Vargyas községtől északra 14 km járható úton  azonos nevű patak mentén juthatunk el a Vargyas szorosban közismertebben a lakosság számára az Almási-barlangoz illetve ahogy a nép még nevezi „Csúdáló kőköz".

       A folyó amely a Hargita hegységből ered itt töri át magát a hatalmas mészkőtömbön amelyben helyenként magas alámosott sziklafalakat, sziklatornyokat, és számos barlangot alakított ki az idők folyamán .

        Vargyas patakának bevágódása során öt jól elhatárolható magasságban alakultak ki barlangok. Ma a  nagyobb barlangokat az alsóbb szinteken  találjuk közel a patakmederhez(Orbán Balázs barlang, Lócsűr, Kőcsűr, Tatárlik stb).

     Már az ősember ismerte és használta a területeket, kutatások során több kőkorszaki kultúra maradványait is sikerült feltárni. Természetesen a bronz- és  a vaskorszak idején is ismert volt a népesség számára, ilyen feltárások a szoros sziklateraszain és a Pipások  dombján is történtek.

      A középkor folyamán a Kőmezeje nevű helyen kis románkori kápolna állott (Tatár kápolna), és a szoros felőli részen jól kivehető a XI-XIII. századi erődrendszer „gyepűvonal", Tatársáncnak nevezett védvonal egy kis szakasza.

      A fentiekből is kiderül ,hogy történeti múltban a környékbeli lakósság menedék és óvóhelyként használták a szoros természetes üregeit, domborzati adottságait különösen a Nagy- barlangot vagy ahogyan ma már a tudományos közegben ismerjük az Orbán Balázs -barlangot.

     Apáczai János vargyasi pap (1601-1611) „Amikor Székely Mózest megverék"(1603, Brassó melletti csata) „akkor a kő alja mezőn voltunk a vargyasi szekerekkel". Azaz már ekkor írásos feljegyzés maradt arról ,hogy a lakósság kihasználva a Vargyas-szoros természeti adottságait menedékhelyül használta.  

       Az Orbán Balázs - barlang első írásos említése 1637- ból s  egy peres okiratból származik amelyben a Homóródalmásiak a Vargyasiakat hívták perbe. A végzésből idézve „ .....,hogy mint eddig ugy ezután is Almásé legyen de háborúságnak idején ugyan az Vargyasiaknak is szabad legyen a lyukba menni,  ha az Almásiaknak lyukok oly helyen nagyon, hogy az Vargyasi lyuk előtt lehetne utjok tehát communiter építsék az két falu, de ha az Almásiak  el lehetnek a nélkül, tehát engedjék meg az Vargyasiaknak, hogy ők is magok oltalmára az utjoknak , könyébben való, felmenésére libere épithesenek , de ugy mint Almásiak engedelméből és határokba és avval soha ugy hogy magoknak ne  occupálják, de ugyan tartozzanak megengedni." (Székely oklevéltár- Kolozsvár, 1872-1897 ,v.4 bl.2, p 270). A végzés időpontja: 1638.

      Később  1653- ban Apáczai Csere János a Magyar Enciklopédia című művében tesz említést , hogy tizenkét társával jár a  „Csudakő"- nevű helyen.

      Kemény József gyűjteményét tanulmányozva Orbán Balázs a Székelyföld leírásában a  közli, hogy Holdvilágnál győztes Tige tábornok 1704-ben feldúlja Udvarhelyszéket: „ a szék birtokossai féltöbb holmijukkal az almási barlangba menekülnek, s Galambfalvi Sándor Pált, kénosi Sándor Pált, s désfalvi Sándor ferencet 10 fegyveressel rendelék a barlang szádának oltalmára." - (Székelyföld leírása I.k. Bp. 1868 89.l)  

      A XVIII. századtól kezdődően egyre több tudományos leírás említés jelenik meg, azonban többségűk nem mentes a romantikus leírásoktól.

       1767- ben Fridvalszky János a  Minero-logia magni principatus Transilvaniae seu metalla, semi-metalla, sulphura, lapides et aquae conscripta. Claudiopoli, 1767.- című művében említést tesz a barlangról „ Mondják, hogy Homoród Almáson, Udvarhely  széken van egy szikla amelynek mélyében egy nagy járat nyilik , amelyek a természet csodálatos művészete boltozatokra és fülkékre osztott sztalaktitokkal diszitve".

      A bardóci születésű középajtai tudós pap  Hollandiában Haarlemben  jelenteti meg első kimondottan barlangászati munkáját latin nyelven, Erdély ismertlen barlangjairól amelyben a a Tordai-hasadék, torjai barlangokon kivűl a Vargyas völgyi barlangvidékkel is foglalkozik.

 ( Imago specum M. Prinipatus Transilvaniae Admirandorum  Haarlem 1774).

       A kisbaconi gyökerekkel rendelkező nagyenyedi tudós Benkő Ferenc az első magyarnyelvű ásványtan szerzője 1786- ban néhány gondolat erejéig információkat közöl az Almási - barlangról. (Benkő Ferenc: Magyar minerológia. Kolozsvár 1786).

      1780- ban jelenik meg az első német nyelvű leírása a barlangnak Eugen von Fihtel tollából. Néhány évvel utána pedig J. Kleinkaumf  (1793) közöl leírást nem kis romantikus történettel, miszerint a szászok Csíkkal összekötetésben álló Almási-barlangon keresztül érkeztek a Baraságra.

      Az első részletes magyar nyelvű tudományos  leírása és egyben térképezése, s mint ilyen Erdély területén elsőként 1836- ban történik.  Nagy Kedei Fekete István Csíkszék és később Udvarhelyszék földmérője   1836- ban Szent Mihály azaz szeptemberi hónapban feltérképezte a Nagy -barlangot. A fő járatokat számokkal és az ebből kiinduló mellékjáratokat betűvel jelölte. A barlang akkori végződésében szép kalligrafikus betűkkel megjelölte , hogy Fekete.  A mű Kolozsváron jelenik meg kis füzetecske formájában.(Az új becses kovács és nemes kőbányával ritkaitott Almási Nagy Barlang leg újabban felvette Nagy kedei Fekete István  nemes Udvarhelyszék földmérője egy rajzolattal Kolozsvárott az évang. reform. Kolégyom betűivel. Kolozsvár. 1836) A Fekete István által készített térképet később a Szász Kárpát Egyesület Nagyszebenben  illetve Orbán Balázs a Székeyföld leírásában újra közlik.

       Köváry László 1853- ban „Erdély földje ritkaságai" című művében számol be a látotakról. 1884- ben Bieltz Albert(1884) és W.Hausmann (1885) -nen készítenek részletes beszámolót az Almási- barlangról.

       1868- ban Orbán Balázs a Székelyföld leírásában változatos néprajzi, történelmi és kutatástörténeti szempontból ismerteti a Vargyas szorost, újraközölve Fekete István térképét is.

      A XX. század elején Podek Ferenc közöl tudományos értékű szakírásokat 1908-1914 között. Strömpl Gábor (A Vargyas szurdoka. Földrajzi Közlemények. 1912) című  munkában elsőként foglalkozik a Vargyas szoros keletkezésének szaktanulmányozásával.

       1941- ben  székelyudvarhelyi kutatók Haáz Ferenc és Jodál Károly végeznek megfigyeléseket az Erdélyi Múzeum Egyesület megbízásából. Kutatásuk és felmérések során 30 barlangról készítenek beszámolót, térképet és elsőkén szerkesztik meg a szurdok térképét.

     1943- ban Mottl Mária elsőként őslénytani kutatásokat végez, Kessler Hubert a Földtani Intézet számára készít megfigyeléseket.

     Román bukaresti kutatók több éves kutatómunka során (1952-1958) Traian Orghidan és Margareta Dumitrescu a szoros monografikus leírását is elkészítik, számos új adatok is közölnek amelyet az Emil Racovita Barlangtani Intézet tudományos közleményében meg is jelentetnek. Ők tüntetik fel elsőként térképen a  Nagytermet, habár ez a terem  már ismert volt, több turista már járt itt.

   1970- es évektől kezdődően  a barlangkutatások, régészeti feltárások, térképezések  és nem utolsó sorban a völgy értékeinek megőrzése a Vargyas szorosban  szorosan összefonódik Dénes István geológus, barlangkutató nevével, aki több mint 30 éves kitartó kutató munkájának köszönhetően számos cikkben, tanulmányban közölte és ismerté tette a Vargyas - völgyének tudományos természeti értékeit.

A Vargyas -  szoros kialakulása

Földrajzköri kutatótáborozás során 1970-ben és 1971-ben két ízben is végeztünk 10-10 napos geomorfológiai megfigyeléseket és geomorfológiai térképezést a homorodalmási Vargyas-szurdokban és környékén. E dolgozatban a felmerült lényegesebb geomorfológiai problémákat foglaljuk össze anélkül, hogy részletkérdésekbe bocsátkoznánk. Nem foglalkoztunk barlangtani kutatásokkal, mert ilyen vizsgálatokat többen végeztek a barlangvidéken, csupán a felszíni karsztképződményeket, a morfológiai formakincset, valamint a morfogenetikai problémákat tanulmányoztuk.

1.     Földrajzi helyzete, földtani jellegzetességek

A homoródalmási Vargyas-szurdok az Északi-Persány északi peremvonalán alakult ki, ahol a mezozoos mészkővonulat a felszínen található, alig 1,5-2 km-es sávban a völgy mentén, Homoródalmásdtól mintegy 6 km távolságban K-i irányban. Ezen a területen a Hargita-plató vulkáni törmeléktakarója  megszakad, helyet adva az Erdélyi-medence peremi üledéksorára jellegzetes szarmata (volhíniai-besszarábiai) homok, apró szemű konglomerát rétegeinek, valamint a szoros bejáratánál levő  tortonai agyagoknak és márgáknak. Ezek alól bukkannak ki, illetve emelkednek föléjük a mezozoos rétegek nagy változatossággal és jellegzetes kifejlődésben. A mezozoos rétegösszlet hiányosan egymásra települ, egymásra tolt mészkő-homokkő-konglomerátum sorozatból áll. A szoros déli végénél található triász vörös mészkövek alkotják a sorozat legrégibb tagját, melyre rátelepednek a jura mészkövei, melyeket (vékonyabb alsóliász rétegektől eltekintve-Bányai J.) elsősorban a titon vastag kifejlődése jellemez. A szorostól D-re eső területeken, a Hidegaszó-patak környékén, a Fehér- és Megye-patakok völgyének mentén már a kréta homokkövek, márgák és konglomerátok jellemzőek, amelyek a neokom, barremi és apti-alsókréta emeleteket képviselik. A fent leírt összleteket betakarja, főleg a K-i oldalon a Hargita-plató ÉK-i irányba egyre vastagodó vulkáni törmeléktakarója, amelyből szép, repedezett héjú vulkáni bombákat sikerült begyűjtenünk.

A terület tektonikai képét a Kárpáti hegységképződés során létrejött ÉK-DNy-i irányú rátolási síkok, valamint az erre az irányra merőleges, ÉNy-DK-i irányú törésvonalak szabják meg. Kimutathatók a geomorfológiailag is jelentkező, de kisebb szerepet játszó É-D-i irányú törésvonalak is. Ezeknek a törési síkoknak döntő szerepük volt, mint később látni fogjuk, a völgy és barlangképződés során is.

2.     Kutatástörténet

Annak  ellenére, hogy a Vargyas-szurdok táj képileg a Keleti-Kárpátok egyik legszebb vidéke, viszonylag kevés kutató érdeklődését keltette fel. Részletes geomorfológiai vizsgálatokat ezen a területen még senki sem végzett. Értékes, és nagyobbrészt ma is helytálló tanulmányt közölt Strömpl Gábor (1912), amelyben főleg morfogenetikai kérdéseket vet fel. A szurdok kialakulását epigenetikus völgyformáló folyamatként értékeli, a völgy kanyargósságát a középszakasz jellegű patak kanyarogva bevágódó eróziós tevékenységével magyarázva.

A szoros kialakulásának és geomorfológiai vonatkozásainak tanulmányozása, a barlangok alapos barlangtani feltárása és monografikus ismertetése 1957-58-ban végzett kutatásaik alapján Traian Orghidian és Margareta Dumitrescu nevéhez fűződik. Tanulmányuk 1963-ban jelent meg (Lucrările Inst. de Speologie "Emil Racoviţă" Tom- I-II. 1962-63). A szerzők 40 barlangot térképeztek (jelzik, hogy még 25 üreget ismertetni fognak), saját kutatásaik és az eddigi irodalom alapján ismertetik a barlangok élővilágát, ősállati és régészeti vizsgálatok eredményeit. T. Orghidian, kutatásai alapján, összefoglalja a barélangvidék és a szurdok morfogenetikai fejlődésmenetét. A völgyképződést szintén epigenetikai folyamatként tárgyalja, de utal annak antecedens jellegére is, amit indokol a mezozoos rög folyamatos emelkedése.

Ha eltekintünk a romantikus értékelésektől nem mentes leírásoktól (Friedvaldszky J. -1767, Benkő J. -1880, I E. Fichtel -1780, I. Kleinkauf -1793), megemlíthetjük azoknak a nevét, akik felhívták a figyelmet a szurdok barlangjaira, vagy egy - egy barlangjárat leírásával, többsíkú észleléseikkel hozzájárultak a barlangvidék tudományos megismeréséhez. Ezek közül az első nagyérdemű munka Fekete Istvén nevéhez fűződik, aki először térképezte a Nagy-barlangot. Ezután Johann Hintz (1839) és Orbán Balázs (1868) leírásai jelentősek; majd W. Hansmann (1885) és Albert Bielz (1884) foglalkoztak a barlangvidékkel, azonban ezek a leírások is tartalmaznak romantikus elemeket, naiv elképzeléseket.

Az első tisztán tudományos jellegű vizsgálatokat Podek Ferenc végezte 1908-13 között, sajnos leírásai nem eléggé pontosak, így nehéz a barlangok azonosítása. Nagy érdeme, hogy felhívta a figyelmet a barlangokban nagy tömegben előforduló pleisztocén emlős fauna maradványokra, amelyeket később Valeriu Puşcariu (1926) Mottl Mária (1941-42), valamint T. Orghidian és M. Dumitrescu (1957-58) tanulmányoztak részletesebben. Barlangtani kutatásokat és térképezést végeztek időközben ifj. Haáz Ferenc és Jodál Károly (1937-38), valamint Kessler Hubert (1941-42). Geomorfológiai szempontból is fontosak az utóbbi barlangtani kutatások, hiszen bebizonyították, hogy a barlangok a Vargyas völgy teraszaival szorosan összefüggenek és, hogy a magas terasz-szintekhez is kapcsolódik barlangképződés.

Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a barlangvidék természettudományos  megismerése mellett, jelentős szerepet játszanak a régészeti feltárások is. Székely Zoltán, majd a székelyudvarhelyi és a marosvásárhelyi Múzeum munkaközössége végzett ilyen jellegű feltáró tevékenységet (1969).

Mint láttuk, a fenti leírások nem foglalkoznak a homorodalmási karsztvidék felszíni karsztmorfológiai jelenségeivel, csupán a barlangokra összpontosítanak figyelmet, s a morfológiai kérdések közül csak általánosságban foglalkoznak egyes szerzők a völgyfejlődés menetével.

3.     Morfogenetikai problémák

A Vargyas-szurdok völgyfejlődési menete és a karsztformák fejlődése között szoros összefüggés van. Srömpl G. és T. Orghidan felfogása egyezik abban, hogy a völgyfejlődés a Hargita-platón indult meg, s a szoros epigenetikus jellegű. Ezzel a feltevéssel, vizsgálataink alapján, föltétlenül egyetértünk. A Vargyas tehát a pliocén végén konzekvens völgyként indult fejlődésnek a plató természetes lejtési irányába, párhuzamosan a Homoródokkal, vagy a Kormossal az Erdővidéki- (Baróti-) medence felé. Normális eróziós bevágódása során viszont elérte a korábban elegyengetett, majd eruptív lemosási és robbanási termékekkel beborított mezozoos rögöt, amelyben a medence pereméig lassabban, és a többi völgy fejlődésétől - nyilván kőzetminőségi tényezők miatt - eltérően fejlődött. A völgyfejlődésben két szakaszt lehet elkülöníteni, különben ezt már Srömpl G. felismerte. Az első szakaszban a bevágódás, majd völgyszélesítés a mai völgytalp föle 100 m-rel emelkedő felső terasz szintig tartott. Itt hosszabb stagnálást kell feltételeznünk, amelynek során a völgy a mészkőterületen is kiszélesedett. Ebben a szintben találkozunk az első intenzívebb barlangképződéssel is. Ez a szint némiképpen fel is töltődött, részben a Vargyas által szállított hordalékokkal, amit bizonyítanak a Kőmezeje szintjében található szarmata konglomerátumokból származó kavicselőfordulások, részben pedig a környező magaslatokról, nagyobbrészt suvadásos mozgásokkal erre a szintre került andezittörmelékkel keveredett agyagrétegekkel. Így vált ez a szint fedett karszttá.

Srömpl G. feltételezi, hogy ebben a szintben hosszabb ideig stagnált a bevágódás, a patak középszakasz jellegű volt, tehát kanyargós medre fokozatosan szélesített és töltögetett. Ilyen viszonyok között érte az újabb bevágódás, amelynek következtében kanyargósán vágódott be kanyon-szerű völgye, a tulajdonképpeni szurdok. Analógiába állítja a Dnyeszter kanyargós völgyével. Analógiát azonban semmi szín alatt nem lehet megállapítani a két terület között, mert  a Dnyeszter nagyjából azonos felépítésű, táblás jellegű síkba vágódott, míg a Vargyas rendkívül változatos kőzettani összetételű és valószínűleg lassan emelkedő rögbe vágódott. A 100 m-es függő völgytalpba bevágódott szurdok kanyargós jellegét tehát nem tehát nem lehet a kanyargós középszakaszjelleg szimpla megkövesülésével magyarázni. Ha tekintetbe vesszük a környék tektonikai viszonyait, a válasz önkéntelenül is adódik. Világos, hogy a szoros Ény-DK-i, majd ÉK-DNy-i irányát tektonikai vonalak határozzák meg, tehát a tektonikai tényezők még az epigenetikusan bevágódó szurdok helyét is meghatározzák. Ha részletesebben megvizsgáljuk a tektónikai tényezők szerepét, világosan kiadódik a szoros minden törése. Az irányok mindig Ény-DK-iek, vagy erre merőlegesek. Kisebb mértékben merev É-D-i vagy K-Ny-i irányok. Megjegyezzük, hogy kanyarulatai különben sem meanderszerűek, hanem mindig szögletes törések, a középszakasz jellegű folyó kanyarulatai pedig a vízhozam és az esés-tényezők szabják meg törvényszerűen, s azok jellemzőek minden folyóra, márpedig a Vargyas hosszában ezek a "kanyarok" nagyon is különböző típusúak

A tektónikus tényezők szerepére utal a barlangok kifejlődése is. A T. Orghidan és M. Dumitrescu által közölt 40 barlang alaprajza világosan mutatja, hogy a mészkőrögben képződött minden barlangjáratra ilyen töréses lefutás jellemző. 17 barlangnál a járatok egymásra merőlegesen megtörnek. Csupán 5 hosszabb barlangnál adódik K-Ny-i, vagy É-D uralkodó irány, a többinél világosan megfigyelhető az uralkodó ÉNy-DK, vagy ÉK-DNy irány. A térképezett 18 rövid barlangnál ugyanezt észleljük. Merev hasadékok, amelyeket a víz kitágított. 7 barlangnál ez az irány É-D-i vagy K-Ny-i, a többinél mind ÉNy-DK-i vagy erre merőleges. Ugyanez a megállapítás érvényes a sziklatarajok csapásirányára, a felszíni kőfolyások irányára, sőt, a dolinasorok szintén ezeknek az irányoknak megfelelően rendeződtek. A szurdok kanyargós jellegét tehát a tektónikus és kőzetminőségi tényezők határozzák meg, és nyilván az a tény is, hogy a bevágódás gyors volt, még mindig folyik, így a folyó nem szélesített, tehát nem egyenesedett a völgye.

Mindehhez még annyit kell hozzátennünk, hogy az egész mészkőrög jelentősen emelkedett a Kárpáti kigyűrődés során, ennek megfelelően alaposan feldarabolódott, töredezett, s ez érthetővé teszi a tektónika szerepének növekedését a geomorfológiai formakincs kialakulásában. Ugyanez a tényező magyarázza a szoros D-i végződésénél általános piramis sziklaalakzatok képződését. 

A 100 m-es általánosan kifejlődött szint T. Orghidian szerint az Erdővidéki-medence 600-700 m-es feltöltődési szintjéhez, tehát a pliocénvégi tófenék szintjéhez kapcsolódik. Srömpl feltételezi, hogy a szurdok gyors kivésését valószínű az Olt alsórákosi szorosának a kialakulása, az Erdővidéki tó lecsapolódása, tehát az erózióbázis gyors süllyedése idézte elő. Akár ez, akár az Erdővidéki-medence intenzív pleisztocén süllyedése a bevágódás oka, világos, hogy a szurdok kialakulása a pleisztocénben ment végbe. Ezt igazolják az ősállati vizsgálatok is, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a 3 felső barlangszint (20, 40, 80 m), valamint a 100 m fölött képződött szintek pleisztocén állatfajok lelőhelyei, tehát pleisztocén képződmények, míg a legalsó szint (5-6 m) és a mai aktív barlangi szint holocén képződmény. Mottl M. vizsgálataiból derült ki, hogy az alsó barlangokban 5 m fölött későglaciális (magdaléni) lerakódások jellemzőek, melyekben a rénszarvas maradványok vannak túlsúlyban. A 25 m fölötti barlangokban már a javaglaciális lerakódások találhatók aurignaci kultúrával és sok barlangi medve csontmaradvánnyal.

   A szurdok kialakulásában a kutatók egybehangzó véleménye alapján a normális lineáris eróziónak volt döntő szerepe. Már Strömpl hangsúlyozza, hogy a barlangi beszakadás elmélete kizárt dolog, már csak azért is, mert a barlangjáratokat a mélyülő völgy általában keresztben szeli (Tatárlik, Kőcsür). Ezzel a nézettel T. Orghidian és magunk is egyetértünk. A völgymélyülésben azonban kétségkívül szerep jutott a barlangképződésnek is, mint ahogy napjainkban is befolyásolja az eróziós folyamatokat az alsó aktív barlangjárat létezése. Nyilvánvaló, hogy a völgymélyülést elősegítette a barlangképződés, ahol az alsó barlangjárat iránya egybeesett a völgy irányával. Ilyen szakaszok lehetnek a szűk sziklaszorosok, pl. az Ugronnyaka körüli zónában. A völgymélyülés, mint a barlangszintek kialakulása is mutatja, ritmikus jelenség volt, tehát nem folyamatosan gyors, hanem stagnáló, teraszképző szakaszok (ebben az esetben barlangképző) váltakoztak mélyülő szakaszokkal. A barlangmagasságok, illetve az ezekhez csatlakozó teraszmagasságok eléggé összhangban vannak az Erdélyi-medence folyóinak teraszaival. A kivésés és teraszfeltöltés periódusai tehát nem annyira helyhez, illetve az Erdővidéki-medencének szintingadozásaihoz kötöttek, mint azt Srömpl hitte. Általánosabb okokat, nevezetesen a pleisztocén éghajlatingadozásokat, s ennek következtében munkavégzőképesség változásokat sejthetünk mögötte, amelyeket a helyi erózióbázis változásai, tehát a függőleges tektónikai mozgásfolyamatok pozitív vagy negatív irányba befolyásolnak.

A fentiekből kitűnik, hogy a völgyfejlődés párhuzamosan ment végbe a karsztfejlődés, a barlang-szurdok képződés, de ezzel megegyezően fejlődtek a felszíni karsztformák is. A csupasz sziklafelszíneken végbement a karrosodás folyamata, a felszínalatti vízrendszert pedig a felszíni karsztos területről a törési síkok szerint rendeződött dolinasorok táplálták. Valódi csupasz karszton képződött dolinát azonban alig találunk, csupán a Kőhát tetején, az Ugron-nyaka É-i oldalán, a Felső-Máltető peremén alakultak tipikusan. A Kőmezeje karsztfennsíkján, mivel agyagos törmelékanyag borítja a karsztfelszínt, jellegzetes suvadásos-dolinás térszín jött létre, amelynek morfogenetikai problémái önmagukban külön dolgozatot érdemelnének, itt ugyanis a dolinákat a lejtőmozgásokkal mozgó agyagos törmelékanyagok eltömték és így sajátos átmeneti formák egész sora jött létre.

Érdekes, és a víznyelő barlangi járatoknak talán a legszebb hazai példánya maradt meg a Kőcsűr (12. sz. híd fölött) tetején, egy teljesen épségben kipreparálódott kusza, függőleges barlangjárat-szövevény formájában, ahol teljes egészében szemlélhetjük egy víznyelő szerkezetét, az evorziós üstök, vízvezető repedések, aknák egész hálózatát. Ez az egész barlangvidék legszebb és legegyedibb karsztos képződménye, amely a 40 m-es szint teraszán képződött, s éppen függőleges szerkezete miatt ellenállt a további lineáris eróziónak, s így ma élethűen szemlélteti a felszíni és felszínalatti erózió kapcsolatát.

A Vargyas-szurdok tehát komplex genézisű völgy, ahol a tektónikai tényezők, felületi és felszínalatti eróziós folyamatok és hatóerők együttesen hozták létre a kőzetminőség változásaitól függően a rendkívül változatos formakincset, kialakítva Hargita megye egyik legszebb és legváltozatosabb természet szépségét, a homoródalmási karsztvidéket. 

4.     Morfológiai formák

A geomorfológiai térképezés egyik legnehezebb feladata volt a feltüntetésre érdemes formák elkülönítése és rendszerezése. A következőkben csupán vázlatosan szeretnénk ismertetni ezeket a formákat.

a) A lejtők a szurdok környékén 3 alaptípusba sorolhatók:

a)      1. Karrosodott sziklalejtők a csupasz sziklafelszíneken képződtek.

Jóllehet a síkkarok jobban fejlődtek, mélyebbre hatolt a karrosodás, a meredek sziklafelszíneken is megfigyelhető ez a jelenség. Általában kopárak, vagy nagyon gyér növényzet fedi. 70-80º-os lejtők is gyakoriak, néha függőleges falakba megy át, ahol a patak eróziója alámosta. A patak szintjében gyakori az alámosott sziklafolyosó. Egyes helyeken kettős alámosás is megfigyelhető a középvíz és a nagy víz szintjében.

Ugyanide sorolhatók, de formailag eltérőek a karrosodott sziklatarajok, amelyek a kőzet csapásirányának megfelelően preparálódtak ki, s amelyek jellemzőek a szurdok mindkét oldalán. Lefutásukban lépcsősség figyelhető meg. Ezek a lépcsők, vállak összefüggésében vannak a teraszszintekkel, tehát többé-kevésbé terasz értékűek. Ugyancsak kőzet-minőségi tényezőknek köszönhető a sziklapiramisok kialakulása. A legszembetűnőbbek a Kőhát K-i lejtőjén, az Ugron-nyakától D-re, ahol a kőfolyások körbefolyták a kipreparálódott sziklatornyokat.

a) 2. A törmeléklejtők két típusát különböztetjük meg. A legáltalánosabban elterjedt az erdővel is kötött törmeléklejtő, amelyből helyenként szálban álló sziklafalak meredeznek ki. Ez  a törmelék már nem mozog, legalábbis ennek jele nem látszik. Lejtőszögű 30-45º általában. A lejtőhajlatokban jellegzetes mozgó törmeléklejtőket találunk. Ezek felül meredek, 45º körüli törmelék levezető csatornák, néha többágúak, alul pedig 300 körüli lejtőszöggel szétterülő törmelékgarmadák. A mozgó kőzettörmelék megakadályozza, hogy a növényzet tartósan befogja. Ilyen törmelékgyűrű övezi a meredek sziklafalakat is.

a) 3. Suvadásos lejtők a fedett karsztfennsíkon, a Kőmezején, valamint a szoros végeinél gyakoriak, ahol az agyagos, homokos üledékek vannak túlsúlyban. Általában lankásabb lejtők, egyenetlen felszínük a több rendbeli suvadásos mozgásokat igazolja. A legszebb ilyen suvadásokat a Kőmezeje patak két oldalán láthatjuk. Az 1970 nyarán képződött tipikus lejtőcsuszamláson menetközben tanulmányozhattuk a jelenséget.

b) Síkfelszíneket képviselnek a völgyeket övező fennsíkok, valamint a teraszok és az ártéri szint.

b) 1. A Hargita-plató szintje a szoros környékén 950-1000 m. Vékonyabb - vastagabb vulkáni törmeléktakaró által elegyengetett felszín. Csatlakozik a Merke-tető 1000 m átlagos magasságú tönkszintjéhez. Eredetileg letarolt felszín, ami valószínű csupán lassú táblás megemelkedéssel különült el az átlagos 750-800 m-es általánosan kifejlődött tönkfelszíntől. A völgyfők érintkezésénél, és ahol a párhuzamos völgyek közel érnek egymáshoz, alacsony vizenyős benyergelések tagolják.

b) 2. Teraszok. A Vargyas-szurdok környékén négy terasz különíthető el.

Ezek a következők:

I. terasz - 5-6 m relatív magasságban. Nemcsak a szurdok feletti és alatti völgyszakaszokban, hanem a szurdok tágulataiban is általánosan kifejlődött. Jól elkülönül éles homlokfallal a mai ártértől.

II. terasz - 20 m körüli magassággal. A szoroson kívül jellegzetes, de a szorosban is jól nyomozható. Ehhez a szinthez kapcsolódnak a legfejlettebb barlangbejáratok.

III. terasz - 40-50 m magasságban. A szurdokon kívül jól felismerhető. A szurdokon már csak vállak jelzik a lefutó sziklatarajakon.

IV. terasz - a szurdok legfelső szakasza. Megfelel az általánosan kifejlődő 100 m-es szintnek. Helyenként lealacsonyodik 80 m körüli magasságig, de ennek oka utólagos lekopás lehet (Ugron-nyaka, Csudáló-kő). Az Orbános-tető felé elkülönül egy magasabb lépcső is.

A teraszszintekhez barlangsorozatok tartoznak, bizonyítva, hogy mindenik terasz szintjében erőteljesebb barlangképződés történt.

Az ártéri szint a szurdokon kívül feltöltött, tőzeges, néhol 500 m-től 1000 m-ig szélesedő sík. A szorosban általában keskeny, felsőszakasz jellegű, kőgörgetegekkel tele meder alkotja ezt a szintet. Az alsó aktív barlangjárat kisvíznél elvezeti az egész vízkészletet, s így a szoros központi része ilyenkor száraz marad. Alámosott sziklafalak, víznyelőkés karsztformák jellemzik.

b) 3. A karsztfennsíkok - a mészkő viszonylag kisterületű kibukkanása miatt - alárendelt szerepet játszanak. Két típusát különíthetjük el. Nagyobb területet képviselnek a fedett karsztfennsíkok. Tipikus példája a Kőmezeje síkja, ahol a vulkáni törmelékanyag és folyami hordalékanyag vastagsága meghaladja a 10-15 m-t is. Fedett jellegéből következik, hogy a dolinák formái nem annyira hangsúlyozottak, mint a csupasz karszton, sok helyen eltömődnek és kis tavacskák, mocsaras mélyedések képződnek. Karrosodott csupasz karsztfennsík, tehát tipikus karsztos síkfelszín valójában nincs is. Csupán a sziklatetők pár m 2-es felülete tartozik ide jellegzetesen karrosodott és kisebb dolinákkal jellemezhető formákkal.

Mint a fentiekből is kitűnik, a Vargyos-szurdok környéke tanulságos szakproblémákat vet fel, melyekkel érdemes foglalkozni. Reméljük, hogy e szerény kis dolgozat hozzájárul ahhoz, hogy megyénk e több figyelmet érdemlő területe iránt felkeltsük az érdeklődést.

Bibliográfia

BÁNYAI J. - Újabb liásznyomok a homorodalmási "Orbán Balázs" barlang mellett. (Földt. Közl. Bp. 1960.) 

HAÁZ F. - JODAL K. - A vargyas-völgyi barlangok. (Erd. Múz. XLVI. K. 1941.)

KESSLER H. - Barlangtani kutatások. Homorodalmás és a révi Sebes-Körös áttörés környékén. (Föld. Int. „Évi jelentése" Bp. 1943.)

KRISTÓF A. - Geomorfológiai térképezés a homorodalmási Vargyas-szurdok környékén. (Előadás a Föld. Társ. Hargita megyei fiókjának tud. Ülésszakán, 1971.)

MOTTL M. - Ősemlős-ősrégészeti vizsgálatok Északerdély barlangjaiban. (Föld. Int. „Évi jelentései", Bp. 1943.)

ORGHIDAN T. -DUMITRESCU M. - Studiu monografic al complexului carstic din defileul Vîrghişului. (Lucr. Inst. de Speologie „Emil Racoviţă", Tom. I-II. 1962-63.)

PODEK F. - Dos Homorod-Almaschar Höhlengebiet. (Verh. u. Mitteil. d. Siebeng. Vereins f. Naturwissenschaften LX. 1910.)

PODEK F. - Előzetes jelentés a homorodalmási barlangokban végzett kutatásaimről. (Barlangkutatás, Bp. 1914.)

PODEK F. - Jelentés a homorodalmási barlangokban végzett kutatásaimról. (Barlangkutatás, Bp. 1914.)

STRÖMPL G. - A Vargyas szurdoka. (Föld. Közl. Bp. 1912.)

 Forrás:

Kristó András: A homoródalmási Vargyas-szurdok geomorfológiai problémái .

 Székelykeresztúri Múzeum Emlékkönyve - 1974    

A Vargyas-szoros barlangjai

ORBÁN BALÁZS : A VARGYAS SZOROS (SZÉKELFÖLD LEÍRÁSA)

XV. Az almási barlang szorosa.

Kápolna-rom, a szoros első feltünte a Kőmező karajáról, veszélyes lemenetel, a buvópatak. Csodálókő vagy az almási barlang előterme, erőditvények, belső üregei, tatárostromok. Csalatornya. Kis-lócsür. Széchenyi szirt. Köcsür, itten lévő erőditvények, Erősd és Böcsök Mál, Farkasösvény, Vizkelet, Zobor, Leshegy, Ejtökő, márványbányák, az almási mester, a Máltető.

Egy oly nevezetes pontra jutottunk, mely most csak kis körben ismeretes; de a mely egykor - midőn hazánk nem lesz a nagy világtól elszigetelve - bizonynyal világhirűvé váland, hová az utazóknak ezrei fognak tódulni, hogy a természetnek csudás és nagyszerü műveleteit megbámulják. Az almási barlang és ennek nagyszerű szorosa ez, mely bizonnyal egyike földrészünk legmegragadóbb pontjainak, s melyet gyenge tehetségemtől kitelőleg, ismertetni czélomul tűztem ki.

Az eddig délirányt követett Vargyas magas hegyektől megtérittetve, keletnek fordul; de ott még magasabb sziklahegyek állták utját, melyen erőszakosan kellett magát átküzdeie. De nemcsak a folyam jött szorult helyzetbe, hanem abba jut az utas is, ki előtt az addig tág völgynek virányos tere elzárul, s a folyam-völgy annyira egybeszorul, hogy csak is a zúgva rohanó pataknak marad ottan hely. Az ember léptei elől elzárt völgyet elhagyja az ut, s a baloldali hegyekre emelkedik fel. Egy kápolnának tekintélyes romjai tünnek ott fel; de ez nem tartóztatja fel az utast, ki az emberek kicsinkés alkotásait mellőzve, siet a természet csudáinak bámulatára; tovább haladtában egyszerre a Kőmező szikla karajára jut, hol lábainál tátongó félelmes örvény állja utját; de a hol különben is leszegezné lábait a bámulatot keltő nagyszerü látvány.

Függélyesen hanyatló szikla-falak közt ezer lábnyi mélységben az összeszorított Vargyasnak zugása viszhangzik; a nagyszerü hegyrepedésnek csigaszerüleg kanyargó meredek oldalaiba sötét barlangok üregei tátongnak; kétfelől óriási sziklahegyek emelkednek félelmes magasságig.

A baloldalit Mál-nak a jobboldalit Erős-nek és Böcsök-Mál-tetőnek is nevezik; gyönyörű és festőileg nagyszerü ezen mészkőhegyek alakja; meredek, emberr lépteitől elzárt oldalaikból conicus szikla szálon lövelnek fel: nap sugaraiban rogyogó száz meg száz hófehér szikla tornyok, melyek a hullámzatos zöld erdők között ugy néznek ki, mint sarktengereken uszkáló roppant jégszigetek.

És a vizsgálódó szem hiába keres egy utat, egy lejuthatási pontot az annyi szépséget, annyi megdöbbentő nagyszerüséget rejtő, félelmesen tátongó örvénybe, mert ez örvény titokszerü barlangjaihoz semmi látható út nem vezet; mindenütt falmeredek szikla-oldalok zárják el azt az ember elől, mintha a természet valami titokszerüt, valami tiltottat rejtegetne; de végre is az emberi tudvágy áthatol a nehézségeken és akadályokon; s mi is a szikla-oldal egy hajlatán, veszélyes kőzuhany alkotta talajon lecsúsztunk inkább, mint mentünk a pataknak szikladarabok töltötte medrébe. De ime az előbb zugva rohant patak vize eltünedezik, s a kövek közé beszürődve, elég udvarias, medrét szárazon hagyni utul a vándornak, ki különben kénytelen lenne vizében gázolni, mert a csak 10-15 lépés széles meder mellett közvetlenül, mindkét oldalról félelmes sziklafalak tornyosodnak fel, alig engedve egy kis kék eget látni, s ha az ember feltekint az ezen roppant sziklatömegek felett elnyargaló fellegekre, akkor a hegy mozogni látszik, s a parányi kis ember félő tisztelettel tekint a teremtőnek ezen óriási remekeire.

A patak medrét követve hatoltunk alább, azonban egyszerre az is a szorosnak egy kanyarulata által elzárulni látszik; falmeredek sziklaoldal emelkedvén itt is fel, s midőn a bámulattól, a sok nagyszerü látvány behatásától elkábított szemlélő széttekint, hogy e nagyszerü tömkelegből, hol van a tovább hatolási ut: megpillantja a balparti Üreges sarok nevü sziklafal oldalán azon a meder szinvonalától 100 lábnyi magasságba tátongó üreget, mely nyilata a hires almási barlang-nak; melyet a nép egyszerüen Kőlyuknak nevez, de a mely régi oklevelekben Csiudálókeu néven fordul elő, és ezen régi classicus elnevezése leginkább is megilleti, legjellegzőbben fejezi ki ezen csudás kőszoros még csudásabb barlangjának fogalmát.

Magyarázat: 1. szám a betü a barlang száján levő tágas üreg, mely a d betüig befelé tart, balra pedig a 2-ik számig kanyarodik, egy nyugatnak irányuló szük folyosóval, mely a patak mederre néző nyilat vagy ablakhoz vezet. b betü hátulsó sikátor. c hátulsó üreg. d az egyik denevér-szemét ürege. e e e bajosan megközelíthető szük ősmedve tanyák vagy barlangocskák. 2-ik, 4-ik és 5-ik számok a barlangnak a bejárat előtermével folytonosságban lévő osztályait jelölik, 3-ik annak egy nyugatra nyuló könyökét, 6-ik szám nagy kövekkel elöntöttelőbb emelkedő, azután lejtősen szálló szük piszkos folyosó, mely bennebb két ágra oszlik; ezek egyike, mely 7-ik számmal van jelölve, észak-kelet irányban messze benyulik, hol az a és b-vel jelölt kis medvebarlangokba végződik. A másik nagyon törpe, végénél igen egybeszükülő folyosó, észak-nyugati irányban a barlang 8-ik számmal jelzett osztályába vezet. Ezen északirányu osztályból van bejárata a 9-ik számmal jelzett azon kelet-irányu tágas és tiszta résznek, mely a barlang fénypontját képezi, mely közel 40 öl hosszaságban több helyt 10 öl szélességben kinálkozik nem mindennapi szépségeivel. Ennek külső részében van a függőkő, a b c d betük szük, s bajosan megközelithető mellékosztályait vagy ősmedve tanyáit jelölik. Ezen belül a barlang bár 40 ölnél hosszabb, de annyira egybeszükül, hogy a 10. és 11. számmal jelölt folyosóban sok helyt csak térden csúszva lehet áthatolni. E folyosónak is van a b és c-vel jelölt két medvetanyája. A szük folyosó egy szép körterembe vezet, mely aljrajzunkban 12-ik számmal van megjelölve, ebből egy oly szük üregen - hol csak nyulánk termetü egyén fér át - a 13-ik és 14-ik számmal jelölt utolsóelőtti terembe juthatni. Ki idáig felküzdé magát, jól teszi, ha a 15-ik számmal jelölt utolsó üregbe is behatol, hol azon forrás fris vize buzog fel, mely gyöngyöző hullámaival e barlangot ezredévek türelmével ásta. Ezen utolsó osztályba kürtőszerüleg emelkedő két folyosó vezet, melyek annyira szükek, hogy csak hasoncsúszva s kigyószerüleg tekerődzve lehet azon áthatolni. Aljrajzunkban a fehéren hagyott közök a barlang tisztás részét, a márványozott helyek annak köves részét, a pontozatos pedig a denevérszemeteket jelöli. Az elmosott helyek a barlangnak ölnél törpébb részeit mutatják.

És e barlang, mely ma csak gyönyörködtet, hajdan védett is, mert meglevén erődítve, biztos védhelye volt a szomszéd faluk lakosainak. Birtoka és használata felett sokat is perlekedett Vargyas Almással: mig nem 1637-ben az udvarhelyi derékszéknek egy itélete azt Almásnak nem adja. E végzés az almásiak által lerontott védfalakat ujból felépíttetni rendeli, fennhagyván a vargyasiaknak is azon jogát, hogy vész idején mint menhelyet szintén használhassák.*

Ezen okmány eredetije vargyasi Dániel Gábor ur birtokában van, s mivel abban több érdekes, e barlangra vonatkozó adat van, s a mellett a régi rövid perellátásnak egy igen jeles példánya, azért annak hü másolatát egész terjedelmében ide csatolom:

Fölperes vargiasi biro, Miklos Péter veres drabant a falu Vargiasfalva kepiben.

Inctus (incattus = alperes) almási biro Bodor István az falu Almásfalva kepiben, az is veres drabant.

Mind a két felek Udvarhelyszéken laknak. Az Actor in filiale Bardocz.

Proponit A. protestationem per procuratorem Nicolaum goro de Agiagfalva, ez okon citáltattam törvényben az Jt falustól in anno 1637 sorlos Boldogaszoni tájban, hogi az J. falu ugianazon meghirt esztendőben husvét nap tajban egi Csiudalókeu nevü liukra, az melyben mi minden haboruságos üdeön megmaradtunk, és az mikor az féle haboru üdeő találtatott mindenkor bátorságosan oda mentünk mint miénkbe és birtuk pacifice és épitettük. A mely épitésekre az J. falu potentia mediante réa mentek és az erősséget kit mi épitettünk elhánták és rontották, az mely ereőséget a memoria homum épitettünk és birtunk nemine contradicente szabadosan, az meljet nem csielekedtek volna, mert ezt mi ugi tartottuk mint saját házunkat minden háboruságok idején. Ergo minthogi épitésünket kit pacifice birtunk elhánták, aszt modiuk hogi major potentian convincáltassanak az falu, az épitést is nem adhattuk volna, az meljet kőből épitettünk 25 forintert, aszt is megh kivániuk, arról protestalunk, az helyért nem perlünk mert azon kezünket tartiuk. Az ereőség vicinusa ab una Farkas Eösveni, másfelől Vargias vizének az árka.

Az A. falubeli megh irt Biro szálitja magáról az jelenvaló 1630 esztendőbeli birora Teoreok Jánosra veres drabantra, és az J. falubeli birorol az mostani birora nemes János Mátéra szállítja ez causát per mutationem officiij az ereőség is két elhánytanak ugian ezen Udvarheljj székben A mási határszéljben.

J. R. per procuartorem Franciscum Bence de Patakfalva. Értem az Anak actioiát hogi penigh ppositioiat potentiara fundalta ne legien keseő az causának condescensioiát megh találni, az bizonságok bevőtelek után cum pena a mint aszt irja ppositioiaba hogi a memoria horum birtak volna azt a helljet, külömben soha nem birták hanem haboruságos időben laktak mi velünk edgiütt abban az megh nevezett hel jekben; de az helljek proprietása miénk nem eő kegtké, mert az magunk határunkban vagion igi (igy) ha mit cselekedtünk volna is, aszt nem akartuk megh engedni hogi az mi hatarunkban ne praescribálljon, protestatur.

De A az mint a penalis condescensioról emlékszik, az késeő, mert immár elébment s ad meritum megfelelt, de merio aszt mondom hogy eő határokban mi aszt nem tagadjuk hogi abban ne volna, határt mi most nem keressünk hanem csak aszt az ereősséget kiben a memoria honum minden háboruság idején pacificum dominumba voltunk és legitime pscribaltunk is az ppositiok szerint kivániuk convincaltatni.

Deliberatum.

Mivel constal ex prelatione partium mindenik félnek allegatioia, az heljnek tulajdonosága penigh almásiaké. Azért az deliberatio is az, hogi mint eddigh ugi ezután is Almásé legien; de haboruságnak idején ugian az vargiasaknak szabad legien az liukba menni; ha az Almásiakk liukok olj helljen vagion, hogj ott az vargiasi liuk lehetne utiok, tehát communiter épitsse az két falu, de ha az Almásiak ellehetnek a nélkül, tehát engedjék megh az Vargiasiakk, hogi örökös magok oltalmára az uttiok könniebben való felmenésére libere épithessenek, de ugi mint almásiak engedelméből és határokban és annál soha ugi hogi magokk ne occupáliák ugian tartoznak megh engedni. Appellant utrique partes ad sedem supremum

Extradata per me Franciscum Orbán,

jur. notar.

A barlangba jutás nem mondható kényelmesnek mert egy ideig sziklához támasztott rozzant létrán, azután pedig léptek által sikított meredeken emelkedő ösvényen lehet sziklaélekbe kapaszkodva felmászni; nem teljesen mentesítve a lezuhanás veszélyeitől; mi mutatja, hogy midőn azon létrát a barlangba menekültek felvonták, akkor oda ellenség még közelíteni sem tudhatott; de nemcsak a megközelíthetlenség biztosítá e védhelyet, hanem azon, a barlang száját átölelő lőréses fal is, melyen csak keskeny kapu vezet át, s melynek minden irányba szolgáló lő-résein át lenyilazhatták és lelövöldözhették az ostromot megkisérteni eléggé merész ellenséget.

Ilyen volt védszerkezete a barlangnak, melynek még más, a szorost elzáró külső védfalai is voltak (mint alább látandjuk), s e barlang nemcsak török, s tatárjáráskor nyujtott biztos menhelyet a népnek, hanem megoltalmazta a minden török és tatárnál kegyetlenebbül duló b. Tige tábornok ellen is, mert a Holdvilágnál győztes vezér, 1704. február hóban Udvarhelyre rontott, s a város feldulása után vidékén is oly pusztítást, égetést és öldöklést vitt végbe, hogy a szék birtokosai féltőbb holmijokkal az almási barlangba menekültek, s galambfalvi Sándor Pált, kénosi Sándor Pált, désfalvi Sándor Ferenczet 10 fegyveressel rendelték a barlang szájának oltalmára, mig magok fegyvereseket gyüjtve készültek a végletekig oltalmazni védhelyüket,*Kemény József gyüjt. Suppl. Dipl. XI. 251. és hogy Tige meg nem támadta - miként szándéka volt - azt csak annak lehetett köszönni, hogy Toroczkai István Kolozsvárt, Teleki Mihály Fehérvárt fenyegetvén, azon pontok védelmére kellett sietnie. De lássuk a védbarlangot, melynek látképét melléklem.

A még most is ölnél magasabb védfalakba vágott szük ajtó, oly terjedelmü előterembe vezet, hol könnyen elférhetne ezer ember, egy roppant egyházhoz hasonlító üregbe, melynek szikla kupoláját a természet alkotá. Sötét folyosók titkos menetei nyilnak e nagyszerü előterembe, honnan baljóslatu zsibongás, s oly nyöszörgő hangok hallatszanak, mintha a néphit szerént e barlangot lakó törpék takarodnának tova az ember közeledtére, mintha a sötétség démonai zúdultak volna fel a világosságot kereső, és azt terjesztő ember láttára, s ugyancsak a sötétség lakói művelik azon baljóslatu zajt, mert ottan a denevérek százezrei tanyáznak; egy-egy kiszálló s a termet körülröpkedő előőrsük hirt viszen az ember közeledtéről, s ők ösztönszerüleg huzódnak el, vészt sejtve*Mert szokása a látogatóknak hogy a denevér tanyákba, hol ők egymásba csipeszkedve csüngenek, bele lövöldöznek, mikor nagy tömegben hullnak alá, a megmaradtak pedig elvadulva félnek az embertől., a barlang távolibb osztályaiba.

Egy másik, Almás felől jövő társaság közeledtére, elfoglaltuk a barlang védfalát, s mi ennek lő-résein, ők alólról csatát utánzólag össze lövöldöztünk, mire a sziklák oly hatalmas menydörgésszerü viszhangot adtak, mintha Jupiter szórta volna földrendítő villámait. Ily szorosokban a lövés mindig nagyszerüen visszahangzik, itt a mi sortüzelésünk a légkör villanyának megdöbbentő csattanásával versenyzett.*A Kőmező egy pontjáról olyan viszhang van, mely a lövést hétszeresen adja vissza. Társaink magokkal hozták az almási mestert, e barlangnak költéjét és legavatottabb ciceroneját, s mi fáklyákat gyujtva az ő vezetése alatt kezdettünk a barlang átkutatásához.

AZ ALMÁSI BARLANG VAGY „CSUDÁLÓKÓ" BEJÁRATÁNAK LÁTKÉPE.

A nép oly hosszunak hiszi e barlangot, hogy tulsó kijáratát Csikba helyezi. Ily nagysága képzelt, de valódi terjedelme is elégséges arra, hogy bámulatra ragadja a szemlélőt, mert Fekete mérnök pontos felmérése szerént ezen észak-kelet irányu hegyüreg 400 öl hosszusággal bír. Fekete, ki több időt töltött itten e barlang tüzetesebb tanulmányozásáért, számozta a barlang különböző osztályait, s egy igen jeles aljrajzot is készített, melyet a látogatók tájékozásáért én is melléklek; de ezzel ellátva sem tanácsolnám e barlangba kalauz nélkül behatolni, mert annak annyi mellékágazatai és kisebb oldalfolyosói vannak, hogy azoknak tömkelegébe könnyen eltévedhetne a helyismerettel nem biró idegen.

A barlang előtermét, s az ezzel két főfolyosó által egybefüggő első osztályt elhagyva, majd szük folyosóvá szorul, majd ismét tekintélyes termekké tágosul; most egyenesen megy, majd felhág és lelejt; talaja most sima, majd szikla darabok által van elöntve, falai és főlepe a felolvadt mészkő lerakodványának fehér leplével van bevonva, mely a fáklyák fényénél ragyogóan tündököl, sok helytt szépidomu csüngvények (stalaktitok) ékítik a szikla-kupolák kongó üreit. A 9-ik számu teremben van az ugynevezett Függőkő, egy a főlephez tapadott nagy szikla-darab, mely alatt csak meghajolva lehet áthaladni. Ha ez megunva függő helyzetét egyszer lezuhanna, egészen eltorlászolhatná a tovább hatolhatás utját, mikor aztán a barlangnak igen érdekes belső része is el lenne zárva.

A talaj hihetőleg felülről leomladozott nagy kövekkel van borítva, melyek denevér ganéjjal lévén elöntve, annyira sikok, hogy igen bajos azokon lépdelni; sok helyen félelmes szikla chaoszon kell meredeken lelejteni, más helytt pedig szikla élekbe kapaszkodva felmászni, ugy hogy csak gyakorlott mászók képesek áthatolni. Ezen lelejtés és felhágás ellene mond azon feltevésnek, mintha a barlangot az ide fakadott Vargyas pataka mosta volna ki, mert a viz nem bir tulajdonnal, hogy fel és le is folyhasson, s ellene mond ezen elméletnek az is, hogy a barlang befele több száz lábbal van felül a Vargyas szinvonalán; hanem képezték azt a szikláiban lévő többforásoknak mészkövet felolvasztó lefolyásai, mely forrásokból egy még most is megvan a barlang legvégső osztályzatában.

Minél beljebb hatol a vándor, a barlang folyosója annál inkább egybeszorul; annyira, hogy sok helyen csak térden csuszva lehet áthatolni. Csak kevesen hatolnak be a 15-ik számmal jelölt osztályba, hova oly szük, kürtőszerüleg felmenő ut vezet, hogy azon csak kigyó módjára csuszva lehet behatolni. Itt fris forrás buzog fel, s az üreg oldalát alkotó szilárd homokkőből kis kerék idomu fatytyu carniol, jáspis, achát, s más köveket lehet kifeszíteni. Ide már keveseknek van bátorsága behatolni, s az eddig jövők többnyire felirják neveiket a szikla oldalra, mint bátorságuk bizonyítványát, s oly jól esett ott sok ismerősnek, s még nőknek is nevét találnunk, mert azok emlékével mint egy megnépesült ezen titkos üregnek félelmes magánya.

E barlanghoz sok regét köt a néphit. Dáriusnak elrejtett kincsét is itten keresi; e barlang titkos meneteit tündérekkel s törpékkel népesíti s a hamelaiakon boszut álló büvész, sipjával elcsalt gyermekeiket föld alatti utakon egész idáig hozza, kik aztán az erdélyi szászok eldődeiként települnek le.*Kircher Athan. Musurg. Univ. IX. 3.

De ezen mulattató regéknél sokkal érdekesebb azon történelmi okmányokon nyugvó bizonyosság, hogy ezen csaknem megközelíthetlen s nehány elszánt ember által könnyen megvédhető hegyszoros közé zárt barlang, tatárdulások alkalmával sokszor nyujtott biztos menhelyet a lakóknak. Néphagyomány szerént egykor a tatártábor egész idáig nyomult, de a barlangba huzódott székelyeket biztos védhelyükön megtámadni nem mervén, kiéheztetés által akarták önmegadásra szorítani. Tábort ütött azért a tatár a Mál oldalában; már elfogyott élelme a szegény bennszorultaknak, de el a tatároké is, kik a feldult vidéken nem tudták magukat élelmezni, midőn egy elmaradott leánynak (vénleány) azon elmés ötlete támadt, hogy a megmaradt kevés lisztet hamuval egybe kevervén óriási pereczet gyurt s azt szép pirosan kisütvén, hosszu rúdon felmutatta az éhező tatároknak, kik is látván, hogy azoknak még élelmök van, visszavonultak. Ekként az elmés ötlet megmenté a szegény ostromoltakat. (E regét Gerando is emliti.)

A barlanggal szemben magas sziklaszál tornyosul fel, ezt Csala tornyának hivják, egy versben megóvott*Kővári Erdély földe Ritk. 111. lap. egészen közli. nép hagyomány szerént azért, hogy a tatár-ostromkor egy Csala nevü bátor székely ezen szikla tetőre felmászva kémlelte a tatár tábort, és annak minden mozdulatait, innen nézve figyelmeztette társait a tatároknak cselt vető távozásokra, s ujbóli visszarohanásokra; innen őrködött sorsosainak biztonsága felett. Végre midőn az ellen valójában távozott, Csala e jó hirt oly heves mozdulatok közt tudatta társaival, hogy mint a vers mondja:

De a közjóért magát feláldozott Csala nevét a nép megvédte a feledékenységtől, mert a szikla, honnan hü őre lezuhant, most is Csala tornyának hivatik, s élettörténetét bármelyik pásztor el tudja regélni. Kővári*Kővári Erd. Tört. 1-ső köt. 23. lap nevét Ethele Csala nevü fiától eredettnek mondja, sőt a tőrténelmi hagyományok Irnákot is sokáig táboroztatják, itten (Gyula-Fejérv. I. füz. 50. lap.)

Csala tornyától északra, csaknem szemben a fennebb leirt nagy barlanggal, most alig megközelíthető magasságban van az Ugron-lyuk, hol az Ugron családnak volt védbarlangja, alább egy másik Kis-lócsürnek nevezett barlang is öblösül, mely még a nagy kőlyuknál is sokkal megragadóbb természeti jelenség. Nem oly hosszak ugyan ennek folyosói, mint amannak, nem oly imposánsak osztályzatai, nem oly szövevényesek elágazásai, hanem ékítményei sokkal szebbek és ragyogóbbak, csepegés alakzatai valójában nagyszerüek, láthatni ott a talajtól egészen a fölepig felnyuló karcsu oszlopokat, fantástikus alaku szobor-csoportokat, szabályszerüen lecsüngő és a szövétnek fényétől ragyogó csillárokat, vékony átlátszó s arabeszkekkel elöntött függönyszerü lecsüngvényeket.

Az első nagy teremen tul a főlep annyira letörpül, hogy csak térden csúszva lehet tovább hatolni; de azontul ujból tágas ür nyilik, hol egy nagy csepegéstelep van, melyet hason alakjáról Sütőkemenczének, egy másikat Méhkasnak neveznek. A főlepről mor építészet modorában csapékítmények csüngnek le, egy ürből a másikba csucsives kapuzat vezet, másutt diszfödélke alatt szobor idomu tömeg, amott orgona-sip szerü sugár csepegvények, szóval építészeti és diszmüvezeti idomoknak fantástikus utánzásai, melyeket költői rendetlenségben halmozott itten egybe a természet szeszélye, mintha elhitetni akarná, hogy az ember nem alkotá az ilyeket, hanem a természet csudás müveleteit ellesve idomította építészeti műalkotásait. A főlepnek boltivezete csudás könnyüdedséggel, s nagy architectonicus tökélylyel bir, néhol szabadon minden tám nélkül, csak is az egyensuly törvényeinél fogva tartja fenn magát, s ha az ember elgondolja, hogy felette több ezer láb magasságu sziklatömeg nehezkedik, akkor félve lépdel annak kongó üregeiben. De nincsen idő itt remegésre, mert minden lépten bámulat lepi meg a halandót, s mindenfelől hallja a felkiáltásokat: Oh mily szép! mily nagyszerü! mily dicső! és a látérzés elégtelen felfogni mindazon ragyogó szépséget, mit a természetnek alakító hatalma itten összehalmozott; itt egy ragyogványos tündérországba lépdel az ember, hol bámulatból ámulatba, ámulatból csudálatba esik, s az a ki ezen kisebbik barlangnak megnézését elmulasztotta, ki annak belső üregeibe be nem csúszott (mert igen sok helyen csak így lehet áthatolni) az nem látta az almási barlang földalatti szépségeinek legremekebbjét. A nagy barlang nagyszerü szépség nélkül, ez elragadó és tündéries; amaz a tömkeleg, ez a tündér tanyák jelképe. Ezen barlang bemeneti folyosójával páhuzamosan menő egy másik folyosó, a hegyszorosra néző ablak vagy sziklapáholyba vezet.

Lócsürnek talán azért nevezték, hogy az ide menekültek lovassága itten tanyázhatott, vagy talán magokkal hozott lovaik és barmaik istálójául szolgált, hová - bemenete csaknem a meder szinvonalán esvén - könnyen felvezethetők voltak.

A barlangon alól az első kanyarulat szöglet szikláját Széchenyi-szirtnek nevezte el az almási mester, és ezen elnevezést a nép is elfogadta s széltiben használja. Valójában a nagy honfinak nagyobbszerü emlékkövet nem fog soha e haza emelni, mint ezen a természet vésője alól kikerült óriási diszgúla; mely a nagyszerüség eszméjét jellemzően képviseli, s méltó a „legnagyobb magyar" emlékéhez.

A Széchenyi-szirttel szemben az Erős megrendítően magas falmeredek oldala magasul fel, oldalából diszgula, vagy czukorsüveg alaku kőszálok nyulnak fel, melyeknek mészpáthtal tarkázott ormai a napnak odaütődő sugáraiban ezüstként ragyognak.

A természet e helyen annyi nagyszerüt, annyi megragadóan szépet halmozott egybe, hogy a bámulat valójában kimerül azoknak csudálásában. Ez kétségtelenül Európa legszebb, legbámulatosabb hegyrepedése; mely szépség- és nagyszerüségben tulszárnyalja a hires Klámm szorost és a csudás Pass Lueg-et is (Salzburg tartományban) s midőn azoknak megtekintésre Oczeán tulról is eljönnek, ezt még e honfiai közül is oly kevesen méltatják megnézésre.

A Széchenyi-szirten alól a szoros kiszélesül, árnyas fák környezte zöld gyepen gazdag forrás buzog fel, valódi kies oáz itt e kopár sziklának keretében, egy az ember léptei előtt elzárt kies éden, mert alább gula alaku sziklatömeg zárja el ujból a völgyet, mely emelkedett hegyhát által függ össze a Mál szirteivel. E hegyhát, - az egyedüli hely, hol az almási barlang alólról megközelithető, - keményen megvolt erődítve, erős védfal zárván el azt egész szélességében, mely forró mészszel rakott falnak alapja még most is több láb magasságban meg van.

A völgyet elzáró említém gula alaku sziklát Kőcsürnek nevezik, mely elnevezés onnan ered, hogy a sziklahegynek délnyugati oldalában, - hová veszélyes sziklaösvényen lehet csak felkapaszkodni, - egy természetes, szabályszerü körives sziklakapu van; nyilatmagassága 7-8 öl, oldalfalai 5 öl vastagok. Ezen Isten keze emelte diadalivre roppant szikladarabok nehézkednek, melyek az egyensuly örök törvényeinél fogva már ezred évek óta állnak.

A sziklák tetején magas fák nőttek fel, oldalain, s szeszélyes repedéseiben sokszinü zuzmók és folyondárok fonadéka ir le szeszélyes arabeskeket alkotva oly szép párkányzatokat és diszleteket, mintha azokat a müvész vésője véste volna ezen nagyszerü diadalivre, mely ezen csudás szépségeket rejtő hegyszorosnak kellő nagyszerüséggel biró kapuját alkotja.

Mellékelt képünk a Kőcsürnek hü rajzát mutatja.

A KŐCSÜR NEVÜ SZIKLAKAPU AZ ALMÁSI BARLANGNÁL.

A Kőcsürön néhány száz lépéssel alól van a Vizkelet, vagy is azon hely, hol a negyed mértfölddel fennebb eltünt Vargyas pataka, kalandos földalatti vándorlása után, egy sziklarepedésen előtör a föld szinére, és pedig egybe lévén szorítva, oly nagy erővel és zajlással (főként mikor a patak áradva van) rohan onnan ki, mintha ő is sietne a világosságra. A sziklaüreg felett egy óriási krokodilfőhöz hasonlitó sziklanyelv szökel elő, s azért egy bizonyos távolból tekintve ugy néz ki, mintha valamely megkövesült szörny köpné ki monstruosus szájából a patakot; de földalatti vándorlásában arany port szedtek fel hullámai, s gyakran jönnek ide aranymosó czigányok nemes érczet gyüjteni.

A korlátaiból kiszabadult folyó vigan csevegve folydogál tovább, mintha örülne, hogy a hosszas sötétség után világosságra érhetett.

A Vizkelet felett kékeres veres szikla (átmeneti mészkő) magasul fel, mely erkélyszerüleg hajlik ki; tetején százados bükkök tenyésznek, s a szél fuvalmára le-le hajlanak, mintha ők is érzékkel birnának, mintha ők is bámulnának a lábaiknál történő rendkivüli jeleneten.

A kiszabadult folyó délre kanyarodik, völgye kiszélesül - szelid szépségeit ölti ujból fel. A természet meglepően diszité e vidéket; keletre két erdőnőtte zöld csucs, az Alsó- és Felső-Leshegy, (honnan régen az Erdővidék felől közelgő ellenséget lesték); tul a Csudálókő megdöbbentően nagyszerü sziklatömege előterében a szoros bűvös kapuja, a Kőcsür; hátterében az Erős és Mál-nak toronyszerü sziklaszálai, azok felett pedig az ég felhői közé felnyuló zöld bükkök; - s ezen nagyszerü keretbe foglalt békés völgyen, a legszebb pásztori kép, énekelve dolgozó takarók (szénagyüjtők), kolompos nyájak, idyllien fekvő pajták (nyári tanyák) és szénakazlak, az emberi szorgalom és földművelés e jelvényei tünnek fel, tevékenységi tere a természet nagyszerüségét megadóztató embernek, azon parányi kis lénynek, ki magáénak mondja ezen roppantottságot, ki a fennlebegő sassal osztakozik e sziklák birtoka felett.

Ezen oldalról lehet, Vargyasról (Erdővidéke) jöve, az almási barlangot legkényelmesebben meglátogatni, mert Vargyason felfogadott szekérrel egészen a Kőcsür aljáig fel lehet menni, honnan aztán minden nehézség nélkül juthatni a barlangig; csak hogy ezen kényelem a legkellemesebb meglepetés feláldozásával történik; mert bár ez oldalról is szép és nagyszerü a barlang vidéke, de korántsem oly váratlanul meglepő, mint tulról; mivel azonban sokan szokták ez oldalról is meglátogatni a barlangot, röviden feljegyezzük a követendő utat.

Vargyasról az ut folytonosan a Vargyaspatak kies völgyén megy fel, (mely patakot többször kelletvén átgázolni, mikor az áradásban van, ez ut nem használható.) Fele utján baloldalon a Hollókő nevü szép sziklaszál, szemben vele a Zobor nevü csucs (ily nevü székely ősről neveztetve), még fennebb a gyönyörü idomu Ejtelkő vagy Ejtőkő,*Vajjon nem volt-e ez székely őseinknek valamely Tarpei sziklája, mert hogy a régi pogány korban szikláról való leejtés, vagy inkább letaszitás által gyakran büntettek őseink, példa erre sz. Gellért püspök. melyben Ethelkő elferdítését keresik sokan, ennek megközelíthetetlen oldalában még most is solymok tanyásznak, és a fejedelmi korban a vargyasi solymárok (ily nevü család még most is van Vargyason) itt fogták a solymokat. A völgy tulfelén a Gyökeres nevü szikla orom, e kettő között a háttérben az almási barlang fejérlő szikla hegyei, s azok közt azon óriási hegynyilat, melyet a lábainknál hömpölygő kis patak vésett oda.

A Gyökeres melletti Fejér patak torkolatjánál nagy mennyiségű fehér erekkel tarkázott veres márvány van, innen faragták az udvarhelyi Collegium udvarán lévő Kis emléket, sőt most is ott hever egy félig kész kőkoporsó, melyet egy nagy ur még életében faragtatott volt maga számára siremlékül, de a melyet utódai ottan feledtek.

Ilyen márvány még alább Körtvélyes nevü helyen is nagy bőségben jön elő, s bár könnyen csiszolható és idomítható, mégis használatlanul hever ott, mint annyi kincse e természettől megáldott hazának.

Miután ekként röviden megismertetém az almási barlangnak ezen utját is, térjünk vissza a barlang vidékéhez, hol még mindent nem észlelénk. Hogy pedig utunk egykedvüségén változtassunk, nem a jöttünk uton, hanem a Kőcsür irányában lévő Farkas ösvényén térünk tanyánkra vissza, és ez ösvény nevét méltán kiérdemli, mert az a Mál-nak közép magaságán a barlang felett lévő függőleges sziklák sikamlós oldalán vonul elő, s sok helytt annyira kopott, hogy alig lehet a remegő lábnak támpontot tlaálni, azért szédelgős embernek ez utat nem ajánlom. Fenn vagyunk ismét a Kőmezőn s ott hivogat maga felé a kápolna tisztes romja, melyet jöttünkkor, a vidék nagyszerűségétől elvarázsoltatva mellőztünk volt, pedig e rom itt a vadonban megható.

E romot egyszerüen Tatárkápolnának hivják, hagyományok szerént a tatároktól való szerencsés megmenekülés emlékére építették s sokáig hálaünnepeket tartottak ott e menekülés évnapján.

Másik hagyomány szerént; ott régen Varjas nevü falu feküdt, mely falunak tatárok által elzavart lakói Almásra települtek és a neveztük kápolna e falunak lenne elhagyatott temploma.

A jelentéktelen nagyságu imolának most csak két oldalfala áll még fenn, bonthatlan szilárdon. E falak azért oly erősek - mint vezetőnk mondá - mert kőtejjel épültek, kőtejnek pedig a barlangban lévő azon csepegést nevezik, mely főlepéről (plafond) viz alakban szivárog le s estében megkövesülő lerakodást képezve azon, oly szép ékül szolgáló, csapocskákat alkotja, melyek ha megtöretve mész közzé vegyittetnek, bonthatlan szilárd ragacsot képeznek, mint classicus vezetőnk, az almási mester mondá.

A kápolna közelében terjedelmes négyszög sánczolatnak látszik elhantolt gátonya; ez a hagyományok szerint a tatárok elsánczolt táborhelye volt.

De addig gyönyörködénk a vidék nagyszerüségében, addig vizsgálódtunk szétszórt emléktöredékein, hogy az est ránk bocsátkozott, s mi elhatározók az éjt ottan tölteni, mert sötétben a havasi rosz uton menni életveszélyes, s mert főként azon gondolat, hogy a nap költét a Mál tetőről lessük el, igen csábító volt.

Éji tanyát választva, csakhamar nagy fakazlat hordtunk egybe, s a magasra lobogó tűz körül vig kedélylyel, s igen jó étvágygyal fogyasztók el vacsoránkat.

Kedv derültünkre nem kis befolyással volt a mi szives vezetőnk, az almási mester Varga Ferencz, ki igen sokat elménczkedett s végre kérésünkre elszavalta saját szerzeményü verset a barlangról, mely mint a népköltészet egy igen szép gondolatokat felmutató példánya, megérdemli, hogy ide iktatása által ismertetve legyen:

Végre köpenyeinkbe burkoltan letelepedtünk a tüz körül. Eleget kináltuk az egy szál mellényben lévő mesturamat melegebb takaródzóval; de ő azt, bár az éj hideg volt, kereken visszautasítá; éjfél felé keresem kedves ciceronénkat, hát a tüz közvetlen közelében van, s fél bajusza egy lángba enyészett el; de még ekkor sem tudtam azon vallomásra birni, hogy hideg van; mellényét megforítva hátul gombolta össze, „most már nem fázom" kiálta ő diadalérzettel, mintha farkasbőr bundába bujt volna, s tovább aludott. Mi ezen sajátságos melegedési modoron jót nevetve, felébredeztünk s a hajnalpir feltüntével a Mál megmászásához kezdénk.

Fáradságos volt ez ut, de elbüvölő, gazdagon jutalmazó a kilátás. A nap éppen ekkor ült ki a keleti láthatár hegyormaira; sugárai rózsa pirral önték el a szemben lévő Erősnek szikla tornyait; tündöklöttek azok miként Heliopolis fénylő diszgulái, mig a lábaink alatt tátongó félelmes hegyrepedés borzadalmas örvényeit sötét árnyok fátyla takará el. Csak e pontról tünik fel az almási barlang vidékének megható nagyszerüsége, megdöbbentő roppantottsága.

Csak innen lehet végig pillantani ezen hegyszorosnak tekervényes hosszu vonalán. A letekintés ezen több ezer láb mélységü, oly szépen ékített örvénybe vonzó és vissza riasztó.

Képet, melynek előtere ily nagyszerü, ily megdöbbentően szép legyen, alig lehet képzelni, és az előtérrel összhangzatosan szép és elragadó háttere is.

Felötlik délre a Rika alján elterülő Erdővidék, távolabb a nagyszerü havasok keretébe foglalt Barczaság; mig szemben ezekkel a mindent uralgó hegyóriás, a napsugár özönében füredő Hargita, és a vele egyenes szögletbe összeütköző gyergyai havasok kéklő, a reggel párázatában derengő csucsai tünnek fel, keletre a Hatod havas sora nyulik el.

A Mál tetőre Kővári és mások is régi vár romjait helyezik, de - bár figyelmesen felkutattam annak terjedelmes tetőlapját, - ott ilyennek semmi nyomára nem akadtam. Hihetőleg az aljában lévő fennebb említém tatár sánczokkal téveszték azt össze.

Hanem maga a Mál földképződési tekintetben igen érdekes; az egész hegy hullámzatosan rétegesülő mészkősziklából áll, melyek közé szép idomzatu mészkőspát tömegesül, mely - üvegszerüleg átlátszó kőzet - oly nagy mennyiségben jön elő, hogy a hegyaljában lévő katlanokban többnyire ilyenből égetik a meszet; mert a szomszéd Almás és Karácsonfalva lakói nagyrészt mészégetéssel foglalkoznak s kis ponyva ernyős szekereikkel nemcsak a székelyföldre, hanem a szomszédos megyékre és szász földre is széthordják az itten égetett, igen keresett, kitünő minőségü meszet, s ezen kereskedés által, daczára silány határuknak e faluk lakói igen nagy jóllétnek örvendnek.

De megkell válnunk ezen nagyszerüen szép, annyi élvet nyujtott vidéktől, s feladatunkat követve visszatérünk Oláhfaluba, onnan pedig kirándulásaink központjára Udvarhelyre.

JÓKAI MÓR A VARGYAS-SZOROSBAN LÁTOTTAKRÓL

Délután átrándulánk a nem messze levő Homoród-Almás bércei közé, hogy másnap korán megkezdhessük utunkat a híres barlangba, melyben egykor az egész csíki székelység el bírt rejtőzni, s ott védte magát hetekig a körülszáguldó tatárok csordája ellen - míg végre mind a megszállók, mind a megszállottak úgy kifogytak élelmiszerekből, hogy az éhhalálhoz voltak közel. Ekkor egy székelv asszonynak az az ötlete jött, hogy megsütött egy óriási pogácsát, mely belül hamuval volt pótolva, s azt egy póznán felmutatta a megszálló tatároknak, dacosan kérkedve, hogy nekik még milyen jó dolguk van, mire a tatárok elbúsulták magukat és eltakarodtak.

Vezetőül a szék hajdani mérnöke szíveskedett ajánlkozni, egy zseniális különc, ki a legnagyobb tudományos képzettség mellett a legvégsőbb szegénységben él, és az a csodálatos, hogy neki e szegénység jólesik, s hozzá hű akar maradni. Soha meghívást úri asztalhoz el nem fogad, nincs ékesen szólás, mely őt rábírhassa, hogy ételben, italban részt vegyen, a szobában nem lehet rávenni, hogy leüljön, s ha az utcán megszólítják, leveszi a kalapját, úgy kíséri a megszólítót és semmi könyörgésre fel nem teszi a kalapját- és mindez mily éles gúny a világra a tudományosságtól!

Útközben alig bírtuk rávenni, hogy a szekérre felüljön, erővel gyalog akart jönni, pedig öreg már és összeroskadt. Egyszer már annyira elhagyta a világ, hogy a budvári romok üregeiben éjszakázott, de azért nem kért és nem panaszkodott soha. Csupán egy szenvedélye van, és ez a barlang. Ez volt életének legkedvencebb foglalatossága, ennek üregeit járta, bújta, fürkészte untalan, több hetekig ellakott benne, csigákon, köteleken eregetve le magát a mély, ismeretlen nyílásokba, mikbe emberi szem soha le nem hatolt, s annyira ismerős annak minden kövével, hogy fáklya nélkül végig tudna benne járni.

Korán reggel megindulánk Almásról, két öreg székelyt előre bocsátva, hogy a barlangfeljárását, ha netán elromlott volna, megigazítsák. Velünk jöttek e barlangot megszemlélni Lázár Kálmán és U. L. nejei, két testvérhölgy, a székely nők azon mintaképei, kiket maga előtt lát a költő, ha nőket akar rajzolni gyöngéd arccal, erős szívvel, mert valóban erős szív kell ahhoz, hogy hölgyek e barlangba jutásra elszánják magukat. - Egy roppant meredek szirttömeg fekszik a Nagymál oldalában, a Hargita havasai között, melyeket körös-körül fog az Erős bérc meredek falazata, mindenünnen óriási torony alakú kőszálak, mik közül a legmagasabb Csala tornyának neveztetik, a tatárokkali harcok hősének gyász emlékére, melyről oldalvást esik az Ugron ürege és a Lovak csűre, mind históriai emlékekkel gazdag helyek. A szűk hegyválút, melyet ekként a Nagymál és az Erős bérc falazata képez, egy rohanó hegyi folyam tölti be - ez a Vargyas vize, mely egy helyen a mindenütt útját álló sziklák alatt eltűnik, s a hegy túlsó oldalán tör újra elő egy sziklahasadékból. A barlangnak e patak föld alatti folyásával összeköttetésben kell lenni, mert a hagyomány szerint az ostromlott székelyek e patakon szökdöstek ki élelmiszerekért; vezetőink egyike most is tudott e patakról regéket. Szerinte e hegy legrejtettebb űregeiben ismeretlen emberek laknak, kik sajátszerű csónakon beeveznek a hegy oldalán, s a másikon járnak elő; ott tanyázó pásztorok többször meglepték őket, amint ki- és bejártak. Sokszor a kifolyó víz egészen zavaros és szenes, mintha valamit mosnának benne, pedig máskor kristálytiszta. Odabent tehát kétségtelenül kincseket ásnak. Mert tudni kell, hogy a székelyek e barlangban hiszik elrejtve Dárius kincseit, s akárhány van, ki megesküszik rá, hogy ismerte azt az öregembert, aki egyszer egy nagy vasajtóra akadt a barlang egyik üregében, de lakatját nem bírta leverni, s ahogy visszatért segítséget hozni, nem talált a vasajtóra többé.

Átellenben a barlanggal látszik még azon kápolna omladéka, melyben a tatár vezér lakott, midőn a barlangot megszállotta. Innen visz két út a barlang felé - egyik a rövidebb a szirt meredek oldalában, hol csak hátát a sziklának vetve, s kezeivel a kőrepedésekbe fogódzva haladhat az ember a szédítő mélység felett; másik kerülő út, melyen szekéren kell víz ellenében a patakon felhajtani, s akkor a meredek Nagymál-bércre felkapaszkodva, felülről ereszkedni le a barlang szájához. Az első útról kénytelenek voltunk visszatérni, mert azt a Vargyas megáradása kettévágta, s újra kellett kezdeni a kevésbé veszélyest, de annál fáradságosabbat.

Az emberi kezektől soha nem irtott őserdőn keresztül haladtunk felfelé, míg az ormot elérne, ott egy hegyvágányban valami vad vízmosási út nyílt elénk nyolcszáz lábnyi magasban a völgy felett. Az út omló kövekkel s porhanyó földdel, nyirkos falevéllel fedve, sehol egy fa vagy egy bokor, melybe meg lehessen kapaszkodni, csak egy bukás, egy elszédülés, s az ember menthetetlenül veszve van - alant a tajtékzó folyam ordít. Férfiszív megdöbbenne ily szédítő képben látva maga előtt a halált, ha háta mögött vidám, nevető, jókedvű hölgyek hangjait nem hallaná, kik mulatságot csinálnak a veszélyből, s kacagva fogódznak kezeinkbe, míg lábaik alatt sikamlik az éktelen mélységbe levezető ösvény.

Végre lejutva a szikla párkányzatára, egy bérc mögül kitűnve előttünk áll a barlang roppant nyílása, még azon módon félig befalazva, ahogy azt a székely menekvők hagyták. Egy hatöles gerendákból tákolt hágcsó vezet fel a nyílásig, melyen ég és föld között lebegve kell felkapaszkodni, úgyszólván kézről kézre adva a gyengébb nemet, s akkor előttünk áll a históriai nevű üreg.

Legelőbb egy templomszerű tágas terembe lépünk, melyet még az isten napja világít. Innen egy mellékterem tárul elénk, mely a barlang ablakát mutatja, másfelől kezdődik a többi üreg sorozata, melyek négyszáz ölnyi hosszúságban elnyúlva föld alatt, tizenöt egymástól szabályosan elvált szobát képeznek minden szoba bejárása a tisztelt mérnök úr buzgalmából számokkal lévén megjegyezve, hogy a bejárók el ne tévedhessenek.

A harmadik terem volt a székely nők fekhelye, itt aludtak a veszély idején gyermekeikkel együtt. A negyedik teremben állanak a kőhombárok, mikben gabonáikat tarták eltéve. Az ötödikben áll a szónokszék, melyről papjaik az isten igéit hirdették. A hatodik stalaklit barlangot mutat, a falak gót boltozata ezüst porral s kristály csapokkal látszik takarva, mik oly csodásan ragyognak a fáklyafényben. A hetedik barlangnál titáni kőfokok vezetnek fel néhány ölnyi magasba, hol a nyolcadik terem feltárulva előttünk, ennek poros padlatán halom csontok vannak lerakva, óvilági ismeretlen állatok agyaras állkapcái, roppant medvefők s különösen egy gömbölyű halomban olyszerű csontok, mint az embereké, csakhogy sokkal kisebb arányúak. - A néphit azt tartja afelől, hogy a barlangot troglodythok lakják, vagy mint Almáson nevezik, majomemberek, kik ott élnek, szaporodnak, leskelődnek odvaik mélyéből, s ha az emberek közeledését veszik észre, hirtelen elbújnak ismét; lábaik nyomát ott látni a porondon, mintha apró gyermekek jártak volna lábujjhegyen. Évek előtt, a monda szerint, egy almási székely ember rálesett ez apró lényekre, s egyet elfogott közülük, azt hazavitte, magához szoktatta. A kisded alak hasonlított valami szőrtelen majomhoz, durva kérgű bőrrel és nagy fülekkel, s annyira megszokta már a falut, hogy ma egyik, holnap másik háznál ebédelt, míg egy éjjel társai érte jöttek s magukkal vitték. Van-e valami lényeges e mesében? Sem állítani, sem megcáfolni nem érzem magamat elég erősnek; a természettudományok emlékeznek valami barlanglakó félemberfajról, s e csonthalom itt e barlangban gyanítani engedi, hogy sok van még a föld alatt, amiről a bölcsek semmit sem tudnak. A kilencedik terem közepéről látni egy roppant nagy lefüggő követ, mely mint egy óriási csillár vagy szőlőfürt, a meredekből csügg alá, a tizedik terem szurokfeketeségű sárral van tele, mely a terem padlatáról rajonként egymásba kapaszkodó denevérek maradványaiból hegyekké tornyosult, s már szinte bezárja a tizenkettedik terem bejárását; itt volt az emlékezetes vasajtó, melyet a székelyek máig is keresnek. A terem ajtaja már oly alacsony, hogy meg kell görnyedni az átmenetkor, s a következő teremből ismét szűkebb nyíláson át csúszhatni a tizenharmadikba, melyben elszórva terem az ahát és karniol. A tizenötödik teremben van felírva Wesselényi Miklós neve.

Itt hallatszanak a csodálatos hangok, mintha a föld feletti kutyák ugatása és kakas kukorékolása hallatszanék ide alá, mit a föld alatt elzúgó patak tombolása s a bak denevérek viaskodása okoz, mely érzékcsalódás azt hiteti el a lakókkal, hogy e helyen a csíki kutyák és kakasok szavát lehet már hallani.

A Vargyas-szoros denevérei

            A Vargyas-szoros csodálatos földalatti világa, a maga 125 jelenleg nyilvántartott barlangjával, több denevérfaj jelentős állományának nyújt szállás- és élőhelyet. A szoros legnagyobb barlangja, az 1527 méteres járathosszal rendelkező Orbán Balázs barlang igen fontos helyet foglal el Erdély jelentős denevérszálláshelyeinek sorában. A barlang denevéreire vonatkozó első konkrét adatok a XIX. század második feléből ismertek, ezeket Daday Jenő közli 1885-ben és 1887-ben, aki az Erdélyi Múzeum Egyesület megbízásából kutatta Erdély denevérfaunáját. Daday egy új fajt és egy új alfajt is leír a barlangból, ezeket azonban Méhely Lajos korszakalkotó munkájában (Magyarország denevéreinek monographiája, 1900) törli és más szükséges javításokat is végez a Daday által közölt adatokon. A XX. század '50-es, '60-as éveiben a bukaresti Szpeológiai Intézet munkatársai, Margareta Dumitrescu vezetésével, végeznek denevérészeti kutatásokat a szorosban. Több évtizedes szünet után a '90-es évek végétől kezdődtek újra a rendszeres adatgyűjtések a Vargyas-szoros denevérfaunájáról.

            Az utóbbi évek kutatásai 19 denevérfaj előfordulását igazolták a területen, az országban összesen előforduló 31 fajból. Az Orbán Balázs barlangban egész év folyamán találhatunk denevéreket, a fajösszetétel és az egyedszám azonban jelentős változásokat mutat. Nyáron a közönséges denevér (Myotis myotis) és a hegyesorrú denevér (Myotis oxygnathus) környékünkön legnagyobb szülőkolóniája található meg a barlangban. Ugyanezek a fajok téli időszakban is jelentős számban fordulnak elő a barlangban, esetenként 1000-2000 közti egyedszámban. A kis patkósdenevér (Rhinolophus hipposideros) legnagyobb ismert hazai hibernáló kolóniáját rejti az Orbán Balázs barlang.  A barlang feltehetően kiterjedt körzetből gyűjti össze a telelő állatokat, februárig folyamatosan növekszik a hibernáló denevérek száma. A kisebb barlangokban hidegtűrőbb fajok kisszámú telelő példányát lehet megfigyelni, többek közt pisze denevért (Barbastella barbastellus), barna hosszúfülű-denevért (Plecotus auritus), kései denevért (Eptesicus serotinus), horgasszőrű denevért (Myotis nattereri). Az ősz a denevérek számára a nászidőszakot jelenti, ekkor a barlangoknál olyan fajok is megjelennek párzás céljából, amelyek az év többi részében más szálláshelyeken fordulnak elő (épületek, erdők). Ebben az időszakban tapasztalható a barlangoknál a legnagyobb fajbőség. A legjelentősebb egyedszámban képviselt fajok a közönséges denevér, hegyesorrú denevér, korai denevér (Nyctalus noctula), esetenként a pisze denevér. Néhány ritka faj is kézrekerült az őszi barlangbejáratoknál végzett hálózások során: fehértorkú denevér (Vespertilio murinus), csonkafülű denevér (Myotis emarginatus), bajuszos denevér (Myotis mystacinus). Említésre méltó, hogy 2007 augusztusában az Orbán Balázs barlangnál került kézre a nimfadenevér (Myotis alcathoe) első romániai példánya. Az utóbbi években változatosabb módszerekkel folytatott vizsgálatok (ultrahangdetektorok használata, barlangbejáratoknál végzett hálózások) jelentősen növelték a Vargyas-szorosból kimutatott denevérfajok számát a szakirodalomban közöltekhez viszonyítva. Azonban a populációk egyedszámváltozásait illetően igen nehéz megállapításokat tenni, hiszen a bevezetésben említett szerzők általában nem közölnek egyedszámokat. Az aggasztó tény, hogy a nagy patkósdenevér (Rhinolophus ferrumequinum) és a hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersii) 1960-as években még meglevő kolóniái mára eltűntek az Orbán Balázs barlangból, az utóbbi években szórványosan figyelhető meg e két faj néhány példánya. Feltehetően a többi faj állományai esetében is csökkenő a tendencia, ennek mértéket azonban a kevés rendelkezésre álló adat alapján lehetetlen megállapítani. Ennek a folyamatnak a megállítása, részben visszafordítása, csak a természetvédelmi terület megfelelő kezelésével, a barlangi turizmus ellenőrzésével és korlátozásával, valamint a környező táplálkozóhelyek (erdők, legelők) jelenlegi állapotának megőrzésével valósítható meg.

Fotók:

1. Közönséges és hegyesorrú denevérek (Myotis myotis és Myotis oxygnathus)
2. Kis patkós denevér (Rhinolophus hipposideros)
3. Pisze denevér (Barbastella barbastellus)
4. Nagyfülű denevér (Myotis bechsteinii)
5. Horgasszőrű denevér (Myotis nattereri)
6. Hibernáló hegyesorrú denevér
7. Denevérek számára kedvező táplálkozóhely

 Forrás: Jére Csaba: A Vargyas- szoros denevérei 2009.