatja e feltevést a mennyiben azt mondja, hogy ottan barát épség (szerzetesi lak) volt régen. Hogy tekintélyes épület volt, mutatja a faragott köveknek innen kiszedett nagy mennyisége. Vargyason felül a Szélescsere és Látó-hegy összeütközésénél egy forrást Sirókútnak neveznek. E kuttal a következő rege van egybekötve: Tatárjáráskor elrabolták Máté Bandi hirhedett szépségü leányát, anyja vigasztalhatlan volt, de férje megigérte, hogy Isten segélyével vissza keríti a leányt. El is indult a leány szeretőjével. A reménylő anya e kúthoz jött imádkozni és sirni, de midőn hős férjét, s leendő vejét a rabló tatár fejével s a vissza szerzett leánynyal együtt megtérni látta, akkor örömkönnyeket hullatott. Innen e forrásnak Sirókút neve*Uj Magy. Muz. 1853. I. k. 175–176. lap. . Vargyason felül – Hauer szerint – Alsókertnél veresjáspis, Szármánypatakának nyugati oldalán pedig hatalmas serpentin kup mutatkozik.

XLVIII. A Rika.

A rikai tolvajok. Rika fekvése. Székelyföld természetes osztályvonala. A Hegyestetőn levő Huszt- vagy Áttila-vár. Szászok a Rikában. Harcz a Rikában. Kilátás a várfokról. Reka sirja. A Kakasborozda vonala a Rikán.

Bardóczszéknek leirása igen hiányos lenne, ha az annak nyugati határvonalát képző Rika ismertetését mellőznök. Ki ne ismerné e nevet, melyet Attila nejétől, Rikától származtatnak? kit ne töltene el némi félelem, midőn ezen roppant erdőségek közzé lép, melyekről annyi hajmeresztő rémjeleneteket hallott elbeszélni. Mert a Ríkában e század elején egy országosan rettegett rablócsapat volt, melynek föbbjei a Nagy-Dimén által (Lásd Karátsonfalva leirásánál) elfogott Czifra, Níczuj, Borzos és Bokrétás voltak.

A Dánielek Rikaalji Andaházi nevü fogadójában egy oláh eredetü Dregus nevü korcsmáros volt, ez három fiával fosztogatni kezdett, s a fogadó hatóságilag széthányatván, az elmenekült Dregusokból iszonyu rablóbanda alakult, mely évtizedeken át remegésben tartotta a vidéket, mely nyilt harczot folytatott a szervezett társadalommal. Oly mérészek voltak, hogy egyik kémjök Rákoson, másik a Dörgő nevü csucson állott, s ezeknek jeladására megrohanták az utasokat, kirabolták, legyilkolták, a falukba nyiltan bementek, dorbézoltak, a népre élelmi adót vetettek anélkül, hogy valaki bántani merte volna. Rablott kincseiket pedig Borzás nevű erdő rejtett pinczéiben tartották.

A hatóság minden ellenök rendezett hadmenete – melyekről jó kémjeik előre értesítették – mindig sükertelen volt s végre is egyes bátor utasok egyenként ejték őket el. Igy egykor egy egész vásár népét rendre feltartóztatták, fákhoz kötözték, s midőn ott egész kényelemmel próbálgatnák a zsákmányul esett csizmákat, egy bátor pásztor fiu egyik elbujt őrkatona kezéből kiragadott puskával nagy zajjal nékiek rohant, a többi elfutott, de a legmerészebbet Noda Nyikulájt, egy kiszabadult szijgyártó legény lefogta, mig a pásztorfiu kezei közt agyonverte. Egy Legátust, egy flótával utazó vándor troubadurt, két rabló rohan meg, s pénzét kérik. „Jó szivvel” – mond ez – zsebében lévő kevés pénzét szétszórva, de mig a rablók szedegetnék, egyiket, még a Rika aljában kilőtt üres, pisztolyával agyonüti, a más elszalad, ő pedig a leütött zsivány zsebében talált néhány száz forinttal felgazdagodva, vigan fuvolázva folytatta útját.

Máskor egy öreg embert rohan meg egyik rabló, s mivel régi haragosa, mond néki: ”Jánosbá, készüljön meghalni” ,Engedj imádkoznom‘, felel ez s letérdelve kucsmáját protestáns szokás szerént arcza elébe illeszté, de a kucsmában mordáj volt, s azzal lelőtte a rablót. Dregust plane csudaszerüleg egy óriási kigyóval folyt küzdelemben ejti el a néphit, utolsó fiát f.-rákosi Asztalos Ferencz (kire rátört volt) lővi agyon. Ezek csak apró töredékek, de száz még száz rémtörténetek vannak a Rikáról, melyekből több kötetet lehetne össze irni. Ma hála az égnek biztos az út, s mi félelem nélkül léphetünk rengetegjei közé.

A Rika 3 négyszög mfld. kiterjedésü erdőség, mely 1920 párizsi láb magas főcsucsával a Homoród és Vargyas völgyét elkülönítve, azután a Homoród és Olt között egészen ezeknek egybefolyásaig lenyúlik. Ezen részben mészkő, részben trachyt képződésü hegyet csere- és bükk-erdőségek boritják. A belvidéki székely a Rikántúli vidékről mint más országról beszél, s bizonnyal ugy nyelv, mint népjellem és éghajlatban is felötlő különbség van e két rész közt, s ha a Székelyföldet földtanilag osztályozni akarnók, annak természetes válvonalául a Hargitát, és ebből kifolyó Rikát vennők. Belszékelyföld lenne az e vonaltól keletre eső Csik, Háromszék és Erdővidék. Külszékelyföld az e vonaltól nyugatra eső Udvarhely, Maros és Aranyosszék. A Rikán vonul át az Erdővidék- és Háromszékről Udvarhelyszékre egyedül lehetséges országút, hol ez út a Rika erdős előhegyei közzé behatol, az úttól balra (délre) a Rika és Somos patakok völgyülete között sürü csereerdővel benőtt hegyes domb emelkedik, mely a Kustály (nevét Custostól szármoztatják) nevü s az említett két patak válvonalát képző hegylánczolatnak feltornyosuló végfokát képezve Hegyes nevet visel. E czukorsüveg alaku bércznek tetejét Huszt vagy Attilla vára*A nép egyszerüen „hegyestetői várnak” nevezi. – Huszt vár neve legelőbb Kővárinál jön elő, hogy honnan vette, nem tudom. Ugy azt sem lehet tudni, hogy a Kővári által Vargyas határára helyezett Holofernes vára hol van. Arról e vidék lakói mit sem tudnak. koronázta egykoron. Mi megmásztuk a meredek hegyoldalt, hogy a büszke sasfészeknek mostani maradványait szemügyre vegyük.

Az itt feküdt vár nagy kiterjedésü és jelentékeny sohasem lehetett; a csúcs tetején egy 45 lépés kerületü körfalnak látszik alapja, mely hihetőleg egy kör-donjonnak maradványa. A fal néhol több láb magasságra felülemelkedik a föld szinén, mig más helytt már el van hantolva. Belterén kincskeresők által ásott mély üregek tátongnak. E zömtornyot egy más, attól alig 10 lépés távolságra azzal párhuzamosan vonuló körfal övezte, vagy 140 lépés kerületbe; alapfalának elhantolt gátonya, s néhol a falrakat is tisztán látható, ezt végre még egy 2-ik külső körfal szegélyezte. Szép és regényes lehetett e két körfaltól körül ölelt magas zöm-torony, a messze látszó bércztetőn. Kis korona a hegynek büszke ormán, szellős laka a fellengő embernek e rengetegeknek közepette.

Öreg emberek még emlékeznek arra, hogy e vár fala több öl magasságban fenn állott, s a közép torony csaknem épen megvolt; de akkor midőn az e hegy alatt elvonuló országút s az emlitett Andaházi korcsma épült annak falai lebontattak, lehengergetett kövei az út kirakására és a korcsma épitésére használtattak fel.

Hogy e várat ki és mikor épitette, nem lehet tudni; a történelemben semmi felvilágositó adat arra nézve nincs, csak a nép hagyomány beszéli azon történetet, hogy Attila a Rikán vadászva gyakran tanyázott udvari személyzetével e várban; itt a vár alatt gyűjté egybe harczosait, s innen csapott le a Vargyas tájékán táborba szállt dáko szétverésére*Lásd uj Magy. Muz. 1853 évf. 1. k. 175–176 lap. .

Nem vitatom azt, hogy Attila tanyázhatott-e ezen vidéken; megállhat-e azon hagyomány, hogy a dákokkal ütközött, nem vitatom, mert nem akarom a Rikának azon classicitását és költészetét elvenni, hogy nevét a havasalföldéről kijött Attilának itten elhalt és eltemetett Reka nevű nejétől nyerte; hanem ha Attilának csakugyan volt itten erődje, az karózattal keritett táborhely lehetett, s a hegyet koronázott kővárat csak később épithették oda a hunoktól elmaradt székelyek azon hegycsucsra, melyet a természet várhelyül alkotott s melynek kegyeletes tisztelete eredhetett a honfoglaló hun király ottan tanyáztának tudatából.

Mondják, hogy korábbi évszázadokban pásztor gyermekek e várban játszodván, nagy fényes ezüst karikákat találtak, egy Máté nevü vargyasi faragó*Faragó=ács. arra járván, szépen kiczifrázott fakarikákkal cserélte be azokat az értékét nem is sejtő gyermekektől, egyszersmint megmutatván magának a lelhelyet, hol ásni is kezdett s csakhamar oly nagy mennyiségü ily karika pénzre talált, hogy fehér lova összeroskadott alatta. E kincsből a furfrangos ács, felgazdagodva a vargyasi Máté családot alapitá*Uj Magyar Muzeum 1853. évf. ugyanott. . Fájdalom a lelt műdarabok már rég beolvasztattak.

Bámulatosan meglepő, hogy a Székelyföld lakatlan vadonjaiban, járatlan rengetegjei, emberi lakoktól távol eső erdőségei közt, nemcsak az ember egykori itt laktát tanusitó nyomaira találhatni a földmüvelésnek; hanem magasan emelkedő hegycsucsokon, alig megközelithető havasormokon nagy számu régi várak romjaira és nyomaira akadunk, oly erőditvények maradványaira, melyek az irott történelem határait tulszárnyalják, s éppen azért, mert azok a biztos tudás és történelmi kritika bonczolása alól kisiklanak csak sejtelemként mondhatjuk, miszerint székely őseink által azért épittettek, hogy a drága hont s több oldalról fenyegetett fügetlenségüket megoltalmazhassák. Féltékeny szemekkel kémlelték ők ezen magas és biztos álláspontukról, a tereket völgyeket követő ellenséget, hősileg vissza nyomva, ha hegyvidéki lakásukat megközeliteni kisérlék.

Az utódok elhagyták a hegyormokat, a szabadság, a függetlenség ezen magasabb regióját; leköltöztek a termékeny völgyekre, hol vajmi gyakran kellett hódolniok s hordani szolgaság szégyenletes jármát. Ősi védvárai, régi dicsőségének e kőbetüi omladozva egyenként tünnek el. Mig teljesen eltünnének, gyüjtsük egybe azoknak maradványait, mentsük meg a nyomtalan enyészettől, mert azok multunk történelmének megértéséhez kultsul szolgálhatnak egykoron.

Érintém már másutt is, hogy a székelyföldi ősvárak akként voltak elhelyezve, hogy egymással láttani egybeköttetésben állottak. Ezen mindenütt következetesen keresztülvitt elvet a Hegyestetőn lévő várnál is alkalmazva találjuk; a mennyiben látszottak ide a rákosi szoros várai, Tiburcz vára, mely a Kincsás és Herecz várával*Tiburcz vára e kötetben, a többiek a munka II. és III kötetében lesznek ismertetve. , ezek által pedig a tusnádi szoros váraival, s a csiki Bálványos által a csiki várlánczolattal, a háromszéki Bálványossal és a Háromszéki várakkal volt egybefüggésben. Hogy a Rikán kivüli várakkal miként volt egybekötve, azt alább fogom felfejteni.

Nagy szerencsénk, hogy Akner ezen itt csak futólag előszámlált, s több más, e munkám folytán ismertetendő ős várainkról tudomással nem birt, mert azokat mulhatatlanul mind német várakká változtatta volna, miként régészeti földabroszában ”deutsche burgen”-neknek jegyezte a Székelyföld minden általa ismert várromjait, még azokat is, melyekről elvitázhatlan biztos történeti tudomásunk van, hogy magyar illetőleg székely várak voltak, minők a szentléleki, udvarhelyi, háromszéki várhegy és Bálványos.

Egyáltalában erdélyi szász iróinknak meg van azon rosz szokása, hogy nemzetüknek emelését az által hiszik elérni, ha a magyart és székelyt kissebitik; ha azoktól minden érdemet megvonva önmagukra ruházzák át, és e törekvésükben annyira elfogultak, hogy a történelem meghammisitásának hálátlan mesterségétől sem riadnak vissza. Ez alapon maguknak sajátitnak minden emléképületet, mi a Királyhágón innen emeltetett, minden várromot, minden régi templomot, mert szerintük a magyar a székely barbár, müveletlen volt, kiket ők és a németek civilizáltak.

Elismerjük, hogy a német nemzet nagy nemzet, melynek sok érdemei vannak az emberiség fejlődésében: hanem azt kereken tagadom, hogy a magyar az Árpádházi és vegyes királyok alatt műveletlenebb, hátramaradottabb lett volna más népeknél. Ellene mond ennek történelmünk és törvényhozásunk, ellene Nagy Lajos, és Mátyás udvara.

Ha azután, hogy osztrák házból származó uralkodók kerültek a magyar trónra, talán hátramaradt nemzetünk s nem mindenben tartott egyenlő lépést a többi népekkel, azt éppen azon zsarnokságnak, azon elnyomási törekvésnek, azon erőszakosan civilizálni akaró rendszernek köszönhetjük, melyet nem mondjuk a német elem, hanem annak nevében müködő kormányzat hozzánk behozni törekedett, mert az olyan civilisatiotól, melyet Castaldo, Básta Mihály vajda, Caraffa, Acton, Heisler, Haynau, Bach és Schmerling által küldöttek nékünk, megvalljuk borsózott a hátunk; ahoz simulni, azt befogadni egy csepp kedvet sem éreztünk magunkban.

A mi pedig közvetlenül az Erdélybe telepedett szászokról ránk háromolhatott polgárosodást illeti, azt is szabadjon valódi értékére levonnunk. Elismerjük ugyan, hogy a szász nemzet szorgalmas, jóravaló emberekből áll, – el, hogy a polgári ellemhez nagy és értelmes járulékot adott és ad, hogy oly nép, – mely ha egethasgató müveltséggel nem is, de a müveltség és kifejlődhetés több elemével bir; azonban olyanná, a minő, csak nálunk, a magyar alkotmány védszárnyai alatt fejlődött, mert a világ történelmében nem találunk arra példát, hogy egy országnak jóllétben lévő vagyonos s müvelt osztálya önkéntesen kivándoroljon, hanem kivándorol mindig és mindenünnen a szegény proletarius, kit nem köt földbirtok a hazához, ki othoni nyomorát másutt feltalálható jobbléttel reméli felcseréhetni. Ilyenek voltak kétségtelenűl a mi szászaink is bejövetelükkor, Németország tulnépességének szegény proletariusai, kik mint ilyenek a müveltség és polgárosodásnak, valami tuláradozó elemeit nem hozták magokkal, hanem kifejtették itten a királyaink nagylelküségéből nyert s a magyar által mindég tiszteletben tartott azon kiváltságok védszárnyai alatt, mely az innen onnan összeszedett, különböző országokból elvándoroltakat egy néppé alakitá, s a gyámoltalanul hozzánk jötteket felgazdagitá.

Aztán a követelt hősiesség, – melyet oly sokszor hallánk fennelgőleg felemliteni, s melynek alapján ”ad retinendam Coronam” büszke epithetonjára hivatkozás történik és pedig mindég a mi rovásunkra, – elvégre sem lehetett valami nagy bátorság kifolyása, mert a mi szász testvéreink mint békés földmüvelők a hadtudományban soha sem emelkedtek kitünőségre s bátorságukra oly kevéssé lehetett épiteni, hogy maga a törvényhozás is felmenté minden hadkötelezettség alól, megelégedvén 500 zsoldosnak – kik mindig fogadott magyarok voltak – kiállitásával. Mire való erőlködés tehát minket mindentől még ellenségeinktől sem tagadott hősieségünktől is megfosztani akarni azért, hogy magokat valami ország és koronavédő hőseknek tüntethessék elő? Hiszen tiszteség adassék a szászok más igen szép tulajdonainak, hanem a mi bátorságukat és vitézségüket illeti, azt leginkább jellemzi egy erdővidéki furfangos székely adoma, melyet itt röviden elmondok. Ugyanis midőn a szászok Erdélybe bevándoroltak, vagy 4000-ren értek Udvarhelyre, hol meghalván, hogy a félelmes Rika erdőségein kell áthatolniok, a székelyek főkapitányától biztonsági kiséretet kértek. Ki is rendelte ez a Homoród menti néphadat; de éppen sürgős mezei munka lévén, s e mellett a néhány utonálló rabló, s erdei vadak miatt semmi esetre komoly veszélyt nem látván, különösen oly nagy csapat emberre nézve, a megjelölt időre csak négy fegyveres székely lett kirendelve, nem annyira biztonsági kiséretül, – melyre szükség nem volt – mint utmutatóul. Hanem a szászok látva, hogy csak 4 ember vára, semmiként nem akartak a veszélyesnek itélt Rikának fogni remegve álltak ott készebbek inkább visszafordulni mint a vélt veszélybe bele rohanni.

A négy székely e mód nélküli gyávaságon felindulva, kopjanyéllel inditá meg a remegő csapatot, ezen felbátoritó verset énekelve

Átjutottak ekkor a szászok minden baj nélkül a Rikán, hanem vészesebb volt itten áthuzódásuk 1848-ban, midőn ismét nem sokkal nagyobb bátorságot tanusitottak, mint beköltözésük alkalmával. Ugyan is:

Háromszéknek dicső önvédelmi harcza alkalmával, midőn ezen kis terület hős népe Erdély teljes meghódolása után, egészen önerejére hagyatva bátran szállt szembe a zsarnokságnak győzelmes seregével, Heydte Erdővidék felől támadott 4000ret meghaladó rendes seregével, melyet 20–30,000 szász és oláh „landsturm” követett. A székely seregek másutt lévén elfoglalva, Heydtenak sükerült dec. 2-án Erdővidéhez befészkelni magát s ott a hazának oly sok jeles fiat adott Pap őrnagyot és Botár századost elfogván a tisztes öreg őrnagyot békóba verve mezitláb kisértette Fogarasba. Mig ő e vandal győzelemnek Köpecz elégetésével csinált hivatalos világitást, az alatt szász és oláh szövetségei oly dulást és zsákmánylást vittek végbe, minőt a legvadabb korban török, tatár nem müvelt.

Hanem csakhamar ütött a visszatorlás órája, mert Gál Sándor székely ezredes segédsergekkel érkezett, Heydte elakart vonulni, de a nyomában lévő Gál a Rika alján utól érvén dec. 13-án csatára szoritá; Heydte gyalogsága csakhamar vissza nyomatott; ekkor lovassága robogott elő, melylyel Gál lovas sereget nem tudott szembe állitani. Serge különben is tüzet nem próbált ujonczokból állván, ezek a lovasság rohamakor lefeküdtek; de alig lépék át a rohanó lovak e sort, hogy az embertelenül kinzott Pap őrnagy jeles fia, Pap Károly vezényszavára felemelkedett a fekvő sereg, s oly sortüzet adott a Cheveaux-legerekre, hogy 80 nyergéből kifordult, a többi pedig a már elhuzódott gyalogsággal eszeveszetten menekült a Rikába, maga Heydte is sisakját elvesztve, képéből kikelve érkezett egy járatlan ösvényen Zsomborra.

A rendes sereg elvonult, de hátra hagyta védtelenül a landsturmot, ezeknek aztán neki estek a székely nemzetőrök s csak hamar több száz hulla boritá a Rika tájait. Főként a szászokat oly ijedség fogta el, hogy többen látatlanná akarván magokat tenni, a Rikát boritó őserdők nagy fáinak oduiba ereszkedve le, ott pusztultak étlen el. Csontvázaik csak akkor kerültek napfényre, midőn az erdőt megvásárolt fülei három e fákat levágatta.

De vándor eszméink ezen szétröpkedése után térjünk vissza a hegyestetői várromokhoz, hol egy nagyszerü elragadó kilátás kinálkozik ritka élveivel. E kilátás bár megérdemelné a körvonalozást, ez uttal mellőzőm, azért mert az részben hasonlit a r. Tepejről feltáruló körlátványhoz. Hanem ha mellőzzük is a Hegyestető kilátását, de nem mellőzhetjük észlelését a közelében található némely nevezetes régiségeknek. Ezek közt legelőbb is Reka követelt sirjának.

A hun hagyományok azt tartják, hogy Etelének első neje Réka a hegyestetői várban halt el. A hunok nem tudván hová temetni, a várhegyről egy szirt darabot hengeritettek le; – a hol az megállapodott, oda ástak sirt, melyre aztán a sziklát emlék jelül felálliták*Uj Magyar Muzeum 1853. évf. I. 175–176. lapjain. .

Nem kutatom én itten ezen több iró által elfogadott történeti hagyomány értékét, hanem igen is, vizsgálatom tárgyává teszem azon sziklát, mely a Hegyestető északi aljában a Rika patak balpartján emelkedik, s melyről Kővári leirása után azon általánosan elterjedt vélemény uralkodik, hogy a lenne Réka siremléke; vizsgálatom tárgyává teszem pedig főleg azért, hogy a dolgok alapos meg nem vizsgálásából eredett tévhit helyre legyen igazitva. Mert a Réka sirjául jelölt szikla semmiesetre nem lehet a hegyről lehengeritett szirtdarab, mert e helyen áll az a földalakulásnak első hajnala óta, lévén egy kicsúcsosodása a Rika alján elterülő terjedelmes mészkő-fekvetnek.*A Rika geologiai tekintetben igen érdekes, keleti alján az almási barlangtól leágazó kárpáti mészkő-kőzet tör elő, ennek eltüntével turquoise szinü trachyt-tuff lesz uralgóvá, mely egészen az alsó-rákosi szorosig nyulik le, hol diabasportyr, serpentin és fekete jáspissal érintkezik. A Rika tetején a Hargita trachyttömegének utolsó foszlányai mutatkoznak, mely alább a héviz-kőhalmi bazált fekvettel ütközik egybe. Ezen közetnek mélyen gyökerező kiemelkedése, melyet az alján folyó patak különitett el a hegy kiszökellő előfokától, Réka sirja elnevezést is csak az ujabb korban kapta, régen Tolvajkőnek nevezték, mivel az oda rejtőzködő tolvajok gyakran rohanták meg onnan az utasokat.

Nem lehetvén e szerént ez Réka sirja, én szorgalmatosan felkutattam a Rikát, de a valódit felfedeznem nem sükerült, mert egy másik szikla is, melyet a Szőrhegy oldalában mint ilyent mutattak, szintén természetes képződés, valamint azon előtte lévő három kisebb sziklacsúcs is, melyeket Attila három fia ásatott volna oda, ott jártuknak emlékezetére. És igy azt kell hinnem, hogy ha Réka sirja csakugyan a Hegyestető alatt volt, azt a gyakran áradozó szilaj patak nyomtalanul elmosta.

Réka kétes sirjánál sokkal biztosabban nyomozhatjuk a Rikában a Kakas-barázdát, vagy is azon hatalmas töltést, melyet az alsó-rákosi szoros ismertetése alkalmával egészen a Somostető-ig követtünk. A Somostetőtől a Somospatak völgyét átszelve felmegy a Hegyestetővel egybefüggő Kustalyra; honnan ismét leszáll a Rikapatak völgyébe, innen nagyon tisztán látszólag ujból felkap a Likatra, erről Hagymáskő-tetőre, honnan a Sugóhegyen Zoboron és GodránKőhátra és Erősre emelkedik, honnan Lövéte, Oláhfalu és Zetelaka leirásánál tovább nyomoztunk. (hegyek) egyenes irányban áthaladva az almási barlang mellett lévő magas meredek

E töltés itt is, mint erdős helyeken mindenütt, szikladarabokból és földből van csinálva, sáncza itt is nyugati oldalán van; de sehol az épebben fenn nem maradt mint éppen a Rikában, s sehol sem oly felötlő, hogy az a várakkal némi egybeköttetésben volt, mint éppen a Rikában, hol könnyen felismerhető, miszerént az nemcsak az alsó-rákosi szoros három várát közelíté meg, hanem a Rikában lévő másik három vár*E három vár, a kissé fennebb leirt hegyestetői vár vagy Husztvára, a Karácsonfalvánál ismertetett Hagymásvára s a következő szakaszban leirandó Kustalyvára. szintén e töltéstől csekély távolságra volt elhelyezve, ugy hogy azok e töltésnek míntegy bástyáit alkoták.

XLIX. A Rika-tető.

Kustaly vára; annak maradványai. Hozzákötött regék. Piritó, óriások tüzhelye. Országhatára vagy Fejedelemi meta. Ennek vonalába eső várak. Az ős Székelyföld határa.

A Székelyföldről egy alkalommal b. Eötvös azt mondá, hogy az ”Erdélynek fellegvára” és e mondattal történeti igazságot állapíta meg, mert a Magyarország véghatárán lakó, haza- és szabadságszeretettől áthatott hős székely nép minden időben, ugy a mult- mint a közelmultban hűn teljesíté hivatását; bérczövezte területe bevehetetlen fellegvára volt a magyar hazának. A Székelyföld volt Pannonia Lakedemonja, melynek szorgalmas, kevéssel megelégedő népe békében munkás, a harczban pedig hős volt, és oly előharczos, mely annyiszor fedezte véres keblével a hazának szent határait, a mennyiszer azok fenyegetve és megtámadva voltak.

A hős nemzet jelenleg rokon faj mellett lakván ennek támogatása, s erejének önérzetében Spárta fiaiként hazafias keblek phalanxából alkot védvonalt a haza határán; de volt idő, midőn ő egyedül, rokontalanul, elszigetelten lakta e bérczes vidéket, volt idő, midőn ellenséges népektől körülözönölve élt négy és fél század folytán e hegyek között. E vészes korban a puszta hősiesség nem volt elégséges arra, hogy a hazát, s azzal Áttila birtoklási jogát biztosan védhesse, s azért a székely büszke hegyormokra épített várlánczolattal gyűrűzte körül a féltve szeretett őshazát.

E várak – midőn a magyarok megérkeztével ujból otthon érezhette magát a székely – feleslegessé válván, elhagyattak, s néma romokká omladoztak; de romjaikban is sokat mondó emlékei azok a homálylepte multnak. Azért az ily emlékszentesített romokat mindenütt szorgalmatosan kutattam, s ihlettől áthatottan közelítém meg, mert azok mindenike egy-egy eltörlött kőbetűként tünt fel a székelynép történeti tábláinak elkopott márványlapjairól. Szorgalmasan kerestem e romokat, mert azokból kibetüzni véltem a mult nagyság és dicsőségnek feledésbe ment eseményeít.

Szenvedélyes várkutatóvá lettem tehát, s mint ilyen csaknem ösztönszerűleg kitaláltam, hogy hol kellett egy-egy várlánczolati combinatiómat kiegészítő várromnak lenni. Igy voltam a Rikával is. Én sejtettem, sőt majdnem bizonysággal tudtam hogy a Rikatetőn várnak kellett feküdni, mely a Rikán belüli vár-lánczolatot a Rikán kivüli várakkal láttani egybeköttetésbe hozta; s bár mindenki állitá, hogy a hegyestetői várnál más a Rikában nincsen, én ebben megnyugodni nem tudtam, mert az – mivel a homoródmenti bágyi vár oda nem látszik – nem lehetett az összekötő lánczszem; azért én, mint olyan önfejü székely góbé, társaimtól – kik engem kinevettek – megválva, elindultam a sejtett várrom keresésére.

Behatoltam a tömkeleges Rikának félelmes rengetegeibe; átkutattam a Rikatető minden egyes csúcsait, s midőn sükertelen keresésemben kifáradva, s már-már reményt vesztve búsan telepedtem egy forrás mellé: a közel hegyoldalból furulyának széltől elkapott mélabús hangjai érinték füleimet. E vigaszt lehelő hangokat ég intésénél vélve arra irányzám lépteimet.

Öreg pásztor ült egy sziklafokon; körülte nyugalomra ereszkedett elégülten kérődző nyája. A kép, mely feltárult, és az erdő által viszhangzott, a madaraktól kisért zene oly megragadóan költői volt, hogy én a nyugalomnak ez ünnepélyét zavarni nem merén, s csak midőn a zene elhallgatott, közelitém meg a rengetegek e tisztes Apollóját. A szokásos köszöntések után, azonnal sejtett várromom után tudakolódtam.

”Tudom én Uram! – felelt ő készséggel – hol van a vár, melyet keres, mert az nem más mint Kustályvára, mely ahajt*Ahajt a székelynél amott, a hol, nem messze értelemben használtatik, ehejt pedig imitt, imhol értelemben, származásuk a helyt-, e helyt-re vihető vissza. van a Lapias tetején”.

Örömemben össze vissza öleltem jó kedvü öregemet, ki kérésemnek engedve egész készséggel csatlakozott kalauzul hozzám.

A Rika-tető északi lánczolatának legnagyobb csúcsa – az országútról is látszó – Heveder-hegyese*Ennek nyugati oldalából ered az oklándi patakba ömlő Gaszlópatak. . Ezen hátúl van a Lapias-tető, melyet a délnek folyó*A Határpatak a vargyasi sóskútnál szakad a Rika patakába. Határpatak és a beleömlő Gyepűbükk patakának, mély szakadásos forrásfejei karolnak körül. Ezen (hozzávetőleg) 3000 lábnyi magas önálló hegycsúcsnak tető-ormát koronázta Kustaly-vára*A Kustaly nevet sokan Custosból származtatják, valószinübb azonban, hogy az valamely ősnévnek megörökitése. , melynek még most is jelentékeny romjait féltékenyen fedik a csaknem áthatlan sűrűségű erdők. E volt az általam sejtett, most pedig feltalálása által határtalan örömet okozott összekötő vár*Mit én fáradságos kutatással fedeztem fel, azt Kővári László kéziratom megorzásával egész kényelemmel beiktatta „Erdély régészeti emlékei” czimü munkájába: ezt tette Hagymásvárával is. mert innen ugy a bágyi, mint a rikaalji hegyestetői várak jól látszanak. E volt e szerént azon közép erőd, mely Udvarhelyszék várlánczolatát az erdővidéki és háromszéki várhálózattal kapcsolatba hozta, mely erődrendszerem elméletének hiányzott lánczszemét kiegészité.

Meg van tehát a várfolytonosság feltételének valódisága. Vegyük azért vizsgálat alá a feledékenység éjéből kiemelt ez érdekes várromot.

A mi e romoknál legelőbb felötlik, az egy négyszögidomú, 20 lépés oldalhoszszal biró közép zömtorony (centraldonjon), melynek két öl szélességü, forró mészszel épült falai annyira szilárdak, hogy több század viharjaival, s az elemek dulakodásával szemben ölnyi magasságban még most is fenn állanak. Hogy pedig ezen donjon eredetileg nagyon magas lehetett, azt falainak szokatlan vastagsága mellett azon hatalmas omladéktömeg is mutatja, mely ezen zömtorony körül felhalmozódott.

Ezen középerőd oly mérvü volt, hogy azzal nagyszerüségben csak a Bálványos donjonja állja ki a versenyt, önmagában is könnyen védhető hatalmas erőd, melynek védképességét az azt körülölelő védfalak is fokozták. E körfalak a donjont utánzólag négyszögidomban ölelték körül a nem nagy terjedelmű balliumot, ugy azonban, hogy szögletei köritve voltak, és azon szabálytalansággal, hogy a keleti oldalfal egészen a zömtorony közelében vonult el.

Hogy pedig ezen 250 lépés kerülettel birt körfalak a zömtoronynyal öszhangzatosan rendkivüli vastagságuak voltak, azt három ölnél szélesebb gátonyukból itélhetni meg. Hogy régóta romba döltek, azt a vonalán felnőtt óriás tölgyfák jelölik, melyek több százados tenyészetükkel e várnak mintegy időmérőjeként állanak ott.

A védfalakat köröskörül széles mély sáncz övezi. Bejárata az észak-keleti szögleten volt, egy hatalmas kapubástya alatt, melynek egykori lételére az ott levő nagy romhalomból következtethetünk. Az ezen bejárathoz vezetett mély út a Gyepübükk oldalán jó darabig követhető.

Ennyi maradvány van ezen várból, melyet az ember oly szilárdan, oly tömören épitett, mintha örök időkre szánta volna, s mégis meg kelle hajlania az idő romboló hatalma előtt, tanujeléül annak, hogy a legnagyszerübb emberi mű is szétromlik az idővel való tusában; tanujeléül annak, hogy az egykor védelmet nyujtott védmű védtelenül omlik szét egy erősebb elemmel való érintkezésnél. Feledett rom ma a hatalmas erőd s a természetes százados fákkal ültette be a védépitkezéseknek elhagyott fészkét.

A titokszerü romnak titok boritja multját, – történelmi tudat helyett itt csak regék merülnek fel, melyeket azonban feljegyezni szükségesnek vélek.

A rege szerint óriások épiték e várat, még azon korban, midőn viz boritotta az alanti völgyeket. A földnek akkori lakói óriások voltak. ezek vizmentes magas hegycsúcsokra épitett várakban tanyáztak. E vidéken három testvér óriás volt, kik nem akarván egymástól messze távozni, egyik a bágyi helyre, másik a Hegyestetőre, a harmadik pedig ide a Lapiástetőre épitett magának várat, s csolnakon jártak szomszédos váraikból egymásnak látogatására. Később, midőn a vizek a Verestoronynál útat törve magoknak lefolytak, midőn a felszáradott völgyekben az ember s megjelent szántóeszközeivel, a kustalyvári óriás leánya lelépett a Homoród völgyébe, hol a szántókat ekéikkel, barmaikkal együtt kötényébe rakva, mint valami ritka bogarakat felvitte atyjához; de ez bölcs tanácscsal utasitá vissza rendeltetésük helyére stb. A vár közelében van egy Piritó nevü meredek oldal, melyet az óriások azért neveztek volna igy, mivel kimászás közben a fáradság miatt kipirultak.

A Kakasbarázda innen alig 2000 lépés távolra vonul el. Ez a monda szerint a Kustalyvárát lakott óriásnak volt ösvénye. Közelében nehány száz négyszög öl kiterjedésü olyan terület van, hol fű, fa, egyáltalában semmi növény nem tenyészik, s hol télben a hó soha meg nem áll.*Ezen terület nehány éve meggyulván, hónapokig égett, miből azt lehet következtetni, hogy ott kőszén- vagy turfa-telep van. Ez a monda szerint az óriások tüzelő helye volt.

Öreg pásztorom által elmondott ezen regéket ha észleljük, azon czélzaton vonhatjuk, hogy e várat nagyon régen épitette valamely hatalmas harcznok, s kivonhatjuk azt, hogy a szomszéd bágyi és hegyestetői várral egyidejüleg és azért épült, hogy a kettő közötti egybeköttetést fenntartsa.

Hagymásvára*Melyet Karácsonfalváról látogattunk meg. innen északi irányban fekszik, alig 2–3000 lépés távolra, és igy Kustalyvára láttani egybeköttetésbe, hanem középszemét képezte a várak egy melléklánczolatának, mely az alsó-rákosi határváraitól kezdődve, északnak vonult, s melynek vonalán feltalálhatjuk Kustaly és Hagymás várát, fennebb Zobor és Merke követelt várait*A Merke és Zobor tető a Rikát az almási barlang közeli Erőssel egybekötő hegylánczolatnak két legmagasabb csucsát alkotja. Hagyomány szerint e hegyen Álmos vezér két hires kapitányának, Merke és Zobornak volt vára, de ha voltak is itt várak, azok csak alkalmi erődök lehettek, melyek nyomtalanul eltüntek. és a Homoród melletti Álmosvárát, melylyel odább Zéta, Firtos, Tartód, Rabsonné várai függtek egybe, s mely várak mind a Kakasbarázda közelébe esnek, mi azon gondolatot költé bennem, ha valjon ezen titokteljes töltés nem volt-e iránytöltése a rengeteg erdőségek közt szétszórt ezen ős váraknak.

Ezen kedvező siker által koronázott kirándulásomban nem csak az oly sok tekintetben érdekes Kustalyvárát fedeztem fel, hanem találtam e mellett egy másik a Kakasbarázdához hasonló, két öl szélességü, egy öl magasságu, s nyugatról mély sánczczal szegélyezett töltést is, mely Országhatára és Fejedelmi-méta név alatt ismeretes a nép előtt.

Ezen töltés épen a Rikatetőn vonul el, az országútat azon a ponton vágva át, hol az Bardóczszék felé lejteni kezd, innen délirányban a Csalóbérczen átfut a zsombori erdőkre, onnan a rákosi Tepej felé. Észak irányban felkap a Boczkerekdomb tetejére, onnan leszáll a Gyertyánkút szögletéhez; honnan Gaszlókútbükkön, Hitványkútbérczen és Gyepübükknél Kustalyvárát megközelitve, átvonul Hagymásvárához, hol vonalát elvesztém, de mint mondják, az tovább is mindaddig folytatva van, mig az alább vonuló Kakasbarázdával össze nem olvad.

Valamint a Kakasbarázda czéljával nem vagyunk tisztában, ugy ezen hasonszerkezetü töltés mivoltát is bajos megállapitani. Út semmi esetre nem lehetett, mert meredek hegyeken s lejtőkön torony irányban halad; hagyományok által megőrzött elnevezése (országhatára) lehetne némileg irányadó, a mennyíben azon sejtelemre jogosíthatna, hogy az a magyarok bejötte előtti Székelyföldnek lehetett hatalmas végvárakra támaszkodott határvonala.

Ha fennebb az alsó-rákosi szorost állitók Jornandes Taba szorosának, vagy is az ős Székelyföld erőditett nyugati határszorosai egyikének, akkor az ezen szoros váraival egybefüggésben lenni látszó töltés lehetne a határszélen elvonult védtöltés, mi mellett bizonyitna az is, hogy sáncza nyugati alján, tehát kivül vonul el.

Miből azt kell következtetnünk, hogy a hatalmas védvárakkal elzárt Tabaszorostól az ős Székelyföld határául a könnyen védhető, s természetileg is erős Rikatető volt felvéve, melyet az ide csoportosított három várra támaszkodott töltés eléggé fedezett. Innen aztán átcsapott a bágyi vár irányába Jornandes másik szorosához, a Bontaszoros-hoz, melyet a Galambfalva közeli várak fedeztek.

Sejtelmek, puszta okoskodások ezek, de hát ellenvetésül lehet e más valamit felhozni? Hisz ezen épitkezések keletkezési kora a történelem határvonalán tul esvén, homályba vesz el, hol csak sejtelmek terén tapogatódzva bolyonghatunk, azonban a bizonyosságnak fénylő napját nélkülözve a hagyományok gyenge holdfényénél homályosan látható tárgyakat mint nem létezőket megtagadjuk-e?

Nem, ezt tennünk nem szabad, ássuk fel inkább a multnak begyepesedett földjét, s ültesünk oda annyi emlékvirágot, hintsük a régi dicsőségnek annyi termő magvát, mennyit gondos ápolás, hazafias könnyek s ha kell, véröntözés mellett is felnövelhetünk. Ne tagadjuk meg multunknak sejtett, legtöbb esetben okadatolható nagyságát, hasznos munkásságát, dicsőséggel párult tetterejét, műmaradványaiban nyilvánuló fejlettségét és hatalmát, mert a mult azon anyatörzs, melybe jelen és jövő oltó ága helyezve van, s hogy ez gondos ápolással egykoron a szabadságnak terebélyes és népboldogságot érlelő fájává fog fejlődni: az hitem és meggyőződésem, mert mint Eötvös mondja: