Attila-vár

Rika vára

Kustaly vára 

Attila-vár (Hegyes-tető)

A Persányi-hegységnek az Olt alsórákosi szorosától északra húzódó vonulatát az erdővidéki és homoródmenti emberek Rikának vagy Rika erdejének nevezik. Az ide tartozó, a Rika és Sós-kút (Nádas) patakok közti, Ny-K irányban lefutó hegygerinc keleti kiemelkedésén, a közigazgatásilag Vargyas (Vârghiş) községhez tartozó Hegyes-tetőn (684 m) található középkori eredetű erődítésmaradvány már régóta ismert. Története összefügg a székelyföldi töltésvonulatok (gyepűk) keletkezésével.
A Kárpátok hágóin már a középkorban fontos útvonalak vezettek a Kárpát-medence belsejébe. A hágókról a Barcaságra aláereszkedő utak az Olt folyó széles völgyét követték északi irányba, a ma Erdővidéknek nevezett medencerészig. Innen az utak északabbra, a Rika-, és délebbre, az Apácai-, illetve a Sárkány-erdőn át vezettek tovább Erdély központi része felé. A Rika-patak tágas völgyét az Árpád-korban a ma Kakasborozdának nevezett töltésvonulat keresztezte. Az átjárót – valószínűleg faszerkezetű palánkkal megerősített – töltés őrizte, a keleti oldalán ásott árokkal. Ettől nyugatra, a Rika-tetőn egy második töltésszakasz húzódik, keresztben az útra. A Rika-patak völgyét közrefogó gerinceken kétfelől kőből, forrómésszel épített, kora középkori (11. sz. vége – 12. sz. eleje) erődítmények, a Hegyes-tetőn lévő Attila-vár, az ettől fél km-re Ny-ra, a hegygerincen lévő kőtorony (Réka-vár) és Kustaly vára egészítette ki az átjáró védelmi létesítményeit. A hegyes-tetői vár tehát Kustaly várával és a töltésvonulattal a kelet felől várható támadások megállítására ill. visszaverésére készült, és a keleti gyepű egyik fontos elemét képezte.
A Persányi-hegység hosszában kiépített, kőerődítményekkel megerősített, 11-12. századi, nagyjából É – D-i irányú töltésvonulata helyettesítette ill. fölváltotta a 10-11. század kezdetlegesebb gyepűségeit. A rikai-barcasági védelmi rendszer jelentősége a 12. század utolsó negyedének küszöbén erősen csökkent majd megszűnt. Ekkortájt vált lakatlanná és pusztult el a Hegyes-tetőn lévő vár is.
A várat történeti irodalmunkban a 19. század közepén említették először, és később is számos munkában foglalkoztak vele:
Kővári László 1852-ben az általa Huszt várának nevezett erősségről azt mondja, hogy romjai nincsenek, csak nyomai látszanak. Tőle függetlenül, Kriza János az ún. Hegyes-dombon található várhoz, mint Attila várához kapcsolódó mondát ír le 1853-ban. Kővári munkája második bővített kiadásában, 1866-ban feltehetőleg ugyanerre a hegycsúcsra épült erősségre utal „Holofernes-vára” név alatt.
Orbán Balázs a „Székelyföld leirása...” c. művének első kötetében röviden ismertette az általa hun-székely eredetűnek tartott, a nép által egyszerűen hegyestetőinek nevezett várat, Huszt- vagy Attilla-váraként: „Az itt feküdt vár nagy kiterjedésű és jelentékeny sohasem lehetett; a csúcs tetején egy 45 lépés kerületű körfalnak látszik alapja, mely hihetőleg egy kör-donjonnak maradványa. A fal néhol több láb magasságra felülemelkedik a föld színén, míg más helyütt már el van hantolva. Belterén kincskeresők által ásott mély üregek tátongnak. …Öreg emberek még emlékeznek arra, hogy e vár fala több öl magasságban fenn állott, s a közép torony csaknem épen megvolt; de akkor midőn az e hegy alatt elvonuló országút s az említett Andaházi korcsma épült annak falai lebontattak, lehengergetett kövei az út kirakására és a korcsma építésére használtattak fel.”
Székely Zoltán ovális kőfal által körülvett kör alakú toronyról ír, amelyet formája alapján a 14. századra datál. Ferenczi István elnyúlt, kör alakú várnak írja le és a vár közepén egy mély kincskereső gödörről tesz említést. A gödörből kidobált törmelékben a Kustaly-vári ásatások során talált kerámiához hasonló edénycserepeket említ. Benkő Elek feudális magánvárnak tartja. A vár területéről széles, bekarcolt vonallal díszített cseréptöredéket ír le.
A helyszíni kutatásokból kitűnt, hogy amint azt a szakirodalom részben jelezte, az egykor a Hegyes-tetőn emelkedő, keleti oldalán kettős töltéssel társuló egykori kőépítmény valójában legfeljebb egy kb. 7 m átmérőjű torony lehetett, várnak aligha nevezhető. A töltések nem veszik körbe a tetőt, a külső csak a gerincnyakat vágja át a tető oldalában, a belső viszont déli irányba éppenséggel mintegy 350 méteres szakaszon ereszkedik a Sóskút (Nádas)-patak völgye felé, így biztosítva az itt viszonylag enyhébb lefutású hegyoldal felől a gerincet.
Napjainkban a hegycsúcson már csak a torony helyét jelző, nagyjából kör alakú, kőtörmelékes üreg látható, mely fölé terebélyes, öreg fa emelkedik. A toronyhely D-i részén egy kutatóárok átvágása látszik. A toronytól ÉK-K-i irányban, kb. 30-40 m-rel lejjebb, kettős sánc maradványai figyelhetők meg.
A vár felkeresése során érdemes ellátogatni a Hegyes-tető É-i lábánál lévő „Réka királynő sírja” nevezetű sziklához is, mely átellenben van attól a helytől, ahol a Dörgő-patak a Rika-patakba folyik (GPS: 46 fok, 06. 475 N, / 025 fok, 30. 626 E). A régi, helyi hagyományok azt tartják, hogy Attilának első neje Réka a hegyestetői várban halt meg. A hunok nem tudták eldönteni, hová temessék, ezért a várhegyről egy szirtdarabot gurítottak le, s ahol az megállt, oda ásták a sírt, melyre aztán a sziklát emlékjelül felállították. A történeti valóság azonban az, hogy e mészkőszikla a „Réka sírja” elnevezést csak az újkorban kapta, régen Tolvajkőnek nevezték, mivel az oda rejtőzködő tolvajok gyakran rohanták meg onnan a gyanútlan utazókat.

Források:

Dénes István – Bordi Zsigmond Loránd: Az alsórákosi Tepő-vára. ACTA 1997. Sepsiszentgyörgy 1998. 235.
Bordi Zs. Lóránd – Dénes István: Régészeti kutatások a Rika-erdő kora középkori erődrendszerében. ACTA. 1998. Sepsiszentgyörgy. 1999. 175
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. I. Pest. 1868.
Csorba Károly vargyasi tanító és Ilkei Ferenc vargyasi polgármester szíves közlése.

Fel

Rika vára 

Link: Bordi Zs. Lóránd – Dénes István: Régészeti kutatások a Rika-erdő kora középkori erődrendszerében. ACTA. 1998. Sepsiszentgyörgy. 1999.

Fel  

Kustaly vára

A Persányi-hegység É-i részében, a megyei út Oklánd (Ocland) – Vargyas (Vârghiş) közötti szakaszától D-re emelkedő Heveder-hegyese és a Gyepűbükke lapos, bükkös teteje közötti hegynyeregben fekszik Kustaly vára.
A kis erősség története összefügg a székelyföldi töltésvonulatok (gyepűk) keletkezésével.
A Kárpátok hágóin már a középkorban fontos útvonalak vezettek a Kárpát-medence belsejébe. A hágókról a Barcaságra aláereszkedő utak az Olt folyó széles völgyét követték északi irányba, a ma Erdővidéknek nevezett medencerészig. Innen az utak északabbra, a Rika-, és délebbre, az Apácai-, illetve a Sárkány-erdőn át vezettek tovább Erdély központi része felé. A Rika-patak tágas völgyét az Árpád-korban a ma Kakasborozdának nevezett töltésvonulat keresztezte. Az átjárót – valószínűleg faszerkezetű palánkkal megerősített – töltés őrizte, a keleti oldalán ásott árokkal. Ettől nyugatra, a Rika-tetőn egy második töltésszakasz húzódik, keresztben az útra. A Rika-patak völgyét közrefogó gerinceken kétfelől kőből, forrómésszel épített, kora középkori (11. sz. vége – 12. sz. eleje) erődítmények, a Rika vára és Kustaly vára egészítette ki az átjáró védelmi létesítményeit. Kustaly vára tehát – a Rikai erődítménnyel, és a töltésvonulattal – a kelet felől várható támadások megállítására ill. visszaverésére készült, és a keleti gyepű egyik fontos elemét képezte.
A Persányi-hegység hosszában kiépített, kőerődítményekkel megerősített, 11-12. századi, nagyjából É – D-i irányú töltésvonulata helyettesítette ill. fölváltotta a 10-11. század kezdetlegesebb gyepűségeit. A bizánci hadsereg 1166-os jelentős méretű erdélyi pusztításai nyomán, a gyepű keletebbre (a Csíki- meg a Háromszéki-medencébe) tolásával a rikai-barcasági védelmi rendszer jelentősége a 12. század utolsó negyedének küszöbén erősen csökkent majd megszűnt. Ekkor vált lakatlanná és pusztult el Kustaly vára is.
A vár fölfedezésének érdeme kétségtelenül Orbán Balázsé, aki 1868-ban így ír a maradványokról: “Ami e romoknál legelőbb felötlik, az egy négyszögidomú, 20 lépés oldalhosszal bíró közép zömtorony (centraldonjon), melynek két öl szélességű, forró mésszel épült falai annyira szilárdak, hogy több század viharjaival, s az elemek dulakodásával szemben ölnyi magasságban még most is fenn állanak. Hogy pedig ezen donjon eredetileg nagyon magas lehetett, azt falainak szokatlan vastagsága mellett azon hatalmas omladéktömeg is mutatja, mely ezen zömtorony körül felhalmozódott”.
Az Orbán B. által leírt falak a 20. század elején a hegy lábánának közelében kanyargó közút áldozatául estek. 1901-1902-ben ugyanis az alkalmatlanná vált régi rikai-út helyettesítésére Homoródújfalu és Barót között új megyei útszakasz épült, és az út Hagymás-tetőtől nyugatra eső részletének alapozásakor az építési vállalkozó a romokat kiszedette és a kinyomdokolt szakaszra hordatta.
A vár helyén 1971-1973-ban Ferenczi Géza és Ferenczi István irányításával régészeti ásatás zajlott. E feltárás nyomán az előkerült leletek segítettek a vár fennállásának idejét pontosabban megállapítani, valamint fontos információkat kaphattunk a vár szerkezetének megismeréséhez is.
Kustaly vára építtetői egészen szokatlanul választották meg az erősség helyét. A várat hordozó magaslat ugyanis nem különálló, nehezen támadható, elszigetelt hegytető, hanem a Székelyudvarhelyt Baróttal összekötő jelenlegi megyei út Homoródoklánd-Vargyas közötti szakaszától délre emelkedő tekintélyes, erdős Heveder-hegyesét (803) az attól nagyjában keletre magasodó Gyepűbükkével (794 m) folytató, alig észrevehető, enyhén hullámos felületű hegynyereg. A nyereg délre és délnyugatra lassú eséssel, enyhe lejtővel bocsátkozik a Rika-patakához északról csörgedező Csihányos-vizének árka fölé. Csupán a Gyepűpataka felé tekintő, északi oldala meredek. Valószínűleg éppen e sajátos helyzet miatt vált szükségessé a várat körös-körül kerítő, nagyjában 2,5-3 m széles ma is eléggé mély védőárok kiásása. A vár nagyjából tojásdad alaprajzú. Külső árokperemek között mért hosszúsága 48 m, szélessége 40-42 m-re becsülhető. A fél méterrel magasabb szinten levő, számos kincskereső gödörrel tarkított, hepehupás felületű, kőfalas belső erősség romjait rejtegető térszín hossza 32 m, szélessége 24 m körül van. A viszonylag épebb fenntartású ÉNy-i, a csaknem teljes egészében kiszedett DNy-i meg DK-i belső sarokkal kapcsolatos mérésekre támaszkodva a kicsi kőerőd belvilágának hossza 10,40 m, szélessége 7,50 m-re tehető. Alig valamivel a hajdani járószintbe mélyített, 5-6 cm vastag mészhabarcs ágyba faragatlan, de válogatott kőtömbökből rakott forró-mész kötésű falának kezdeti vastagsága 1,6 m. A belső színéhez utólag toldott 80 cm vastag, egészen hasonlóképpen emelt falbéléssel azonban kereken 2,4 m-re szélesedik. A keleti oldalon, a III. sz. kutatóárokban a belső erősség falától kb. 2 m-re keletre, nagyjából az egykori felületbe 1 m-re vágott alapozási árkú, 1 m szélességű további (második) külső fal kitermelt maradványait, pontosabban alapozási árkát metszették át az ásatók. A jelenlegi ismeretek alapján nem tudni: vajon ez a külső kőfal minden oldalon megvolt-e, vagy csupán kelet felől csökkentette ellenséges csapatok támadási lendületének hatásosságát. A vár árkának oldalait hajdanán valamilyen faszerkezet támasztotta meg. A védőárok keleti szakasza a megkívánt mértéknél jóval (mintegy 32 m-rel!) északabbra végződik, a fokozódó lejtő kezdetétől lefelé haladva. Ez a nagyon érdekes és szokatlannak tűnő megoldás is, nyilván, a főként keletről várható támadások sikeresebb elhárításának igyekezetét sugallja.
A hadászati tekintetben látszólag jelentéktelen, sőt bátran kimondhatjuk: hátrányos helyre telepített, minden nevezetesség nélküli hegynyakat lezáró vár kelet felé forduló védelmi rendeltetését bizonyítja a keleti oldalon észlelt "kikülönített" keskeny kőfalon és a védőárok keleti szakaszának számottevő meghosszabbításán kívül a várba való egyetlen bejutási lehetőség elrendezése is. Az erősség fennlapályájának északi pereménél 3,5-4 m-rel alább húzódó, éppen a vár északi oldala előtt kissé benyergesedő, közvetlen utat a nyugati oldal északi harmadától az egész északi oldal hosszában tűz alatt" tarthatták, más szóval oldalozhatták, azonkívül a történetesen erről a várba nyomulni igyekvő ellenséget le is "nyomhatták" a keskeny útról az északi oldal meredekjére... Az út a védőárok északi szakaszának keleti vége és a megnyújtott keleti védőárok még ma is tekintélyes mélyedése között hagyott keskeny földszoroson ért föl rövid, de hirtelen kaptatóval az erősség északkeleti sarkába.
Az ásatás tehát részben igazolta Orbán Balázs egykori megfigyeléseit: valóban négyszögletes, aránylag kis terjedelmű kőerőd állott itt valaha. A keleti oldal kivételével délen, nyugaton és északon a faltól a védőárokig pedig, tehát szinte körös-körül egy 12-14 m széles szabad térség maradt. Ennek a magyarázata újabb, nagyobb szabású ásatások elvégeztéig egyelőre kétséges.
Kustaly-várának a belseje, de csakis a kőfal keretezte terület valósággal ontotta a meglehetősen változatos régészeti anyagot. Az edénytöredékek sorában említhetők pl. a vár kőépületének belsejéből napfényre bukkant, 8-10 fazékhoz tartozó, részben összeragasztható, részben ki is egészíthető, bekarcolt hullámvonalas, párhuzamosan vízszintes, részben böködött, vagy körömbenyomásos, egyszerű fenékbélyegzős, nagyobbrészt durva gyurmájú emlékek. Előkerültek megmunkált csontholmik (pl. nyeletört csontkanál) és viszonylag nagyobb számú agancsrész, azután az egykori hosszabb itteni tartózkodás folyamán szerteszét dobált, aránylag sokféle házi- és vadállat- (szarvas-, disznó-, juh-, szárnyas-, kicsi rágcsáló-) csontok, továbbá három ló-metszőfoga, valamint alacsony termetű ló (talán csikó?) patája is. Az egyetlen fémeszköz lelet egy nyélbe verhető vas szúrószerszám- vagy fegyver-féleség lehetett. A feltúrt volta ellenére is biztosan csupán egyetlen művelődési rétegből származó emlékanyag egyöntetű, egyértelmű: főként a jellegzetes fazéktöredékekre támaszkodva a 11. század második felébe, valamint a 12. századba keltezhető. A lófogak és pata nem véletlenszerű előkerülésére alapozva esetleg valamilyen lovas őrség itteni szállásolását feltételezhetjük.
Napjainkra a torony területét és környezetét a kincskereső gödrökkel és régészeti kutatóárkokkal annyira fölforgatták és szétdúlták, hogy első ránézésre a torony hozzávetőleges helyét is nehéz meghatározni. A figyelmes szemlélő azonban az ásatók által készített alaprajz és az erődítményt körülvevő árok nyomán be tudja határolni az egykori épület helyszínét.

Források:

Ferenczi István: Barangolás a két Homoród mente múltjában. In: Cseke Péter – Hála József szerk.: A Homoród füzes Partján. Dolgozatok a Székelyföld és a Szászföld határvidékéről. Csíkszereda. 2000. 87.
Ferenczi Géza – Ferenczi István: Székelyföldi gyepűk. Korunk. 1972 / 2. (XXXI). 310-312.
Ferenczi Géza – Ferenczi István: A kora középkori kelet-erdélyi mészhabarcskötésű várak kérdéséhez (I. közlemény). ACTA. 1997. Sepsiszentgyörgy 1998. 216-222.
Dénes István – Bordi Zsigmond Loránd: Az alsórákosi Tepő-vára. ACTA 1997. Sepsiszentgyörgy 1998. 235.
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. I. Pest. 1868. 233-234.
Ferenczi István: Sóvidéki várainkról. Korond. 1994. 111.
Vofkori László: Székelyföld útikönyve. I. Bp. 1998. 622.
Csorba Károly vargyasi tanító és Ilkei Ferenc vargyasi polgármester szíves közlése.

Link: Dénes István: Székelyföldi töltésvonulatok I.

/Karczag Ákos/

Fel