Tatárhíd

   
    Sok száz esztendővel ezelőtt, mikor a vitéz székely nemzetnek örökös harca volt a törökökkel, mindenféle dúló ellenséggel, Vargyas környékén befészkelte magát egy rabló tatár csapat. Vezérüket Rabsánnak () hívták s ez csapatával sorra rabolta ki és perzselte fel a falvakat. A népet szíjra fűzve hurcolták rabságba, a marhákat csordaszámra hajtották el. A székelyek sokszor menekültek előlük a Csudálló (!) kőlyukba, de végre megelégelték a sok futást és elhatározták, hogy szembeszállnak a rablókkal.

    A vargyasiak élére Marczel Gergely nevű vitéz székely állott. A nép fegyverrel, cséppel, nyárssal sorakozott fel. A falu végén posványos hely volt s csak a hídon lehetett közlekedni, ezért itt várták a vargyasiak a kutyafejű tatárt. Jöttek is nemsokára, de a székelyek keményen összecsaptak velük. Az asszonyok is küzdöttek, ki nyárssal, ki kapával ütötte, szúrta a tatárt. Marczel sebet kapott a gégéjén, de bátor felesége , aki mellette küzdött, felkapta s felvitte a Látóhegyre. Ott bekötözte, ápolgatta, de Marczel nemsokára hörögni kezdett s kérő szemekkel nézett élete párjára. Az asszony megértette ura akaratát, letérdepelt haldokló mellet és megesküdött, hogy megbosszulja. Amikor a hős kiadta lelkét, felkapta férje fegyverét és lerohant a viaskodók közé. Kiáltásaival annyira felbátorította a népet, hogy a csata a székelyek javára fordult. A tatárok közül sokan elestek, mások megfutamodtak. Vezérük Rabsán keményen harcolt, de egyedül maradt. Kivágta magát a hídon,de ismét körülvették s nekinyargalt a Vargyasnak, hogy azóta átúszva futó serege elé kerüljön. A patak éppen éradásban volt, Rabsán lova megakadt a főtörzsek között és gazdájával együtt belefulladt a vízbe. A hidat, mely körül a véres csata folyt, ma is Tatárhídjának nevezik, kis utcát pedig, ahol a tatár vezér a patak felé menekült, Robsán utcájának hívják.
                                          
                                       (Székelyföld irásban és képben)