|
Vargyas községtől északra
14 km járható úton azonos nevű patak
mentén juthatunk el a Vargyas szorosban közismertebben a lakosság számára az
Almási-barlangoz illetve ahogy a nép még nevezi „Csúdáló kőköz".
A folyó amely a Hargita hegységből ered
itt töri át magát a hatalmas mészkőtömbön amelyben helyenként magas alámosott
sziklafalakat, sziklatornyokat, és számos barlangot alakított ki az idők
folyamán .
Vargyas patakának bevágódása során öt
jól elhatárolható magasságban alakultak ki barlangok. Ma a nagyobb barlangokat az alsóbb szinteken találjuk közel a patakmederhez(Orbán Balázs
barlang, Lócsűr, Kőcsűr, Tatárlik stb).
Már az ősember ismerte és használta a
területeket, kutatások során több kőkorszaki kultúra maradványait is sikerült
feltárni. Természetesen a bronz- és a
vaskorszak idején is ismert volt a népesség számára, ilyen feltárások a szoros
sziklateraszain és a Pipások dombján is
történtek.
A középkor folyamán a Kőmezeje nevű
helyen kis románkori kápolna állott (Tatár kápolna), és a szoros felőli részen
jól kivehető a XI-XIII. századi erődrendszer „gyepűvonal", Tatársáncnak
nevezett védvonal egy kis szakasza.
A fentiekből is kiderül ,hogy történeti
múltban a környékbeli lakósság menedék és óvóhelyként használták a szoros
természetes üregeit, domborzati adottságait különösen a Nagy- barlangot vagy
ahogyan ma már a tudományos közegben ismerjük az Orbán Balázs -barlangot.
Apáczai János vargyasi pap (1601-1611) „Amikor
Székely Mózest megverék"(1603, Brassó melletti csata) „akkor a kő alja
mezőn voltunk a vargyasi szekerekkel". Azaz már ekkor írásos feljegyzés
maradt arról ,hogy a lakósság kihasználva a Vargyas-szoros természeti
adottságait menedékhelyül használta.
Az Orbán Balázs - barlang első írásos említése
1637- ból s egy peres okiratból
származik amelyben a Homóródalmásiak a Vargyasiakat hívták perbe. A végzésből
idézve „ .....,hogy mint eddig ugy ezután is Almásé legyen de háborúságnak
idején ugyan az Vargyasiaknak is szabad legyen a lyukba menni, ha az Almásiaknak lyukok oly helyen nagyon,
hogy az Vargyasi lyuk előtt lehetne utjok tehát communiter építsék az két falu,
de ha az Almásiak el lehetnek a nélkül,
tehát engedjék meg az Vargyasiaknak, hogy ők is magok oltalmára az utjoknak ,
könyébben való, felmenésére libere épithesenek , de ugy mint Almásiak
engedelméből és határokba és avval soha ugy hogy magoknak ne occupálják, de ugyan tartozzanak megengedni."
(Székely oklevéltár- Kolozsvár, 1872-1897 ,v.4 bl.2, p 270). A végzés
időpontja: 1638.
Később
1653- ban Apáczai Csere János a Magyar Enciklopédia című művében tesz
említést , hogy tizenkét társával jár a
„Csudakő"- nevű helyen.
Kemény József gyűjteményét tanulmányozva
Orbán Balázs a Székelyföld leírásában a
közli, hogy Holdvilágnál győztes Tige tábornok 1704-ben feldúlja
Udvarhelyszéket: „ a szék birtokossai féltöbb holmijukkal az almási
barlangba menekülnek, s Galambfalvi Sándor Pált, kénosi Sándor Pált, s désfalvi
Sándor ferencet 10 fegyveressel rendelék a barlang szádának oltalmára." -
(Székelyföld leírása I.k. Bp. 1868 89.l)
A XVIII. századtól kezdődően egyre több
tudományos leírás említés jelenik meg, azonban többségűk nem mentes a
romantikus leírásoktól.
1767- ben Fridvalszky János a Minero-logia magni principatus
Transilvaniae seu metalla, semi-metalla, sulphura, lapides et aquae conscripta.
Claudiopoli, 1767.- című művében említést tesz a barlangról „ Mondják, hogy
Homoród Almáson, Udvarhely széken van
egy szikla amelynek mélyében egy nagy járat nyilik , amelyek a természet
csodálatos művészete boltozatokra és fülkékre osztott sztalaktitokkal diszitve".
A bardóci születésű középajtai tudós
pap Hollandiában Haarlemben jelenteti meg első kimondottan barlangászati
munkáját latin nyelven, Erdély ismertlen barlangjairól amelyben a a
Tordai-hasadék, torjai barlangokon kivűl a Vargyas völgyi barlangvidékkel is
foglalkozik.
( Imago specum M. Prinipatus Transilvaniae
Admirandorum Haarlem 1774).
A kisbaconi gyökerekkel rendelkező
nagyenyedi tudós Benkő Ferenc az első magyarnyelvű ásványtan szerzője 1786- ban
néhány gondolat erejéig információkat közöl az Almási - barlangról. (Benkő
Ferenc: Magyar minerológia. Kolozsvár 1786).
1780- ban jelenik meg az első német
nyelvű leírása a barlangnak Eugen von Fihtel tollából. Néhány évvel utána pedig
J. Kleinkaumf (1793) közöl leírást nem
kis romantikus történettel, miszerint a szászok Csíkkal összekötetésben álló
Almási-barlangon keresztül érkeztek a Baraságra.
Az első részletes magyar nyelvű tudományos
leírása és egyben térképezése, s mint
ilyen Erdély területén elsőként 1836- ban történik. Nagy Kedei Fekete István Csíkszék és később
Udvarhelyszék földmérője 1836- ban
Szent Mihály azaz szeptemberi hónapban feltérképezte a Nagy -barlangot. A fő
járatokat számokkal és az ebből kiinduló mellékjáratokat betűvel jelölte. A
barlang akkori végződésében szép kalligrafikus betűkkel megjelölte , hogy
Fekete. A mű Kolozsváron jelenik meg kis
füzetecske formájában.(Az új becses kovács és nemes kőbányával ritkaitott
Almási Nagy Barlang leg újabban felvette Nagy kedei Fekete István nemes Udvarhelyszék földmérője egy
rajzolattal Kolozsvárott az évang. reform. Kolégyom betűivel. Kolozsvár. 1836)
A Fekete István által készített térképet később a Szász Kárpát Egyesület
Nagyszebenben illetve Orbán Balázs a
Székeyföld leírásában újra közlik.
Köváry László 1853- ban „Erdély földje ritkaságai"
című művében számol be a látotakról. 1884- ben Bieltz Albert(1884) és
W.Hausmann (1885) -nen készítenek részletes beszámolót az Almási- barlangról.
1868- ban Orbán Balázs a Székelyföld
leírásában változatos néprajzi, történelmi és kutatástörténeti szempontból
ismerteti a Vargyas szorost, újraközölve Fekete István térképét is.
A XX. század elején Podek Ferenc közöl tudományos
értékű szakírásokat 1908-1914 között. Strömpl Gábor (A Vargyas szurdoka.
Földrajzi Közlemények. 1912) című munkában
elsőként foglalkozik a Vargyas szoros keletkezésének szaktanulmányozásával.
1941- ben székelyudvarhelyi kutatók Haáz Ferenc és
Jodál Károly végeznek megfigyeléseket az Erdélyi Múzeum Egyesület megbízásából.
Kutatásuk és felmérések során 30 barlangról készítenek beszámolót, térképet és
elsőkén szerkesztik meg a szurdok térképét.
1943- ban Mottl Mária elsőként őslénytani kutatásokat végez, Kessler
Hubert a Földtani Intézet számára készít megfigyeléseket.
Román bukaresti kutatók több éves
kutatómunka során (1952-1958) Traian Orghidan és Margareta Dumitrescu a szoros
monografikus leírását is elkészítik, számos új adatok is közölnek amelyet az
Emil Racovita Barlangtani Intézet tudományos közleményében meg is jelentetnek. Ők
tüntetik fel elsőként térképen a Nagytermet, habár ez a terem már ismert volt, több turista már járt itt.
1970- es évektől kezdődően a barlangkutatások, régészeti feltárások,
térképezések és nem utolsó sorban a
völgy értékeinek megőrzése a Vargyas szorosban
szorosan összefonódik Dénes István geológus, barlangkutató nevével, aki
több mint 30 éves kitartó kutató munkájának köszönhetően számos cikkben,
tanulmányban közölte és ismerté tette a Vargyas - völgyének tudományos
természeti értékeit.
A Vargyas
- szoros kialakulása
Földrajzköri kutatótáborozás során 1970-ben és 1971-ben két ízben is
végeztünk 10-10 napos geomorfológiai megfigyeléseket és geomorfológiai
térképezést a homorodalmási Vargyas-szurdokban és környékén. E dolgozatban a
felmerült lényegesebb geomorfológiai problémákat foglaljuk össze anélkül, hogy
részletkérdésekbe bocsátkoznánk. Nem foglalkoztunk barlangtani kutatásokkal,
mert ilyen vizsgálatokat többen végeztek a barlangvidéken, csupán a felszíni
karsztképződményeket, a morfológiai formakincset, valamint a morfogenetikai
problémákat tanulmányoztuk.
1.
Földrajzi
helyzete, földtani jellegzetességek
A homoródalmási Vargyas-szurdok az Északi-Persány északi peremvonalán
alakult ki, ahol a mezozoos mészkővonulat a felszínen található, alig 1,5-2 km-es
sávban a völgy mentén, Homoródalmásdtól mintegy 6 km távolságban K-i irányban.
Ezen a területen a Hargita-plató vulkáni törmeléktakarója megszakad, helyet adva az Erdélyi-medence
peremi üledéksorára jellegzetes szarmata (volhíniai-besszarábiai) homok, apró
szemű konglomerát rétegeinek, valamint a szoros bejáratánál levő tortonai agyagoknak és márgáknak. Ezek alól
bukkannak ki, illetve emelkednek föléjük a mezozoos rétegek nagy
változatossággal és jellegzetes kifejlődésben. A mezozoos rétegösszlet hiányosan
egymásra települ, egymásra tolt mészkő-homokkő-konglomerátum sorozatból áll. A
szoros déli végénél található triász vörös mészkövek alkotják a sorozat
legrégibb tagját, melyre rátelepednek a jura mészkövei, melyeket (vékonyabb
alsóliász rétegektől eltekintve-Bányai J.) elsősorban a titon vastag
kifejlődése jellemez. A szorostól D-re eső területeken, a Hidegaszó-patak
környékén, a Fehér- és Megye-patakok völgyének mentén már a kréta homokkövek,
márgák és konglomerátok jellemzőek, amelyek a neokom, barremi és apti-alsókréta
emeleteket képviselik. A fent leírt összleteket betakarja, főleg a K-i oldalon
a Hargita-plató ÉK-i irányba egyre vastagodó vulkáni törmeléktakarója, amelyből
szép, repedezett héjú vulkáni bombákat sikerült begyűjtenünk.
A terület tektonikai képét a Kárpáti hegységképződés során létrejött
ÉK-DNy-i irányú rátolási síkok, valamint az erre az irányra merőleges, ÉNy-DK-i
irányú törésvonalak szabják meg. Kimutathatók a geomorfológiailag is
jelentkező, de kisebb szerepet játszó É-D-i irányú törésvonalak is. Ezeknek a
törési síkoknak döntő szerepük volt, mint később látni fogjuk, a völgy és
barlangképződés során is.
2. Kutatástörténet
Annak ellenére, hogy a
Vargyas-szurdok táj képileg a Keleti-Kárpátok egyik legszebb vidéke, viszonylag
kevés kutató érdeklődését keltette fel. Részletes geomorfológiai vizsgálatokat
ezen a területen még senki sem végzett. Értékes, és nagyobbrészt ma is
helytálló tanulmányt közölt Strömpl Gábor (1912), amelyben főleg morfogenetikai
kérdéseket vet fel. A szurdok kialakulását epigenetikus völgyformáló
folyamatként értékeli, a völgy kanyargósságát a középszakasz jellegű patak
kanyarogva bevágódó eróziós tevékenységével magyarázva.
A szoros kialakulásának és geomorfológiai vonatkozásainak
tanulmányozása, a barlangok alapos barlangtani feltárása és monografikus
ismertetése 1957-58-ban végzett kutatásaik alapján Traian Orghidian és
Margareta Dumitrescu nevéhez fűződik. Tanulmányuk 1963-ban jelent meg (Lucrările Inst. de Speologie "Emil
Racoviţă" Tom- I-II. 1962-63). A szerzők 40 barlangot térképeztek (jelzik,
hogy még 25 üreget ismertetni fognak), saját kutatásaik és az eddigi irodalom
alapján ismertetik a barlangok élővilágát, ősállati és régészeti vizsgálatok
eredményeit. T. Orghidian, kutatásai alapján, összefoglalja a barélangvidék és
a szurdok morfogenetikai fejlődésmenetét. A völgyképződést szintén epigenetikai
folyamatként tárgyalja, de utal annak antecedens jellegére is, amit indokol a
mezozoos rög folyamatos emelkedése.
Ha eltekintünk a romantikus értékelésektől
nem mentes leírásoktól (Friedvaldszky J. -1767, Benkő J. -1880, I E. Fichtel
-1780, I. Kleinkauf -1793), megemlíthetjük azoknak a nevét, akik felhívták a
figyelmet a szurdok barlangjaira, vagy egy - egy barlangjárat leírásával,
többsíkú észleléseikkel hozzájárultak a barlangvidék tudományos megismeréséhez.
Ezek közül az első nagyérdemű munka Fekete Istvén nevéhez fűződik, aki először
térképezte a Nagy-barlangot. Ezután Johann Hintz (1839) és Orbán Balázs (1868)
leírásai jelentősek; majd W. Hansmann (1885) és Albert Bielz (1884)
foglalkoztak a barlangvidékkel, azonban ezek a leírások is tartalmaznak
romantikus elemeket, naiv elképzeléseket.
Az első tisztán tudományos jellegű
vizsgálatokat Podek Ferenc végezte 1908-13 között, sajnos leírásai nem eléggé
pontosak, így nehéz a barlangok azonosítása. Nagy érdeme, hogy felhívta a
figyelmet a barlangokban nagy tömegben előforduló pleisztocén emlős fauna
maradványokra, amelyeket később Valeriu Puşcariu (1926) Mottl Mária (1941-42),
valamint T. Orghidian és M. Dumitrescu (1957-58) tanulmányoztak részletesebben.
Barlangtani kutatásokat és térképezést végeztek időközben ifj. Haáz Ferenc és
Jodál Károly (1937-38), valamint Kessler Hubert (1941-42). Geomorfológiai
szempontból is fontosak az utóbbi barlangtani kutatások, hiszen
bebizonyították, hogy a barlangok a Vargyas völgy teraszaival szorosan
összefüggenek és, hogy a magas terasz-szintekhez is kapcsolódik
barlangképződés.
Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a
barlangvidék természettudományos
megismerése mellett, jelentős szerepet játszanak a régészeti feltárások
is. Székely Zoltán, majd a székelyudvarhelyi és a marosvásárhelyi Múzeum
munkaközössége végzett ilyen jellegű feltáró tevékenységet (1969).
Mint láttuk, a fenti leírások nem
foglalkoznak a homorodalmási karsztvidék felszíni karsztmorfológiai
jelenségeivel, csupán a barlangokra összpontosítanak figyelmet, s a morfológiai
kérdések közül csak általánosságban foglalkoznak egyes szerzők a völgyfejlődés
menetével.
3. Morfogenetikai problémák
A Vargyas-szurdok völgyfejlődési menete és a karsztformák fejlődése
között szoros összefüggés van. Srömpl G. és T. Orghidan felfogása egyezik
abban, hogy a völgyfejlődés a Hargita-platón indult meg, s a szoros
epigenetikus jellegű. Ezzel a feltevéssel, vizsgálataink alapján, föltétlenül
egyetértünk. A Vargyas tehát a pliocén végén konzekvens völgyként indult
fejlődésnek a plató természetes lejtési irányába, párhuzamosan a Homoródokkal,
vagy a Kormossal az Erdővidéki- (Baróti-) medence felé. Normális eróziós
bevágódása során viszont elérte a korábban elegyengetett, majd eruptív lemosási
és robbanási termékekkel beborított mezozoos rögöt, amelyben a medence pereméig
lassabban, és a többi völgy fejlődésétől - nyilván kőzetminőségi tényezők miatt
- eltérően fejlődött. A völgyfejlődésben két szakaszt lehet elkülöníteni,
különben ezt már Srömpl G. felismerte. Az első szakaszban a bevágódás, majd
völgyszélesítés a mai völgytalp föle 100 m-rel emelkedő felső terasz szintig
tartott. Itt hosszabb stagnálást kell feltételeznünk, amelynek során a völgy a
mészkőterületen is kiszélesedett. Ebben a szintben találkozunk az első
intenzívebb barlangképződéssel is. Ez a szint némiképpen fel is töltődött,
részben a Vargyas által szállított hordalékokkal, amit bizonyítanak a Kőmezeje
szintjében található szarmata konglomerátumokból származó kavicselőfordulások,
részben pedig a környező magaslatokról, nagyobbrészt suvadásos mozgásokkal erre
a szintre került andezittörmelékkel keveredett agyagrétegekkel. Így vált ez a
szint fedett karszttá.
Srömpl G. feltételezi, hogy ebben a szintben hosszabb ideig stagnált a
bevágódás, a patak középszakasz jellegű volt, tehát kanyargós medre fokozatosan
szélesített és töltögetett. Ilyen viszonyok között érte az újabb bevágódás,
amelynek következtében kanyargósán vágódott be kanyon-szerű völgye, a
tulajdonképpeni szurdok. Analógiába állítja a Dnyeszter kanyargós völgyével.
Analógiát azonban semmi szín alatt nem lehet megállapítani a két terület
között, mert a Dnyeszter nagyjából
azonos felépítésű, táblás jellegű síkba vágódott, míg a Vargyas rendkívül
változatos kőzettani összetételű és valószínűleg lassan emelkedő rögbe
vágódott. A 100 m-es függő völgytalpba bevágódott szurdok kanyargós jellegét
tehát nem tehát nem lehet a kanyargós középszakaszjelleg szimpla megkövesülésével
magyarázni. Ha tekintetbe vesszük a környék tektonikai viszonyait, a válasz
önkéntelenül is adódik. Világos, hogy a szoros Ény-DK-i, majd ÉK-DNy-i irányát
tektonikai vonalak határozzák meg, tehát a tektonikai tényezők még az
epigenetikusan bevágódó szurdok helyét is meghatározzák. Ha részletesebben
megvizsgáljuk a tektónikai tényezők szerepét, világosan kiadódik a szoros
minden törése. Az irányok mindig Ény-DK-iek, vagy erre merőlegesek. Kisebb
mértékben merev É-D-i vagy K-Ny-i irányok. Megjegyezzük, hogy kanyarulatai
különben sem meanderszerűek, hanem mindig szögletes törések, a középszakasz
jellegű folyó kanyarulatai pedig a vízhozam és az esés-tényezők szabják meg
törvényszerűen, s azok jellemzőek minden folyóra, márpedig a Vargyas hosszában ezek
a "kanyarok" nagyon is különböző típusúak
A tektónikus tényezők szerepére utal a barlangok kifejlődése is. A T.
Orghidan és M. Dumitrescu által közölt 40 barlang alaprajza világosan mutatja,
hogy a mészkőrögben képződött minden barlangjáratra ilyen töréses lefutás
jellemző. 17 barlangnál a járatok egymásra merőlegesen megtörnek. Csupán 5
hosszabb barlangnál adódik K-Ny-i, vagy É-D uralkodó irány, a többinél
világosan megfigyelhető az uralkodó ÉNy-DK, vagy ÉK-DNy irány. A térképezett 18
rövid barlangnál ugyanezt észleljük. Merev hasadékok, amelyeket a víz
kitágított. 7 barlangnál ez az irány É-D-i vagy K-Ny-i, a többinél mind
ÉNy-DK-i vagy erre merőleges. Ugyanez a megállapítás érvényes a sziklatarajok
csapásirányára, a felszíni kőfolyások irányára, sőt, a dolinasorok szintén
ezeknek az irányoknak megfelelően rendeződtek. A szurdok kanyargós jellegét
tehát a tektónikus és kőzetminőségi tényezők határozzák meg, és nyilván az a
tény is, hogy a bevágódás gyors volt, még mindig folyik, így a folyó nem
szélesített, tehát nem egyenesedett a völgye.
Mindehhez még annyit kell hozzátennünk, hogy az egész mészkőrög
jelentősen emelkedett a Kárpáti kigyűrődés során, ennek megfelelően alaposan
feldarabolódott, töredezett, s ez érthetővé teszi a tektónika szerepének növekedését
a geomorfológiai formakincs kialakulásában. Ugyanez a tényező magyarázza a
szoros D-i végződésénél általános piramis sziklaalakzatok képződését.
A 100 m-es általánosan kifejlődött szint T. Orghidian szerint az
Erdővidéki-medence 600-700 m-es feltöltődési szintjéhez, tehát a pliocénvégi
tófenék szintjéhez kapcsolódik. Srömpl feltételezi, hogy a szurdok gyors
kivésését valószínű az Olt alsórákosi szorosának a kialakulása, az Erdővidéki
tó lecsapolódása, tehát az erózióbázis gyors süllyedése idézte elő. Akár ez,
akár az Erdővidéki-medence intenzív pleisztocén süllyedése a bevágódás oka,
világos, hogy a szurdok kialakulása a pleisztocénben ment végbe. Ezt igazolják
az ősállati vizsgálatok is, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a 3 felső
barlangszint (20, 40, 80 m), valamint a 100 m fölött képződött szintek
pleisztocén állatfajok lelőhelyei, tehát pleisztocén képződmények, míg a
legalsó szint (5-6 m) és a mai aktív barlangi szint holocén képződmény. Mottl
M. vizsgálataiból derült ki, hogy az alsó barlangokban 5 m fölött későglaciális
(magdaléni) lerakódások jellemzőek, melyekben a rénszarvas maradványok vannak
túlsúlyban. A 25 m fölötti barlangokban már a javaglaciális lerakódások
találhatók aurignaci kultúrával és sok barlangi medve csontmaradvánnyal.
A szurdok kialakulásában a
kutatók egybehangzó véleménye alapján a normális lineáris eróziónak volt döntő
szerepe. Már Strömpl hangsúlyozza, hogy a barlangi beszakadás elmélete kizárt
dolog, már csak azért is, mert a barlangjáratokat a mélyülő völgy általában
keresztben szeli (Tatárlik, Kőcsür). Ezzel a nézettel T. Orghidian és magunk is
egyetértünk. A völgymélyülésben azonban kétségkívül szerep jutott a
barlangképződésnek is, mint ahogy napjainkban is befolyásolja az eróziós
folyamatokat az alsó aktív barlangjárat létezése. Nyilvánvaló, hogy a
völgymélyülést elősegítette a barlangképződés, ahol az alsó barlangjárat iránya
egybeesett a völgy irányával. Ilyen szakaszok lehetnek a szűk sziklaszorosok,
pl. az Ugronnyaka körüli zónában. A völgymélyülés, mint a barlangszintek
kialakulása is mutatja, ritmikus jelenség volt, tehát nem folyamatosan gyors,
hanem stagnáló, teraszképző szakaszok (ebben az esetben barlangképző)
váltakoztak mélyülő szakaszokkal. A barlangmagasságok, illetve az ezekhez
csatlakozó teraszmagasságok eléggé összhangban vannak az Erdélyi-medence
folyóinak teraszaival. A kivésés és teraszfeltöltés periódusai tehát nem
annyira helyhez, illetve az Erdővidéki-medencének szintingadozásaihoz kötöttek,
mint azt Srömpl hitte. Általánosabb okokat, nevezetesen a pleisztocén
éghajlatingadozásokat, s ennek következtében munkavégzőképesség változásokat
sejthetünk mögötte, amelyeket a helyi erózióbázis változásai, tehát a
függőleges tektónikai mozgásfolyamatok pozitív vagy negatív irányba
befolyásolnak.
A fentiekből kitűnik, hogy a völgyfejlődés párhuzamosan ment végbe a
karsztfejlődés, a barlang-szurdok képződés, de ezzel megegyezően fejlődtek a
felszíni karsztformák is. A csupasz sziklafelszíneken végbement a karrosodás
folyamata, a felszínalatti vízrendszert pedig a felszíni karsztos területről a
törési síkok szerint rendeződött dolinasorok táplálták. Valódi csupasz karszton
képződött dolinát azonban alig találunk, csupán a Kőhát tetején, az Ugron-nyaka
É-i oldalán, a Felső-Máltető peremén alakultak tipikusan. A Kőmezeje
karsztfennsíkján, mivel agyagos törmelékanyag borítja a karsztfelszínt,
jellegzetes suvadásos-dolinás térszín jött létre, amelynek morfogenetikai
problémái önmagukban külön dolgozatot érdemelnének, itt ugyanis a dolinákat a
lejtőmozgásokkal mozgó agyagos törmelékanyagok eltömték és így sajátos átmeneti
formák egész sora jött létre.
Érdekes, és a
víznyelő barlangi járatoknak talán a legszebb hazai példánya maradt meg a
Kőcsűr (12. sz. híd fölött) tetején, egy teljesen épségben kipreparálódott
kusza, függőleges barlangjárat-szövevény formájában, ahol teljes egészében
szemlélhetjük egy víznyelő szerkezetét, az evorziós üstök, vízvezető repedések,
aknák egész hálózatát. Ez az egész barlangvidék legszebb és legegyedibb
karsztos képződménye, amely a 40 m-es szint teraszán képződött, s éppen
függőleges szerkezete miatt ellenállt a további lineáris eróziónak, s így ma
élethűen szemlélteti a felszíni és felszínalatti erózió kapcsolatát.
A
Vargyas-szurdok tehát komplex genézisű völgy, ahol a tektónikai tényezők,
felületi és felszínalatti eróziós folyamatok és hatóerők együttesen hozták
létre a kőzetminőség változásaitól függően a rendkívül változatos formakincset,
kialakítva Hargita megye egyik legszebb és legváltozatosabb természet
szépségét, a homoródalmási karsztvidéket.
4. Morfológiai formák
A geomorfológiai térképezés egyik legnehezebb feladata volt a
feltüntetésre érdemes formák elkülönítése és rendszerezése. A következőkben
csupán vázlatosan szeretnénk ismertetni ezeket a formákat.
a) A lejtők a szurdok környékén 3 alaptípusba sorolhatók:
a)
1. Karrosodott sziklalejtők a
csupasz sziklafelszíneken képződtek.
Jóllehet a
síkkarok jobban fejlődtek, mélyebbre hatolt a karrosodás, a meredek
sziklafelszíneken is megfigyelhető ez a jelenség. Általában kopárak, vagy
nagyon gyér növényzet fedi. 70-80º-os lejtők is gyakoriak, néha függőleges
falakba megy át, ahol a patak eróziója alámosta. A patak szintjében gyakori az
alámosott sziklafolyosó. Egyes helyeken kettős alámosás is megfigyelhető a
középvíz és a nagy víz szintjében.
Ugyanide sorolhatók, de formailag eltérőek a karrosodott sziklatarajok,
amelyek a kőzet csapásirányának megfelelően preparálódtak ki, s amelyek
jellemzőek a szurdok mindkét oldalán. Lefutásukban lépcsősség figyelhető meg.
Ezek a lépcsők, vállak összefüggésében vannak a teraszszintekkel, tehát
többé-kevésbé terasz értékűek. Ugyancsak kőzet-minőségi tényezőknek köszönhető
a sziklapiramisok kialakulása. A legszembetűnőbbek a Kőhát K-i lejtőjén, az
Ugron-nyakától D-re, ahol a kőfolyások körbefolyták a kipreparálódott
sziklatornyokat.
a) 2. A törmeléklejtők két típusát különböztetjük meg. A
legáltalánosabban elterjedt az erdővel is kötött törmeléklejtő, amelyből
helyenként szálban álló sziklafalak meredeznek ki. Ez a törmelék már nem mozog, legalábbis ennek
jele nem látszik. Lejtőszögű 30-45º általában. A lejtőhajlatokban jellegzetes
mozgó törmeléklejtőket találunk. Ezek felül meredek, 45º körüli törmelék
levezető csatornák, néha többágúak, alul pedig 300 körüli lejtőszöggel
szétterülő törmelékgarmadák. A mozgó kőzettörmelék megakadályozza, hogy a
növényzet tartósan befogja. Ilyen törmelékgyűrű övezi a meredek sziklafalakat
is.
a) 3. Suvadásos lejtők a fedett karsztfennsíkon, a Kőmezején, valamint
a szoros végeinél gyakoriak, ahol az agyagos, homokos üledékek vannak
túlsúlyban. Általában lankásabb lejtők, egyenetlen felszínük a több rendbeli
suvadásos mozgásokat igazolja. A legszebb ilyen suvadásokat a Kőmezeje patak
két oldalán láthatjuk. Az 1970 nyarán képződött tipikus lejtőcsuszamláson
menetközben tanulmányozhattuk a jelenséget.
b)
Síkfelszíneket képviselnek a völgyeket övező fennsíkok, valamint a teraszok és
az ártéri szint.
b) 1. A Hargita-plató szintje a szoros környékén 950-1000 m. Vékonyabb
- vastagabb vulkáni törmeléktakaró által elegyengetett felszín. Csatlakozik a
Merke-tető 1000 m átlagos magasságú tönkszintjéhez. Eredetileg letarolt
felszín, ami valószínű csupán lassú táblás megemelkedéssel különült el az
átlagos 750-800 m-es általánosan kifejlődött tönkfelszíntől. A völgyfők érintkezésénél,
és ahol a párhuzamos völgyek közel érnek egymáshoz, alacsony vizenyős
benyergelések tagolják.
b) 2. Teraszok.
A Vargyas-szurdok környékén négy terasz különíthető el.
Ezek a
következők:
I. terasz - 5-6 m relatív magasságban. Nemcsak a szurdok feletti és
alatti völgyszakaszokban, hanem a szurdok tágulataiban is általánosan
kifejlődött. Jól elkülönül éles homlokfallal a mai ártértől.
II. terasz - 20 m körüli magassággal. A szoroson kívül jellegzetes, de
a szorosban is jól nyomozható. Ehhez a szinthez kapcsolódnak a legfejlettebb
barlangbejáratok.
III. terasz - 40-50 m magasságban. A szurdokon kívül jól felismerhető.
A szurdokon már csak vállak jelzik a lefutó sziklatarajakon.
IV. terasz - a szurdok legfelső szakasza. Megfelel az általánosan kifejlődő
100 m-es szintnek. Helyenként lealacsonyodik 80 m körüli magasságig, de ennek
oka utólagos lekopás lehet (Ugron-nyaka, Csudáló-kő). Az Orbános-tető felé
elkülönül egy magasabb lépcső is.
A teraszszintekhez barlangsorozatok tartoznak, bizonyítva, hogy
mindenik terasz szintjében erőteljesebb barlangképződés történt.
Az ártéri szint a szurdokon kívül feltöltött, tőzeges, néhol 500 m-től
1000 m-ig szélesedő sík. A szorosban általában keskeny, felsőszakasz jellegű,
kőgörgetegekkel tele meder alkotja ezt a szintet. Az alsó aktív barlangjárat
kisvíznél elvezeti az egész vízkészletet, s így a szoros központi része
ilyenkor száraz marad. Alámosott sziklafalak, víznyelőkés karsztformák
jellemzik.
b) 3. A karsztfennsíkok - a mészkő viszonylag kisterületű kibukkanása
miatt - alárendelt szerepet játszanak. Két típusát különíthetjük el. Nagyobb
területet képviselnek a fedett karsztfennsíkok. Tipikus példája a Kőmezeje
síkja, ahol a vulkáni törmelékanyag és folyami hordalékanyag vastagsága
meghaladja a 10-15 m-t is. Fedett jellegéből következik, hogy a dolinák formái
nem annyira hangsúlyozottak, mint a csupasz karszton, sok helyen eltömődnek és
kis tavacskák, mocsaras mélyedések képződnek. Karrosodott csupasz
karsztfennsík, tehát tipikus karsztos síkfelszín valójában nincs is. Csupán a
sziklatetők pár m 2-es felülete tartozik ide jellegzetesen
karrosodott és kisebb dolinákkal jellemezhető formákkal.
Mint a fentiekből is kitűnik, a Vargyos-szurdok környéke tanulságos
szakproblémákat vet fel, melyekkel érdemes foglalkozni. Reméljük, hogy e
szerény kis dolgozat hozzájárul ahhoz, hogy megyénk e több figyelmet érdemlő
területe iránt felkeltsük az érdeklődést.
Bibliográfia
BÁNYAI J. - Újabb liásznyomok a homorodalmási "Orbán Balázs" barlang
mellett. (Földt. Közl. Bp. 1960.)
HAÁZ F. - JODAL K. - A vargyas-völgyi barlangok. (Erd. Múz. XLVI. K.
1941.)
KESSLER H. - Barlangtani kutatások. Homorodalmás és a révi Sebes-Körös
áttörés környékén. (Föld. Int. „Évi jelentése" Bp. 1943.)
KRISTÓF A. - Geomorfológiai térképezés a homorodalmási Vargyas-szurdok
környékén. (Előadás a Föld. Társ. Hargita megyei fiókjának tud. Ülésszakán,
1971.)
MOTTL M. - Ősemlős-ősrégészeti vizsgálatok Északerdély barlangjaiban.
(Föld. Int. „Évi jelentései", Bp. 1943.)
ORGHIDAN T. -DUMITRESCU M. - Studiu monografic al complexului carstic
din defileul Vîrghişului. (Lucr. Inst. de Speologie „Emil Racoviţă", Tom. I-II.
1962-63.)
PODEK F. - Dos Homorod-Almaschar Höhlengebiet. (Verh. u. Mitteil. d.
Siebeng. Vereins f. Naturwissenschaften LX. 1910.)
PODEK F. - Előzetes jelentés a homorodalmási barlangokban végzett
kutatásaimről. (Barlangkutatás, Bp. 1914.)
PODEK F. - Jelentés a homorodalmási barlangokban végzett kutatásaimról.
(Barlangkutatás, Bp. 1914.)
STRÖMPL G. - A Vargyas szurdoka. (Föld. Közl. Bp. 1912.)
Forrás:
Kristó András: A
homoródalmási Vargyas-szurdok geomorfológiai problémái .
Székelykeresztúri Múzeum Emlékkönyve -
1974
|
 |
A Vargyas-szoros
barlangjai
|
Kód-
szám
|
Hegység Karsztterület
Barlang neve
|
Összhossz
méter
|
Szintkülömbség
- m +
|
Barlangok osztályozása
|
Barlangkutató-
Csoport
feltárás éve
|
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
|
1200
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
|
Vargyas-szoros
Albert-barlang
Lapos-barlang
3-as számú barlang
4-es számú barlang
Kápolna-barlang
6-os számú barlang
7-es számú barlang
Lócsűr
Lublinit-barlang
Brony barlang
11-e számú barlang
12-es számú barlang
Tatárlik
ORBAN Balázs barlang
15-ös számú barlang
16-os számú barlang
17-es számú barlang
Medvék barlangja
19-es számú barlang
Gábor barlang
21-es számú barlang
22-es számú barlang
23-as számú barlang
Hotel Spelaeus
25-ös számú barlang
26-os számú barlang
Cseppköves-barlang
28-as számú barlang
29-es számú barlang
30-as számú barlang
31-es számú barlang
32-es számú barlang
Átjáró-barlang
Ablakos-barlang
Csontos-barlang
Kőfalas-barlang
37-es számú barlang
Csarnok-barlang
39-es számú barlang
40-es számú barlang
Hideg-barlang
Emlők-barlangja
43-as számú barlang
Antiklinális-barlang
Vízkelet-barlangja
Odontolit-barlang
-
48-as számú barlang
Nagydolina-barlangja
Nagydolina-barlangja
51-es számú barlang
52-es számú barlang
53-as számú barlang
54-es számú barlang
-
56-os számú barlang
Alagút-barlang
Késes-barlang
-
60-as számú barlang
61-es számú barlang
-
-
-
KÁLLAI-zsomboly
66-os számú barlang
67-es számú barlang
Vízkelet melleti bg.
Csudálókői-barlang
Bunkólik
Súgólik
Borzlik
Kerekhegyi-zsombo
Csigás-barlang
Repedés-barlang
Párhuzamos repedések
Víznyelő feletti bg.
Három oszlop-barlang
Kőháti-zsomboly
Víz feletti barlang
Fehéroszlop-barlang
Nagy pókok barlangja
Kürtös-barlang
Ősember-barlang
Beomlott barlang
Kőcsűr víznyelő
Kőcsűr
Rappel-barlang
Átbújó-barlang
Körmölt-barlang
Doktor-barlang
Felső Kőcsűr
Csala-barlang
94-es számú barlang
Aktív barlang
Malac-barlang
Triphosák barlangja
Madárfészkes-barlang
Esti-barlang
Tölcsér-barlang
Orgonákbeli-barlang
Felső Aktív-barlang
|
96,0
18,0
16,0
6,0
90,0
10,0
35,0
220,0
300,0
34,0
20,0
25,0
60,0
1527,
5
9,0
36,0
30,0
70,0
6,0
174,0
16,0
15,0
11,0
28,0
12,0
10,0
81,0
6,0
100,0
20,0
5,0
2,5
95,0
17,0
90,0
212,0
20,0
20,0
25,0
8,0
150,0
45,0
25,0
56,0
272,0
20,0
-
16,0
10,0
16,0
4,5
14,0
5,0
20,0
-
11,0
130,0
48,0
-
37,0
6,0
-
-
-
7,0
5,0
8,0
17,0
42,0
65,0
328,0
41,0
50,0
16,0
10,0
18,0
12,0
22,0
21,0
25,0
58,0
23,0
15,0
30,0
31,0
22,0
6,5
18,0
12,0
41,0
18,0
15,0
15,0
13,0
794,0
55,0
33,0
45,0
10,0
19,5
17,0
229,0
|
+1,0
+0,8
+2,0
-12,0
+13,0
-4,0
+15,0
+0,5
+5,0
+5,0
+15,0
+2,0
+1,5
+1,5
+13,0
+4,0
+2,5
+2,0
+1,5
-10,0
-1,0
+2,0
-4,0
+2,0
-1,5
+0,5
-1,0 +9,0
+1,0
-2,0
+16,0
+2,0
+3,5
+2,5
+6,0
+1,0
+2,0
+1,0
-4,0 +2,0
-3,0
-4,0
-8,0
-18,0
-3,0
+12,0
+4,0
-10,0
+3,5
+11,0
+9,0
-0,5 +5,0
+1,0
-4,0
-7,0
+1,5
-1,0
-0,5
+2,0
-1,5
+2,5
-6,0 +24,0
+2,5
+1,0
+1,5
-1,0
-4,5
-1,0
+2,0
|
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Id.aktív
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Aktív
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Fosszilis
Id.aktív
Aktív
Aktív
Id.aktív
Fosszilis
Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis
Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis
Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis
Aktív
Id.aktív
Fosszilis
Fosszilis Fosszilis Fosszilis Fosszilis
Aktív
|
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
U.S. 1996
U.S. 1987
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
U.S. 1996
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
U.S. 1996
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
U.S.1997
O.1963
O.1963
O.1963
U.S.1998
O.1963
O.1963
O.1963
O.1963
U.S.1978
U.S.1978
U.S.1979
U.S.1979
U.S.1981
U.S.1979
O.1958
U.S.1979
O.1958
O.1958
O.1958
U.S.1978
O.1961
U.S.1986
U.S.1981
O.1958
O.1958
O.1959
O.1959
O.1959
O.1959
O.1959
O.1959
O.1961
O.1961
U.S.1978
U.S.1977
U.S.1975
U.S.1971
U.S.1971
U.S.1978
U.S.1975
U.S.1977
U.S.1978
U.S.1976
U.S.1976
U.S.1978
U.S.1975
U.S.1975
U.S.1975
U.S.1978
U.S.1978
U.S.1978
U.S.1974
P.F.1910
U.S.1978
U.S.1978
U.S.1978
U.S.1978
P.F.1910
U.S.1978
U.S.1978
U.S.1978
U.S.1978
U.S.1978
U.S.1978
U.S.1978
U.S.1978
U.S.1979
U.S.1979
|
ORBÁN BALÁZS : A VARGYAS SZOROS (SZÉKELFÖLD LEÍRÁSA)
XV. Az almási barlang szorosa.
Kápolna-rom,
a szoros első feltünte a Kőmező karajáról, veszélyes lemenetel, a buvópatak.
Csodálókő vagy az almási barlang előterme, erőditvények, belső üregei,
tatárostromok. Csalatornya. Kis-lócsür. Széchenyi szirt. Köcsür, itten lévő
erőditvények, Erősd és Böcsök Mál, Farkasösvény, Vizkelet, Zobor, Leshegy, Ejtökő,
márványbányák, az almási mester, a Máltető.
Egy
oly nevezetes pontra jutottunk, mely most csak kis körben ismeretes; de a mely
egykor - midőn hazánk nem lesz a nagy világtól elszigetelve - bizonynyal
világhirűvé váland, hová az utazóknak ezrei fognak tódulni, hogy a természetnek
csudás és nagyszerü műveleteit megbámulják. Az almási barlang és ennek
nagyszerű szorosa ez, mely bizonnyal egyike földrészünk legmegragadóbb
pontjainak, s melyet gyenge tehetségemtől kitelőleg, ismertetni czélomul tűztem
ki.
Az
eddig délirányt követett Vargyas magas hegyektől megtérittetve, keletnek
fordul; de ott még magasabb sziklahegyek állták utját, melyen erőszakosan
kellett magát átküzdeie. De nemcsak a folyam jött szorult helyzetbe, hanem abba
jut az utas is, ki előtt az addig tág völgynek virányos tere elzárul, s a
folyam-völgy annyira egybeszorul, hogy csak is a zúgva rohanó pataknak marad
ottan hely. Az ember léptei elől elzárt völgyet elhagyja az ut, s a baloldali
hegyekre emelkedik fel. Egy kápolnának tekintélyes romjai tünnek ott fel; de ez
nem tartóztatja fel az utast, ki az emberek kicsinkés alkotásait mellőzve, siet
a természet csudáinak bámulatára; tovább haladtában egyszerre a Kőmező
szikla karajára jut, hol lábainál tátongó félelmes örvény állja utját; de a hol
különben is leszegezné lábait a bámulatot keltő nagyszerü látvány.
Függélyesen
hanyatló szikla-falak közt ezer lábnyi mélységben az összeszorított Vargyasnak
zugása viszhangzik; a nagyszerü hegyrepedésnek csigaszerüleg kanyargó meredek
oldalaiba sötét barlangok üregei tátongnak; kétfelől óriási sziklahegyek
emelkednek félelmes magasságig.
A
baloldalit Mál-nak a jobboldalit Erős-nek és Böcsök-Mál-tetőnek
is nevezik; gyönyörű és festőileg nagyszerü ezen mészkőhegyek alakja; meredek,
emberr lépteitől elzárt oldalaikból conicus szikla szálon lövelnek fel: nap
sugaraiban rogyogó száz meg száz hófehér szikla tornyok, melyek a hullámzatos
zöld erdők között ugy néznek ki, mint sarktengereken uszkáló roppant
jégszigetek.
És a
vizsgálódó szem hiába keres egy utat, egy lejuthatási pontot az annyi
szépséget, annyi megdöbbentő nagyszerüséget rejtő, félelmesen tátongó örvénybe,
mert ez örvény titokszerü barlangjaihoz semmi látható út nem vezet; mindenütt
falmeredek szikla-oldalok zárják el azt az ember elől, mintha a természet
valami titokszerüt, valami tiltottat rejtegetne; de végre is az emberi tudvágy
áthatol a nehézségeken és akadályokon; s mi is a szikla-oldal egy hajlatán,
veszélyes kőzuhany alkotta talajon lecsúsztunk inkább, mint mentünk a pataknak
szikladarabok töltötte medrébe. De ime az előbb zugva rohant patak vize
eltünedezik, s a kövek közé beszürődve, elég udvarias, medrét szárazon hagyni
utul a vándornak, ki különben kénytelen lenne vizében gázolni, mert a csak
10-15 lépés széles meder mellett közvetlenül, mindkét oldalról félelmes
sziklafalak tornyosodnak fel, alig engedve egy kis kék eget látni, s ha az
ember feltekint az ezen roppant sziklatömegek felett elnyargaló fellegekre, akkor
a hegy mozogni látszik, s a parányi kis ember félő tisztelettel tekint a
teremtőnek ezen óriási remekeire.
A
patak medrét követve hatoltunk alább, azonban egyszerre az is a szorosnak egy
kanyarulata által elzárulni látszik; falmeredek sziklaoldal emelkedvén itt is
fel, s midőn a bámulattól, a sok nagyszerü látvány behatásától elkábított
szemlélő széttekint, hogy e nagyszerü tömkelegből, hol van a tovább hatolási
ut: megpillantja a balparti Üreges sarok nevü sziklafal oldalán azon a meder
szinvonalától 100 lábnyi magasságba tátongó üreget, mely nyilata a hires almási
barlang-nak; melyet a nép egyszerüen Kőlyuknak nevez, de a mely régi
oklevelekben Csiudálókeu néven fordul elő, és ezen régi classicus
elnevezése leginkább is megilleti, legjellegzőbben fejezi ki ezen csudás
kőszoros még csudásabb barlangjának fogalmát.
Magyarázat: 1. szám a betü a
barlang száján levő tágas üreg, mely a d betüig befelé tart, balra pedig a 2-ik
számig kanyarodik, egy nyugatnak irányuló szük folyosóval, mely a patak mederre
néző nyilat vagy ablakhoz vezet. b betü hátulsó sikátor. c hátulsó üreg. d az
egyik denevér-szemét ürege. e e e bajosan megközelíthető szük ősmedve tanyák
vagy barlangocskák. 2-ik, 4-ik és 5-ik számok a barlangnak a bejárat
előtermével folytonosságban lévő osztályait jelölik, 3-ik annak egy nyugatra
nyuló könyökét, 6-ik szám nagy kövekkel elöntöttelőbb emelkedő, azután lejtősen
szálló szük piszkos folyosó, mely bennebb két ágra oszlik; ezek egyike, mely
7-ik számmal van jelölve, észak-kelet irányban messze benyulik, hol az a és
b-vel jelölt kis medvebarlangokba végződik. A másik nagyon törpe, végénél igen
egybeszükülő folyosó, észak-nyugati irányban a barlang 8-ik számmal jelzett
osztályába vezet. Ezen északirányu osztályból van bejárata a 9-ik számmal
jelzett azon kelet-irányu tágas és tiszta résznek, mely a barlang fénypontját
képezi, mely közel 40 öl hosszaságban több helyt 10 öl szélességben kinálkozik
nem mindennapi szépségeivel. Ennek külső részében van a függőkő, a b c d betük
szük, s bajosan megközelithető mellékosztályait vagy ősmedve tanyáit jelölik.
Ezen belül a barlang bár 40 ölnél hosszabb, de annyira egybeszükül, hogy a 10.
és 11. számmal jelölt folyosóban sok helyt csak térden csúszva lehet áthatolni.
E folyosónak is van a b és c-vel jelölt két medvetanyája. A szük folyosó egy
szép körterembe vezet, mely aljrajzunkban 12-ik számmal van megjelölve, ebből
egy oly szük üregen - hol csak nyulánk termetü egyén fér át - a 13-ik és 14-ik
számmal jelölt utolsóelőtti terembe juthatni. Ki idáig felküzdé magát, jól
teszi, ha a 15-ik számmal jelölt utolsó üregbe is behatol, hol azon forrás fris
vize buzog fel, mely gyöngyöző hullámaival e barlangot ezredévek türelmével
ásta. Ezen utolsó osztályba kürtőszerüleg emelkedő két folyosó vezet, melyek
annyira szükek, hogy csak hasoncsúszva s kigyószerüleg tekerődzve lehet azon
áthatolni. Aljrajzunkban a fehéren hagyott közök a barlang tisztás részét, a
márványozott helyek annak köves részét, a pontozatos pedig a denevérszemeteket
jelöli. Az elmosott helyek a barlangnak ölnél törpébb részeit mutatják.
És e
barlang, mely ma csak gyönyörködtet, hajdan védett is, mert meglevén erődítve,
biztos védhelye volt a szomszéd faluk lakosainak. Birtoka és használata felett
sokat is perlekedett Vargyas Almással: mig nem 1637-ben az udvarhelyi
derékszéknek egy itélete azt Almásnak nem adja. E végzés az almásiak által
lerontott védfalakat ujból felépíttetni rendeli, fennhagyván a vargyasiaknak is
azon jogát, hogy vész idején mint menhelyet szintén használhassák.*
Ezen
okmány eredetije vargyasi Dániel Gábor ur birtokában van, s mivel abban több
érdekes, e barlangra vonatkozó adat van, s a mellett a régi rövid perellátásnak
egy igen jeles példánya, azért annak hü másolatát egész terjedelmében ide
csatolom:
Fölperes vargiasi biro,
Miklos Péter veres drabant a falu Vargiasfalva kepiben.
Inctus (incattus = alperes)
almási biro Bodor István az falu Almásfalva kepiben, az is veres drabant.
Mind a
két felek Udvarhelyszéken laknak. Az Actor in filiale Bardocz.
Proponit
A. protestationem per procuratorem Nicolaum goro de Agiagfalva, ez okon
citáltattam törvényben az Jt falustól in anno 1637 sorlos Boldogaszoni tájban,
hogi az J. falu ugianazon meghirt esztendőben husvét nap tajban egi Csiudalókeu
nevü liukra, az melyben mi minden haboruságos üdeön megmaradtunk, és az mikor
az féle haboru üdeő találtatott mindenkor bátorságosan oda mentünk mint miénkbe
és birtuk pacifice és épitettük. A mely épitésekre az J. falu potentia mediante
réa mentek és az erősséget kit mi épitettünk elhánták és rontották, az mely
ereőséget a memoria homum épitettünk és birtunk nemine contradicente
szabadosan, az meljet nem csielekedtek volna, mert ezt mi ugi tartottuk mint
saját házunkat minden háboruságok idején. Ergo minthogi épitésünket kit pacifice
birtunk elhánták, aszt modiuk hogi major potentian convincáltassanak az falu,
az épitést is nem adhattuk volna, az meljet kőből épitettünk 25 forintert, aszt
is megh kivániuk, arról protestalunk, az helyért nem perlünk mert azon kezünket
tartiuk. Az ereőség vicinusa ab una Farkas Eösveni, másfelől Vargias vizének az
árka.
Az A.
falubeli megh irt Biro szálitja magáról az jelenvaló 1630 esztendőbeli birora
Teoreok Jánosra veres drabantra, és az J. falubeli birorol az mostani birora nemes
János Mátéra szállítja ez causát per mutationem officiij az ereőség is két
elhánytanak ugian ezen Udvarheljj székben A mási határszéljben.
J. R.
per procuartorem Franciscum Bence de Patakfalva. Értem az Anak actioiát hogi
penigh ppositioiat potentiara fundalta ne legien keseő az causának
condescensioiát megh találni, az bizonságok bevőtelek után cum pena a mint aszt
irja ppositioiaba hogi a memoria horum birtak volna azt a helljet, külömben
soha nem birták hanem haboruságos időben laktak mi velünk edgiütt abban az megh
nevezett hel jekben; de az helljek proprietása miénk nem eő kegtké, mert az
magunk határunkban vagion igi (igy) ha mit cselekedtünk volna is, aszt nem
akartuk megh engedni hogi az mi hatarunkban ne praescribálljon, protestatur.
De A az
mint a penalis condescensioról emlékszik, az késeő, mert immár elébment s ad
meritum megfelelt, de merio aszt mondom hogy eő határokban mi aszt nem tagadjuk
hogi abban ne volna, határt mi most nem keressünk hanem csak aszt az ereősséget
kiben a memoria honum minden háboruság idején pacificum dominumba voltunk és
legitime pscribaltunk is az ppositiok szerint kivániuk convincaltatni.
Deliberatum.
Mivel
constal ex prelatione partium mindenik félnek allegatioia, az heljnek
tulajdonosága penigh almásiaké. Azért az deliberatio is az, hogi mint eddigh
ugi ezután is Almásé legien; de haboruságnak idején ugian az vargiasaknak
szabad legien az liukba menni; ha az Almásiakk liukok olj helljen vagion, hogj
ott az vargiasi liuk lehetne utiok, tehát communiter épitsse az két falu, de ha
az Almásiak ellehetnek a nélkül, tehát engedjék megh az Vargiasiakk, hogi
örökös magok oltalmára az uttiok könniebben való felmenésére libere
épithessenek, de ugi mint almásiak engedelméből és határokban és annál soha ugi
hogi magokk ne occupáliák ugian tartoznak megh engedni. Appellant utrique
partes ad sedem supremum
Extradata
per me Franciscum Orbán,
jur.
notar.
A
barlangba jutás nem mondható kényelmesnek mert egy ideig sziklához támasztott
rozzant létrán, azután pedig léptek által sikított meredeken emelkedő ösvényen
lehet sziklaélekbe kapaszkodva felmászni; nem teljesen mentesítve a lezuhanás
veszélyeitől; mi mutatja, hogy midőn azon létrát a barlangba menekültek
felvonták, akkor oda ellenség még közelíteni sem tudhatott; de nemcsak a
megközelíthetlenség biztosítá e védhelyet, hanem azon, a barlang száját átölelő
lőréses fal is, melyen csak keskeny kapu vezet át, s melynek minden irányba
szolgáló lő-résein át lenyilazhatták és lelövöldözhették az ostromot
megkisérteni eléggé merész ellenséget.
Ilyen
volt védszerkezete a barlangnak, melynek még más, a szorost elzáró külső
védfalai is voltak (mint alább látandjuk), s e barlang nemcsak török, s
tatárjáráskor nyujtott biztos menhelyet a népnek, hanem megoltalmazta a minden
török és tatárnál kegyetlenebbül duló b. Tige tábornok ellen is, mert a
Holdvilágnál győztes vezér, 1704. február hóban Udvarhelyre rontott, s a város feldulása
után vidékén is oly pusztítást, égetést és öldöklést vitt végbe, hogy a szék
birtokosai féltőbb holmijokkal az almási barlangba menekültek, s galambfalvi
Sándor Pált, kénosi Sándor Pált, désfalvi Sándor Ferenczet 10 fegyveressel
rendelték a barlang szájának oltalmára, mig magok fegyvereseket gyüjtve
készültek a végletekig oltalmazni védhelyüket,*Kemény József gyüjt.
Suppl. Dipl. XI. 251. és hogy Tige meg nem támadta - miként szándéka volt - azt csak annak
lehetett köszönni, hogy Toroczkai István Kolozsvárt, Teleki Mihály Fehérvárt
fenyegetvén, azon pontok védelmére kellett sietnie. De lássuk a védbarlangot,
melynek látképét melléklem.
A még
most is ölnél magasabb védfalakba vágott szük ajtó, oly terjedelmü előterembe
vezet, hol könnyen elférhetne ezer ember, egy roppant egyházhoz hasonlító
üregbe, melynek szikla kupoláját a természet alkotá. Sötét folyosók titkos
menetei nyilnak e nagyszerü előterembe, honnan baljóslatu zsibongás, s oly
nyöszörgő hangok hallatszanak, mintha a néphit szerént e barlangot lakó törpék
takarodnának tova az ember közeledtére, mintha a sötétség démonai zúdultak
volna fel a világosságot kereső, és azt terjesztő ember láttára, s ugyancsak a
sötétség lakói művelik azon baljóslatu zajt, mert ottan a denevérek százezrei
tanyáznak; egy-egy kiszálló s a termet körülröpkedő előőrsük hirt viszen az
ember közeledtéről, s ők ösztönszerüleg huzódnak el, vészt sejtve*Mert szokása a
látogatóknak hogy a denevér tanyákba, hol ők egymásba csipeszkedve csüngenek,
bele lövöldöznek, mikor nagy tömegben hullnak alá, a megmaradtak pedig
elvadulva félnek az embertől., a barlang távolibb osztályaiba.
Egy
másik, Almás felől jövő társaság közeledtére, elfoglaltuk a barlang védfalát, s
mi ennek lő-résein, ők alólról csatát utánzólag össze lövöldöztünk, mire a
sziklák oly hatalmas menydörgésszerü viszhangot adtak, mintha Jupiter szórta
volna földrendítő villámait. Ily szorosokban a lövés mindig nagyszerüen
visszahangzik, itt a mi sortüzelésünk a légkör villanyának megdöbbentő csattanásával
versenyzett.*A Kőmező egy pontjáról olyan viszhang van,
mely a lövést hétszeresen adja vissza. Társaink magokkal hozták az almási mestert, e barlangnak
költéjét és legavatottabb ciceroneját, s mi fáklyákat gyujtva az ő vezetése
alatt kezdettünk a barlang átkutatásához.
AZ ALMÁSI BARLANG
VAGY „CSUDÁLÓKÓ" BEJÁRATÁNAK LÁTKÉPE.
A nép
oly hosszunak hiszi e barlangot, hogy tulsó kijáratát Csikba helyezi. Ily
nagysága képzelt, de valódi terjedelme is elégséges arra, hogy bámulatra
ragadja a szemlélőt, mert Fekete mérnök pontos felmérése szerént ezen
észak-kelet irányu hegyüreg 400 öl hosszusággal bír. Fekete, ki több időt
töltött itten e barlang tüzetesebb tanulmányozásáért, számozta a barlang
különböző osztályait, s egy igen jeles aljrajzot is készített, melyet a
látogatók tájékozásáért én is melléklek; de ezzel ellátva sem tanácsolnám e
barlangba kalauz nélkül behatolni, mert annak annyi mellékágazatai és kisebb
oldalfolyosói vannak, hogy azoknak tömkelegébe könnyen eltévedhetne a
helyismerettel nem biró idegen.
A
barlang előtermét, s az ezzel két főfolyosó által egybefüggő első osztályt
elhagyva, majd szük folyosóvá szorul, majd ismét tekintélyes termekké tágosul;
most egyenesen megy, majd felhág és lelejt; talaja most sima, majd szikla
darabok által van elöntve, falai és főlepe a felolvadt mészkő lerakodványának
fehér leplével van bevonva, mely a fáklyák fényénél ragyogóan tündököl, sok
helytt szépidomu csüngvények (stalaktitok) ékítik a szikla-kupolák kongó üreit.
A 9-ik számu teremben van az ugynevezett Függőkő, egy a főlephez tapadott nagy
szikla-darab, mely alatt csak meghajolva lehet áthaladni. Ha ez megunva függő
helyzetét egyszer lezuhanna, egészen eltorlászolhatná a tovább hatolhatás
utját, mikor aztán a barlangnak igen érdekes belső része is el lenne zárva.
A
talaj hihetőleg felülről leomladozott nagy kövekkel van borítva, melyek denevér
ganéjjal lévén elöntve, annyira sikok, hogy igen bajos azokon lépdelni; sok
helyen félelmes szikla chaoszon kell meredeken lelejteni, más helytt pedig
szikla élekbe kapaszkodva felmászni, ugy hogy csak gyakorlott mászók képesek
áthatolni. Ezen lelejtés és felhágás ellene mond azon feltevésnek, mintha a
barlangot az ide fakadott Vargyas pataka mosta volna ki, mert a viz nem bir
tulajdonnal, hogy fel és le is folyhasson, s ellene mond ezen elméletnek az is,
hogy a barlang befele több száz lábbal van felül a Vargyas szinvonalán; hanem
képezték azt a szikláiban lévő többforásoknak mészkövet felolvasztó lefolyásai,
mely forrásokból egy még most is megvan a barlang legvégső osztályzatában.
Minél
beljebb hatol a vándor, a barlang folyosója annál inkább egybeszorul; annyira,
hogy sok helyen csak térden csuszva lehet áthatolni. Csak kevesen hatolnak be a
15-ik számmal jelölt osztályba, hova oly szük, kürtőszerüleg felmenő ut vezet,
hogy azon csak kigyó módjára csuszva lehet behatolni. Itt fris forrás buzog
fel, s az üreg oldalát alkotó szilárd homokkőből kis kerék idomu fatytyu
carniol, jáspis, achát, s más köveket lehet kifeszíteni. Ide már keveseknek van
bátorsága behatolni, s az eddig jövők többnyire felirják neveiket a szikla
oldalra, mint bátorságuk bizonyítványát, s oly jól esett ott sok ismerősnek, s
még nőknek is nevét találnunk, mert azok emlékével mint egy megnépesült ezen
titkos üregnek félelmes magánya.
E
barlanghoz sok regét köt a néphit. Dáriusnak elrejtett kincsét is itten keresi;
e barlang titkos meneteit tündérekkel s törpékkel népesíti s a hamelaiakon
boszut álló büvész, sipjával elcsalt gyermekeiket föld alatti utakon egész
idáig hozza, kik aztán az erdélyi szászok eldődeiként települnek le.*Kircher Athan.
Musurg. Univ. IX. 3.
De
ezen mulattató regéknél sokkal érdekesebb azon történelmi okmányokon nyugvó
bizonyosság, hogy ezen csaknem megközelíthetlen s nehány elszánt ember által
könnyen megvédhető hegyszoros közé zárt barlang, tatárdulások alkalmával
sokszor nyujtott biztos menhelyet a lakóknak. Néphagyomány szerént egykor a
tatártábor egész idáig nyomult, de a barlangba huzódott székelyeket biztos
védhelyükön megtámadni nem mervén, kiéheztetés által akarták önmegadásra
szorítani. Tábort ütött azért a tatár a Mál oldalában; már elfogyott élelme a
szegény bennszorultaknak, de el a tatároké is, kik a feldult vidéken nem tudták
magukat élelmezni, midőn egy elmaradott leánynak (vénleány) azon elmés ötlete
támadt, hogy a megmaradt kevés lisztet hamuval egybe kevervén óriási pereczet
gyurt s azt szép pirosan kisütvén, hosszu rúdon felmutatta az éhező tatároknak,
kik is látván, hogy azoknak még élelmök van, visszavonultak. Ekként az elmés
ötlet megmenté a szegény ostromoltakat. (E regét Gerando is emliti.)
A
barlanggal szemben magas sziklaszál tornyosul fel, ezt Csala tornyának
hivják, egy versben megóvott*Kővári Erdély földe
Ritk. 111. lap. egészen közli. nép hagyomány szerént azért, hogy a tatár-ostromkor egy Csala
nevü bátor székely ezen szikla tetőre felmászva kémlelte a tatár tábort, és
annak minden mozdulatait, innen nézve figyelmeztette társait a tatároknak cselt
vető távozásokra, s ujbóli visszarohanásokra; innen őrködött sorsosainak
biztonsága felett. Végre midőn az ellen valójában távozott, Csala e jó hirt oly
heves mozdulatok közt tudatta társaival, hogy mint a vers mondja:
|
Akkor lába alól a kő
omladoza,
|
|
Nyakra főre esvén
halállal áldoza.
|
De a közjóért magát
feláldozott Csala nevét a nép megvédte a feledékenységtől, mert a szikla,
honnan hü őre lezuhant, most is Csala tornyának hivatik, s
élettörténetét bármelyik pásztor el tudja regélni. Kővári*Kővári Erd. Tört. 1-ső köt. 23. lap nevét Ethele Csala nevü fiától eredettnek mondja,
sőt a tőrténelmi hagyományok Irnákot is sokáig táboroztatják, itten
(Gyula-Fejérv. I. füz. 50. lap.)
Csala tornyától északra,
csaknem szemben a fennebb leirt nagy barlanggal, most alig megközelíthető
magasságban van az Ugron-lyuk, hol az Ugron családnak volt védbarlangja,
alább egy másik Kis-lócsürnek nevezett barlang is öblösül, mely még a
nagy kőlyuknál is sokkal megragadóbb természeti jelenség. Nem oly hosszak ugyan
ennek folyosói, mint amannak, nem oly imposánsak osztályzatai, nem oly
szövevényesek elágazásai, hanem ékítményei sokkal szebbek és ragyogóbbak,
csepegés alakzatai valójában nagyszerüek, láthatni ott a talajtól egészen a
fölepig felnyuló karcsu oszlopokat, fantástikus alaku szobor-csoportokat,
szabályszerüen lecsüngő és a szövétnek fényétől ragyogó csillárokat, vékony
átlátszó s arabeszkekkel elöntött függönyszerü lecsüngvényeket.
Az első nagy teremen tul a
főlep annyira letörpül, hogy csak térden csúszva lehet tovább hatolni; de
azontul ujból tágas ür nyilik, hol egy nagy csepegéstelep van, melyet hason
alakjáról Sütőkemenczének, egy másikat Méhkasnak neveznek. A
főlepről mor építészet modorában csapékítmények csüngnek le, egy ürből a
másikba csucsives kapuzat vezet, másutt diszfödélke alatt szobor idomu tömeg,
amott orgona-sip szerü sugár csepegvények, szóval építészeti és diszmüvezeti
idomoknak fantástikus utánzásai, melyeket költői rendetlenségben halmozott
itten egybe a természet szeszélye, mintha elhitetni akarná, hogy az ember nem
alkotá az ilyeket, hanem a természet csudás müveleteit ellesve idomította
építészeti műalkotásait. A főlepnek boltivezete csudás könnyüdedséggel, s nagy
architectonicus tökélylyel bir, néhol szabadon minden tám nélkül, csak is az
egyensuly törvényeinél fogva tartja fenn magát, s ha az ember elgondolja, hogy
felette több ezer láb magasságu sziklatömeg nehezkedik, akkor félve lépdel
annak kongó üregeiben. De nincsen idő itt remegésre, mert minden lépten bámulat
lepi meg a halandót, s mindenfelől hallja a felkiáltásokat: Oh mily szép!
mily nagyszerü! mily dicső! és a látérzés elégtelen felfogni mindazon
ragyogó szépséget, mit a természetnek alakító hatalma itten összehalmozott; itt
egy ragyogványos tündérországba lépdel az ember, hol bámulatból ámulatba,
ámulatból csudálatba esik, s az a ki ezen kisebbik barlangnak megnézését
elmulasztotta, ki annak belső üregeibe be nem csúszott (mert igen sok helyen
csak így lehet áthatolni) az nem látta az almási barlang földalatti
szépségeinek legremekebbjét. A nagy barlang nagyszerü szépség nélkül, ez
elragadó és tündéries; amaz a tömkeleg, ez a tündér tanyák jelképe. Ezen
barlang bemeneti folyosójával páhuzamosan menő egy másik folyosó, a
hegyszorosra néző ablak vagy sziklapáholyba vezet.
Lócsürnek talán azért
nevezték, hogy az ide menekültek lovassága itten tanyázhatott, vagy talán
magokkal hozott lovaik és barmaik istálójául szolgált, hová - bemenete csaknem
a meder szinvonalán esvén - könnyen felvezethetők voltak.
A barlangon alól az első
kanyarulat szöglet szikláját Széchenyi-szirtnek nevezte el az almási
mester, és ezen elnevezést a nép is elfogadta s széltiben használja. Valójában
a nagy honfinak nagyobbszerü emlékkövet nem fog soha e haza emelni, mint ezen a
természet vésője alól kikerült óriási diszgúla; mely a nagyszerüség eszméjét
jellemzően képviseli, s méltó a „legnagyobb magyar" emlékéhez.
A Széchenyi-szirttel
szemben az Erős megrendítően magas falmeredek oldala magasul fel, oldalából
diszgula, vagy czukorsüveg alaku kőszálok nyulnak fel, melyeknek mészpáthtal
tarkázott ormai a napnak odaütődő sugáraiban ezüstként ragyognak.
A természet e helyen annyi
nagyszerüt, annyi megragadóan szépet halmozott egybe, hogy a bámulat valójában
kimerül azoknak csudálásában. Ez kétségtelenül Európa legszebb, legbámulatosabb
hegyrepedése; mely szépség- és nagyszerüségben tulszárnyalja a hires Klámm
szorost és a csudás Pass Lueg-et is (Salzburg tartományban) s midőn azoknak
megtekintésre Oczeán tulról is eljönnek, ezt még e honfiai közül is oly kevesen
méltatják megnézésre.
A Széchenyi-szirten alól a
szoros kiszélesül, árnyas fák környezte zöld gyepen gazdag forrás buzog fel,
valódi kies oáz itt e kopár sziklának keretében, egy az ember léptei előtt
elzárt kies éden, mert alább gula alaku sziklatömeg zárja el ujból a völgyet,
mely emelkedett hegyhát által függ össze a Mál szirteivel. E hegyhát, - az
egyedüli hely, hol az almási barlang alólról megközelithető, - keményen megvolt
erődítve, erős védfal zárván el azt egész szélességében, mely forró mészszel
rakott falnak alapja még most is több láb magasságban meg van.
A völgyet elzáró említém
gula alaku sziklát Kőcsürnek nevezik, mely elnevezés onnan ered, hogy a
sziklahegynek délnyugati oldalában, - hová veszélyes sziklaösvényen lehet csak
felkapaszkodni, - egy természetes, szabályszerü körives sziklakapu van;
nyilatmagassága 7-8 öl, oldalfalai 5 öl vastagok. Ezen Isten keze emelte
diadalivre roppant szikladarabok nehézkednek, melyek az egyensuly örök
törvényeinél fogva már ezred évek óta állnak.
A sziklák tetején magas fák
nőttek fel, oldalain, s szeszélyes repedéseiben sokszinü zuzmók és folyondárok
fonadéka ir le szeszélyes arabeskeket alkotva oly szép párkányzatokat és
diszleteket, mintha azokat a müvész vésője véste volna ezen nagyszerü
diadalivre, mely ezen csudás szépségeket rejtő hegyszorosnak kellő
nagyszerüséggel biró kapuját alkotja.
Mellékelt képünk a
Kőcsürnek hü rajzát mutatja.
A KŐCSÜR NEVÜ
SZIKLAKAPU AZ ALMÁSI BARLANGNÁL.
A
Kőcsürön néhány száz lépéssel alól van a Vizkelet, vagy is azon hely,
hol a negyed mértfölddel fennebb eltünt Vargyas pataka, kalandos földalatti
vándorlása után, egy sziklarepedésen előtör a föld szinére, és pedig egybe
lévén szorítva, oly nagy erővel és zajlással (főként mikor a patak áradva van)
rohan onnan ki, mintha ő is sietne a világosságra. A sziklaüreg felett egy
óriási krokodilfőhöz hasonlitó sziklanyelv szökel elő, s azért egy bizonyos
távolból tekintve ugy néz ki, mintha valamely megkövesült szörny köpné ki
monstruosus szájából a patakot; de földalatti vándorlásában arany port szedtek
fel hullámai, s gyakran jönnek ide aranymosó czigányok nemes érczet gyüjteni.
A
korlátaiból kiszabadult folyó vigan csevegve folydogál tovább, mintha örülne,
hogy a hosszas sötétség után világosságra érhetett.
A
Vizkelet felett kékeres veres szikla (átmeneti mészkő) magasul fel, mely
erkélyszerüleg hajlik ki; tetején százados bükkök tenyésznek, s a szél
fuvalmára le-le hajlanak, mintha ők is érzékkel birnának, mintha ők is
bámulnának a lábaiknál történő rendkivüli jeleneten.
A
kiszabadult folyó délre kanyarodik, völgye kiszélesül - szelid szépségeit ölti
ujból fel. A természet meglepően diszité e vidéket; keletre két erdőnőtte zöld
csucs, az Alsó- és Felső-Leshegy, (honnan régen az Erdővidék felől
közelgő ellenséget lesték); tul a Csudálókő megdöbbentően nagyszerü
sziklatömege előterében a szoros bűvös kapuja, a Kőcsür; hátterében az Erős
és Mál-nak toronyszerü sziklaszálai, azok felett pedig az ég felhői közé
felnyuló zöld bükkök; - s ezen nagyszerü keretbe foglalt békés völgyen, a
legszebb pásztori kép, énekelve dolgozó takarók (szénagyüjtők), kolompos
nyájak, idyllien fekvő pajták (nyári tanyák) és szénakazlak, az emberi
szorgalom és földművelés e jelvényei tünnek fel, tevékenységi tere a természet
nagyszerüségét megadóztató embernek, azon parányi kis lénynek, ki magáénak
mondja ezen roppantottságot, ki a fennlebegő sassal osztakozik e sziklák
birtoka felett.
Ezen
oldalról lehet, Vargyasról (Erdővidéke) jöve, az almási barlangot
legkényelmesebben meglátogatni, mert Vargyason felfogadott szekérrel egészen a Kőcsür
aljáig fel lehet menni, honnan aztán minden nehézség nélkül juthatni a
barlangig; csak hogy ezen kényelem a legkellemesebb meglepetés feláldozásával
történik; mert bár ez oldalról is szép és nagyszerü a barlang vidéke, de
korántsem oly váratlanul meglepő, mint tulról; mivel azonban sokan szokták ez
oldalról is meglátogatni a barlangot, röviden feljegyezzük a követendő utat.
Vargyasról
az ut folytonosan a Vargyaspatak kies völgyén megy fel, (mely patakot többször
kelletvén átgázolni, mikor az áradásban van, ez ut nem használható.) Fele utján
baloldalon a Hollókő nevü szép sziklaszál, szemben vele a Zobor
nevü csucs (ily nevü székely ősről neveztetve), még fennebb a gyönyörü idomu Ejtelkő
vagy Ejtőkő,*Vajjon nem volt-e ez székely őseinknek
valamely Tarpei sziklája, mert hogy a régi pogány korban szikláról való
leejtés, vagy inkább letaszitás által gyakran büntettek őseink, példa erre sz.
Gellért püspök. melyben Ethelkő elferdítését keresik sokan, ennek
megközelíthetetlen oldalában még most is solymok tanyásznak, és a fejedelmi
korban a vargyasi solymárok (ily nevü család még most is van Vargyason) itt
fogták a solymokat. A völgy tulfelén a Gyökeres nevü szikla orom, e
kettő között a háttérben az almási barlang fejérlő szikla hegyei, s azok közt
azon óriási hegynyilat, melyet a lábainknál hömpölygő kis patak vésett oda.
A
Gyökeres melletti Fejér patak torkolatjánál nagy mennyiségű fehér
erekkel tarkázott veres márvány van, innen faragták az udvarhelyi Collegium
udvarán lévő Kis emléket, sőt most is ott hever egy félig kész
kőkoporsó, melyet egy nagy ur még életében faragtatott volt maga számára siremlékül,
de a melyet utódai ottan feledtek.
Ilyen
márvány még alább Körtvélyes nevü helyen is nagy bőségben jön elő, s bár
könnyen csiszolható és idomítható, mégis használatlanul hever ott, mint annyi
kincse e természettől megáldott hazának.
Miután
ekként röviden megismertetém az almási barlangnak ezen utját is, térjünk vissza
a barlang vidékéhez, hol még mindent nem észlelénk. Hogy pedig utunk
egykedvüségén változtassunk, nem a jöttünk uton, hanem a Kőcsür irányában lévő Farkas
ösvényén térünk tanyánkra vissza, és ez ösvény nevét méltán kiérdemli, mert
az a Mál-nak közép magaságán a barlang felett lévő függőleges sziklák
sikamlós oldalán vonul elő, s sok helytt annyira kopott, hogy alig lehet a
remegő lábnak támpontot tlaálni, azért szédelgős embernek ez utat nem ajánlom.
Fenn vagyunk ismét a Kőmezőn s ott hivogat maga felé a kápolna tisztes
romja, melyet jöttünkkor, a vidék nagyszerűségétől elvarázsoltatva mellőztünk
volt, pedig e rom itt a vadonban megható.
E
romot egyszerüen Tatárkápolnának hivják, hagyományok szerént a
tatároktól való szerencsés megmenekülés emlékére építették s sokáig
hálaünnepeket tartottak ott e menekülés évnapján.
Másik
hagyomány szerént; ott régen Varjas nevü falu feküdt, mely falunak
tatárok által elzavart lakói Almásra települtek és a neveztük kápolna e falunak
lenne elhagyatott temploma.
A
jelentéktelen nagyságu imolának most csak két oldalfala áll még fenn,
bonthatlan szilárdon. E falak azért oly erősek - mint vezetőnk mondá - mert
kőtejjel épültek, kőtejnek pedig a barlangban lévő azon csepegést nevezik, mely
főlepéről (plafond) viz alakban szivárog le s estében megkövesülő lerakodást
képezve azon, oly szép ékül szolgáló, csapocskákat alkotja, melyek ha
megtöretve mész közzé vegyittetnek, bonthatlan szilárd ragacsot képeznek, mint
classicus vezetőnk, az almási mester mondá.
A
kápolna közelében terjedelmes négyszög sánczolatnak látszik elhantolt gátonya;
ez a hagyományok szerint a tatárok elsánczolt táborhelye volt.
De
addig gyönyörködénk a vidék nagyszerüségében, addig vizsgálódtunk szétszórt
emléktöredékein, hogy az est ránk bocsátkozott, s mi elhatározók az éjt ottan
tölteni, mert sötétben a havasi rosz uton menni életveszélyes, s mert főként
azon gondolat, hogy a nap költét a Mál tetőről lessük el, igen csábító
volt.
Éji
tanyát választva, csakhamar nagy fakazlat hordtunk egybe, s a magasra lobogó
tűz körül vig kedélylyel, s igen jó étvágygyal fogyasztók el vacsoránkat.
Kedv
derültünkre nem kis befolyással volt a mi szives vezetőnk, az almási mester
Varga Ferencz, ki igen sokat elménczkedett s végre kérésünkre elszavalta saját
szerzeményü verset a barlangról, mely mint a népköltészet egy igen szép
gondolatokat felmutató példánya, megérdemli, hogy ide iktatása által ismertetve
legyen:
|
Azt kérdem, hová méssz
utazó barátom?
|
|
A kőlikba: tehát fogadd
el tanácsom.
|
|
Kiérvén Kőmező tágas
karajára,
|
|
Nézz az ott száguldó
sasra és héjjára,
|
|
A sziklák közt régen még
sólyom is lakott.
|
|
Öreg emberektől gyakorta
hallatott.
|
|
Innen beindulva, egy
balog hajtásra,
|
|
Kiálts, osztán figyelj
ecchoi szólásra.
|
|
Ne menj egyenesen, hanem
rézsutoson,
|
|
Miként járni szokott az
ember ittason.
|
|
Beérkezvén aztán a viz
fenekére,
|
|
Igyál, - ha tégedet már
szomjuság ére;
|
|
Mert lassanként a viz
majd mind beszivárog -
|
|
S lelked vízitalra hiába
sovárog.
|
|
Merengő kőszirtek
feletted függenek,
|
|
És leszakadással téged
ijesztenek;
|
|
Még a napsugár sem mer
közikbe sütni;
|
|
Tartván, hogy a szikla
oda fogja ütni;
|
|
Hanem dél tájékán mégis
csak bepillant
|
|
Rövid időre bár s már
tovább is illant.
|
|
Alább menve jobbra a
Lócsürt találod,
|
|
Illő lesz gyertyával ezt
is megvizsgálnod;
|
|
Ősszel kecskepásztor
békén hál gángjában,*Folyosójában.
|
|
S nem teszen a farkas
soha kárt nyájában.
|
|
Beljebb kőcsepegést
szépet találhatni,
|
|
Hogy ha boltozatját
kezded vizsgálgatni.
|
|
Oh de tovább menve -
csecsemő módjára
|
|
Kerekedik ember mind a
négy lábára.
|
|
A belső szobában lábadra
felállhatsz,
|
|
Jobbra is, balra is
megint elsétálhatsz.
|
|
Kijöve balfelől, egy
nyilás láttatik,
|
|
Mely jelenleg
püspökútjának hivatik
|
|
Mivel Hajnald Lajos ő
excellentiája
|
|
Itt lebocsátkozott
sergünk*Utazó csapatunk. csudájára.
|
|
Mindjárt balra látszik a
kőliknak száda,*Nyilata, torkolata.
|
|
Valósággal mint egy
felnyittatott láda.
|
|
A csinált grádicson
felérkezvén belé
|
|
Bámulva tekintesz réá s
az ég felé.
|
|
A rakott kőfalon nézz
lövő lyukakra,
|
|
Melyeken golyókat
szórtak tatárokra.
|
|
Mikép a tatársáncz s
kápolna mutatja,
|
|
Ide vonulni volt Almás
gondolatja.
|
|
Azt is beszélik: hogy
végre egy vén leány
|
|
Maroknyi lisztjét is
megsütötte s egy fán
|
|
Kidugta s hangosan
eképen kiáltott:
|
|
„Ott künn tü éheztek,
itt mi eszünk pánkot."
|
|
Csala is felmászott egy
magas sziklára
|
|
A csora tatárnép
megvizsgálására,
|
|
Hej de alá bukott ép a
tetejéről,
|
|
Ma is Csala-tornya:
hivják ő nevéről.
|
|
Éjszakra bemenvén egy és
kettő hármon
|
|
Indulj meg a végső jól
kitetsző számon,
|
|
Mind keletnek tartva
láthatsz jobbra meg ott
|
|
A mi szúszékunkhoz hason
kőszúszékot.
|
|
Eddig a sötéthez szemed
hozzá szokott;
|
|
Vigyázz jól, ne adj az
elesésre okot.
|
|
Egy sziklatetőre
felérkezvén végre,
|
|
Bámulva nézz alá
borzasztó mélységre.
|
|
Lefelé indulva könnyü
itt elesni
|
|
Lassanként lábodnak
helyet kell keresni,
|
|
Tekints fel ezen nagy
mélységből azonban
|
|
Hát magad találod egy
tágas templomban;
|
|
Egy szikladarabot ott
látsz lefüggeni
|
|
Melyet hatalom tart; de
csak az isteni;
|
|
Tovább szemlélheted
boltján is ez ivet
|
|
Kőcsepegés képzi ezen
csudás művet.
|
|
Beljebb a
denevérganéjtól sáros hely,
|
|
Ezen által menni
kalauzra figyelj
|
|
Elérsz a csontokig
szorosabb gang alatt,
|
|
S lelkedbe ötlődik a
fontos gondolat:
|
|
Hogy vagy egyet kettőt
mindig ne vinne ki.
|
|
Én te reád bizom már az
itéletet:
|
|
Ember, állat bizony itt
sok elveszhetett.
|
|
Menjünk tovább, tovább;
ki ide vezetett,
|
|
Mutat ennél sokkal
nemesb élvezetet,
|
|
Balra egy kis
oldalkamrába mehettek,
|
|
Láthatni a falon sok
névjegyzékeket,
|
|
Herczeg, gróf, báró, ur,
szolga és másokat,
|
|
Kisebb s nagyobb fényben
ragyogni azokat,
|
|
Egyik a másiknak nevét
bepiszkolja,
|
|
S a magáét arra nagy
bajjal mázolja,
|
|
A denevérganéj ténta
helyett szolgál
|
|
Kinek nincs plajbásza:
Ir, neve is ott áll.
|
|
Ezt elhagyva tüstént egy
kémény aljába,
|
|
Könnyen beláthatni a
kutya lyukába;
|
|
A mikoron itt járt ő
Excellentiája,
|
|
Tudatám, hogy sáros lesz
reverendája.
|
|
Ezen kutyalikon átbuva,
- tágosul
|
|
Az út, és mind a kétfelé
elágasul.
|
|
A kutyalikától néhány
lépésnyire
|
|
Talász a Charybdis és
Scylla közire;
|
|
Az átmenetelben sáros
lesz köntösöd.
|
|
Tudom hogy itt nem járt
sem apád, sem ősöd.
|
|
Eddig hozzá szoktál már
a mászkáláshoz,
|
|
Tudtodra kell adnom,
érkezel már máshoz.
|
|
Se baj! itt fogsz drága
kövekre találni,
|
|
Topász, kristály, s
egyéb nem tudom számlálni,
|
|
Ilyenekben szoktak a
hősök csatázni.
|
|
Engedelem: ha ma nincs
kinek szolgálni,
|
|
Fekete nevü mérnök
ezeket fellelte:
|
|
Fattyu drága kövek,
felőllök hirelte
|
|
S biztomban én is küldök
Kolozsvárra
|
|
Onnan azt izenték: hogy
nincs semmi ára.
|
|
Midőn ezen üreg végére
eljutál
|
|
Varga Ferencz nevét
láthatod a kútnál,
|
|
Tovább akarsz menni,
szivesen kisérlek,
|
|
Ha te balra indulsz,
jobbra utólérlek,
|
|
Gondolkodjál inkább a
kimenetelről,
|
|
A földi pokolból, e
borzasztó helyből.
|
|
Szánakodjál inkább: a
kik nagy inségben
|
|
Fogságot szenvednek
gyászos sötétségben.
|
|
Végre kiérkezvén a
világosságra,
|
|
Tekints fel az égre, a
meny s föld Urára,
|
|
Adj hálát ő neki, hogy a
kőboltozat
|
|
Mig alatta jártál, réád
nem szakadott.
|
Végre köpenyeinkbe
burkoltan letelepedtünk a tüz körül. Eleget kináltuk az egy szál mellényben
lévő mesturamat melegebb takaródzóval; de ő azt, bár az éj hideg volt, kereken
visszautasítá; éjfél felé keresem kedves ciceronénkat, hát a tüz közvetlen
közelében van, s fél bajusza egy lángba enyészett el; de még ekkor sem tudtam
azon vallomásra birni, hogy hideg van; mellényét megforítva hátul gombolta
össze, „most már nem fázom" kiálta ő diadalérzettel, mintha farkasbőr
bundába bujt volna, s tovább aludott. Mi ezen sajátságos melegedési modoron jót
nevetve, felébredeztünk s a hajnalpir feltüntével a Mál megmászásához kezdénk.
Fáradságos
volt ez ut, de elbüvölő, gazdagon jutalmazó a kilátás. A nap éppen ekkor ült ki
a keleti láthatár hegyormaira; sugárai rózsa pirral önték el a szemben lévő
Erősnek szikla tornyait; tündöklöttek azok miként Heliopolis fénylő diszgulái,
mig a lábaink alatt tátongó félelmes hegyrepedés borzadalmas örvényeit sötét
árnyok fátyla takará el. Csak e pontról tünik fel az almási barlang vidékének
megható nagyszerüsége, megdöbbentő roppantottsága.
Csak
innen lehet végig pillantani ezen hegyszorosnak tekervényes hosszu vonalán. A
letekintés ezen több ezer láb mélységü, oly szépen ékített örvénybe vonzó és
vissza riasztó.
Képet,
melynek előtere ily nagyszerü, ily megdöbbentően szép legyen, alig lehet
képzelni, és az előtérrel összhangzatosan szép és elragadó háttere is.
Felötlik
délre a Rika alján elterülő Erdővidék, távolabb a nagyszerü
havasok keretébe foglalt Barczaság; mig szemben ezekkel a mindent uralgó
hegyóriás, a napsugár özönében füredő Hargita, és a vele egyenes
szögletbe összeütköző gyergyai havasok kéklő, a reggel párázatában derengő
csucsai tünnek fel, keletre a Hatod havas sora nyulik el.
A
Mál tetőre Kővári és mások is régi vár romjait helyezik, de - bár figyelmesen
felkutattam annak terjedelmes tetőlapját, - ott ilyennek semmi nyomára nem
akadtam. Hihetőleg az aljában lévő fennebb említém tatár sánczokkal téveszték
azt össze.
Hanem
maga a Mál földképződési tekintetben igen érdekes; az egész hegy hullámzatosan
rétegesülő mészkősziklából áll, melyek közé szép idomzatu mészkőspát tömegesül,
mely - üvegszerüleg átlátszó kőzet - oly nagy mennyiségben jön elő, hogy a
hegyaljában lévő katlanokban többnyire ilyenből égetik a meszet; mert a
szomszéd Almás és Karácsonfalva lakói nagyrészt mészégetéssel
foglalkoznak s kis ponyva ernyős szekereikkel nemcsak a székelyföldre, hanem a
szomszédos megyékre és szász földre is széthordják az itten égetett, igen
keresett, kitünő minőségü meszet, s ezen kereskedés által, daczára silány
határuknak e faluk lakói igen nagy jóllétnek örvendnek.
De
megkell válnunk ezen nagyszerüen szép, annyi élvet nyujtott vidéktől, s
feladatunkat követve visszatérünk Oláhfaluba, onnan pedig kirándulásaink
központjára Udvarhelyre.
JÓKAI MÓR A VARGYAS-SZOROSBAN LÁTOTTAKRÓL
Délután átrándulánk a
nem messze levő Homoród-Almás bércei közé, hogy másnap korán megkezdhessük
utunkat a híres barlangba, melyben egykor az egész csíki székelység el bírt
rejtőzni, s ott védte magát hetekig a körülszáguldó tatárok csordája ellen -
míg végre mind a megszállók, mind a megszállottak úgy kifogytak
élelmiszerekből, hogy az éhhalálhoz voltak közel. Ekkor egy székelv asszonynak
az az ötlete jött, hogy megsütött egy óriási pogácsát, mely belül hamuval volt
pótolva, s azt egy póznán felmutatta a megszálló tatároknak, dacosan kérkedve,
hogy nekik még milyen jó dolguk van, mire a tatárok elbúsulták magukat és
eltakarodtak.
Vezetőül a szék
hajdani mérnöke szíveskedett ajánlkozni, egy zseniális különc, ki a legnagyobb
tudományos képzettség mellett a legvégsőbb szegénységben él, és az a
csodálatos, hogy neki e szegénység jólesik, s hozzá hű akar maradni. Soha
meghívást úri asztalhoz el nem fogad, nincs ékesen szólás, mely őt rábírhassa,
hogy ételben, italban részt vegyen, a szobában nem lehet rávenni, hogy leüljön,
s ha az utcán megszólítják, leveszi a kalapját, úgy kíséri a megszólítót és
semmi könyörgésre fel nem teszi a kalapját- és mindez mily éles gúny a világra
a tudományosságtól!
Útközben alig bírtuk
rávenni, hogy a szekérre felüljön, erővel gyalog akart jönni, pedig öreg már és
összeroskadt. Egyszer már annyira elhagyta a világ, hogy a budvári romok
üregeiben éjszakázott, de azért nem kért és nem panaszkodott soha. Csupán egy
szenvedélye van, és ez a barlang. Ez volt életének legkedvencebb
foglalatossága, ennek üregeit járta, bújta, fürkészte untalan, több hetekig
ellakott benne, csigákon, köteleken eregetve le magát a mély, ismeretlen
nyílásokba, mikbe emberi szem soha le nem hatolt, s annyira ismerős annak
minden kövével, hogy fáklya nélkül végig tudna benne járni.
Korán reggel
megindulánk Almásról, két öreg székelyt előre bocsátva, hogy a
barlangfeljárását, ha netán elromlott volna, megigazítsák. Velünk jöttek e
barlangot megszemlélni Lázár Kálmán és U. L. nejei, két testvérhölgy, a székely
nők azon mintaképei, kiket maga előtt lát a költő, ha nőket akar rajzolni
gyöngéd arccal, erős szívvel, mert valóban erős szív kell ahhoz, hogy hölgyek e
barlangba jutásra elszánják magukat. - Egy roppant meredek szirttömeg fekszik a
Nagymál oldalában, a Hargita havasai között, melyeket körös-körül fog az Erős
bérc meredek falazata, mindenünnen óriási torony alakú kőszálak, mik közül a
legmagasabb Csala tornyának neveztetik, a tatárokkali harcok hősének
gyász emlékére, melyről oldalvást esik az Ugron ürege és a Lovak
csűre, mind históriai emlékekkel gazdag helyek. A szűk hegyválút, melyet
ekként a Nagymál és az Erős bérc falazata képez, egy rohanó hegyi folyam tölti
be - ez a Vargyas vize, mely egy helyen a mindenütt útját álló sziklák
alatt eltűnik, s a hegy túlsó oldalán tör újra elő egy sziklahasadékból. A
barlangnak e patak föld alatti folyásával összeköttetésben kell lenni, mert a
hagyomány szerint az ostromlott székelyek e patakon szökdöstek ki
élelmiszerekért; vezetőink egyike most is tudott e patakról regéket. Szerinte e
hegy legrejtettebb űregeiben ismeretlen emberek laknak, kik sajátszerű csónakon
beeveznek a hegy oldalán, s a másikon járnak elő; ott tanyázó pásztorok
többször meglepték őket, amint ki- és bejártak. Sokszor a kifolyó víz egészen
zavaros és szenes, mintha valamit mosnának benne, pedig máskor kristálytiszta.
Odabent tehát kétségtelenül kincseket ásnak. Mert tudni kell, hogy a székelyek
e barlangban hiszik elrejtve Dárius kincseit, s akárhány van, ki
megesküszik rá, hogy ismerte azt az öregembert, aki egyszer egy nagy vasajtóra
akadt a barlang egyik üregében, de lakatját nem bírta leverni, s ahogy
visszatért segítséget hozni, nem talált a vasajtóra többé.
Átellenben a
barlanggal látszik még azon kápolna omladéka, melyben a tatár vezér lakott,
midőn a barlangot megszállotta. Innen visz két út a barlang felé - egyik a
rövidebb a szirt meredek oldalában, hol csak hátát a sziklának vetve, s
kezeivel a kőrepedésekbe fogódzva haladhat az ember a szédítő mélység felett;
másik kerülő út, melyen szekéren kell víz ellenében a patakon felhajtani, s
akkor a meredek Nagymál-bércre felkapaszkodva, felülről ereszkedni le a barlang
szájához. Az első útról kénytelenek voltunk visszatérni, mert azt a Vargyas
megáradása kettévágta, s újra kellett kezdeni a kevésbé veszélyest, de annál
fáradságosabbat.
Az emberi kezektől
soha nem irtott őserdőn keresztül haladtunk felfelé, míg az ormot elérne, ott
egy hegyvágányban valami vad vízmosási út nyílt elénk nyolcszáz lábnyi magasban
a völgy felett. Az út omló kövekkel s porhanyó földdel, nyirkos falevéllel
fedve, sehol egy fa vagy egy bokor, melybe meg lehessen kapaszkodni, csak egy
bukás, egy elszédülés, s az ember menthetetlenül veszve van - alant a tajtékzó
folyam ordít. Férfiszív megdöbbenne ily szédítő képben látva maga előtt a
halált, ha háta mögött vidám, nevető, jókedvű hölgyek hangjait nem hallaná, kik
mulatságot csinálnak a veszélyből, s kacagva fogódznak kezeinkbe, míg lábaik
alatt sikamlik az éktelen mélységbe levezető ösvény.
Végre lejutva a
szikla párkányzatára, egy bérc mögül kitűnve előttünk áll a barlang roppant
nyílása, még azon módon félig befalazva, ahogy azt a székely menekvők hagyták.
Egy hatöles gerendákból tákolt hágcsó vezet fel a nyílásig, melyen ég és föld
között lebegve kell felkapaszkodni, úgyszólván kézről kézre adva a gyengébb
nemet, s akkor előttünk áll a históriai nevű üreg.
Legelőbb egy
templomszerű tágas terembe lépünk, melyet még az isten napja világít. Innen egy
mellékterem tárul elénk, mely a barlang ablakát mutatja, másfelől kezdődik a
többi üreg sorozata, melyek négyszáz ölnyi hosszúságban elnyúlva föld alatt,
tizenöt egymástól szabályosan elvált szobát képeznek minden szoba bejárása a
tisztelt mérnök úr buzgalmából számokkal lévén megjegyezve, hogy a bejárók el
ne tévedhessenek.
A harmadik terem volt
a székely nők fekhelye, itt aludtak a veszély idején gyermekeikkel együtt. A
negyedik teremben állanak a kőhombárok, mikben gabonáikat tarták eltéve. Az
ötödikben áll a szónokszék, melyről papjaik az isten igéit hirdették. A hatodik
stalaklit barlangot mutat, a falak gót boltozata ezüst porral s kristály
csapokkal látszik takarva, mik oly csodásan ragyognak a fáklyafényben. A
hetedik barlangnál titáni kőfokok vezetnek fel néhány ölnyi magasba, hol a
nyolcadik terem feltárulva előttünk, ennek poros padlatán halom csontok vannak
lerakva, óvilági ismeretlen állatok agyaras állkapcái, roppant medvefők s
különösen egy gömbölyű halomban olyszerű csontok, mint az embereké, csakhogy
sokkal kisebb arányúak. - A néphit azt tartja afelől, hogy a barlangot
troglodythok lakják, vagy mint Almáson nevezik, majomemberek, kik ott
élnek, szaporodnak, leskelődnek odvaik mélyéből, s ha az emberek közeledését
veszik észre, hirtelen elbújnak ismét; lábaik nyomát ott látni a porondon,
mintha apró gyermekek jártak volna lábujjhegyen. Évek előtt, a monda szerint,
egy almási székely ember rálesett ez apró lényekre, s egyet elfogott közülük,
azt hazavitte, magához szoktatta. A kisded alak hasonlított valami szőrtelen
majomhoz, durva kérgű bőrrel és nagy fülekkel, s annyira megszokta már a falut,
hogy ma egyik, holnap másik háznál ebédelt, míg egy éjjel társai érte jöttek s
magukkal vitték. Van-e valami lényeges e mesében? Sem állítani, sem megcáfolni
nem érzem magamat elég erősnek; a természettudományok emlékeznek valami
barlanglakó félemberfajról, s e csonthalom itt e barlangban gyanítani engedi,
hogy sok van még a föld alatt, amiről a bölcsek semmit sem tudnak. A kilencedik
terem közepéről látni egy roppant nagy lefüggő követ, mely mint egy óriási
csillár vagy szőlőfürt, a meredekből csügg alá, a tizedik terem
szurokfeketeségű sárral van tele, mely a terem padlatáról rajonként egymásba
kapaszkodó denevérek maradványaiból hegyekké tornyosult, s már szinte bezárja a
tizenkettedik terem bejárását; itt volt az emlékezetes vasajtó, melyet a
székelyek máig is keresnek. A terem ajtaja már oly alacsony, hogy meg kell
görnyedni az átmenetkor, s a következő teremből ismét szűkebb nyíláson át
csúszhatni a tizenharmadikba, melyben elszórva terem az ahát és karniol. A
tizenötödik teremben van felírva Wesselényi Miklós neve.
Itt hallatszanak a
csodálatos hangok, mintha a föld feletti kutyák ugatása és kakas kukorékolása
hallatszanék ide alá, mit a föld alatt elzúgó patak tombolása s a bak denevérek
viaskodása okoz, mely érzékcsalódás azt hiteti el a lakókkal, hogy e helyen a
csíki kutyák és kakasok szavát lehet már hallani.
A
Vargyas-szoros denevérei
A Vargyas-szoros csodálatos
földalatti világa, a maga 125 jelenleg nyilvántartott barlangjával, több
denevérfaj jelentős állományának nyújt szállás- és élőhelyet. A szoros
legnagyobb barlangja, az 1527 méteres járathosszal rendelkező Orbán Balázs
barlang igen fontos helyet foglal el Erdély jelentős denevérszálláshelyeinek
sorában. A barlang denevéreire vonatkozó első konkrét adatok a XIX. század
második feléből ismertek, ezeket Daday Jenő közli 1885-ben és 1887-ben, aki az
Erdélyi Múzeum Egyesület megbízásából kutatta Erdély denevérfaunáját. Daday egy
új fajt és egy új alfajt is leír a barlangból, ezeket azonban Méhely Lajos
korszakalkotó munkájában (Magyarország denevéreinek monographiája, 1900) törli
és más szükséges javításokat is végez a Daday által közölt adatokon. A XX.
század '50-es, '60-as éveiben a bukaresti Szpeológiai Intézet munkatársai,
Margareta Dumitrescu vezetésével, végeznek denevérészeti kutatásokat a
szorosban. Több évtizedes szünet után a '90-es évek végétől kezdődtek újra a
rendszeres adatgyűjtések a Vargyas-szoros denevérfaunájáról.
Az utóbbi
évek kutatásai 19 denevérfaj előfordulását igazolták a területen, az országban
összesen előforduló 31 fajból. Az Orbán Balázs barlangban egész év folyamán találhatunk
denevéreket, a fajösszetétel és az egyedszám azonban jelentős változásokat
mutat. Nyáron a közönséges denevér (Myotis myotis) és a hegyesorrú
denevér (Myotis oxygnathus) környékünkön legnagyobb szülőkolóniája
található meg a barlangban. Ugyanezek a fajok téli időszakban is jelentős
számban fordulnak elő a barlangban, esetenként 1000-2000 közti egyedszámban. A
kis patkósdenevér (Rhinolophus hipposideros) legnagyobb ismert hazai
hibernáló kolóniáját rejti az Orbán Balázs barlang. A barlang feltehetően kiterjedt körzetből
gyűjti össze a telelő állatokat, februárig folyamatosan növekszik a hibernáló
denevérek száma. A kisebb barlangokban hidegtűrőbb fajok kisszámú telelő
példányát lehet megfigyelni, többek közt pisze denevért (Barbastella
barbastellus), barna hosszúfülű-denevért (Plecotus auritus), kései
denevért (Eptesicus serotinus), horgasszőrű denevért (Myotis
nattereri). Az ősz a denevérek számára a nászidőszakot jelenti, ekkor a
barlangoknál olyan fajok is megjelennek párzás céljából, amelyek az év többi
részében más szálláshelyeken fordulnak elő (épületek, erdők). Ebben az
időszakban tapasztalható a barlangoknál a legnagyobb fajbőség. A legjelentősebb
egyedszámban képviselt fajok a közönséges denevér, hegyesorrú denevér, korai
denevér (Nyctalus noctula), esetenként a pisze denevér. Néhány ritka faj
is kézrekerült az őszi barlangbejáratoknál végzett hálózások során: fehértorkú
denevér (Vespertilio murinus), csonkafülű denevér (Myotis emarginatus),
bajuszos denevér (Myotis mystacinus). Említésre méltó, hogy 2007
augusztusában az Orbán Balázs barlangnál került kézre a nimfadenevér (Myotis
alcathoe) első romániai példánya. Az utóbbi években változatosabb
módszerekkel folytatott vizsgálatok (ultrahangdetektorok használata,
barlangbejáratoknál végzett hálózások) jelentősen növelték a Vargyas-szorosból
kimutatott denevérfajok számát a szakirodalomban közöltekhez viszonyítva.
Azonban a populációk egyedszámváltozásait illetően igen nehéz megállapításokat
tenni, hiszen a bevezetésben említett szerzők általában nem közölnek
egyedszámokat. Az aggasztó tény, hogy a nagy patkósdenevér (Rhinolophus
ferrumequinum) és a hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersii)
1960-as években még meglevő kolóniái mára eltűntek az Orbán Balázs barlangból,
az utóbbi években szórványosan figyelhető meg e két faj néhány példánya.
Feltehetően a többi faj állományai esetében is csökkenő a tendencia, ennek
mértéket azonban a kevés rendelkezésre álló adat alapján lehetetlen
megállapítani. Ennek a folyamatnak a megállítása, részben visszafordítása, csak
a természetvédelmi terület megfelelő kezelésével, a barlangi turizmus
ellenőrzésével és korlátozásával, valamint a környező táplálkozóhelyek (erdők,
legelők) jelenlegi állapotának megőrzésével valósítható meg.
Fotók:
- Közönséges és hegyesorrú denevérek (Myotis
myotis és Myotis oxygnathus)
- Kis patkós denevér (Rhinolophus
hipposideros)
- Pisze denevér (Barbastella
barbastellus)
- Nagyfülű denevér (Myotis
bechsteinii)
- Horgasszőrű denevér (Myotis
nattereri)
- Hibernáló hegyesorrú denevér
- Denevérek számára kedvező
táplálkozóhely
Forrás: Jére Csaba: A Vargyas- szoros
denevérei 2009.
|